Akashiya Rozário

   Egy elhagyatott város szomszédságában helyezkedik el eme hatalmas kísértet járta birtok melyen Rozárió él.  Az utat apró lidércfények világítják meg melyek a régi  kastélyhoz vezetnek. Belülről egy régi viktoriánus stílusú építményt lehet megcsodálni. Ám amint lemegy a nap kísérteties zongorajátéknak és gyerek kacagásnak lehet  bárki fültanúja. Ez azért van mert a kastélyban elhunyt személyek lelke ott ragadt örökre. Emellett a kastélyt mágia segítségével saját tudattal rendelkezik így lehet azt is mondani, hogy él. Ha illetéktelen behatoló van a birtokon azonnal megtámadja azt.

Vamper-anime-rosario-vampire-234608

Vélemény, hozzászólás?

37 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Akashiya Rozário

  1. *Kissé gonoszkás vigyor húzódott ajkaira, s hüvelyk ujjának begyét érintette hozzá, majd halkan hümmögött.* -Meglepődnél ha azt mondanám hogy minden lélek ujjá születik? Bár felesleges ezen diskurálni. Ha a halál eljő, már nem fog számítani semmi.- *Nagyokat pislogva figyelte Rosa-t, ahogy megtámaszkodott a széken. A székről pedig már akaratlanul is az elsők közötti csókjelenet jutott eszébe, mikor a laborban ketté tört alattuk az egyik kedvenc fenékpihentetője.* -Ha te is itt vagy akkor a székektől inkább óckodnék.- *Tekintett félre felvont szemöldökkel, mosolyogva, majd pár másodperc múlva vissza a lányra.* -Hát…- *Gondolkodott el, s közelebb lépve.* -…igazán vonzó ajánlatot tettél most nekem…- *Ragadta meg lassan Rosa felsőjét a nyakánál, s közelebb hajolva készült volna adni egy csókot, ám az utolsó centinél elhúzta tekintetét.* -…de majd csak ha végeztem ezen feladatommal. Még úgyis találkozunk.- *Mondta, s egy csettintés keretében köddé vált.* -Pápá…-

  2. – Szívem szerint most fejbe vernélek…
    * Szólaltam meg halkan és mikor megfogta a csuklómat egy nyelve pillantottam először a kezemre majd a szemeibe. Beleremegve az érzésbe haraptam alsó ajkamba majd amint magához húzott halk sóhaj hagyta el ajkaimat. Egyik kezem a hátát simította végig míg a fejem megpihent a vállán. Így hallgattam szavait.*
    – Érdekes. A szavaidból kivéve úgy érzem mintha valóban ez várna rám. Ám tudom hogy a magamfajta sose fog újjá születni se itt se máshol. A purgatóriumba fogok megróhatni míg világ a világ. A magam fajta szörnyek mind oda kerülnek mert sehol se látnak szívesen minket. Vagy erről nem tett említést Halál?
    * Lassan felemeltem fejem a válláról és úgy döntöttem homlokom az övéhez.*
    – Nekem a béke, boldogság és a melegség mint itt van. A karjaidban. De nem tartalak fel. Két kemény nap áll előtted. Mutasd meg hogy jobb Halál vagy mint az a beképzelt bunkó… Már bocs.Vagy esetleg jobb szeretnél velem maradni?
    * Elmosolyodva adtam ajkaira egy rövidke csókot, majd hátrébb lépve neki támaszkodtam a széknek.*

  3. -Oly sok ostobaság, mit egy magamfajta hulla gyenge elméje megszül. Nem kell mondanod.- *Sóhajtott aprót keserédes mosollyal körítve, s elkapta Roz kezét, gyöngéden megszorítva azt. Botját elengedte, s az egy aprócska pukkanás keretében eltűnt.* -Miután porhüvelyed eloszlik, s lelked letölti méltó jussát a túlvilágon, visszafog térni az univerzum energiái közé… akkor majd megérted, most mit is érzek.- *Mosolyodott el immáron gyöngéden, s kezénél fogva magához húzta Rózt, karjai közé zárva a lányt. Fülébe súgva folytatta mondandóját.* -Szerelem, boldogság, magány, keserűség… Az összes negatív és pozitív érzés megszűnik létezni. S nem marad más, mint a melegség, a béke, míg a lelked vissza nem tér újfent a földre, vagy más bolygóra, s újjá-nem születik egy új testben. Ez a véget nem érő körforgás, mellyel nem mi, hanem maga a mindenség fejlődik és gyarapszik megállás nélkül. Számunkra a véget nem érő élet, számára pedig csak aprócska porszemek villanása…-

  4. * Hallva szavait elnevettem magam.*
    – Szóval megmaradtak… Ennek örülök ám kissé csalódott vagyok. Szívem szerint most fenékbe rúgnálak… Bűntudat? Magány? Hm… Vicces. Tudhatnád hogy ezek nem számítanak. Bármikor megkereshetsz ezt te is tudod bármi is történjen. De mindegy is csak az számít, hogy most itt vagy…
    * Tekintetem nyugodttá vált és örömmel teli volt. Arcéhoz érve megremegtem majd felsóhajtva pillantottam végig rajta.*
    – Halál adott neked egy feladatot igaz? Hát most én is adok! Tessék néha meglátogatni! Mert ha nem esküszöm rád uszítom a laborpatkányt és nem fog hagyni békében oszladozni!
    * Kissé elérzékenyülve böktem meg a mellkasát és próbáltam minél komolynak tűnni de kétlem, hogy sikerült. *

  5. *Nem igazán számított rá hogy ehhez hasonló reakció fogadja majd Roz részéről. Lassan felemelte tekintetét, s citromsárga-kéken izzó szemeit gyöngéden mélyítette el kedvese tekintetében.* -Az emlékeim megmaradtak, ahogy érzéseim is. Viszont ezek most pihennek, míg feladatom 46 óra múlva véget nem ér. Azért járultam most eléd, mert féltem ha elmém ismét helyet foglal rothadó porhüvelyemben, akkor újfent előtörnek negatív érzéseim. Bűntudat, s a magány bilincsei azok, melyek visszatartottak attól, hogy meglátogassalak. Ősi, íratlan gyötrelem, melyet csak mi, holtak érthetünk meg. Jelenleg viszont ezek nem számítanak semmit se számomra. Nem, míg elmém egyként vonaglik az univerzum színtiszta energiáival.- *Mikor Roz felé nyúlt kezeivel, látta tekintetében a kétséget, így mikor a lány ujjai megálltak arca előtt, ő maga hajolt közelebb, arcát hozzáérintve a remegő, megviselt ujjakhoz.*

  6. * Csendben írtam és igyekeztem mindent lejegyezni. Semmit sem akartam kihagyni hisz ez az információ felbecsülhetetlen volt… Csupán egy valami zökkentett ki. Egy ismerős illat. Eleinte azt hittem, Halál tért vissza, hogy ismét dicsekedjen ám a hangja mégis más volt. Tekintetem lassan felemelve a lapokról pillanatoztam hátra. Testem kővé vált egy másodperc alatt amint megpillantottam Dimitrit. Nagyot nyelve fordultam meg lassan és léptem pár lépést közelebb. Kezeim arca felé kezdtek el nyúlni ám nem mertem hozzá érni.*
    – Jóestét. Nem hittem volna hogy ma mindkét Halál meglátogat. De örülök hogy látlak.
    * Kissé remegett a hangom és próbáltam megálljt parancsolni magamnak hisz nem tudtam mennyi maradt meg kedvesemből. Nem csak a kisugárzása de még a külseje is teljesen más volt melytől teljesen össze zavarodtam.*
    – Mond maradt még valami abból a férfiból akit szerettem vagy már megszűnt létezni?
    *Tettem fel a kérdést mely hirtelen csúszott ki a számon.*
    – Nem hittem hogy így foglak viszont látni ismét.

  7. *A végtelenbe nyúló, ősi energia, melyet megannyi csatorna és féreglyuk szel át.* -Szóval ezt használják az ősök közlekedésre.- *Pillantott körbe Dimitri, amint akár egy metró szerelvényen, utazott át téren és időn.* -Igazán hasznos…-
    *Miután kölcsönkapta halál erejének egy részét, hamar túlesett a többi három lovas üdvözlésén, mely természetesen nem másról szólt, mint hogy szavakkal porrá alázták őt, de midőn mégiscsak Halál választotta ki, így nem értek hozzá egy ujjal sem. Ezt követve kiadta a parancsokat átmeneti seregének, a kaszásoknak, s neki látott feladatának is. Kicsit zötyögősen indult igaz, de alig 1-2 óra alatt olyannyira ráérzett az “élet körforgás befejezése” feladatra, hogy már úgyis képes volt elvégezni azt, hogy nem is figyelt rá. Innen eredt az ötlet, hogy midőn még 46 óra állt szabadon a rendelkezésére, idejét látta meglátogatni régi szerelmét, ki iránt már ő maga sem tudta, mit is érez valójában. Pláne ebben a formájában nem. Akár Halál, ő is alaktalanul, csöndesen lépett be Roz szobájába, s egyenlőre még nem mutatkozott meg, hanem némán figyelte a lány tevékenykedését.* ~Itt járt ő is… tán ismeri valahonnan?~ *Majd előlépett az árnyakból. Botját átkarolva állt meg tisztes távolságban Róz mögött, s halkan szólalt meg, lesütött tekintettel.* -Jóestét.-

  8. * Az asztal fölé könyököltem és lassan próbáltam össze szedni a gondolataimat és tisztán látni.*
    ~Miért pont Dimitrit? Hol lehet? Mi célja lehetett ezzel Halálnak? Valami bűzlik nekem. ~
    – Mond mégis miért…
    * Fordultam meg és néztem körbe ám már sehol sem láttam. Felkelve kezdem el alaposan átkutatni a birtokot de sehol sem találtam.*
    – Ez most szórakozik velem? Megjelenik a semmiből majd pár perc múlva lelép… Hihetetlen egy létforma…
    * Ráztam meg a fejem és indultam vissza a dolgozó szobába. Beérve a szobába fejemhez kaptam és a falnak dőlve kezdtem el kapkodni a levegőt. A vér még mindig dolgozott a testemben mely olyan dolgokat tárt fel elmémben melyről álmodni se mertem. Nem késlekedtem elkezdtem írni amilyen gyorsan csak tudtam nem törődve eddigi munkámmal.*

  9. * Teljesen elvoltam merülve a fordításba. Megszűnt létezni körülöttem a világ és csak egy valami tudott kizökkenteni. Fejemet lassan felemelve pillantottam a szembelévő tükörre melyben egy férfit láttam meg. Egyik szemöldököm felhúzva fordultam meg és néztem végig rajta. *
    – Ki vagy és mégis, hogy jutottál be ide?
    * Álltam fel a székből és közelebb lépve hozz vettem szemügyre alaposabban. Nem ismertem de látszólag Ő tudta ki vagyok. A könyvhöz lépve az asztalra csaptam a kezem és fagyos tekintettel nézem szemeibe.*
    – Az a könyv magántulajdon és te betolakodtál a birtokomra. Egy jó okot mondj hogy ne tépjem le a fejed és etessem meg a Kaladorjaimmal.
    * A férfi ügyet sem vetett a szavaimra csupán olvasgatott és szövegelt tovább. Nem különösebben érdekelt de az egyik mondat hallván megdermedt a testem.*
    – Mégis ki a franc vagy te?
    * Néztem rá érthetetlenül hisz a múltamról sohasem beszélek. Megráztam a fejem és távolabb állva tőle dőltem neki a mögöttem lévő szekrénynek.*
    ~Rossz előérzetem van… Hogy jutott be észrevétlenül? Honnan ismer és miért tud a múltamról? ~
    * A kérdéseket újra és újra feltettem magamnak de ekkor szóba hozta Dimitrit és a melleimet. Halványan elvörösödve döntöttem oldalra a fejem és néztem végig magamon.*
    – Te meg miről be…
    * Nem bírtam befejezni a mondatom hisz csuklóját a számba téve sértette fel bőrét és ereit fogaimmal melytől a vére lassan végig folyt a torkomon. A vére oly fekete volt mint az szurok. Íze keserű volt mint a citromhéj. A vérével a tudása egy részét is megkaptam mely oly nagy volt hogy testem nem bírta hirtelen feldolgozni a rengeted információt. Még sosem volt rohamom ezért eléggé megijedtem, már amennyire magamnál voltam és fel is fogtam belőle bármit. Szerencsére nem tartott sokáig hála a férfinak. A földre rogyva tértem magamhoz lassan és mikor már ismét ura voltam a testemnek megtöröltem a számat és felnéztem rá.*
    – Szóval te vagy a Halál… Eleinte azt hittem hogy csak a szimatom de a vérednek hála már teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ki is vagy valójában.
    * Feltápászkodva kissé még remegve ültem le a székbe és támasztottam meg fejem. Szavait hallgatva szívem mely eddig alig vert párat percenként, egyre hevesebben kezdett el kalimpálni. *
    – Hogy mi? Dimitriből lett az új Halál?
    * Sápadtam el egy másodperc alatt hisz kedveséről már több mint egy éve nem hallott és az első információimat megtud róla az pont ez…*

  10. * Ha már a szigeten mászkált indulása előtt mindenképp be akart kukkantani drága vámpírjához Rozáriohoz. Alaktalanul osont végig a hatalmas kurián egyenesen a dolgozó nő háta mögé. Annyira bele volt merülve a munkába hogy fel se tűnt neki hogy Halál lassan alakot öltve ült le a háta mögött. Órákat ücsörgött mozdulatlanul majd nem bírta tovább. Amint a nő megmozdult köhintett egyet és mosolyogva intett felé.* – Helloka öreglány! Dolgozgatunk-dolgozgatunk? Mi az amibe ennyire bele merültél? * Felállt és lépett oda az asztalhoz és felvéve a könyvet bele olvasott. * – Hm. érdekes. Bár ennél sokkal nagyobb tudásra is szert tehetnél. Csak kérned kéne. Tudod hogy szeretlek. Édes kicsi mészárosom. Olyan sok lelket kaptam miattad hogy az már valóságos gyönyörnek mondható. De most komolyan. Bánom hogy jó kis vámpír lettél. Hová lett az a tűz? A mérhetetlen vérszomj? * Nézett végig a nőn.* – Látod erről beszélek! Rég ittál és a melleid máris kisebbek lettek. Mit szól majd ezek után Dimitri? Ezt orvosolnunk kell! Nesze igyál! * Megfogta Rozário száját és kifeszítette ajkait. A szájához tartva csuklóját a nő fogaihoz érintette a lágy rész melyből fekete vér kezdett el folyni.* -Ahhúúú! Hegyesebb mint gondoltam. Ha végeztél kérek rá gyógypuszit. * A vér lassan csorgott le a nő torkán melytől valamiféle roham tört rá.* – Na! Na! Ne csináld már. Ez csak vér! Ja de az enyém… Bocsesz. Elfelejtettem. * Kezét elhúzva a nő felett a roham elmúlt és ismét magához térve feküdt el a földön.* – A jövetelemnek az oka az hogy dicsekedjek! Képzeld Dimitri lett az új Halál. Nem izgi? Persze csak két napra. * Körbenézett hátha talál valami nasit.* – Van valami egészségtelen kajád? Esetleg egy koporsó szöged vagy bármid? Éhen veszek.

  11. * Órák óta a könyv felett görnyedve fordítottam a szöveget, hogy rájöjjek miként csinálhatnánk emberből Maszkatart… 9 különféle nyelven írták a szöveget így még az én is megszenvedtem vele pedig csak két oldalról volt szó. A fordítás végeztével kimentem Leiranhoz és átnyújtottam neki a pontos fordítást.*
    – Van olyan hozzávaló melyet időbe telik megszerezni de nem lehetetlen. Szeretnéd, hogy segítsek?
    * Tettem fel a kérdést ám a továbbiakban ő szerette volna egyedül megoldani ezt a dolgot. Bólintottam majd kikísértem a kapun. Csak ezután ébredtem rá, hogy a könyv jelenlegi formájában elég sok gondot tud okozni hosszútávon.*
    ~ Azt hiszem jobb lesz ha lefordítom egyetlen egy nyelvre amit kevesen ismernek. Ha valami történne ami életbevágó lenne és a fordítással kéne töltenem az időt, lehet olyan személyeket, dolgokat kéne feláldoznom amiket alaphelyzetben sose tennék… ~
    – Ideje munkához látnom.
    * Nesztelenül mentem végig a hatalmas építmény szerteágazó folyosóin addig amíg vissza nem értem a dolgozó szobába. Egy új bőrkötéses könyvet elővéve ültem le az asztalhoz és láttam neki a fordításhoz. A véremet használtam tintaként mint ahogy a szerző is ugyanezt tette az eredeti példánynál. A vért úgy szívta magába a papír mint a vizet a szivacs, ám így se mosódott el. Szemeimet a lapokra szegezve olvastam és írtam újjá a feledésbe merült tudást mely kihalt fajokról és tiltott varázslatokról, ceremóniákról szólt. Mindent megtalálható volt benne amiről a varázsvilág eddig tudomást szerzett. Annyira belemerültem a fordításba hogy észre se vettem az idő múlását. Lassan három hete, hogy ki se mozdultam a dolgozó szobából. Csak az egyre növekvő éhínségem zavart meg és ennek hála eszméltem fel arra hogy ideje lenne ennem is valamit. *

  12. *Akaratlanul is elmosolyodtam és megvakartam a fejem mikor helyeselni kezdett Victorral kapcsolatban… Sóhajtva lapoztam  a könyvet tovább és próbálkoztam nem megjegyzést tenni de nem bírtam megállni.*
    -Azért ha ezen túl lesztek a közeljövőben szeretném ha megengednéd hogy jól fejbe verjem a kelekótya uradat… Ártani úgyse fog neki… 
    * Egy apró mégis gonoszkás mosoly kíséretében  a könyv közepére lapoztam.* 
    – M…M… Á itt is van…Maszkatar… 
    *Elkezdtem olvasni igaz kicsit bonyolultabb volt mint eddig… Összeszűkült szemekkel  bogarásztam ki hümmögve amit tudtam de több idő kellet a fordításhoz mivel úgy tűnt több nyelvből áll össze a szöveg.* 
    – Az itt írtak alapján van rá mód… de igen gusztustalan és veszélyes… Kérdéses lesz hogy túléli-e az átalakulást… Bár a Vidka huszár biztos túlfogja… Kicsit több időre van szükségem a pontos fordításhoz… Lehet elég pár óra de napokba is bele telhet… Minden esetre nem állok meg amíg nincs kész. Jobb dolgom úgysincs… 
    *Felálltam és a dolgozó szoba felé vettem az irányt. Az ajtón belépve egy kisebb helységbe értünk ahol hegyekben álltak a dokumentumok és levelek. Letettem a könyvet az asztalra és valahogy előbogarásztam egy normálisan fogó tollat és neki láttam.*
    -Igyekszem ahogy csak tudok… Amúgy meg ha másik maszkatar rászolgált a sorsát elnyerte méltó büntetését a túlvilágon… Nem te vagy az egyetlen aki fajtársát küldte a halálba…  

  13. -Igen ez így van Rozário. *Bólintok szavaira, melyel a gyerekekról szóltak. Akaratlanul is megsimogattam a hasamat és mély levegőt véve néztem fel rá és mikor oda nyújtja nekem a csészét elveszem és szavainál szemeim kikerekednek, majd kicsi félelem költözik a szívembe, főleg ahogy mondta. Akaratlanul is nagyobbat nyeltem.*

    – I… igen Victor Cressovic a gyermekeim apja. *Helyeseltem és vártam mit is fog mondani rá, de szerencsére hiába a negatív élményei hozzá fűződőn segít nekem, ami nagyon is sokat jelent a számomra. Több lehetőséget szóbahoz, bár vámpírrá nem szívesen tenném szerelmemet. Alsóajkamba harapva figyelem cselekedeteit, majd ahogy feltárul egy titkos fiók egy könyvet vesz ki onnan, melyel mellém telepedik le és magyaráz miközben mellettem ül. Érdeklődve nézek rá. Annyi kérdésem van felé. Szavaiból azt is kivettem, hogy ő már találkozot maszkatarral. Alsóajkamba harapva figyelem őt és a könyvet. Bele- bele pillantok, de nem nagyon értem a nyelvet pontosabban több idő kellene nekem a dekódolásához. Felismertem a holt nyelvet, de nehezen értem meg ezen nyelvezetet.*

    – Van… van benne a maszkatarokról is valami? Esetleg, hogy embert lehetne-e maszkatarrá tenni? *Kérdezem kissé elhaló hangon. Lehet most sokat kértem tőle, de talán az lenne a legjobb mind kettőnk számára, ha Voctor is Maszkatar lehetne, még ha csak félig is. Hisz a gyerekeink is fél maszkatarok lesznek. Ki tudja lesz-e képességük vagy egyáltalán “természetes” festés az arcukon. Nehéz elképzelnem milyenek lesznek a kicsik. A gondolatok cikáztak a fejemben miközben a könyvet néztem én magam is. Mély levegőt véve sóhajtottam fel ismét.*

    – Én nem sokra emlékszem a múltamból. Nem rég találkoztam egy másik maszkatarral, mint én, de… megöltem, mert… *felsóhajtottam.* -Túl erőszakos volt velem és ez nem tetszett se nekem se Victornak, pedig akkor még nem voltunk együtt. *vallottam be az igazat.*

  14. * A hasára nézve ismét mosolyogni kezdtem.* 
    – Sok lénynek jó a szeme az ilyesmihez. Az biztos hogy ikrek lesznek de korai lenne még a nemüket megállapítani. De a lényeg hogy egészségesen jöjjenek a világra. Nagyobb ajándék nem is létezik.
    * Csendben nekiálltam a tea elkészítésének és figyelmesen hallgattam minden egyes szavát. A szándékai igen tisztának és nemesnek tűntek így valóban elgondolkoztam a dolgon. A csészét nyújtva felé viszont egy ismerős illat csapta meg az orromat melyet alig lehetett érezni mégis jól felismerhető volt.* 
    – Vodka és lőpor… Véletlen a szóban forgó fiatalember nem a Victor névre hallgat? 
    * Emeltem meg szemöldököm és leültem vele szemben ujjaim összefonva.*
    – Nos eltekintve a személytől több lehetőség is van a gyors regeneráció illetve a hosszú életre. És mivel ember így több lehetőség is szóba jöhet. Ami a legegyszerűbb tekintve, hogy vámpír vagyok az nem más mint az átváltoztatása. Ez egy köztes állapot emberek és vámpírok közt. Nem lenne se ez se az. Sőt igen kedvező lenne mivel szinte ugyan úgy élhetné az életét mint eddig egy-két kis hátránnyal de előnye sokkal több van. De más fajokkal is lehetséges ugyan ez. 
    * Magyaráztam és felkeltem helyemről. A falhoz lépve kezem végig húztam egy repedésen mely lassacskán tovább repedt és egy titkos fiókot kezdett felfedni melyben egy régi szinte már darabokban lévő könyv rejtőzött. Magamhoz véve azt ismét helyet foglaltam de most Leiran mellett. Óvatosan kinyitottam és lapozgatni kezdtem azt.*
    – Ezt a könyvet minden idők legelismertebb tudósa írta  Baron Victor Von Frankenstein. Kevesen tudják de régebb óta élt mint azt a pletykák állítják… Ebben megtalálhatni mindent amire szükség lehet. 
    * A könyv lapjait vérrel írták holtnyelven így nem volt könnyű dolga annak aki nem értett hozzá.*
    – Azt remélem tudod hogy amit kérsz és tenni akarsz nagy ára van… Ha sikerül elérni a célod a szeretett férfi egy darabkája eltűnhet örökre ha nem vigyáztok…
      

  15. *Ahogy köszönt én magam is meghajolok kissé, majd úgy megyek be az ajtón mikor előre enged. A nagy csend igenc sak ismerős a számomra. Mély levegőt véve haladok a hölgy után és a nappali jellegű szobába lépve én magam is a kandallóhoz megyek. Az ahhoz legközelebbi fotelbe ülök le, hiszen rendkívül jól esik most leülni.*

    – Köszönöm és természetesen tegeződhetünk. *Mondom neki elmosolyodva és oldalra döntöm a fejemet. Érdeklődve nézek rá és mikor említi, hogy nem egyedül jötem a hasamra nézek és akaratlanul is megsimogatom.*

    – Igen valóban nem egyedül jöttem. Iker lányaimmal bár igazából nem tudom még biztosra hogy lányok… *mondom egy kínosabb mosollyal.* -Ahogy azt se hogy ikrek csak az egyik ismerősöm állítja váltig hogy ikrek és lányok, de nincs okom amiért ne hinnék neki. *Magyarázom és mikor említi, hogy régen nem találkozott maszkatarral kicsit érdeklődőbben figyelek rá.*

    – A tea tökéletes lenne köszönöm. Nem igazán eszem mostanság, eléggé émelyítő érzés fog el még mindig néha. *mondom és ismét a hasam simítom meg, mikor pedig kéri fejtsem ki bűvebben azt mit levelemben leírtam lassan nézek fel rá.*

    – Tudod a gyermekeim apja ember és én igen sokáig fogok élni… nem szeretném elveszíteni őt, de veszélyes munkája is van. Kutattam, hogy miként lehetne meghosszabbítani az életét és egy kis gyorsabb regenerációt adni vagy amivel megakadályozhatom előre, hogy meghalljn a harcok során. A kutatásban azonban csak arra jutottam, hogy te vagy itt a szigeten a legidősebb ezért fordulnék hozzád, hogy kérlek segíts nekem. Szeretem mindennél jobban és nem szeretném őt elveszíteni. *Hangom reménnyel telt és kérlelőn nézek fel szemeibe.*

  16. *Már majdnem bementem a házba mikor az orromat ismeretlen illet csapta meg. Fejemet felemelve  néztem a nagykapu felé ahol a lidércfények folyamatosan sorjában jelentek meg.* 
    – Megérkezett… 
    * Dörmögtem az orrom alatt és mikor elég közel ért szemem végig szaladt rajta.* 
    – Szép estét önnek is. 
    * Biccentettem a fejemmel és kinyitottam az ajtót majd engedtem hogy előre mennyjen.*
    – Nem kell elnézést kérni. A levél megérkezett és igencsak meglepett. Nem minden nap kapok ilyesmit főleg ilyen tartalommal.
    * A folyosó visszhangzott Leiran lépteitől még az enyémet hallani se lehetett. A lámpák halvány kis fénye megvilágította az utat egyenesen a halban hol barátságos kis tűz égett a kandallóban kellemes meleget árasztva magából.*
    – Üdvözöllek a birtokon Leiran… Ha nem bánod tegeződhetnénk… A nevem Akashiya Rozárió de ezt már gondolom tudod. Foglalj helyet ahol jól esik. 
    * A kandalló mellé állva néztem rá.*
    – Nem hittem, hogy valaha is látok majd ismét  Maszkatárt de örülök, hogy itt vagy. És ha a szemem nem csal nem egyedül jöttél. 
    * Néztem a hasára melyen igaz még nem nagyon de látszott már, hogy két apró életet rejt. Apró mosoly jelent meg az arcomon hisz tudtam, hogy micsoda örömökkel jár a gyermekáldás.*
    – Megkínálhatlak valamivel?  Igaz nem számítottam hogy vendégem lesz így csak Teával és vízzel tudlak kínálni meg némi süteménnyel. Közben kifejthetnéd kicsit bővebben amit a levélbe írtál.