Sportcsarnok

A Sportcsarnok az a hely ahol fejlesztheted adottságaidat és össze mérheted tudásod  másokéval. De a harci edzések se ritkák itt.

Sports

 

Vélemény, hozzászólás?

224 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Sportcsarnok

  1. – Ne hí… – mondtam volna valamit, de túlságosan meglepődtem mikor megpuszilt így nem fejeztem be a mondatot. Csodálkozva néztem rá Dyore – ra. Igazság szerint kissé zavarba hozott. Éreztem, hogy az arcom elvörösik, ekkor ráztam egyet a fejemen és így abbamaradt a dolog.
    – En is remélem! – mondtam neki miután ismét észhezkaptam.

  2. *Vele mentem a szőnyegre ahol közösen edzettünk és ő is mutatott jó pár fogást és a gyakorlás közepette elfeledkeztünk az időről. Úgy éreztem elég jól szórakoztunk. A padra leülve ittam bele a kulacsomba, amit kis is ürítettem. Kellemesen fáradtnak éreztem magam.*

    – Nos igen belefeledkeztünk az időbe. *Mondtam elmosolyodva és úgy néztem Rickre.*

    – Lassan ideje haza mennem és köszönöm az edzést és a tanítást. Ügyes kölyök vagy. *Kuncogtam az utolsó mondatom után és oda hajolva adtam arcára egy puszit köszönet képpen.*

    – Megyek letudolok és átöltözöm. Remélem majd még összefutunk.

  3. – Mintha ez lenne a célom!? – panaszkodtam majd vállat vontam. Elmentem vele a szőnyeghez majd nekiláttunk a gyakorlásnak. Egy jó ideig ott tartózkodtunk és edzettünk, csak akkor álltunk le mikor már láttuk, hogy beesteledett és felkapcsolták a villanyokat. Ekkor abbahagytuk majd leültünk egy padra, mindkettem elővettünk a kulacsunkat majd beleittunk.
    – Eleggé elment az idő – jegyeztem meg majd elmosolyodtam.

  4. *Az utolsó rúgásomnál már fogta a zsákot így nem lendült ki. Leállva néztem rá és hallgattam amit mond. Nem szóltam közbe és a gyengepontok magyarázatánál csak mosolyogtam. Az azonban hogy ellene kell harcolnom és ezt kell gyakorolnom, hogy miként fogjam combjaim közé fejét eléggé meglepett, majd megnevettetett.*

    – Ugyan már kölyök ha a lábam közé akarsz kerülni annak nem ez a megoldása. *Cukkoltam és úgy indultam meg a szőnyeg felé.* -Amúgy meg ha fájdalmat is okozok vagy eltöröm valamidet egyszerűen meggyógyítom, emiatt nem aggódom. *Mondtam hátra nézve rá.*