Solome Vasútállomás

A szigetet behálózó, hatalmas vasútrendszer szíve, mely mélyen a Clreasky hegységlábánál található.

A sínek a tenger alatt és a föld felett is végig haladnak így látnivaló is akad utazás közben.

1305463554124

65dd7c6b8b960d523b1576ed4553e41c

Vélemény, hozzászólás?

208 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Solome Vasútállomás

  1. Félkómásan a ruháim zsebét kutattam… Nem volt meg a tárcám. “Jól van?” Kérdezte egy manus, aki fel is segített. “Hogy hívják?” Hangzott az újabb kérdés. Nemcsak, hogy a tárcám hiányzott, de még a kézközelben tartott füstbombám is. Mindezzel nem is lett volna gond. Felálltam és akkor éreztem, hogy a vonat lassan de biztosan fordul. A talaj kicsúszott a lábam alól és a falat lefejelve ismét eszméletemet vesztettem. Mire magamhoz tértem, az egész vonat az oldalán volt és állt. Hogy hol, arról fogalmam sem volt. Mindent betöltött a recsegő hang és az ablakokon át csak a mélységet láttam…
    – Roppant nagy balszerencse… – Morfondíroztam magamban. Meg kellett találnom a mozdonyvezetőt, hátha tőle még tudunk segítséget hívni.

  2. *Meg kaptam az engedélyt az induláshoz, bármi is volt a baki elindultam ismét, most már minden rendben volt, bár az ülőgarnitúra darabkái még mindig repkedtek kifele az ablakon, nem igen tudtam vele mit csinálni* -Ezek a mai fiatalok..- *majd az egyik ülés darabbal a szájában egy öreg hajolt ki az ablakon és rázta* -Oh… hát… ő csak szimplán második fiatalságát éli, érthető… csuku csuku csuku.. csúúúú csúúúú!- *kiáltottam a fülkében hangosan, egy magasabb fekete fehér csíkos sapi volt rajtam ami régen volt viseletes a mozdonyvezetőknél, igazgattam a fejemen nézegettem a visszapillnatótükörben* -El se hiszem hogy végre lett egy munkahelyem, sose akartak felvenni sehova, hivatkozva a megalomániás skizofréniámra gyerekes hajlammal…. no meg az insomniámra.. de hát ha két fél él benned mindegyiknek kell az idő hogy kiélhesse magát.. hé másik Kriger!.. pár óra múlva leváltasz?… Hallgatag vagy megint.. tudtam hogy itt hagysz egyedül mikor munka van….- *váltás elé értünk, másik sínre futottunk át, ez egy hídra vezetett fel, a híd körülbelül 3km-es volt időbe telik mire átérünk rajta, az üreg bácsi aki a párnadarabbal a szájában tekintett ki az ablakon már nem volt ott, egy olyan 50m-el lejjebb volt, zuhant lefele a hídról* -Hát igen.. a természet rendje, milyen szép is ez!..- *sóhajtottam nagyot*

  3. Klaus éppen a helyén ült és megkezdett volna egy csomag mogyorót, amikor egy ütésszerű hangra kapta fel a fejét. Elindult a hang forrása felé, ami egy másik vagonba vezette őt.
    A raktár kocsi volt az, kicsit körbe nézett és mikor a földre pillantott, észrevett egy férfit a földön. Letérdelt hozzá majd kicsit megböktem az oldalát.
    – Hé, haver élsz még? – kérdezte a földön fekvőt Klaus.

  4. Elkezdtem előre sétálni a vonaton. Még valaki felszállt mögöttem. A kalauz meg… kicsit ÚGY TŰNT agyonverték. “Öt perc, mi?” Körbe néztem és úgy döntöttem, hogy előrébb megyek HÁTHA ELŐBB ODAÉR… Elmosolyodtam és tovább sétáltam. Elértem a raktár kocsiba, ahol is megéreztem, hogy valaki követ. Hátra néztem. Egy felnyírt, fekete hajú pasas jött mögöttem. Sietve befordultam az ajtó mellé és az árnyak közé rejtőztem. Valaki ekkor csapott le valaki hátulról… “DOING!”

  5. *Az első szerelvény fülkéjében ültem, lábam a műszerfalon volt, székben hanyatt dőlve nézegettem ki az ablakon az égre, egy rágót rágcsáltam, még ráértem, én vezettem a Fém Kígyó nevű vonatot, volt a fülkében egy kis asztalka, ami lehajtható volt ,egy pohár víz volt rajta, nyúltam volna érte de véletlen lelöktem* -Áh… na mindegy… akkor csinálok egy teát..- *csapról engedtem egy kis vizet a mosdóban és felforraltam vízforralóval, bögrébe öntöttem, majd teafiltert kerestem de elfogyott* -Oh… akkor most forró vizet iszom..- *addig tököltem az időt hogy eljött az indulás időpontja, sípoltattam egyet a Fém Kígyót hogy tudják eljött az indulás ideje, beleszóltam a hangos bemondóba* -Ha megkérhetnem a négyes kocsiban ülő fiatalokat a hármas kabinban, ne lógassátok ki a leszakadt ülésdarabokat az ablakon!.. Köszike!…- *és elindultunk szép lassan, de megállítottak* -Öt perc várakozási idő technikai okok miatt- *mondtam be a hangos bemondóba* -Már megint beragadt az egyik mobilis sín…. vacakolós így az átkapcsolás…- *ismét hátra dőltem a kis székemben*

  6. Klaus a Solome vasútállomáson sétálgatott. Szeretett volna felszállni a nem rég érkezett vonatra, de a verekedő pornép elállta az útját.
    – Hát a ****om – káromkodta el magát, majd elővett egy szál cigit és meggyújtotta. Beleszívott az égő szálba, sóhajtott egyet, majd elindult, hogy átverekedje magát a tömegen. Hol egy ittas srácot rúgott gyomorszájon, hol egy drogos lányt lökött arréb, hol valami aggresszív csávót ütött le. Aztán mikor kiért a tömegből az utolsó magát Klaus-ra vető ember elesett a saját lábában. Klaus megragadva a “halaszthatatlan” alkalmat, elnyomta az cigijét az illető nyakán. Ezután mintha, mintha ez természetes lett volna, felszállt a vonatra és helyet foglalt az egyik vagonban. Az ablakon keresztül látta a kék hajú férfit, úgy gondolta biztos ő a kalaúz. Így hát megnézte minden stimmel-e a jegyével. Nem volt vele semmi gond, így nem aggódott amiatt, hogy esetleg elkérik.

  7. Az ajtót szétcsapva magam előtt beléptem. Senkinek nem tűntem fel a rongyosnak tűnő, fekete köpenyemben, hisz az éjjeli nép, a csavargók és a nincstelen függők már így is ellepték az állomást. Egy sötét sarokban egy drogos valószínű épp az utolsó löketet tolta magába. Mélyet szippantottam a gyógyfüvekből, amik még mindig a maszkom csőrében voltak. Tudtam, hogy a halál és a nincstelenség poshadt szaga vesz körül. A szagot szinte tapintani lehetett. Az egyik lámpaoszlopon láttam, ahogy megvillan egy kés. Meg se fordultam, úgy rúgtam gyomorszájon a férfit, aki el is terült. “Rég jártam itt.” Gondoltam a csarnok közepén álló oszlopra nézve, amin a nagy óra épp akkor ütötte el az éjfélt. Az éjszakai műszak most kezdődik a vasutasoknál. A fűszag, ami az utolsó vonatok egyikéből terjengett az egész csarnokot megtöltötte. A köpenyem alól kidugtam a farkamat a csuklyámnál és álbajuszként a maszkom orra alá tartva lépdeltem. A megbízóm nem akarta, hogy bárki is észrevegyen és a szervezet emberei bárhol ott lehettek. A gyémánt, aminek a megszerzésére felbéreltek, egy legendás ékkő, a Klopman gyémánt. Ezt a követ évszázadok óta nem látta senki, de mégis azt beszélik róla, hogy a tulajdonost minden lélegzetvételével nagyobb, erősebb balszerencse kísérti útján. “De ez csak legenda… Legalábbis remélem, mert nem szeretek olyan erőkkel szórakozni, mint a sors, vagy a szerencse.” Ekkor jutott eszembe, hogy nincs is jegyem… Még… Fülön csíptem egy épp cigiző kallert és rá pillantottam.
    – Egy jegyet, ha lenne szíves. A portálpalotába tartanék. – A portálpalotából persze rögtön mennem is kéne tovább, de talán ott megtudom, hogy merre is menjek, hogy megtaláljam azt a szemetet, aki ellopta a követ. “Biztos nem fújnak egy követ…~” Gondoltam és egy aktatáskás fickóra néztem. A kék haja ismerős volt és ahogy esőkabátban fellépett a vonatra erősen úgy éreztem, hogy már láttam… “Ő lenne a nagykövet?” Gondoltam és a jegyet átvéve felléptem a vonatra. Az órámra pillantottam. “Negyed egy…. Még fél óra van indulásig.” A kocsiban egy lámpa működött, az is csak pislákolva… “Ez is jól indul…” Leültem és vártam.