Sötét Istenek Temploma

A templom már nagyon rég óta a szigeten van, nem tudni mikor és ki építette. Egy valami biztos, hogy az építkezés közben elhunyt emberek szolgák voltak és maradványaikat a templomba építették. Több helyen is ki látszódnak a halottak maradványai. Hol egy koponya csont áll ki, hol egy mellkas vagy pedig egy csonk. Nem a szépségre törekedtek az építésénél. Falai közt több száz ember áldozat lelte halálát, vérük az egész padlót vörösre festette, teljesen el takarva azt. A templom maga tág, több szobort is állíttattak olyan istenekről akikről az átlag ember nem is halott. Egyszer le akarták rombolni a templomot mikor fel fedezték. Minden ember aki részt akart venni benne meg halt hirtelen. Ezek után a templomot el zárták és tiltott helynek számított. A szekták akik oda jártak meg szűntek, fel oszlottak vagy levadászták hívőit. Lassan a feledés homályába merült a létezése, senki se tudja már a pontos helyzetét. Sokan keresik pedig, örült szektások vagy kincs keresők vagyon reményében. Eddig mind sikertelenül járt.

Vélemény, hozzászólás?