Witherbrooke

Maga a hely egy elhagyatott, többszörösen elátkozott város. Itt mindennaposak az éjfélkor feltűnő sétáló hullák, amik furcsa módon tudnak gondolkodni, ravasz, emberlelkeket evő árnyak, vagy akár csak pletykás, öngyilkosságig kísértő szellemek. Ne is beszéljünk maga a föld alatt végigfutó katakombákon, amelyekben rendszeresen temettek el élve különböző ártószándékú démonokat, boszorkányokat és egyéb lényeket. Ez még hagyján! Ugyan! Van ilyen máshol is, azonban maga a gondatlan, omladozó templom és a mögötte lévő temető ősi titkokat rejtenek, meg sem említve, hogy ide még mindig járnak más városokból és falvakból… akasztani. Ha itt jársz fuss, szaladj! Mert, ha nem, akkor könnyen lehet, hogy örökre itt ragadsz, méghozzá holtan.

 

Vélemény, hozzászólás?

41 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Witherbrooke

  1. Habár tudom, hogy nem szabadna az üregi trollt, azonban a patkányok visítása eléggé megsértette a fülemet. Hát… mit ne mondjak, nem szívesen veszteném itt az életemet, sőt. Nem szívesen halnék meg, viszont nem is akarok a sátán kutyájára hagyatkozni. Szívesen öl, megvédi a gazdatestét, de igencsak szarul érintene, ha egyedül erre sem lennék képes. Mert a fenébe is, mégsem tehetetlen, nebántsvirág hercegnő vagyok, aki a helyzettől beszarva esdekel bocsánatért vagy éppen vinnyog, mert letört a körme és egy pasi védelmére szorul.
    Hirtelen kerülöm ki a nagy fenevadat kecsesen, aki erre összetapos pár mindenevő patkányt. A csontok reccsenésére felszisszenek, a menekülés zaja azonban nem új a füleimnek. Hiába, talán mégsem tudom tökéletesen adni a kemény csajt, de legalább igyekszem.
    – És ha ez van? Talán félek, de ehhez semmi közös sincs. Én is szeretnélek meg cirógatni… jelenleg a fejedet. Sajnálom, az ügyfeleim listája titkos, kilétüket nem fedem fel.
    Ügyesen kerülgetve a lényt kezdem feltérképezni. Nagy a fizikai ereje, gyors, ám de ostoba, nem is kicsit. A patkányok okosak, magasságuk egy kisebb közepes kutyáéval vetekszik, s mindenevők, sokan vannak, közösen támadnak. Elmosolyodva gondolok arra, hogy célszerű lenne egymás ellen uszítani őket, s bár nem biztos a terv, ez is jobb, mint tétlenül segítségért esedezni. A lelkes mondatra előidézek egy lándzsát, majd ránézek.
    – Francot sem tudsz rólam… Honnan veszed, hogy nem azt mutatom, amit látni akarsz? Nem vagyok olyan mocskos, mint amennyire látszom.
    És az angyali aurámat, vagy a szexuális vágyat okozó feromonjaimat nem is használom. Hogy miért nem? Mert bár nem vagyok ártatlan és tiszta, mocskos sem. Mardos a bűntudat? Van miért, van ok rá, nem kevés. Érződik rajtam az alvilág király kutyája miatt a “szennyezettségem”? Lehet, de mint akkor, most is csak a túlélő ösztön az, ami hajt, mert nem akarok meghalni, még nincs itt az ideje, hogy feladjam.
    Fegyveremet megforgatom egy kézzel ügyesen, azonban arra nem számítok, hogy a troll megelégelve az egészet kitarol egy félfalat, ezzel teljesen beomlassza a bejáratot, s míg ég erre figyelek, a lény elkap hátulról, s a falhoz vág. Oooh, helló tégla és fájdalom! Úgy hiányoztatok már a hátamnak és nekem, szívből örülök a viszont látásnak! Épphogy lecsúszok, a koszos padlóra, szerencsésen cipőimre érkezve, már nyúlhatok is a tűz és szél elem keverékéből idézett, közelemben heverő fegyveremhez, miközben gyógyító képességemmel a testemet kezdem vizsgálni. Sehol egy törés, de zúzódás azonban van, hiiiii, méghozzá jól látszani is fognak rajtam, valamint félig fel van szakítva a kitépett szárnyam sebe, a baloldali… Gratulálok, még egy ok, hogy keserves kínok közt letépjem a fejedet, Xavier.

  2. * Válaszára csak felvontam a szemöldököm és láthatta az arcomon hogy nem tud hülyének nézni.*
    – Már egy jó ideje érzem a jelenléted szóval hagyd a hazudozááááást…
    * Elengedte a lányt majd a falnak támaszkodva elmondott négy mi atyánkat mert ezek után tuti meg akarta fojtani a lányt. Még a kötés is leugrott a szeméről és az arcáról… Miután össze szedte magát és normálisan tudott végre járni, felegyenesedett és a hang forrásába nézett… *
    – Csak nem félsz a sötétben rejtőzködő kis rosszaságoktól? Azt ne mond ha már utánam mertél eredni egy üregi troll megrémiszt. Igaz nagy és ostoba de biztos szeretne majd megcirógatni ha elkap…
    *Azzal mit sem törődve a lány szavaival elsétált mellette… *
    – Engem úgyse mert bántani így én biztonságban vagyok. De mi van veled? Ha nem beszélsz itt hagylak a szörnyekkel legyél akárki. Szóval ki küldött?
    * Nézett rá komoly tekintettel majd félre állt. A lény kirontott a sötétből és elrohant a férfi mellet egyenesen Caeryna felé. Xavierről tudomást se vett vagy csak nem akart. *
    – Ketyeg az óra kislány… Válaszolj vagy itt pusztulsz… A lelked így is elég bűnt hordoz szóval mint mondtam hazudni felesleges mert azonnal megérzem.
    * A troll lehet hogy nagy és ostoba volt, de elég gyors ahhoz hogy megnehezítse a lány dolgát. Egyetlen csapással szétzúzta a lépcsőt mely elég nagy port kavart. A hangzavarra még a patkányok is előmerészkedtek hátha jut nekik pár falat.*

  3. Felszisszenek, ahogy érzékeny lapockám és a hátam a falnak ér durván, majd ádázul nézek rózsaszín szemeimbe, már amennyire egy ilyen szempárral lehet így nézni. Amennyire különleges, annyira nem csodálkoznék, hogy nem vesz komolyan és amatőrnek gondol, márpedig nem ma kezdtem a szakmát. De esküszöm, hogy a hátamért megfizet, ezt nem hagyom annyiban. Szerencsétlenségemre mégis csak férfi, erősebb és nagyobb nálam, fizikailag esélyem sincs. Jöhet a hamis ártatlanság, hogy én ennek mennyire örülök.
    – Nem mondták még neked, hogy az ostobaságot egy hajszál választja el a bátorságtól? Én csak erre sétáltam! Erről nem teh…
    Egy újabb erőkitőrést érezhet a testem, mert fájdalmasan remeg meg enyhén az erre érzékeny testem. Ebben a pillanatban lendítem a lábamat és találom el a férfiasságát egy szép és kecses mozdulattal, majd még most felemelem a két tűz elemű katanámat, amelyeknek lángolását igyekszem akaratommal befolyásolni, hogy egy kicsivel halványabb legyen, kevésbé feltűnő. Xavierre nézek haragos, undorodó tekintettel. Hiába, te a leggyengédebb pontomat bántottad, hát én is a tiédet.
    – Többet… Ne… Érj… Hozzám. Érted? – hangom halk, mégis késként vágja a csendet. Feszülten nézek szét, majd rá. – Ahogy látom rajtad, nem éppen pajtásod az illető, nem igaz? Nem akarsz menekülni?
    Mindenesetre harcra készen állok meg, pontosabban harcra és futásra készen. Nem vagyok gyenge, de erős sem, egyáltalán nem. Valószínűleg megint kénytelen leszek előhívni Aeth-et, mert egyedül képtelen vagyok még mindig megvédeni magamat egy ilyen lénnyel szemben. Kezem a kardok markolatán szorul meg, tekintetem komolyabb lesz, míg érdekes színű hajam a testem mozgását követve kecsesen, szinte “röpül” utánam. Egy pillanatra behunyt szemekkel mély levegőt veszek, aztán kinyitom határozottságtól ékes tekintetemet. Lehet, hogy gyenge vagyok, de talán mégsem annyira tehetetlen. Mert ebben a szent minutumban elhatároztam, hogy cseszettül, de nem itt fogok meghalni, sőt. Akár tetszik leendő áldozatomnak akár nem, de őt is életben tartom, amíg tudom, aztán meg védje meg magát, érzem, hogy képes rá.
    – Figyelj, édeske. Egyszer fogom elmondani, de jobban járunk, ha összefogunk, legalább, amíg ez a valami a hátsónkra vadászik. Hidd el, nekem sincs kedvem veled összeállni semmilyen értelemben, de most szükség lesz rá. Te biztos akarattal jöttél le ide, én utánad. Ez a valami viszont bármikor lecsaphat ránk, tehát nincs más választásunk, igaz?
    Kis gondolkodás nélkül a semmiben eltüntetem mégis a fegyvereket, felesleges elől hagyni most, majd előhívom vagy újat alkotok, ha kellene, így viszont figyelem felkeltő, méghozzá nem is kicsit.

  4. * Érezte ahogy valaki belépett nem sokra rá utána a pincébe. Az onnan induló útvesztő elején volt, így némi gondolkodás után úgy döntött vissza fordul és szemügyre veszi ki akarja becserkészni hisz tudta hogy egy ideije valaki követi. Szerencsére a pincéből volt egy titkos kijárat mely biztosította a férfinak hogy kényelmesen feltűnés nélkül az illető háta mögé kerüljön. Mikor sikerült megkerülnie az illetőt alaposan elkezdte szemügyre venni az alakot mely lassan kirajzolódott előtte.*
    ~Egy nő? Ez most csak valami vicc igaz?
    * Megrázta a fejét majd sóhajtva elindult felé. Annyira hadakozott a patkányokkal hogy fel se tűnt neki hogy egy ideje már mögötte áll. Viszont mikor már látszott a nőn hogy kapiskálja a dolgot, szúrós komoly tekintete végig szaladt a törékenynek tűnő női testen. Ám félre értés ne essék nem a testét nézte hanem a lelkét pásztázta. Érezte a benne lévő bűnt és fájdalmat melytől az előtte álló személy nem tudott szabadulni akármennyire is próbálkozott. *
    – Bátor húzás volt utánam eredni bár szerintem inkább ostobaság.
    * Ekkor minden finomkodás nélkül megragadta a lányt és a pince falának szorította.*
    – Beszélj vagy meghalsz… Kétlem hogy a megváltást keresed szóval ki vele ki küldött?
    * Mordult rá hirtelen. Már készült volna hogy bele mászik a lány fejébe és kideríti miről is van szó, ám egy újabb jelenlétre lett figyelmes, mely fenyegetően erős volt.*

  5. Lassan hónapok óta, hogy utón vagyok egy Xavier nevű férfi nyomában, az új, pénzes ügyfelem holtan akarja látni, ezért bérelt fel engem. S ha ez még nem lenne önmagában kiborító, még fejvadász létemre úgy is kell dolgoznom, mint egy rohadt bérgyilkos, hisz itt nem élve kell leszállítanom az áldozatomat, hanem az úr, még a fejét is kéri bizonyítékként. Hogy nem sül le a képén a bőr! Pont ezért járkálok most Witherbrook érdekes, macskaköves utcáin, igaz, szerencsémre nem egyedül. Nem bírom a sötétséget, sosem bírtam, persze, mostanában már kezdek hozzászokni ehhez is, nem is tehetnék mást. Éljen az alkalmazkodás! Vagyis… Inkább a kényszeres alkalmazkodás.
    Halk morgással néz szét Aeth, mire nem győzőm csodálni azt, hogy egyből utat nyitnak, azonban egy szemforgatással tudom le végül a dolgot, vannak itt olyan lények, akik miatt még a gyengeség vagy gyengédség ezen részét sem vehetem fel. Rohadt egy dolog, ha már csodálkozni sem lehet, nem igaz? De, szerintem az. Míg nem figyelek egy árnyalak elindul felém, hangosan mordulok rá, s harmadik alakjában lévő pokolkutyám is egyből reagál erre, a kettősünk eredménye egy dühös fújtatás, mikor elmegyek mellette a szőrös jószág nyomában, majd egyből hátrébb is húzódik. Tudtam én, hogy miért kell előhagynom ezt a fenevadat. Legalább lesz ki bevédi a hátsómat, ha megint szellem vagy lidérc kajának néznek. Sóhajtva állok meg egy világosabb utnál, ahol egy férfilábnyomot veszek észre, kecsesen lehajolok, mire nadrágom fém oldallánca halk csörrenéssel követ engem, na ennyit arról, hogy észrevehetetlen vagyok. Finoman szimatolva, közelről nézve figyelem a friss nyomot, felemás hajam mind a két vége a követ verdesi, de egyáltalán nem zavar, most nem. És egyébként is, sosem voltam kényes.
    – Gyere. Aeth. Szimat! – adok parancsot felállva a familiárisomnak, mire ő meglehetősen sértetten néz rám. – Ne haragudj, de hadd használjam ki, hogy tizezerszer jobb érzékszerveid vannak, mint nekem.
    Hozzám hasonlóan szemforgatva kezdi szagolgatni a nyomot, majd szagotfogva elindul Xavier után, míg én meg utána. Enyhén magassarkú, bakancsszerű csizmám halk visszhangot ver a szűkebb utca falain, de én csak halkan pihegve követem az állatot, s amint megáll egy ház előtt, majd rámnéz én az állatra pillantok.
    – Tudod, van egy olyan érzésem, hogy ez később nagyon megfogom bánni, de… -halkan felsóhajtva nyúlok fehér ingem gallérjához és törlőm le a nyakamról a pecsétről a vért. – térj vissza a helyedre.
    Nem kell parancsolnom, mire acsarkodva tűnik el a semmiben, s mire legközelebb érzem a jelenlétét már a pecsétemben van. Túl figyelemfelkeltő és csak bajt hoz a fejemre, igaz, őt is meglehet érteni. Ha én meghalnék – márpedig nem fogok, de azért játszunk el a gondolattal -, akkor ő is megszűnne létezni, s neki sem lenne második esély, akárcsak nekem. Ezért érte és magamért is felelősséget vállalva óvatosan nyitom fel a házban a pince ajtaját, majd elindulok lefelé, alig teszek pár lépést, mikor nagy, csontokat rágcsáló patkányok jelennek meg, nyilván az angyali aurám vonzotta őket ide, vagy éppen a friss hús gondolata, hát… Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom tudni. A biztonság érdekében a semmiből idézek elő két iker katanát, méghozzá tűzből, azt nem szeretik, viszont elég nagy fényt is ad. Viszont amíg én ezzel szöszmötölők az egyik mindenevő elindul felém, majd visítva akar rám ugrani. Könnyedén csinálok belőle egy grillezett Witherbrooke-i patkányt, amit aztán elegánsan szerválok arrébb, meg sem lepődőm, hogy miután jól átégett és füstölgött már a társai fele köré is gyűlt, megvan az újabb vacsora. S bármennyire is szeretnék, nem állok le velük harcolni, ezzel az említésre sem méltó akcióval is értékes másodperceket veszítettem el, márpedig Xav az első most. Épphogy hátrafordulnék egy furcsa fuvallatot, erős energiát vagy erőt érzek meg magam mögött, mire felszisszenek a borzongástól, ami végigfut rajtam. Érdekes mód azonban nem volt túl rossz érzés, de jó sem.

  6. * Witherbrooke… Nem épp a legbarátságosabb hely, de ha menni kell hát menni kell. Xavier már egy ideje szemmel tartotta a helyet, hisz sok az eltűnés és a furcsa jelenség történt ezen a helyen, így végül ő is idekényszerült. Első reakciója mikor körbenézett az volt hogy milyen “romantikus” a hely és hogy alkalmas helyszín lenne a délutáni tea elfogyasztására is. Persze próbálta poénosan felfogni a dolgot és elterelni a gondolatait, hisz a hely bűzlött a sok bűntől és haláltól amire ő különösen érzékeny volt. Ám most nem foglalkozhatott az itt lévő szellemekkel és egyéb teremtményekkel hisz megvolt a kiszemelt célpontja. Az ártó szándékú lelkek nem mertek túl közel menni hozzá, hisz az olyan lett volna mint amikor a fekete ruhára ráömlik a fehérítő. A férfi nyugodt és határozott léptekkel haladt a város utcáin és követte az ösztöneit ám valami nyugtalanította. Valami a nyomában volt. Nem szellem és nem is lidérc. Nem idevalósi teremtmény. Ám ahhoz még túl messze volt hogy lássa vagy pontosan bemérje így nem törődött vele túlságosan egyenlőre. Egy házhoz érve kitépte az ajtót majd elindult le a pince felé mely a katakombákhoz vezetett.*

  7. A bilincseimre pillantottam. Visszakaptam, amit akartam és a két társam karjaira csaptam a bilincset, így magamhoz fogtam őket. Boszi nyakában megfogtam a gyűrűt és szólítottam a bárt. A bár megjelent, kinyílt az ajtó és én átugrottam rajta. “A magam részéről b*ssza meg, akinek nem tetszik!” Gondoltam és az ajtót bezárva a bár ismét visszatért eredeti helyére.

    • (Kiegészítés, mert valamiért hamarabb küldte el.) : Levettem mindkettejükről a bilincset és boszit kezdtem vizslatni. Kellően bágyadt volt még. A gyűrűre néztem, ami a nyakában lógott és rájöttem, mit kell tenni. Átkaroltam és szenvedélyesen, szerelemteljesen megcsókoltam, ami végre megtörte az átkot és visszatértek az emlékei. Láttam rajta, hogy visszatért a régi Boszi. Fülig érő szájjal visszatértem a bárpult mögé és elkezdtem mosogatni. Ha egy angyal nem is állítja meg, az ősi démonok mágiája akkor is megállítja. A védőtalizmán pedig még most is lüktet az energiától.
      – Jó kis kaland volt… – Suttogtam és végigpillantottam társaimon.

  8. Fel néztem az angyalra aki ki vissza rántott. Nem szeretem őket, rá koncentráltam és észre se vettem, hogy Anthrax el kapot. Mikor hallotam a szavait fel nevettem.
    -Ember? És most félnem kellene? –
    Ismertem az angyalt és tisztában voltam az erejével, de kb annyit ér ellenem mint egy lepke fing. Gondoltam el szórakozok velül egy kicsit.
    -Nem élek vele.-
    Mondtam lágyan mosolyogva ekkor lépdelt közelebb Megumi. A szavaira ördögi mosoly csúszot az arcomra.
    -Mint ha valamiről meg feledkezet volna a kis lány, nem igy gondolod?-
    Nevetem fel ismét, majd Kriger lépdelt oda hozzám és törte el a csontjaimat amit végig mosolyogtam. A szavaira meg lepödtem és hangosan fel nevettem.
    -Ez nagyon érdekes!-
    Engedtem el magam a keréktől és a hasamat fogva nevettem tovább.
    -Ahj rég lepet meg ennyire bárki is.-
    Töröltem meg a szememet a vállára tettem a kezemet.
    -Persze lehetünk barátok de csak a tiéd.-
    Át néztem Kriger válla felet.
    -A te inkább ne is számitsrá és az angyalod egy kicsit zavarja az összképet.-
    Mosolyodtam el, mire az angyal meg remeget, össze görnyed majd mintha egy kis fekete lyuk elnyelte volna. Nem maradt belőle semmi.
    -Így máris jobb.-
    Jegyeztem meg.
    -Érdekes játék szereid vannak, de csak ennyi….-
    Húztam el a számat.
    -Életben hagylak a kis barátom miatt, de csak ennyi, ha bármivel is probálkozól ellenem, nem fogok tétovázni és meg ölek.-
    Húztam el a hüvely ujjamat a torkomnál.

  9. *Egy pillanat alatt a torkomra csavarodott valami és a földre rántott, majd kalapácsok jelentek meg melyek ütéseket mértek a végtagjaimra, ekkor előjött a barbáriasabb énem, ő jobban tűri a gyűrődést mint én, viszont nagyobb problémái vannak az önkifejezéssel, minden egyes kalapács ütésnél morogtam egy visszafogottabbat, részben a farkas alakom is segített jobban elviselni a fájdalmat, végül már nem igen voltam magamnál, kezdtem elveszíteni az eszméletemet a vérveszteség és a sorozatos, hullámokban gyötrő fájdalmak miatt, Anthraxot se kímélte jobban a sors, de végül kitalált valamit, mi alatt Megumi is sorra került, a kalapácsok és a csáp ami lefogott eltűntek, amint az istenszabású lény ki lett zökkentve, és a gyógyulásom is végbe ment, a szívem majd meg szakadt mikor már nem csak hallottam Megumi hangját és kérdéseit, hanem láttam tekintetét is, emberré változva közeledtem felé, kardjával talán kicsit veszélyes lehetett most közel menni hozzá, de amennyire fel voltam most töltődve Anthraxnak köszönhetően, majdnem hogy bármilyen jellegű sérülést túléltem volna, lassan és nyugodtan közelítettem a lány felé ami a barbári énem miatt eléggé nagy szó volt, majd mikor már kardjának vágó távjába értem megcsókoltam, egy gyors pillanatnyi esemény volt az egész* -Térj vissza!- *ordítottam rá, de nem voltam dühös vagy valami hasonló csupán ez az énem kissé bunkóbb volt, de már kezdte leváltani az egy fokkal jobb énem, rá inkább az önkényes igazságszolgáltatás volt jellemző negatív tulajdonságként, odasétáltam a kerékhez rögzített illetőhöz és beszélni kezdtem vele* -Talán egy másik világban, a te és az én beteg elmém barátok lehettek volna, még akár itt is lehettünk volna barátok, de most már túl sok kellemetlenséget okoztál nekünk, tudod, ember létemre nagyon erős vagyok, bármikor elő tudok magamban idézni egy adrenalin rohamot, talán a nem teljesen ép elmém miatt, mindjárt demonstrálom az erőt.- *megfogtam a kerékhez rögzített rosszakarónk egyik alkarját és összeroppantottam a sing és orsócsontját* -Ezt nagyon kevesen tudják megcsinálni puszta kézzel, neked is más eszközökhöz kellett folyamodnod ahogy tapasztaltam.- *a másik alkarjával és két lábszárával is eljátszottam ugyan ezt* -Most hogy kiegyenlítettük a számlát, lennél a barátom?- *egy őszinte mosollyal kérdeztem tőle* -Lehet hogy sok időbe telne de megbékülnénk szerintem… mindig is akartam egy istenszabású barátot.-

  10. – Nem sikerült elkapjuk ezt a lényt… Kiszabadult. Elkapta Anthraxot, ezért megálltam és figyeltem. Gondolkodtam el, gyorsan járt az agyam, hátha ki tudok találni valami. Kriger nem éppen használható most. Amikor megláttam hogy Anthraxot megüti megszakadt a gondolat menetem. Én úgy láttam elájult, nem úgy hogy alszik, így amikor elrepült és vissza rúgta, rámarkoltam a kardomra. Kissé kezdtem elveszíteni a türelmem. Elvette a bilincseit és bedobta egy lyukba. Azok az ő bilincsei! Nincs joga elvenni! Ideges lettem. Dühös. Én még talpon vagyok… Nekem kell tennem… Elindultam felé, de Krigert elkapta egy csáp és ezért megtorpantam, ahogy a kalapácsok megjelentek és törni kezdték már nem igazán voltam önmagam ura, csak el akartam kapni ezt a lényt. Nem tudtam, hogy Anthrax közben felébredt, mert Tenebrae-ra figyeltem, mert dühös voltam rá. Felé indultam, de rám szólt, hogy mindjárt én kerülök sorra. Megtorpantam, amikor előttem termett. Nyakon ragadott és felemelt. A szavait hallva átjárt a félelem.- Nem! Ne bántsd! … Ő tud tenni ellened… és fog is tenni! -Mondtam morogva. Amikor feltette a kérdését már tudtam mire készül.- Nee! Nee! Neee! -Sikítottam fel erősen ficánkolva, mert nem akartam, hogy elvegye az emlékeim, nem akartam, hogy ne emlékezzek Anthraxra és mindenre ami hozzá köt. Hiába, elvett mindent tőlem, csak a keserű és rettegő sikolyom hallatszott, az rázta meg a környéket. Amikor elengedett, nem tartott meg a lábam. Egyszerűen össze csuklottam és leültem a földre, térdeim mellettem voltak. Egy ideig üveges tekintettel néztem, míg vissza tértem. Körbe pillantottam, amikor körbe néztem. Nem tudom hol vagyok, hogy kerültem ide, és… a három férfi… most ismeretlenként néztem még Anthraxra is. Össze rezzentem Krigert látva. Így helyben hagyták? Remélem nem én voltam… Rögtön a nyakláncomért nyúltam. Meg volt. Megmarkoltam a gyűrűt rajta és megnyugodtam, hogy meg van, habár fogalmam sem volt, hogy honnan van és miért annyira fontos nekem, hogy meglegyen. A bűbáj amit rá voltam, hatott. Csak két lény láthatta, én és Anthrax. Körbe pillantottam ismét. Mivel a másik két férfi nem tűnt sérültnek, ezért elkezdtem oda mászni a kék hajúhoz. megfontoltam, hogy meggyógyítsam, mert az nekem túl sok erő. Inkább a regenerációját segítettem meg. A homlokára érintettem mutató és középső ujjam, majd egy kis erőlökettel meggyorsítottam a regenerációt. Anthrax szavaira hirtelen rezzentem össze. Valamiért úgy éreztem vonz engem. Felálltam és felé indultam. A késdobálás rettenetesen megdöbbentett.- Mi folyik itt? Miért kell vele ezt tenni? -Vontam kérdőre Anthraxot megtorpantva azt amire készül.- Ez a szegény fiú is, össze törve fekszik itt… -Mutattam Kriger felé.- Senki nem törődik vele…és mi ez a hely? Kik vagytok ti és hogy kerültem ide? -Szegeztem neki Anthraxnak a kérdéseimet. Pontosan úgy beszéltem és viselkedtem, mint akinek gőze nincs az egészről, de Anthrax a nyakláncot láthatta a nyakamba, ahogy mozogtam. A nyakláncot, amit tűzön-vízen át védtem és védek most is, a bár kulcsát gyűrűként a nyakláncon függve.- Válaszolj! -Mondtam felszólítva, mondhatni a személyiségem most kicsit másabb, mint a megszokott, de azért nem sokkal, csak a tudatlanság miatt van. A kardom a kezemben volt, a biztonság kedvéért, amit rá is fogtam Anthraxra, amikor megmozdult, habár az látszott, nem értem miért esik rosszul ráfogni a kardot és miért akarok annyira oda menni, ami miatt inkább távolodni próbáltam, mert nem értettem a helyzetet. Én a lakatlan szigetre indultam túrázni, de fogalmam sincs hogy kerültem ide és miért… de főleg kikkel.-

  11. Az utolsó zuhanás eltörte a kulacsomat. A kiömlő szert felnyalogatva felébredtem… “BRRR… Ork pálinka…” Pillantottam fel… Kegyetlen rossz volt. De nem ültem fel. Elkezdtem mormolni és feltölteni az energiáimat, hogy a legvégső papi mágiát elsütve megszerezzem az előnyt. Az egyetlen, amire nem számított, hogy ez az erő nem az idézőből vonja ki az erőt, mert egy szempillantás alatt megölné a felhasznált energia. Kriger felvisított és halkan hallottam az elroppanó csontokat. Az utolsó pillanathoz értem. Elmondtam az utolsó előtti mondatot és ekkor idéztem meg amit előkészítettem.
    – ANGYALI SEGÍTSÉG! UTOLSÓ ÍTÉLET! – A portálon belépő lényt hirtelen kiszakította valami a kapuból és megjelent egy szárnyas lény, aki majdnem, hogy semmit se tett, csak mivoltát változtatta meg. Haláláig tehát – és utána ki tudja meddig – emberré vált. A lény rám nézett és átnyújtotta a három bilincset. Segélykérőn rá pillantottam és lélegzésével éreztem, ahogy begyógyulnak sebeim és visszatér az erőm. A lényre néztem és végigpillantottam feltápászkodó társaimon. – Évente egyszer lőhetem el ezt a képességet. – A gyógyító balzsamra néztem és kikötöztem. – Használjuk ki, hogy ember vagy! Legyünk barátok! Vagy… – Előhúztam az egyik dobótőröm. Felvettem egy kereket és egy sziklához erősítettem. Rákötöztem Tent és megpörgettem. – Hölgyeim és uraim! Egy kis késdobálás!

  12. Muitán Kriger letépte a kezeimet meg a lábaimat, nem tudtam egyből l vissza állitani a testemet, még rajtam volt a nyakpánt. Bár ezeknek az eszközőknek volt egy hátránya, emberekre tervezték és külön külön nagyobb erőknek nem bírnak ellen álni. A nyakpánt is egy katanás kiséretében meg adta magát. Utána kezdődöt meg a testem vissza állitása. Nyújtozkodtam is egyet, majd a nyakamhoz emelten a kezemet.
    -Hát hol is kezdjem….-
    Raktam a mutattó ujjamat a szám elé az asztalon ülve.
    -Egy nem vagyok a barátod.-
    Emeltem az arca elé a kezemet egyet mutattava.
    -Kettő használj inkább mágikus pecsétett erő elzárásához, olyant ami a célpont energiájá használja fel.-
    Kettest mutattam az arca elött.
    -Ennyi lenne…. ja igen.-
    Húztam mosolyra a számat.
    -Volna itt még egy aprócska dolog.-
    Az asztalról eltünve Anthrax elött teremtem. Hasba vágtam, miközben a kezem a hasához ért kíszivtam minden erőt belőle, ennek hála nem csak, hogy nem tudod mágiát használni hanem a fáradságtól rögtön el is aludt. Az ütés hatására hatalmasat repült de mielött földet ért volna mögöte teremtem és vissza ugtam oda ahonan el ütőttem. Vissza tértem hozzájuk.
    -Máris jobban érzem magam.-
    Ropogtattam meg a kezeimet és a földön fekvő Anthraxra néztem, majd a bilincsekre.
    -Idegesitő tárgyak.-
    Meg nyitva egy kaput az Abyssba hajitittam őket.
    -Akkor fogalkozók veletek.-
    Fordultam Megumi és Kriger felé.
    -Nos nos nos…mit csináljak veletek?-
    Húztam mosolyra a számat miközben elgondolkoztam egy pillanatra.
    -Te amugy is gyorsan gyógyulsz.-
    Krigert el kapta a nyakánál egy csáp és a földre rántotta hátal.
    Egy egy kalapács jelent meg mind a 4 vég tagjánál és törte szilánkosra a csontjait. Láttam, hogy csinálni akkarna valamit Megumi.
    -Nyugi mindjárt rád is sor kerül.-
    Teremtem elötte, meg ragadtam a nyakánál és a fejem fölé emeltem.
    -Néz körbe kis lány! Nem elég hogy gyengék vagytok, de még azt se tudjátok hol a helyetek. A barátod azt gondolta, hogy az erőm elzárásával ártalmatlanithat, de anélkül is meg tudnám ölni.-
    Ördögi mosolyra húztam a számat.
    -De van rosszabb dolog a halálnál is.-
    Egy átjáron keresztűl egy vörös ékkő jelent meg a kezemben és tartotam elé.
    -Tudod milyen az amnézia?-
    Vörösen ragyogtak fel a szemeim, a mondatom végén. Megumi összes emlékét elvettem, de ahelyet hogy fel faltam őket az ékkőbe zártam el. Elengedve Megumi üres tekintettel rogyot össze földet érve. Oda lépkedtem Anthraxhoz. Vissza folyatam bele annyi energiát, hogy fel ébredjen. Az arcát csapkodtam, majd a vállánál meg ragadva fel emeltem és a földhöz vágtam.
    -Ide figyel te kis senki.-
    Tartottam elé a kristályt.
    -Ebbe zártam el a kis lányak az emlékeit könnyü szerel elpusztithatnám és akkor sose lehetne a régi, de imádom össze törni az emberek reményeit. Azt akkarom, hogy szenvedj és örökre meg jegyezd, hogy hol a helye a hozzád hasonló söpredéknek.-
    Léptem rá a kezére és vettem el a kristály a szemei elöl.
    -Úgy hogy keresd meg!-
    Meg nyitottam egy kaput úgy hogy ne láthasa hova nyitottam ki azt, majd a kristály az emlékekkel bedobtam és bezártam.
    -Ahhj máris jobb, csak még…-
    Emeltem fel a lábamat a kezéről léptem egyet arébb. Egy fejsze teremve ott levágta azt a kezét amelyiken nem rég álltam.
    -Most tökéletes…-
    Húztam ki magamat. Eltüntettem mindent amit alkotam.
    -További szép estétt.-
    Fordultam feléjük mosolyogva, majd egy kaput nyitva elhagytam a helyszint.

  13. *Kissé összezavarodott fejem a földön hevert félrehúzva egy talán biztonságosabb távolságban a veszélytől, Megumi jóvoltából, a lábam kezdett meggyógyulni a bestia mivoltomnak köszönhetően, túl sokáig nem feküdtem a földön, mire újra magamhoz tértem és újabb hülyeséget követtem el, szinte csak egy fekete elmosódott valamit láthattak a többiek, majd azt hogy Tenebrae letépett két karja és lába a számból lóg ki, rajta a bilincsekkel végtagokon, melyek a földre hullottak ugyan is a végtagok feketés füstfelhővé váltak és tulajdonosuk felé kezdtek el visszaszökni, a célom igazándiból csak az volt hogy ártsak valakinek bár pont hogy segítettem vele annak aki ellenünk van, persze még most is csak a düh vezérelt, viszont mikor megpillantottam a csontokat már javulni kezdett a kedélyállapotom és inkább az éhség uralkodott el rajtam, a nekromantához csaholva elkezdtem elfogyasztani a fejénél kezdve a koponyáját hamar elropogtattam, majd az Anthrax által széttört állkapocs darabokat nyalogattam fel a földről* -Oké azt hiszem hogy most már jelen vagyok srácok- *mondtam mi közben már egy combcsontnál tartottam félig meddig még kilógott a számból, majd azt is elropogtattam és lenyeltem* -Miért sajog a térdem?… –

  14. – Kriger szavait nem értettem egészen eleinte, de a világ nagy részének elpusztítását hallva kissé megijesztett, hogy ilyeneket mond. Mikor felém fordult és rám förmedt, annyira meglepett, hogy ki tudta ütni a kardomat a kezemből, ami az idegen előtt landolt. Ezután Anthraxhoz fordult és rá is ráförmedt, majd neki is támadt. – Kriger! … -Szóltam rá, hogy megállítsam, de Anthrax gyorsabban rendezte le, minthogy oda értem volna. Oda léptem a földön fekvő férfihez és gondoltam meggyógyítom legalább a térdét, de Anthrax neki lendült a másik kettőnek egyedül, amit nem tartottam túl bölcsnek. Kriger nem megy sehová, a gyógyítás pedig túl sok erőt vesz el, amire szükségem van most, így Krigert egy védettebb részre húztam és Anthrax után indultam. Oda siettem hozzá, magamhoz véve a kardom, amit el is tüntettem gyorsan. Az asztalhoz láncolt férfire néztem, akiből a nagy erőt éreztem.- Menj távolabb tőle… -Sétáltam oda Anthraxhoz és húztam, hogy jöjjön távolabb. A necromanta meg volt kötve, így ő csak kapott egy vissza kezest, hogy csendben maradjon.- Kérlek… Valami nem stimmel vele… Túl erős… hogy megláncold… -Mondtam. A “Túl erős”-től már a fülébe suttogtam.-

  15. – Sziszafiú…~ – Suttogtam. – A hibát – Kitértem a taposás elől és eltörtem a térdét a könyökömmel. – Először MINDIG MAGADBAN KERESD! – Khál alakba alakulva, folyamatos morgásban beszéltem és könyökömet előre tartva, teljes testsúllyal dőltem Kriger gyomorszájába, aztán pofán rúgtam, amitől elájult. A nekromanta bal mutatóujjának annyi volt. Így már csak a száját kellett bezúzni. Mormolni kezdtem egy idézést. Odaugrottam és egy fejeléssel csontszilánkokká zúztam az állkapcsait.
    – TERÜLJ ASZTALKÁM! – Az idegen nyakára csaptam egy bilincset, és az éppen megjelenő asztalra csaptam a testét. A kezeire dobtam a másodikat és a nekromanta köpenye alatt megérezve felkiáltottam:
    – BILINCS! – Kezembe repült a harmadik is és a lábára csaptam. Ekkor fordultam a jövevény felé. – Nos… BARÁTOM! – Mi a helyzet? Ki vagy, mit akarsz köztünk?

  16. Az egyik meg bilincselt, a másik meg akkart támadni, a harmadik fel lökőt. Feltápászkodtam meg bilincselve éreztem, higy ez az bilincs elzárja az erőmet, de szerencsére Megumi kardja nem messze esett a földre tőlem. Használatba is vettem és levágtam vele a kezeimet a csúkloimnál. Akkora volt hármojuk között a zűrzavar, hogy meg feledkeztek rólam. Meg szabadulva a bilincstől az elöszőr a földőn landolt a kacsóimal együtt.
    -Így már is jobb.-
    A kezeim fekete füsté változtak és újra a helyükön voltak, meg is mozgatam őket.
    -Nos akkor….-
    Kézzel fogható lett a dühőm és készültem rajtuk kin tőlteni, mikor a nekromanta is becsatlakozót. Ő neki is bökhetem a csőrét, mert egy több száz csontvázból állo teremtményt idézet meg ami fölém magasódot és rám csapót vele. A csapását meg állitótam egy hatalmas kardal ami nagyobb volt nálam.
    -Akkor te leszel az első.-
    Törtem szét a lény kezét alkóto csontvázakat.

  17. *A hirtelen felerősödött dühömnek köszönhetően, kissé ingerült lettem, és eszembe jutott minden apró dolog ami valaha is bosszantott az életem során, farkasember formában, haragtól elvakultan, mindenki háta mögött álltam, és mind a három személyre dühös voltam a jelen pillanatban, Megumira azért mert tétovázott, Anthraxra pedig azért mert ide hozott minket és nem volt túl nagy előre lépés, és a harmadik, ismeretlen személyre pedig azért mert ha ideiglenesen is de lekötözött minket, és nem jó szándékból, végül az idegen személy hátbatámadása mellett döntöttem, egy robbanékony mozdulattal az idegent hátulról felökleltem fejem búbjával, aki ettől pár métert repült, majd megálltam leguggoltam és térdeimre támaszkodtam* -Évek óta próbálom eltüntetni azokat akik nélkül a világ egy szebb hellyé válhat, de ez nem kivitelezhető, passzív módszerekkel, és helyet kell teremteni az új, jobb világnak íj módon a jelenlegi világ nagy részének elpusztítása nem csak egy lehetőség, hanem a leglogikusabb is!- *majd ráförmedtem a többiekre* -Viccesnek találod hogy másokat ütögetéssel oktatsz ki?- *mivel Megumi nem igen számított rá hogy ellene fordulok, így könnyedén kicsaptam a kezéből a kardját, majd Anthraxra néztem* -Felelőtlenül használod az erőd! Nézd miit műveltél velem!…- *olyan dolgokon dühöngtem melyek csak egy apró pillanatra ijesztettek meg vagy már rég lezártam, bármikor vissza változtathattak volna engem egyszerű emberré de nem akartam, most viszont, valahogy még is dühös voltam e miatt, a földbe markoltam majd, Anthrax felé hajítva, bíztam hogy a maszkon keresztül is bele tud menni a szemébe a por féleség mely ebben a világban volt megtalálható, majd egy taposó rúgást címeztem a Lovagnak mellkas magasságba*

  18. – Már megint nem egészen tudtam követni az eseményeket. Kriger furcsa mint szokott, legalább tudjuk, hogy nincs baja. Amikor viszont megéreztem egy nagy erőt arra néztem. A férfi beszélni kezdett. A szavai rémisztőek voltak, ahogy az ereje is… Megint elfogott az az érzés. Erős, mint…. talán még Madaránál is erősebb… Megint tehetetlen leszek… Képtelen leszek megvédeni a többieket… Ez az érzés megláncolt… jobban, mint a csápok. Szinte lefagyva figyeltem a férfit. A csápok szorításában nem kapálóztam, mert meredten figyeltem. Teljesen megláncolt a rémület. Ahogy letett minket és Krigerrel csinált valamit, mert furcsán nézett és furcsán kezdett körbe járni. A lábaim nem tartottak meg, így ahogy a talpam a földet érte, le is húzott a gravitáció és a földre ültem, térdeim mellettem voltak. Megláncolt ez az érzés, de ahogy láttam, hogy Anthrax neki indul és megtámadja felébredtem. Nem! Tudok tenni és tenni is fogok! Amíg tudok tenni, nincs baj. Gondoltam és felálltam. Én a kardom megidéztem, felálltam és én is neki rontottam a férfinek. Nem hagyom cserben Anthraxot és erőt adott nekem, így még hálás is vagyok.-

  19. A cicafiúból farkas lett… Boszi kába és rémült… És még ez az akárki is teljes egészében elrontotta a kedvem. Az övemhez nyúltam és elkezdtem rohanni felé. Olyan öntelt volt, hogy tudomást sem vett rólam, így simán rácsaphattam a bilincset a kezére, aminek köszönhetően erőtlenül, de öntelten esett össze. Ekkor tört elő a föld alól valami hatalmas, sötét tömeg. Ha ez az a nekromanta, akit kerestem… Akkor nagyon megszívtuk. Érződött rajta, hogy mágia, vagy mágiával alkotott vagy hívott dolgok képtelenek bántani.

  20. Körbe néztem és meg éreztem egy hatalmasabb varázslat energiáját.
    -Nocsak!-
    Pillantottam a katedrális felé.
    -Csak nem menekülni akkarnak?-
    Gondolkodtam egy kicsit majd a katedrális elé mentem. Fel néztem rá az ajtó elött.
    -Érdekes helyet választottak menekülésre.-
    Nyitottam be az ajtón, az első ami szembe tünt az a sarokban lévő pók volt. Ahhoz az ajtóhoz sétáltam amit ők is használtak.
    -Egy pecsét? Milyen idegesitő! Mint ha ez meg állitana.-
    Húztam mosolyra a számat és betörtem az ajtó melleti falat. Belépve ugyan az a látvány fogadot mint őket, egy szoba tele firkálva.
    -Nocsak nocsak.-
    Néztem az írásokra és közben elkezdtem vissza állitani a falat amit betörtem. Amint minden vissza került a helyére láttam mit volt oda írva, ki egészitettem a hiányzó részeket és aktiválodót a varázslat ami ugyan oda vitt mint őket.
    -Ohh!-
    Néztem rájuk kissé lepeten, elöre hajóltam és az egyik ujjamal rájuk mutattam.
    -Meg vagytok.-
    Húztam mosolyra a számat. Csápok emelkedtek ki a földből amiket én alkottam és kaptam el őket. A csápok erősek voltak éd eoég szorosak voltak hogy ne tudjanak mozogni.
    -Ne meneküljetek, az nem izgalmas.-
    Néztem végig rajtuk, majd a szemem meg akadt Krigeren. Magamhoz is húztam a csápon keresztül.
    -Nó lám. Mi akadt a kezembe?-
    Húztam ördögi mosolyra a számat, épp fel akartam erősiteni Krigerben a negativ érzelmeket mikor meg éreztem a dimenzió úrát.
    -Hmm?-
    Forditótam a volt ház felé a fejemet.
    -Egy kis idegesitő dolog-
    Vettem el a kezemet Krigeről és indultam meg a ház felé.
    -Jah ti csak szórakozatok addig.-
    Fordultam meg és mosolyogtam rájuk, majd Krigerben fel erősitettem a düht amitől elvesztette az ön kontrolját. Mentem is tovább a házhoz és tüntettem el a csápokat amik közte fogták őket.