Naito család rezidenciája

A régi zajos, szolgákkal teli épület, mára már csak egy omladozó romhalmaz, ám egy két szobája még mindig régi fényében pompázik.

Vélemény, hozzászólás?

240 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Naito család rezidenciája

  1. -Elmosolyodtam, ahogy enni adott a macskának, még a hangulata is megváltozott, attól a macskától. Különösnek találtam, mert az apja nem hordozott ilyen jegyeket, már amennyit megismertem belőle.- Rendben… ha találkozok vele, akkor elbeszélgetek vele.- Vigyorodtam el. – Megtalálsz, ha kell… -Mondtam, majd felálltam és a következő pillanatban el is tűntem, egyszerű teleportálási igét alkalmaztam, így mire Miyako vissza pillantott volna, hogy ellenőrizze megértettem- e amit kért, már nem voltam sehol.-

  2. Az egyik szekrényhez siettem, ami teli volt különböző macskás ételekkel. – Ez jó lesz! – vettem ki az egyik száraz tápot. – Tessék Árnyék, az egyik kedvenced lesz ma! – vigyorogva töltöttem a táljába. – Jó étvágyat, drága! – simítottam még egyet a hátán. Ezek után visszaballagtam Necrosshoz. – Köszönöm a türelmedet! – ám ekkor mocorgás ütötte meg a fülemet. – Úgy látom abba kell hagynunk a beszélgetésünket… Értesíteni foglak, ha meg van a vér! – vigyorodtam el. – És még egy kérésem lenne! Ha időd adódik.. Látogasd meg a bátyámat! Rég láttam már, nem tudom mi van vele! – vigyorodtam el gonoszan.

  3. -A nyávogást hallva, már tudtam milyen élőlény van jelen. A macskát látva elmosolyodtam. Érdekesnek tartottam, hogy Miya így kicserélődött a macska megjelenésekor. Tetszett a neve, érdekes, de mégis olyan Miyakora jellemző név. Valahogy az apja jutott eszembe, aki szintén szereti a macskákat.- Örvendek Árnyék! -Mosolyogtam a macskára, amikor Miya bemutatta.- Nagyon szép cica… -Dícsértem meg a macskát. Nagyon is érdekes volt így látni. Kedvesen mosolyog, simogatja a macskát és teljesen ki van cserélve.- A másik alakom nekem is macska. -Mosolyogtam, majd figyeltem, ahogy a macskával foglalkozik. – Lásd csak el… -Mondtam mosolyogva, figyelve, ahogy enni ad a macskájának.-

  4. A szavain végig csak vigyorogtam, majd nyávogást hallottam. – Árnyék? – néztem a hang felé és megjelent a kis cicám. – Árnyék, hát te itt vagy? – nevettem el magam és az ölembe hívtam. – Ügyes vagy! – simogattam meg, majd Necrosshoz vittem. – Necross, ő itt árnyék! Az én drágaságom! – cirógattam meg a cica fejét. – Éhes vagy mi? – néztem rá. – Adok neki valami ételt és folytathatjuk utána a beszélgetést! – mosolyogtam kedvesen. Hát igen a cicám közelében más vagyok. Nagyon szeretem ezt az apró szőrös élőlényt. Ő meghallgat, nem bánt meg és még puha is.

  5. -Miyako szavait hallva szélesen vigyorodtam el. Azt hittem nem igen találok Madaránál jobb mestert, de végül ő maga csinált nekem egy magánál jobb mestert. Ez elégedett és sejtelmesen széles vigyort csalt az arcomra. Megéreztem a szavai közben ébredező dühét, a haragot és a bosszú vágyat, ami bizsergető volt, és tüzes érzés. Madara dühe kontrollált és már szinte egyhangú. Annyi életet élt már, hogy az ő dühe már nem tüzes annyira, mint inkább megfontolt és egyenletes, amolyan megöregedett a tulajdonosával együtt. Valljuk be, Madara megöregedett… át kell adni a folytatást a fiatalabb nemzedéknek. A szavait hallgatva kezeim karba tettem és ezen gondolataim cikáztak a fejemben, míg be nem fejezte, és az én terveimre térve fel tett egy kérdést.- Nos… -Pillantottam rá lila szemeimmel.- … az elkárhoztatás ott kezdődik, amikor szerződést kötünk… és akkor teljesedik be, amikor használni kezdesz engem. Együtt harcolunk, utasításokat adsz, kihasználod, hogy nekem meg van olyanra is a lehetőségem, amire neked nincs… például, ha neked nincs lehetőséged valamilyen oknál fogva megölni valakit, de nekem parancsba adod, hogy öljem meg, akkor én meg is ölöm neked, mert engem nem köt olyasfajta korlát, mint téged… -Mosolyogtam, majd elvigyorodtam.- Ez a megrontás főleg emberekre vonatkozik… akiket megrészegít a kapott hatalom és a dühük úgy hiszik kielégül általam… de valójában csak egyre jobban felemészti őket… megjelenik a hatalomvágy, a bosszú vágy, a féltékenységből és gyűlöletből táplálkozó harag… a gyűlölet és a harag nagyon is hasonló érzelmek… még ha nem is tűnnek annak… -Vigyorogtam.- Te már eleve is “démon” vagy, téged nem tudlak jobban megrontani… viszont te sokkal jobban kihasználnád a képességeim, mint apád teszi… -Mondtam vigyorogva.-

  6. – Ha elértem a bosszúmat és megöltem mindenkit, akkor boldog leszek. Mert reggel, ha belenézek a tükörbe nem a gyenge anyámat fogom látni! Ha meghallom az Uchiha szót, akkor nem az önelégült, idióta apám lesz előttem, és ha használom a sharinganomat, akkor nem az öcsém szemei ugranak majd be. Végre nem kell éreznem azt a fájdalmat, amit okoztak. Végre nem kell rettegnem tőlük… Anyámtól, hogy csalódott bennem és Akeno mennyivel jobb nálam…. Vagy apám elvárásaitól, hogy a terve egy kisebb darabja legyek és a bátyámtól… hogy elveszi az életemet, mert mindenben jobb nálam! – szorítottam ökölbe a kezemet. Ezek után ő is elkezdett beszélni a terveiről. – Nem hangoznak rosszul a te terveid se… – vigyorodom el. – Mi számít nálad elkárhoztatásnak? – kérdezem meg vigyorogva tőle.

  7. -Kuncogtam szavain, miután végig hallgattam azokat. Tartottam vele a szemkontaktust, hiszen nincs miért félnek se tőle, se mástól.- Had kérdezzek valamit, Miyako… -Vigyorogtam, majd letettem a csészét.- Mi lesz azután, hogy életedben egyszer boldog voltál? Mi lesz, ha kiirtod a családod és egyedül maradsz? -Kérdeztem kíváncsian mélyen nézve szemeibe.- És mihez fogsz kezdeni, ha már nem lesz kiirtani való családod, hm? Akkor te is világuralomra törsz, fájdalmadban, mert kinyírtál mindenkit és nem maradt senki? -Kérdeztem vigyorogva. Ahogy a terveimről kérdezett elgondolkodtam.- Nos… az én terveim? Én azt szolgálom, akiben látok értelmet… -Mondtam hátra dőlve a széken.- Folytatom a gyógynövényekkel és fegyverekkel való játékaim… mérgek, és egyéb érdekességek, emellett edzek és folytatom a kedvenc hobbim… -Mondtam démonian.- … elkárhoztatok minden lelket, aki velem szerződést köt… -Vigyorogtam kicsit halkabban, kicsit előrébb hajolva mondva ki a szavaim, majd vissza dőltem.- Ennyi… erre születtem, ez az életem… Mindig tanulok valamit a mestereimtől, hol ezt, hol azt… -Vigyorogtam.-

  8. Végig hallgattam a tanácsait. – Milyen bölcs vagy! – sóhajtottam egyet. – Ki akarom irtani, az összes Uchihát! – néztem mélyen Necross szemébe. – Elegem van belőlük… De először természetesen anyámat akarom megölni, aztán jöhet a többi! – vigyorodtam el. – De ezek a tervek még olyan messze vannak! Lassan akarok haladni és kiakarom élvezni minden percét a szenvedésüknek! Nem akarok hirtelen halált! Lassú és fájdalmas halált szánok a családomnak… Csak, hogy életemben egyszer boldoggá tegyenek! – szélesedett ki a vigyorom. – És te? Neked milyen terveid vannak? Te még nem meséltél… – kérdeztem meg Necrosst.

  9. -Elvettem a csészét és magam elé emelve beszívtam az illatát. Kellemes illata volt, de sokat nem számított, ellenben szerettem az emberi szokásokat. Miyako szavain elnevettem magam.- Kár ezen fárasztanod magad Miyako… a te hatalom mániás apád mindent eltervezett… -Mondtam.- Ehhez a természetnek semmi köze, legalábbis kevés. Mindössze a nemetekre nem tudott hatással lenni, bár őt ismerve, akár lehetett is… -Nevettem.- Nem azért történt minden így, mert így alakult, hanem mert apátok így akarta… Annyira hatalom mániás és őrült, hogy képtelen volt ezt az egyetlen egy dolgot, mely talán a természet legszebb dolga, hagyni a maga útján menni… -Vigyorogtam.- Ne is gondolj ilyesmikre… Vedd inkább a kezedbe az irányítást végre! -Mosolyogtam.- Sokkal többre mész, ha magad veszed kézbe a dolgokat, mint az őrült apád követni… -Kuncogtam.- Egyébként igazad van… a gyümölcs tea hasonlít a vérre a legjobban, mert az piros is hozzá… -Kuncogtam.- Használd ki, hogy Uchiha vagy! Rengeteg lehetőséget kaptál, csak élned kell vele… -Mondtam.- Egyébként az érzékeny lelkűség nem feltétlen baj, csak meg kell találnod a határt és a módot rá… elvégre mindennek van helye és ideje… -Mosolyogtam, majd ittam a teából. Egészen megkedveltem Miyakot, noha nem túl régen lettünk szövetségesek.-

  10. – A nő tökéletes lesz egy szolgának, és természetesen a génmanipulációim első alanya lesz! – mondtam semlegesen neki és elvettem az egyik csészét. – Tessék a tea! – nyújtottam át neki a teát, majd én is felvettem a saját csészémet. – Visszatérve az anyámhoz… Ő csak sejtdonornak volt jó, semmi többnek és a szinészkedés csak egy kis extra, amit talán nélküle is megtanultam volna! – köhintettem el magam, majd belekortyoltam a teába. – Friss, meleg tea. – mosolyodtam el. – Imádom! Erről az egyszerű dologról, mindig a vér jut az eszembe.. a friss vér, ami melegen bugyog ki az emberből! – néztem beszédem közben a csészébe. – Tudod.. mindig azon gondolkozom, hogy mi lett volna, ha nem Uchihának születek, ha nem lett volna a bátyjám. Vajon most milyen ember lennék? Akkor is utálnám az anyámat, vagy boldog családban lennék… Akkor is gyülölném a testvérem, vagy egyáltalán lenne? – sóhajtottam búsan. – Milyen érzékeny lelkű lány vagyok! – nevettem el magamat, hogy mekkora egy idióta vagyok.

  11. -Kuncogtam a szavain.- Nagyon alapos vagy… de engem csak erre a nőre vonatkozó lépéseid érdekelnek… a többi tervedből nekem elég annyi, amennyit tudnom kell a feladatom elvégzéséhez… meghagyom neked… -Mosolyogtam.- Madara valóban óvatos és paranoiás természet… nem kell félteni, a kémkedés a vérében van… -Vigyorodtam el.- Akármilyen okos is legyen, te ravaszabb és okosabb vagy nála. Nem tud sarokba szorítani… -Kuncogtam. Figyeltem, ahogy leforrázza a füveket. Nevettem az öregasszony jelzőn.- Madara egy öregasszony? Nem is gondoltam volna… Mióta képessége a pletyka energia? -Nevettem.- Madara, Madara… te is öregszel és pletykásodsz… -Kuncogtam.- Igazán nem panaszkodhatsz, anyád megtanított színészkedni, így minden sokkal könnyebb nem? -Mosolyogtam.-

  12. – Hidd el nem fog kárba vészni! Teszek róla! – vigyorodtam el. – Ha megigérek valamit, be is tartom a szavamat! Szerezni fogok apám véréből neked! – mondtam neki vigyorogva. – A sebe pedig fel se fog tűnni neki! Tettem rúla, hogy épp csak egy karcolás legyen! Ha meg megkérdezné, akkor najd azt mondom, hogy amikor elesett, akkor szerezte azt. Ne izgulj, akármennyire is okos ez a nő, ő is csak egy ember! – kezdtem el a teát csinálni. – Tudom, hogy jó szinész vagyok! Az évek alatt muszáj voltam felfejlesztenem ezt a képpességemet! – sóhajtottam egyet. – Hála a drága édes anyámnak… és az ő elvárásainak. – tettem fel a vizet melegedni. – Amúgy meg nem szándékozom megosztani veled részletesen a tervemet! Várj türelemmel és, majd meglátod, hogy mire is készülök igazán! – néztem rá. – Ha nem vigyázok, akkor minden apám fülébe jut! Ennek a vénembernek mindenhol van embere és füle… Olyan, mint valami öregasszony, aki a pletyka kedvéért, kihallgatja az embereket. Borzalmas! – forgattam meg szemeim. – Igy is kiváncsi vagyok, hogy mit fog szólni a mi kis szövettségünkre! – vigyorodtam el. – Hidd el! Ez a kiváncsi öregember, már abban a percben, hogy megkötöttük a szerződésünket, már tudott mindent! – vettem le a vizet és leforráztam a száraznövényeket.

  13. -Csendesen figyeltem, ahogy társalogtam. Azért kicsit sajnáltam, hogy egy intelligens és okos nő kárba veszett, de Miyako tervei jobban érdekeltek, mint Monica. A rezidenciához érve elmosolyodva pillantottam körbe. A ne nézzetek körbe kijelentés ellenére, Monica el volt ájulva a rezidenciától, hiába mondta Miyako, hogy felújítás alatt van.- Csodálatos hely! Csodálatos helyen laktok! Ezek a minták… őrzi a régi korokat… Az ilyen épületek még igazi kincsek… Csodálatos! -Mondta Monica mosolyogva, miközben követte Miyakot a szobájáig. Megköszönte a szobát és a pihenés lehetőségét, majd a szobában le is pihent. Én Miyakoval a konyhába mentem.- Nem panaszkodhatsz, még hobby történész is… -Kuncogtam leülve az egyik székre és keresztbe tettem a lábam.- Köszönöm, elfogadom a teát. -Mosolyogtam rá, majd egy apró trükkel gondoskodtam arról, hogy a konyha ajtó zárva is maradjon a kíváncsi fülektől.- Szóval… kapok apád véréből… -Jegyzetem meg.- És a többire mi a terved? -Kérdeztem érdeklődve.- Én mondjuk már most látom, hogy élvezni fogom a mi kis szövetségünket. -Mosolyogtam.- Egyébként, ha a seb amit okoztál rajta nem gyógyul gyorsan, akkor hamar rá fog jönni, hogy valami nem stimmel… okos nő. Habár cukorfalatnak tűnik, de okos nő. -Mosolyogtam.- Nem mellesleg szinte én is elhittem, milyen édes kislány tudsz lenni… jó színésznő vagy. -Mosolyogtam.-

  14. kis idő után sikerült ide érnünk, közben viszonylag sok mindent megtudhattam Monicaról. – Itt is vagyunk! – vigyorodtam el és bevezettem őket az anyámtól kapott rozoga rezidenciába. – Ne nézzetek körül… Még felújitás alatt van! – aztán elkisértem Monicat a szobájába. Egy egyszerűen berendezett szobavolt. EEgy ágy és egy szekrény állt benne. – Pihenj le nyugodtan! – tessékeltem be, majd ezek után Necrost a konyhába vezettem. – Akkor folytassuk a mi kis üzletünket tovább! Teát? – kérdeztem meg illedelmesen, bár tudtam, hogy hiába adok neki. – Ülj le kérlek! – mutattam a kanapéra.

  15. Chris kitért Madara támadása alól. – Ugyan úgy használom ki a vendég szereteted, mint ahogy te használod ki szegény Yume szeretetét! – kiáltotta neki és elkezdett kifele rohanni, ahogy csak tudott, de hiába, a Zetsuk sem engedték tovább. – Franc! – nézett körbe, majd finom lehelyezett a földre. – Ne haragudj Yume! – nézett rám, majd elő kapta elrejtett kardát, amivel a Zetsukat el is intézte, s csak ezek után jött a nagyobb falat vagyis Madara.

  16. Miután letett az ágyra és átölelt megnyugodtam. – Szeretlek! – mosolyogtam rá. – Igen! Holnap nehéz napunk lesz! De együtt mindent megoldunk! – csókoltam meg és kényelembe helyeztem magam. – Jó éjt drágám! – mondtam neki és lassan becsuktam szemeimet és hagytam, hogy relaxációba merüljek, majd álomba. Nyugodtan aludtam, hiszen biztonságban éreztem magam, hogy Madara is ott feküdt szorosan mellettem.

  17. – Miért kellene izguljak? Életemben annyiszor tettem… De mára már felesleges dologgá vált, a dolgok akkor is megtörténnek, ha nem izgulunk… Próbálj nyugodt maradni…- raktam le az ágyára, s mellé feküdtem.
    – Tökéletes lesz minden…- suttogtam el ismét neki és magamhoz öleltem jobban, hiszen már végre kényelmesen feküdtünk.
    – Jól tudod, hogy bennem bízhatsz egyedül… És ez halálodig is így lesz… Megígérem…- puszilom homlokon.
    – De most aludj szépen… Nagy napunk lesz holnap…

  18. – Jó éjt gyerekek! – búcsúzott el tőlünk nagypapi. Én csak könnyes szemekkel bólogattam Madarának, míg a szobámba értünk. – Köszönöm! – nyögtem ki végre és megtöröltem a szemeimet. – Te nem izgulsz a holnap miatt? A sok ember, a szertartás,a közös kötelék. Annyi minden fog történni! – néztem szemeibe aggodalmasan. – Ugye végig mellettem leszel? – kérdeztem tőle és megszorítottam. – Csak benned bízhatok!

  19. – Utálj csak, hiszen ráérsz még… Hosszú idők vannak hátra közösben…- öleltem a fejét is magamhoz, s hagytam inkább, hogy nyugodtan kisírhassa magát. A nyűgös szóra elgondolkodtam, s bólintottam egyet.
    – Gyere hercegnőm…- kapom fel a kezeimbe.
    – Beviszlek és alszol egy jót holnapig… Végig melletted leszek, ne aggódj…- öleltem ismételten magamhoz, majd így indultam meg a szobája felé.
    – Még az este mindent lerendeznek a Zetsuk és tökéletes napod lesz, mit szólsz?- vigyorogtam le rá.

  20. Mikor magához húzott és elkezdte mondani valóját, az elején nem érdekelt, majd nagy levegőt vettem. – Persze.. – mondtam kissé durcásan, majd ránéztem. – Miért szeretlek én téged? – ezek után magamhoz szorítottam. – Úgy utállak! – sírtam el magam. Valószínűleg a holnapi esküvő miatti feszültségem is ezen a síráson keresztül távozhatott el, hiszen ezek után már nyugodtabbnak éreztem magam.
    – Úgy látom már elég nyűgös Yume! – szólalt meg a nagyapám. Felállt és megkereste a seprűt és a lapátot, majd visszatérve az általam széttört tányért összesöpörte és kidobta.