Medusa rejteke

 Eme elrejtett útvesztő egyenesen Medusa a kígyó királynő odújába vezet.

Régen szépsége vetélkedett Pallas Athénéjéval aki megharagudott rá és megátkozta. Így aki egy pillantást is vet rá azonnal kővé válik.

195016

Vélemény, hozzászólás?

10 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Medusa rejteke

  1. *Aprót bólintott, jelezvén hogy megértette a varázs működését.* -Biztos jó ez a mó..!- *És már gyömöszölték is le a torkán a nem épp kisméretű kígyót. Élettelen szeme most vadul kezdte ontani magából a könnyeket a kellemetlen érzésre. Mikor Medusa végzett, Dimitri a földre seggelt, tátott szájjal és nem kevés törést szenvedett állkapoccsal. Először a szemét törölte meg, majd egy jól irányzott mozdulattal visszahelyezte rágószervét a helyére.* -Khm… köszönök mindent.- *Zárta le végül a beszélgetést, majd feltápászkodva elindult, s meg sem állt a kijáratig…*

  2. – Pedig jó magaviselet miatt nemrég szabadultam.  Ám legyen. Átadom a hatalmam egy részét de csak kétszer fogod tudni használni. Egy hónapod lesz hogy elintézd a lidérced. Utána az erőm szertefoszlik. * Kezem nyújtottam majd  egy kígyó vált ki az alkaromból és egyenesen Dimitri felé meredt.* – Nagyra nyisd a szád. * Nem vártam meg még megteszi rávetettem magam majd kifeszítettem a száját és a kígyó egyenesen a gyomráig lecsúszott. * – Attól tartok ennél barátságosabb megoldás nem volt és a törött álladat is igazán sajnálom. * Persze a sajnálat egy csepp jelét se mutatta.*.- Most jól figyelj mert csak egyszer mondom el. A letakart szemed a kulcs. Kéken zölden izzik fel mikor a hatalmamat aktiválod. Csak gondolj a benned lévő kígyómra vagy rám és máris kinyílik a gorgó szeme. De ha nem koncentrálsz eléggé akkor a kőbörtön átmeneti lesz. Nem szokásom másoknak átadni az erőm. Te vagy a második akit megajándékozom vele. Közel kell lenned a lidérchez és csak rá összpontosíts különben mindenki aki a szemed elé kerül kővé változik. Ha nincs szükséged az erőre viszont akkor csak hagyjad távozni magadból azt a szerencsétlent. Vagy megvárod még magtól eltűnik. Te döntesz.  Kérdésed van?  Ha nincs akkor távozz. És küldj egy képeslapot hogy sikerrel jártál vagy sem. De a szobor is megteszi vagy a fejed. Nekem mindegy csak szuvenír legyen. * Hangos nevetés közben az egyik nagy szoborra másztam majd elfeküdtem.* – Sok sikert meg mindent amit ilyenkor mondani szokás.

  3. *Aprót bólintott, majd sóhajtva guggolt le a földre, s ujjai közé kapott egy csontot.* -Mond, szerinted kockáztatnám a kővé változtatást… csak hogy megpróbáljalak átverni? *Halk kuncogás hagyta el ajkait, majd elpöccintve a csontot felegyenesedett.* -Egyenlőre nem tudom merre lehet. Szerte a szigeten érkeznek bejelentések vámpírtámadásokról. Biztos meghagyta a kis bábjainak hogy mozogjanak széles körben a feltűnés elkerülése végett…- *Tenyerét ajkához érintve oldalra döntötte fejét, mire visszhangozva roppant ki pár nyaki csigolyája.* -Viszont tudom, hogy idővel biztosan felfog tűnni… épp ezért lesz szükség a kővé változtatás hatalmára minden percemben, hogy ne sikerüljön neki a meglepetés támadás…- *Majd letekintett a csont tarkította talajra, s lehunyta szemét.* -Nem szeretném hogy odakint lófrálj. Megszüntetni ezt az átkot eléggé körülményes. Szóval… nem te kellesz nekem… Csupán az erőd…-

  4. – Szóval ha jól értelmezem egy Lidérc ősvámpír erővel szórakozik és azt akarod hogy változtassam kővé? Furcsa kérésed van. * Hátat fordítottam neki majd körbe néztem* – Kezdem unni ezt a lepusztult helyet. Idejét sem tudom hogy mikor jártam odakint. De… * Ekkor hirtelen megfordultam és a kígyók mint amik a testemen voltak az arca felé meredtek.* -Ha átversz akkor téged is kővé változtatlak a szigetlakókkal együtt. Szép kis gyűjtemény lenne a kertemben. Úgyis olyan magányos vagyok. Ezért vannak ennyien. * Ekkor arrébb mentem és a beszűrődő fény felé mutattam mely megvilágított egy szobortemetőt. * – Nos hol van ez a lidérc?

  5. *Apró mosoly futott végig száján, de szemét csukva tartotta.* -Egy Lidérc ólálkodik a sötétben. A neve Leonard. Akashiya Rosarionak, az ősvámpírnak ellopta a képességét, mivel új vámpírokat teremthet. Nem tudom mi volt ezzel a terve, de félek játszadozása ezzel a hatalommal könnyen a sziget végét jelentheti. Megakarom állítani, de egy lidérchez képtelenség hozzá érni, míg ő nem akarja. Viszont…. az átok, melyet Athéné rótt rád olyan hatalommal ruházott fel, mellyel élőt, holtat, és érinthetetlent is egyaránt kőbörtönbe zárhatsz az idők végezetéig.-
    *Majd lassan kinyitotta szemét, és óvatosan tekintett a kígyók úrnőjére. Halott lélektükrében elszántság szunnyadt.* -Erre az erőre van szükségem, ha véget akarok vetni a lidérc terveinek.-

  6. * A hallottak alapját egy másodpercre megálltam majd a kígyók körém gyülekeztek.* – Segítséget ? Tőlem? Mégis mit akarhat egy Élőholt egy magamfajta nőtől? * Azzal nem messze megálltam tőle és a jobb kezem alatt végig sikló kígyót felemeltem és megsimogattam.* – Hidd el ha akartam volna már rég halott lennél csak egy pillantás lett volna az egész de nyugodtan rám nézhetsz ma jó napom van. * Furcsa mosollyal néztem végig rajta .* De kérlek fejtsed ki jobban mi lenne az ami fenyeget engem és a kicsikéimet? Az alvilág valahogy már fele olyan erős sincs mint régen. Így nincs mitől tartanom hacsak nem a tartarosz mélyére akarnak száműzni ismét.

  7. *A női hang szinte suttogva lengte be a teret, de még Dimitri halott teste is libabőrös lett a belőle áradó, vészjósló érzéstől. Aprót sóhajtott, majd összeszedve gondolatait beszédre nyitotta a száját.* -Azért jöttem, mert a segítségedet szeretném kérni. Halálról beszélsz egy halottnak, de te is ugyanúgy féled az alvilágot. Máskülönben nem menekültél volna fel erre a repülő szigetre a többi mágikus lénnyel…- *Várt egy kicsit, majd folytatta.* -Viszont nem lelehetünk békét itt sem. Veszély fenyeget mindnyájunkat. Egy veszély, ami lehet téged is elfog érni…- *Szeme csukva maradt, csupán tekintetével követte a nőt, legalábbis amennyire betudta mérni a helyzetét.*

  8. * Egy idegen szaga lengte be a barlangot mely felébresztett álmomból. A körülöttem lévő kígyók nyelvet öltve néztek egymásra majd rám.*

    – Igen drágáim friss hús… De lehet szoborként jobban festene… * Végig simítottam a kígyókon majd parancsba adtam hogy szerezzenek némi információt a betolakodóról. Én a sötétségbe burkolózva vártam hogy megpillantsam az illetőt. Fejem a magasba emeltem majd kinyitottam a szám. Test adottságaim sokkal inkább voltak kígyóhoz hasonlóak mint emberhez így a szaglószervem is kifinomultabb volt. * – Ki vagy és hogy mersz ide belépni? Ha erre a helyre merészkedsz tudod mi vár rád… Vagy tán nem a halálra vágysz? * A fal mentén közlekedtem a sötétbe. Néha a testemen lévő kígyók felé martak.*

  9. *Az üreg gyomrában, Dimitri útja kacifántosan vezetett egyre jobban a föld mélyére. Ahogy a körülötte tekergő kígyók sokasodtak, úgy lelt egyre több csontvázat is maga körül. Néhány kígyó hirtelen harapott a húsába, de mérgük hatástalan egy olyasvalakinél, kinek már nem ver a szíve. Magabiztosan folytatta útját, s jó pár órájába bele telt, mire meglátta a fényt az út végén. Egy hatalmas csarnokba érkezett, mely inkább épült csonthalmokból, semmint kőből. Fölülről halovány fény világította be a terem közepét, ott állt meg.* ~Egyenlőre semmi nyoma…~ *Tekintett körbe lassan, majd lehunyta szemét.* -Jöjj elő, bárhol is légy!- *Szólalt fel hangosan, s rekedt hangja visszhangozva járta be a környező alagutakat.*

  10. *A tudás csarnokban tanulmányozott könyve segítségével nemvolt nehéz dolga ráakadni a rémségek erdeje mélyén szunnyadó odúra, mely egyenest a kígyók úrnőjéhez vezetett. A hatalmas üreg szájánál lézengő fiú hamar észre is vett néhány siklót, kik lustán csusszantak arrébb talpa mellett. Egyszem szabad szeme összeszűkült.* ~Biztos jó ötlet ez?…~ *Gondolta végig ismét a kis tervét, ami talán egy végzetes találkával fog ma este végződni. Bár nemvolt rá különösebb szüksége, mélyet sóhajtott, majd aprót bólintva ugrott be egyenest az üreg szájába.* -Valamit valamiért…-