Night Club

Lement a nap kinyitott a sziget egyetlen Night Club-ja. Italok tömkelege és zenék változatos ritmusa dübörögteti meg a sziget ezen részét.Fiatalok százai töltik itt szabadidejüket csak, hogy jól érezhessék magukat és lazíthassanak, ismerkedhessenek. De azért az italodra vigyázz…

cyberpunk__night_club_by_dsorokin755-d75lf02tumblr_nhxliihAgG1qcsnnso1_r1_500

Vélemény, hozzászólás?

257 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Night Club

  1. Hallottam a nevetését és úgy néztem le rá már álló helyzetből.

    – Gondoltam, hogy ezt nem fogod annyiban hagyni és hogy nem félsz, de jobb ha tudod én felkészültem…-mondtam és úgy néztem bajtársamra.

    – Gyere Revy segítek hazamenni. -mondtam és úgy indultam meg vele. -Jah és hiába nem kértél belőle akkor is kaptál! -mondtam vissza még tennek és úgy sétáltam tovább Revyvel ki a sikátorból és indultam meg vele hozzá.

    – A könyörület miatt most még jobban utál engem… -mondtam a távolba, majd megvontam a vállam.

    – Egy ellenséggel több vagy kevesebb… már nekem olyan mindegy. -sóhajtottam és úgy tüntünk el ketten az éjszakában.

  2. – Rendben. Azt hiszem sokat ittam.
    *Sóhajtva mondtam. Ennyire még sosem ütött ki pia.*
    – Nekem édes mindegy. Ezt azért nem állítottam volna magamról. Az utóbbi időben nem éppen a katonaságnak dolgoztam. De ez hosszú történet és cseppet sem kellemes.
    *Benyomott az alattam fekvőnek egy szurit és segített fel állni. Egészen könnyen ment.*
    – Na igen a súlyos testem igen lehengerlő tud lenni. Én erre nem vennék mérget a helyedben. 
    * De valahogy egyáltalán nem akartam meg ölni. Sőt éreztem hogy mi még hamarosan fogunk találkozni és nem lesz sétagalopp. Az érzésem felől biztosított is minket. De az a helyzet hogy én sem féltem tőle.*
    – Nem vagy annyira ijesztő mint gondolod. A megfázás tudata ijesztőbb nálad.
    *Saylára néztem.*
    – Jobb is lesz itt hagyjuk kis barátunkat.

  3. Revyre néztem.
    -Nem hiszem, hogy most képpes lenne meg ölni akkár mennyire is felkészült és kényelmesebb lenne nekem ha tényleg le másznál rólam.-
    Sayla fenyegetésére fel nevettem.
    -Bocsás meg de nem szoktam félni úgy hogy még biztos találkozni fogunk.-
    Mondtam mosolyogva bár még mindig feküdtem a méreg miatt.
    -Nem kell a könyörületed.-
    Jegyeztem meg mikor Sayla beadta az ellen mérget. Morcosan forditótam elöre a fejemet, az állam ez miatt a földhőz ért.

  4. Láttam Ten arckifejezését és ahogy rámnézett gyilkos tekintettel. Akaratlanul is elmosolyodtam és úgy néztem Revyre szavainál.

    – Mindjárt segítek leszállni Revy. -Mondtam nyugodtabb hangon és úgy hajoltam oda tenebrae füléhez s most én suttogtam neki.

    – Tudod Ten… végülis hamar elengedtél és én nem te vagyok, hogy élvezzem más szenvedését. Nem foglak megölni, de már tudom mivel vehetem el az erőd egy részét, hogy a következő harcunk kicsit kiegyenlítődjön… -suttogtam lágyan és arcát simítottam meg.

    – Jah… és tudom, mivel végezhetek veled, szóval lehet a helyedben innentől elkerülném magam… mert nem tudhatod mikor van nálam egy lélekbontó kard. -Szavaim végeztével egyenesedtem fel és néztem bajtársamra.

    – Életben hagyjuk… én nem vagyok gyilkos és te se vagy az. -mondtam és az oldaltáskámból egy inekciót vettem elő. Nyakába szúrva fecskendeztem be annak tartalmát.

    – Ez semlegesíti a méreg hatását. Még 5 percig nemozdulj. -mondtam nyugod hangon és felállva fogtam meg Revy karját és felhúzva néztem rá.

    – Gyere menjünk mielőtt mozogni képes lesz. -mondtam újból lenézve Tenre.

  5. – Ha te mondod Sayla! 
    *Meg emeltem a vállam. Rá hagytam és nem faggatóztam tovább. Láttam rajta hogy meg könnyebbült az emberek miatt. Bár őszintén engem nem izgattak, de rá voltam tekintettel.*
    – Micsoda perverz vagy! …….Nem is rossz. 
    *Reagáltam a srácnak és ekkor Sayla belevágot egy mérgezett kést.*
    – Nos azt hiszem elégtételt sikerült venni. 
    * Majd rá néztem az alattam fekvőre.*
    – Hát barátocskám ezt benézted. Ebből nem hiszem hogy kimászol élve! Látod-látod és szóltam előre hogy visszafog nyalni a fagyi. Viszont akár milyen kényelmes is vagy azt hiszem ideje fel kelnem. 
    *Igen ám csak valahogy nem bírtam lábra állni így részegen. A fejem is és a hasam is sajgott.*
    – Na és Salya most hogyan tovább. Tehetetlen. Így már nekem nem szórakoztató. De mondd a tervet és meg csinálom.  

  6. Az ütések nem nagyon hatottak meg.
    -Ferfi testem van nem tagadom, de jobban szeretem ha a kezeim alatt nyögnek.-
    Néztem Saylara mikor letérdelt szemeim ki kerekedtek mondatára. Egyáltalán nem tetszet amit mondot. A kés a húsomba hatolt fájdalom nem látszodót rajtam mivel nem éreztem, de ingerültség annál inkább. Hirtelen indulatól vezérelve villant fel vörösen a szemeim aminek hatására meg növeltem a fizikai erőmet és éppen le akkartam dobni magamról a két nőt mikor az méreg beütőtt. Erőtlenül feküdtem a földőn még tudtam valamelyest mozogni az erősités miatt de az is vajni kevés volt hogy leküzdjem magamról a két nőt. Fel néztem rájuk.
    -És most mit tervezel?-
    Hangom ingerült volt és a szemeimel is ölni tudtam volna.

  7. -Ezért kéne kimenni inkább!-Mondtam ám ezután nem sokkal átestünk az alattunk megnyílt kapun. Én talpra érkeztem tekintve, hogy Revy mögött álltam. Mély levegőt véve Egyenesedtem fel és úgy néztem a földön fekvő Tenre és a rá érkező Revyre. Mivel kikerültüünk a clubból, így kicsit nyugdotabb lettem. Revy újabb ütéseket vitt be neki. A második előtt hozzá tette, hogy ezt értem adja.

    – Ez kedves tőled Revy, de inkább hagyjuk, hogy mi történt… Azért jöttem, hogy felejtsem a dolgot erre megjelent. -húztam el a szám és keresztbe fonva a karjaim néztem el távolabb tőlük. Láttam ahogy odabent kezdenek maguhoz térni, így kicsit nyugodtabb lettem. Lassan néztem vissza le rájuk és úgy guggoltam melléjük.

    – Tenebrae… ketten vagyunk ellened, két harcos… és láthatóan rád is hatással van az alkohol… szóval… ezt a tegnap estéért. -mondtam s combomon díszelgő övből előhúzva a tőrömet szúrtam bele vállába. Ez a tőröm is mérgezett volt, ám ennek nem kellett három ponton bekerülnie, hogy hatása legyen.

    – Azt hitted, nem fogok ellened felfegyverkezni ha netán megint összefutnánk? -kérdeztem és kezét megragadva térdeltem karjára. Mélyen néztem le oldalra fordított arcára. A méregnek elkezdett szét áradni a véráramába, ami egy elég erős opiumot is tartalmaz.

  8. – Nem fogom annyiban hagyni! Nyilván nem akarom bántani az embereket, de ezt az izét még nagyon meg verem! 
    *Mondtam vigyorogva az alkohol hatása végett és így igen csak nem hangzott komolyan amit mondtam.*
    – De nem ám. Én nem! 
    *Csóváltam a fejem és folyamat rá vigyorogtam.*
    – Ha nem lennének emberek akkor sok mindenkinek nem lenne kajája te aberált! Szóval a kajára vigyázni kell. 
    * Egy pillanatra lankadt a figyelmem és engedtem a szorításon és már is bezuhantunk valami fekete lyukba. A következőben meg már egy kis zuhanás következett. A földet érés nem volt cseppet sem kellemes. De legalább volt egy kis józanítóhatása.*
    – Igazán? Nem látszol kövérnek szóval……. Te kéjenc! Hagyod hogy a nő dolgozzon miközben te akkor is kánaánt élsz ha bedugod? 
    *Teljesen fel ment bennem a pumpa. Így bemostam neki. De nem akkorát hogy kiköpje a fogát. *
    – Nem tudom hogy mit művelt veled Sayla de ez érted kapja.
    *Aztán grátiszba kapott még egyett.*

  9. El kaptam a felém repülő poharat és ez miatt nem tudtam ki védeni az ütéseit se. El mosolyodtam mikor a földőn hevertem.
    -Láttom te nem olyan vagy mint Sayla.-
    Néztem át a vállaim felet Revyre, majd az aggodó Saylara.
    -Ugyan mitől félsz? Ez csak néhány ember, de ha ennyire aggodsz értük akkor ki mehetünk.-
    -Nyitottam egy kaput allatunk és át estünk rajta. Jobban bele gondolva nem kellet volna ittasan harcba keveredni, de még így is elbánhatok velük könnyen. Nagyjából 1m-re voltunk a földtöl mikor át estünk a kapun. Akkaratlanul is fel köhögtem mikor hassal földet értem.
    -Tudod szeretem ha egy nő van rajtam, de jobban ha én közben hátal vagyok.-

  10. Revyre néztem elmosolyodva és oldalra döntöttem a fejem. -Nincs szükség itt rám… meg amúgy is fáradt vagyok, szóval igen így szárazon. -mondtam Revynek és úgy fordultam meg és néztem Tenre. Ahogy megvillant a szeme nem tetszett a látvány.

    – Revy vigyázz! -Kiáltottam fel ahogy láttam Ten támadni készül, de nem volt elég időm hogy eléugorva inkább én kapjam be az ütést. A pult mögé került az ütéstől és úgy néztem Tenre. Elé állva néztem rá. Kezem mellkasára téve próbáltam visszatartani.

    – Elég Tenebrae… Ne csináld. -mondtam neki komoly arccal ám Revy könnyedén fel állt és a maga harciasságával ugrott át a pulton.

    – Elég Revy! -Mondtam neki is kettőjük közé állva és próbáltam távoltartani egymástól őket. Nem sikerült. Revy oldalra lökött és neki esett Tennek. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek a hajamba túrva néztem rájuk, ahogy Ten a földre kerül. Az alkoholt emlegette és ökölbe szorítottam a kezem.

    Odasietve fogtam meg Revy vállát és úgy néztem át Tenre.

    – Revy nyugalom! Te montad nem akarsz balhét. Idebent nem! Gyere vigyük ki és ott felőlem laposra verhetitek egymást, de itt ez a sok ember eszméletlenül! -Próbáltam hatni rá és úgy néztem Tenre. Féltem megint velük fog sakkban tartani.

  11. *Saylará néztem.*
    – Természetesen nem terveztem neked esni ezért. Nem véletlen kedvellek. Amúgy csak meg dicsértelek. Jól nézel ki, mint mindig.
    * Tudtam hogy nem kedveli a pasikat. És sejtettem hogy valamit csinált vele ez a fickó.*
    – Nem izgat különösebben. Az a helyzet hogy nem vadászni jöttem semmilyen értelemben, de hagyni se fogom magam. Ha már kekeckedik ne legyen már olyan könnyű. 
    *Sóhajtottam.*
    – Ha nekem akar esni csak rajta. De azt kinn fogjuk elintézni. Mint mondtam nem igazán akarom szétbarmolni a berendezést. Ha elég okos ennyi elég volt neki belőlem. Most komolyan elmész? 
    *Ránéztem a pultra és vettem a lapot.*
    – Te hát el. De így szárazon? 
    * Vicceltem vele. Meg fogtam a poharam és lehúztam az italom. Közben intettem a pincérnek hogy kérek még egy kört.*
    – Ez meg mi a……
    *Ennyit tudtam kinyögni az eszméletlen emberek miatt. Aztán jött az ütés. Ki köptem a piát amit az előbb nyeltem volna le. Nem volt akkora hatással rám ütése. A testem bírt már ki ennél nagyobbat is. Meg csóváltam a fejem, meg töröltem a szám és felálltam.*
    – Ezért kár volt. Túl finom volt hogy ezt annyiban haggyam. De mi lenne ha legközelebb nem csak cirógatnál cicafiú?
    *Át ugrottam egy lazamozdulattal a pultot, urásközben felkaptam az egyik teli poharat és egyenesen a képébe dobtam. Ezt kihasználva megsoroztam a bordáit és amint tudtam a karjánál fogva födre vittem. A kezeit elkaptam és a képébe hajoltam.*
    – Most komolyan kekeckedsz? 

  12. Revy akciója meg lepett, nem igazán számitóttam rá, arra meg föleg nem, hogy ott is meg fog. Pörgetés útán fel egyenesdtem. A két nőre néztem fel váltva.
    -Meg érte ide jönni.-
    Húztam mosolyra a számat és Saylara néztem.
    -Ahogy gondolod, de szerintem amugy is maradsz.-
    Revyre néztem és szét tártam a kezeimet.
    -Ha mellé fogok ilyen téren az igazán jól esik, mivel meg leptek engem.-
    Ki nyújtotam a kezemet felé.
    -Remélem te is meglepsz.-
    Mondatom végén a bárban mindeki össze esett eszméletlenül. Gyorsan közelebb léptem Revyhez és a hasát célozva vittem be egy ütést neki. Találat után át repült a pulton.
    -Nos?-
    Néztem útána kérdően. Kicsit meg szédültem ez útán ami a tartásomon is meg látszodot.
    -Átkozot alkohol.-

  13. -Egy két dologban sose fog Revy, de attól még nem esünk egymás torkának. -mondtam elmosolyodva és mikor az én alakomra tett megjegyzést érdeklődve néztem rá. -Most mond meg! Perdig mind egyes nap edzek! Azt hittem már nem fog tovább gömbölyödni erre tessék! -Sóhajtottam megrázva a fejem és úgy ittam ismét a poharamra. A közjátékra kaptam fel a fejem és néztem Tenre.

    – Nem fogunk elszórakozni. -válaszoltam kurtán és magam elé néztem. Nem voltam flekészülve Revy reakciójára ás mikor kitekerte a kezét és kettőnk közé húzta be. Mély levegőt véve sóhajtottam fel és úgy néztem kettőjükre.

    – Revy hidd el… ha azt mondod neki, hogy gyúrjon rá máris kapsz egy karót. Úgy alakítja a testét ahogy akarja. Én már láttam… elég is volt… -húztam el a szám és fordultam ismét előre apultnál és bele ittam a poharamba kiürítve azt. Felállva néztem kettőjükre.

    – Ez egy zsúfolt hely… ne itt essetek egymásnak ha lehet. -mondtam hisz jól tudtam hogy RFevy milyen harcias is tud lenni, na meg hogy a férfiakhoz is vonzódik.

    – Még két kört nekik a sárkány borból. -Szóltam a pultoshoz és úgy néztem ismét az ölelkezőkre.

    – További kellemes estét… -mondtam elköszönés gyanánt és a pultra raktam le a pia árát.

  14. – Ha kifejezed valaki felé hogy nem tetszik, az nem jelenti azt hogy tapló vagy. De látom hogy azóta sem egyezik sok dolgokról a nézetünk. 
    * El hallgattam ahogy báj csevegnek. Nem mintha érdekelt volna, de túl közel voltam. Próbáltam teljesen kimaradni belőle.*
    – Ha te mondod. Az utóbbi időben, nem akadt túl sok munkám. De látom ez az idő rád is jó hatással volt. 
    * Vigyorogtam rá. A táncos csaj meg nem igazán érdekelt, bár meg kell hagyni nekem azért tetszett az alkata. Ekkor elkapta a vállam és farkasszemet néztünk. Pislogtam kettőt és elvigyorodtam. *
    – Ennyi lenne a kis bemutatkozód? Igazán vicces figura vagy.
    *Sayla fel fordultam és bocsánat kérően néztem rá. És meg rántottam a vállam.*
    – Azt hiszem éppen most akadt egy kis munkám.
    *Lepattantam a székről elkaptam a srác karját megtekertem és kettőnk közé fogtam jó szorosan, a másikkal pedig megmarkoltam a nemesebbik részét. És a fülébe suttogtam.*
    – Tudod attól hogy nem vagy ember nem kéne lenézni másokat. Mert csúnyán mellé foghatsz. Én sem vagyok már ember. Viszont azzal ott lent sem kell túlságosan hencegned. Tapintásra nem rossz, de gyúrjál még egy kicsit.
    * És ahogy a pasik szokták meg pörgettem kicsit.* 

  15. Az engem nem érdekel Sayla viszont.-
    Pillantottam Revyre. A vállánál meg fogva szembe forditótam magammal és az álla alá csúsztatam a kezemet. Ekkor hirtelen el halgatott a zene is mire a tömeg értetlenül nézet oda.
    -Talán ha ember lennék be tartanám az illemet, de még az elött éltem mielött fel találták volna. Amugy meg nem szeretem ha ignorálnak kis asszony. Ha már nem szeretne rosszúl járni tudnod kellene, hol a helyed.-
    Saylara pillantottam.
    -Te se aggodj, lehet meg jön a kedvem és elszórakozunk.-
    Ekkor újra vissza tért a zene a klubba, mint ha mi se történt volna.
    -Ha azt gondolod el tudsz intézni akkor látszik nem ismersz elégé. Probálkozhatsz nyugodtan, legalább elszórakoztatsz.-
    Mosolyodtam el miközben elengedtem.

  16. -Tudod hogy nem vagyok tapló Revy. -mondtam ránézve felvonva a szemöldököm. Mikor visszakérdezett a fenekére elmosolyodtam. Mielőtt válaszolhattam volna azonban Ten szólt ismét hozzám. Hátra néztem rá és unottan hallgattam a a szavait.

    – Igen meg volt a tervem és te nem szerepeltél benne, az meg cseppet se nyugtat meg hogy nem értem jöttél, azonban itt vagy és a tegnap estéből kiindulva igenc sak hirtelen változhat a célpontod. -mondtam és úgy fordultam vissza és ekkor mondta hogy eleget kényeszteted. Arcom vörös lett és fogaim csikorgattam meg. Pont erre nem akartam ma este emlékezni. Mély levegőt véve fordultam volna vissza, de csak Revyig jutottam, mert ő már lekoptatta Tent. Legalábbis azt hitte.

    -Tudod Revy már koránt sincs olyan férfias feneked mint volt. Most szép kerek markolni való. Valószínű nem tartottad eléggé jól kordában. -piszkáltam és úgy néztem fel a táncosnőre. -Nem rossz.. -Intéztem el ennyivel szinte közönbösen. Ekkor hajolt ismét keresztül rajtun Ten a poharával.

    – Ten… addig nem érdekel hogy töltöd a szabad időd, míg az ártatlanok életébe nem kerül és nem szerepelek benne!

  17. *Ránéztem Sayla-ra. Vettem a lapot. Nem is akartam tovább kötözködni. Végig hallgattam a dolgot.*
    – Most meg leptél. De ha szeretnéd meg ruházom kicsit. 
    *Biccentettem a fickó felé.*
    – Ha ennyire idegesít kár belé az a jó kis pia. 
    *Néztem rá irigykedve.*
    – Nagyon helyes. Én is meg tartottam. Persze már koránt sem vagyok annyira balhés mint előtte. De azért most sem kell félteni. 
    *Néztem a fickóra sunyi vigyorral a képemen. Hiába a rossz szokás hatalom. Hirtelen visszakaptam a fejem.*
    – Nocsak-nocsak. Most már formás kis fenekem van? Tudtommal neked nem jönnek be a férfisa alkatok. 
    *Kacsintottam rá. A fickó egy-két mondatát elengedtem a fülem mellet, de akadt amit nem bírtam szó nélkül hagyni.*
    – Na és ha volt terve akkor mi van? Láthatóan nem vágyik a társaságodra. 
    *Álltam a szemkontaktust. Annak ellenére hogy tényleg nem szeretem ha a képembe hajolnak. *
    – Egy férfi csak akkor lesz az ha mindenkor tudja magát tartani! Még egy ilyen helyen is.  Különben meg sem érdemli ezt a jelzőt. És ha egyezik vele akkor mi van? Miért olyan lényeges ez? 
    * Nyeltem egyet.*
    – Tedd azt. Csak ne legyél túlságosan útban. 
    * Visszafordultam Saylahoz.*
    – Hol is tartottunk? Oh igen a formás seggeknél! Nézd csak ott riszál egy egészen tetszetős.
    *Mutattam egy csajra az egyik rúdnál.*