Sétány

Nem hagynak nyugodni a gondolataid? Ad ki magadból vagy csak sétálj egyet és feledkezz meg a problémáidról.34317_anime_scenery

Vélemény, hozzászólás?

562 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Sétány

  1. Tanácsát végighallgatva elmosolyodom. – Majd kipróbálom azon a nagy gyereken! – kacsintok rá. – Viszont már elég késő van! – néztem a falon lévő órára. – Hogy repül az idő, ha az én kis fiammal vagyok! – felálltam és közel léptem hozzá, majd megfogva a fejét megpusziltam. – Úgy örülök, hogy láthattalak édesem! – néztem csillogó szemeibe. – Itt az ideje indulni! – sóhajtottam gonderhesen, hiszen semmi kedvem nem volt ott hagyni őt. – Téged várnak a betegeid, nekem meg haza kell mennem, hogy a köbetkező adag ellenszert bevegyem! – öleltem meg erősen. – Nagyon fogsz hiányozni! Vigyázz magadra, jó? – fogtam meg a kezét, majd nehezen, de elengettem és hagytam, hogy a saját útjára menjen. Milyen nagy fiam van már… Néztem egyet még lopva rá és én is elindultam haza.

  2. – Szerintem nem utálna, csak megint durrogna az orra alatt és mondaná össze-vissza a magáét. Egész könnyen beszelídíthető, nem vetted még észre? Csak a megfelelő logikát kell használd hozzá… Ha érdekel, elmondom….- ajánlottam fel neki egy könnyű kis irányítási módszert, mely csak is az okos embereken működik. Mivel tudtam hogy válasza rögtön igen lesz, elnevettem magam.
    – Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani… Nos. A lényege az, hogy csak azt kell mondanod, hogy nem elég arra a dologra.- kezdtem bele, de láttam rajta, nem igazán érti még.
    – Nos… Például sosincs otthon. Én azt mondanám neki, hogy nem elég képzett ahhoz, hogy klónokat dolgoztasson maga helyett és veled otthon legyen. De hát te megérted az ő gyengeséget… Hidd el, ezután egyből veled lesz otthon. A büszkeség megsértése az embereknél működik, sokszor a kisgyerekeket is így veszem rá a vizsgálatra. El se hinnéd milyen kis bátran és szótlanul végig ülik a kis cukor falatok és aztán pedig egy kis jutalmat adok nekik. Apám egy nagyra nőtt gyerek legbelül, csak hass a büszkeségére és te vagy a főnök…

  3. – Látod fiam? Azért akkora hülyeségeket nem hordok össze, bár őszintén szólva, most felkeltetted a fantáziámat, hogy vajon, mit reagálna. – mosolyodtam el, és most már jobban éreztem magam. – Amúgy meg én még nem láttalak téged hazudni, bármennyire is próbálod velem elhitetni, hogy milyen tudsz lenni! – mosolyom, vigyorrá kerekedik. – Vajon apád mennyire utálna meg minket egy ilyen kis csíny miatt? Végül is, ő is rengeteget hazudott már nekem! – gondolkodtam el.

  4. – Mondjuk ebben igazad lehet…. Apámat még a tetszhalottá válásod se verné át, biztos vagyok benne hogy rajtad tartja a szemeit… Áh, ez így nem jóóó!!!- szólok fel problémásan.
    – Apámat nem lehet semmivel sem átverni egyszerűen…- löktem le magam a székre, amivel sikeresen majdnem hátra is estem.
    – Ez túl veszélyes amúgy is, apám még nálam is rosszabban reagál a hazugságokra. Ki tudja mit gondolna rólunk alapból is…- néztem anyámra és előre könyököltem az asztalra.
    – Meg amúgy is… Én igenis tudok hazudni, mint mondtam… Nem vagyok olyan tökéletes, apából is örököltem azért bőven…

  5. – Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy apádat áttudnánk verni! – néztem rá. – Át látna rajtunk és a sharinganjának hála, látná, ha csak álomba merülnék. Bár van egy növény, ami leállítja a szervezetemet és tetszhalottat csinálna belőlem, de nem tudom, hogy az a növény és a méreg a szervezetembe hogy hatna egymásra. – sóhajtottam fel. – De ha ennyire beakarod bizonyítani az igazadat, ám legyen! De akkor fel kell készülnöd, hogy hazudnod kell apádnak! – néztem mélyen a szemébe. – Képes lennél te erre?

  6. – Te nem is ismered apánkat rendesen… Sőt… Többet tudok rólatok mint hinnétek…- fontam keresztbe kezeimet, mint egy sértődött kisgyerek.
    – Még mindig csak egy kisgyereket látsz bennem, Okaasan…. Ezt pedig mindketten tudjuk, hogy rég nem igaz. Sose voltam gyerek, nem olyan igazi!- sóhajtottam fel problémásan.
    – Nekem más a feladatom ezen a földön és nélküled nem fog menni!- néztem el anyámról ezen mondatra, majd Maximus pórázást megfogva állítottam fel a kutyámat a földön fekvésből.
    – Tudod mit… Tegyünk egy próbát… Játsszuk el a halálod és nézzük meg a reakcióját…

  7. – Ha veletek lenne bármi lenne nem érdekelne semmi más, de az más. Én még is csal az anyátok vagyok és apád felesége. Az én feladatom az aggódás! – mosolygok rá. Túl okos ez a fiú. Rázom meg a fejem, majd belekortyolok a tőle kapott vízbe. – Amúgy is apád nem szeret engem. Vagy is nem úgy! – sóhajtottam fel. – Nehéz ezt elmondani neked, hisz még is csak az apád és tudom te azt hiszed, hogy apád mindennél jobban szeret, de neki én csak egy pont megfelelő játék vagyok! – néztem le a poharamra. – Apád nem változna semmit, ha meghalnék… Én nem az öccse vagyok.. A hőn szeretett kis öccse…- sóhajtottam fel, s az órára pillantottam. – Lassan menned kell drágám! – néztem fel Akenora.

  8. Anyám szavait rezzenésmentes arccal hallgattam végig, viszont fejemben a gondolatok csak úgy cikáztak, s egyre inkább torzultak.
    – Nem!- mondtam életében először határozott nemet anyámnak és így mentem szépen egy pohár vízért.
    – Ahogy megmondtam, nincs beleszólásod innentől kezdve. Elegem van hogy anyuci kicsi fia és gyenge legyek, igenis a saját utam és döntéseim követem. Nem szólhatsz bele már, mit és hogyan tehetek, nem vagyok 5 éves, ezt meg kell értened Okaasan.- közöltem véleményem határozott és komoly hangnemben.
    – Azt mondtad már kész felnőtt vagyok. Saját lakásom van, munkám, állatom, életem… Még ha apa segít is benne, de… Értsd meg, mindent megtanítottál amit lehet és sikeres felnőttet neveltetek belőlem, ha már Miyakoról ezt nem akarod elmondani… Meg amúgy is Okaasan…- néztem rá kérdően.
    – Te mit tennél, ha ez az én helyzetemben történt volna el? És csak te tudnád? Te titokban tartanád apám elől, aki mindkettőnket a kis szeme fényének tart máig veled együtt? Ha mi nem tudnánk megtalálni, akkor tényleg elvennéd a boldogságát? Mint ahogy már egész életében ezt tették? Nem éri meg elmondani annak, aki még nálam is jobban szeret, hogy kb a halálodon lehetsz? Gondold ezeket át… Apámat a halálod végleg az őrületbe kergetné, tiszta szívéből szeret. Azért dolgozik ennyit és cselekszik, hogy egy tökéletes világot tudjon alkotni neked.

  9. – Ezért nem akartam elmondani neked! – mondtam idegesen neki. – Nem ekkora dolog ez, hogy apádat belekeverjem! – néztem rá szigorúan. – Légy jó fiú és csak maradj csendben! – álltam fel. – Megoldom egyedül! Vagy, ha akarsz segíthetsz! – mondtam és hirtelen megszédültem. – Várj egy percet! – ültem vissza a székemre és kisebb zihálásba kezdtem. Próbáltam lassabban venni a levegőt. – Kérnél, még egy pohár vizet nekem? Köszönöm! – szóltam Akenonak és felkönyököltem az asztalra.

  10. – Bocsáss meg Okaasan, de ezt nem ígérhetem meg… Igenis az apám összeszedi a seggét és ha már egy kis nyamvadt időt nem képes rád szánni, segíteni fog nekem ellenszert keresni! Ebbe most nincs beleszólásod, ha nem bánod!- beszéltem tisztelettudóan azért vele, de nem engedhettem akaratának, hiszen ez bőven ellenkezik a nézeteimmel.
    – Ne is kérd tovább, hogy képes legyek ezt titokban tartani… Valamelyikük segíteni fog szépen nekem és téma lezárva.- csaptam gyengéden az asztalra, mikor felkeltem és így komolyan néztem rá.
    – Ha jót akarsz, te magad mondod el apánknak…

  11. Kiakadását jogosnak véltem. – Nyugodj meg Akeno! Apád miatt nem hanyagoltam el ezt, de ellenszert nem találtam jelenleg és csak azért nem akartam nektek szólni, mert mindegyikőtöknek meg van a saját gondja! Neked életeket kell mentened! Apádnak meg egy csomó feladata van! – fogtam meg a fejemet. – Nem terhelhetlek állandóan titeket a saját hülyeségeim miatt! – pont ekkor érkezett meg a pincér. – Tessék! – nyújtottam a pincérnek a pénzt és mikor elment, újra Akenora néztem. – Ne legyél mérges! Ígérem, hogy megpróbálok mindent megtenni, hogy elmúljon, vagy kihúzzam még egy ideig. Csak annyit kérek, apádnak egy szót se szólj! Ha már előtte titokban tudtam ezt tartani, akkor ez maradjon is így!

  12. A történteket végighallgatva szemeim csak elkerekedtek és így komoly arccal könyököltem az asztalra. Idegességem kezdett felmenni, ilyenkor pedig mintha csak az apám lennék, hiszen az eltitkolt dolgokat és hazugságokat sose kedveltem.
    – És ezt mégis mikor akartad elmondani nekem?!- förmedtem rá végül, mintha nem is én lennék.
    – Mégis mikor és kinek? Aztán meg majd ha a halálos ágyadon fekszel, időben elmondasz mindent, mi?!- kérdeztem meg továbbra is, hogy mégis mit képzel magáról.
    – Nem is rólunk van szó, hanem apánkról… Minden szeretete oda és nagyjából ha hiszed, ha nem, egyedül a te szereteted miatt képes egyszer is mosolyogni! Vele mi lesz? Tudsz ellenanyagot rá egyáltalán?!- kérdeztem tovább már halkabb hangnemben, de idegességem nem csillapodott.
    – Okaasan, ezt hogy tudtad eddig eltitkolni? Miért nem vagy képes bízni bennünk és hagyni hogy segítsünk? Mit ártottunk neked apámmal? Miyako lehet hogy gyűlöl, de apám meg a belét kitenné minden kérésedért, amit csak az égvilágon teljesíteni képes, ezt te is tudod jól, akárhogy is viselkedik. Ezért tisztelem…. Hiába akármilyen gonosz, egyedül csak jót akar nekünk a rossz úton, ezt te nem látod?

  13. Faggatására megtörtem. – Nem akartalak ezzel terhelni, de úgy látom csak nem hagysz! – mosolyodtam el kissé keserédesen. – Tudod miután elköltöztetek Miyakoval, elkezdtem a régi hobbimnak élni. Össze is szedtem az alapanyagokat, egy régebbi gyógyfőzethez, ám az egyik virág tüskéje, átszúrta a kesztyűmet és tudod az a virág… Egy furcsa gyilkos mérget rejt… De nem kell aggódnod! Nagyon lassan hat és elég jól kordában tudom tartani, csak néha.. – köhögte el magam és kezemre néztem, megint a láttam a kezemen a felköhögött vért. Gyorsan szalvétáért nyúltam és megtöröltem a kezem. – Ne aggódj értem! És apádnak egy szót se erről! – kértem meg őt.

  14. Maximus egy ugatást és újabb farokcsóválást intézett anyám felé, miszerint ő is így gondolja az általam elmondott dolgokat.
    – Okos…- vakargattam meg a kutyám fülét, s tekintetem néha-néha anyámra kúszott fel. Most értettem meg apám logikáját, az emberek tényleg naivak. Ennyire elhiszi, hogy jó színészként elrejti előlem a rosszullétét? Ehhez azért több kell, főleg ha velem szemben próbálkozik.
    – Anyám… Mégis mi a franc van veled?- kérdeztem meg már komolyabb, tőlem nem igazán megszokott hangnemben.
    – Hazudsz nekem, rosszul vagy, nem eszel, tereled a témát… Megint terhes vagy? Vagy apám csinált veled valamit? Vagy Miyako? Mégis mi van veled?- faggattam már idegesen, mivel ez rohadtul nem állapot jelenleg. Mégis mit hitt, hogy ennyi ideig képes ezeket elrejteni előlem?

  15. – Ez remekül hangzik! – csillant fel a szemem. – Köszönöm Maximus! – néztem le a kutyára mosolyogva, majd kicsit megint furán éreztem magam, így bele ittam a vizembe. Hogy ne keltsek pánikot Akenoban, megpróbáltam minél hamarabbi távozásra bírni magam, amihez egyáltalán nem volt kedvem, de nem akartam, hogy lássa az anyát, miközben rosszul van, Serényen intettem a pincérnek, hogy hozza mihamarabb a számlánkat és nagyjából fejembe kiszámolva, már készítettem is elő a végösszeget, egy kisebb borravalóval. Izgatottan vártam a pincért, hiszen olyan lassúnak éreztem a történéseket. Mintha az az egy perc, ami eddig eltelt, vagy 15 perc lett volna.

  16. – Átkozom ezért kicsit a sorsot, hogy a származásom nem tagadhatom le…- szóltam el magam, majd egy legyintéssel vontam vissza állításom, hiszen mégis csak az apámat szóltam le, aki pedig legyen akármilyen, tényleg igazi szülőként viselkedett, még ha a rossz irányban is.
    – A mai délelőttre szabadnapot rendeltem el magamnak, vagy is hát… Egy klónom ellátja otthon a betegeket!- vigyorogtam most büszkén, mivel sose volt nagy tehetségem a ninjutsu alkalmazás.
    – Ha akarod egyébként, bármikor eljöhetsz hozzám, tárt karokkal várlak. Találkozhatsz pár édes kis szőrcsomóval is ott.- nevettem el magam.
    – Maximus is biztos szívesen várna, rettentő barátságos kis husky.

  17. Hasonlatára, mi szerint orvosnak lenni olyan, mint a cirkuszi ebéd, elnevetem magam és tovább hallgatom őt. – Még mindig nem tudok mást mondani csak annyit, hogy rettentő büszke vagyok rád! – vigyorodom el, majd tekintetem az arcán ragad. – Te mennyire hasonlítasz apádra! – kezdek halk kuncogásba. – Olyan kis jóképű gyerek lettél! Belefogok halni, ha egyszer valami buta liba elrabolja a szívedet! – sóhajtok fel komolyabban és a félig hagyott rizses tányért arrébb tolom. – Ma milyen programod van? Ma is gyógyítasz? Vagy mikor tudnánk még találkozni? – kérdezgetem, hiszen annyira ritkán látom, és annyira hiányzik. Legalább őt ne veszítsem el, ha már Miyakot elveszítettem.

  18. – Ugye azt tudod még, hogy az érzékeim apától örököltem és hogy nem Miyako vagyok?- kérdeztem meg tőle értetlenül a kérdéssorozata után.
    – Külsőről leolvasok néhány érzelmet és a testvéremmel ellentétben gondolkozok is.- ettem tovább lassan a rament, majd az ezután következett kis csendben átgondoltam válaszaim.
    – Egész érdekes orvosnak lenni… Van amikor mogorva és házsártos emberek jönnek be ellátásra az állataikkal, vagy magukat kezeltetni… Valahogy a végére mindig felszabadultabban és kedvesebb hangnemben köszönnek el. Aztán meg a túlságosan kedvesek, hálálkodóak, a gonoszok, agresszívak…. Mint egy cirkuszi ebéd, nagyjából így tudnám leírni. Mindenki megfordul ott egy dologért.- nevettem el magam és így fejeztem be a rament.
    – És igen, szoktam naponta edzeni, egy órát minimum ráfordítok. De ez így este felé van, amikor aludni még nem tudok, de kezdek fáradt lenni. Néha a karddal, néha anélkül. A napom a főzés, beteg ellátás és a lustálkodás teszi ki leginkább.

  19. Kérdésére, csak lágyan legyintettem. – Ugyan! Minden rendben van, csak nem rég reggeliztem! Teli vagyok! – vigyorogtam rá és a nemrégiben megkapott vizemet kezdtem inni. Nem akartam, hogy aggódnia kelljen, tudtam nagyon jól, hogy neki is bőven van gondja, nem kell, hogy még az enyémet is vigye, még is csak én vagyok az anyja. Nagy erőt vettem magamon és elkezdtem rendesen enni a rizsemet. – És mesélj, milyen orvosnak lenni? – tereltem rá a figyelmet. – Biztos nagyon szeretnek téged! – mosolyogtam rá. – És tényleg, azért még szoktál edzeni, ugye? A kardoddal is? – zúdítottam minél több kérdést rá.

  20. – Mondtam már, ezt nekem kell elintéznem Okaasan!- sóhajtottam fel, ahogy megint az én problémáim akarja megoldani. Régen is ez volt a gond, emiatt voltam én a gyenge és anya kicsi fiacskája, csak mert anyám nem hagyott a saját gondjaim megoldani.
    – Csak idegesebb lesz, ha ti beszéltek vele…- mondtam tovább, de ahogy láttam, hiába. Ezek a nők, mindegyik valamit magára akar vállalni…
    – Köszönöm…- vettem át a pincértől a ramenem és anyámnak jó étvágyat kívánva kezdtem neki. Az én étvágyammal ellentétben ő még csak a rizst is lágyan bökdöste. Evésem furán maradt abba, s gyanakvóan néztem rá.
    – Na jó anyám, ki mindennel… Valamit eltitkolsz előlem. Történt valami köztetek apával vagy Miyakoval?