Sárkányok földje

Időszámításunk előtt mikor még a sárkányok uralták az eget és a tengereket, gazdag és harmonikus világban éltek együtt a mágikus világ lényeivel. De egy nap  félni kezdtek tőlük és végül vadászni kezdték eme mesés lényeket.  Végül a sárkányok vezére egy erős ősi varázslat segítségével egy burkot volt a sárkányok földje köré mely megvédte a rájuk leselkedő veszélytől. A burkon túl egy másik világ tárul az ember szeme elé hisz itt teljesen érintetlen tájakat fedezhet fel aki ide téved. A mágia is sokkal tisztább és erősebb mint bárhol máshol a világon.  Viszont ahhoz hogy ide valaki beléphessen a sárkányok engedélyére van szükség melyet ki kell érdemelni. Vadász erre a földre nem teheti be a lábát. 

Vélemény, hozzászólás?

137 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Sárkányok földje

  1. *Ahogy lehajolt hozzá bátya és megfogta a vállát mélyen nézett a szemeibe. Pillantása megvillant és úgy ütött bele vállába.*

    – Szemét vagy! A megerőszakolás és a házasság nem ugyan az! Az egyik önkéntes és nem a megerőszakolás! *Morogta szemeibe nézve és mély levegőt véve sóhajtott fel. Hagyta hogy segítsen neki a bátya ám mikor meglátta a vörös foltokat a fehér virágokon aggódva nézett testvérére. Látta, ahogy egyre rosszabbul van és egyre vontatobban beszél.*

    – Dolen! Bátyó mégis mi a fene történt? *Vonta kérdőre és mikor mondta hogy kidekorálták arca fal fehérré vált és aggódva szemlélte Kérdésére megrázta a fejét és ahogy össze esett akaratlanul is utána akart kapni. Megfogva karját esett ki a székéből és mellette térdelve fogta meg a fejét és mellkasát.*

    – Dolen! Ne! Maradj észnél! *kiáltott neki ám ez nem igazán hatott. Gyorsan cselekedett és fehér ingjét szétrántva szakadtak le azok a gombok, amik nem gombolódtak ki. Látta sebe komolyságát. Felment benne a pumpa és iszonyatosan mérges lett bátyára. Nem tudta lefertőtleníteni a sebet, viszont sürgősen gyógyítania kellett. Félt, hogy elkap valamien fertőzést a bátya, de mégse hagyhatta meghallni. Túl komoly volt a sebe, ami felszakadt és láthatóan a napokba sok vért is veszíthetett. Kezét a sebek föléhelyezve vett mély levegőt és kezdett neki a gyógyításnak. Behunyva szemét fénylett fel tenyere alatt a levegő s átadva energiáját önregenerálódásra kényszerítette bátya testét. Tudta hogy ez ki vesz az erejéből és ha túl sokat használ vel, nem fogja tudni házába vinni az ájult testvérét, így jelenleg csak annyit gyógyított rajta hogy a vérzés elálljon és mozgatható állapotba kerüljön. Mikor ennyire készen volt képességét visszahívva nyitotta ki a szemeit.*

    – Tudom, hogy utálsz idegen helyen felébredni, de most kénytelen leszel. *Mondta a bátya arcát megsimítva és úgy próbálta meg mozgatni bátyát kevés sikerrel. Kénytelen volt sárkány alakra váltani s házához szállítani.*

  2. * Figyelve testvére reakcióit majd lehajolva hozzá megfogta a vállát.*
    – Na… Ez a házasság dolog pont úgy érintett engem mint téged a megerőszakolás. Amúgy ne aggódj. Sose vetemednék ilyesmire. Maradok a remete életnél…
    * Azzal segített össze szedni amit kell. Lelovagolva óvatosan vágta le a hajtásokat és az egyéb dolgokat, ám egyik pillanatról a másikra lefagyott. Az előtte lévő apró hajtásokra vér cseppent, mely Dolen alhasát jött, lassan megszínezte a férfi fehér felsőjét melyre meglepetten pillantott le.*
    – Úgy látszik túl sokat ugráltam és felszakadt néhány seb…
    * Próbálta nem túl komolyra venni a dolgot, de valójában elég komoly sérülésekről volt szó hisz Dolen alhasán lévő hatalmas mély seb a házáig húzódott el. Eddig csak a gyógynövények állították el a vérzést neki de úgy fest azok se voltak hosszú életűek. *
    – Áh az öreg Fongmey még mindig tudja hogyan kell valakit kidekorálni.
    * Nevette el magát majd a hasához szorítva a kezét felállt.*
    – Húgi van nálad egy kis kenőcs amit régen anyánk használt mikor elestünk meg hasonlók? Most jól jötte…
    * Alig állt a lábán és a szemei is kezdtek egyre jobban elhomályosulni. *
    – Tudod húgi csak látni szerettem volna hogy jól vagy-e… De látom hogy igen… Sikeres vagy és gyönyörű. Büszke vagyok rád…
    * Azzal össze rogyott a földön és elájult.*

  3. *Érdeklődve figyelte arcának változásait miközben szedte a zsenge hajtásokat. A lesokkolódott arcára akaratlanul is felnézett mosolyogva. Kérdéseire, és ahogy próbálja feldolgozni az infót oldalra döntötte fejét, s figyelte.*

    – Azért ennyire ne akadj ki. Ennek csak a fele igaz. *Mondtam neki bár már késő volt. Folytatta mondandóját, és ahogy a lányról beszélt teljesen lesokkolódott.*

    – Te jó ég Dolen te mégis mit csináltál?! Normális vagy?! *kérdezte teljesen ledöbbenve és hirtelen szóhoz se tudott jutni. Nem válaszolt neki. Megrázva a fejét próbált észheztérni.*

    – Nincs kit meghívjak vacsorára, mert nincs vőlegényem. Dolen basszus csak viccelődtem veled, de ha így is lenne, akkor se viccelődj ilyennel, hogy megerőszakoltál egy lányt! *mondtam és próbáltam elhessegetni, hogy valóban ezt tette a bátya. Teljesen felé fordult és elé gurulva fogta meg a kezét.*

    – Dolen! Nincs olyan férfi, akinek egy olyan nő kellene, mint én. Megnyugodhatsz, mert sose lesz vőlegényem. Arról nem is beszélve, ha így is lenne nem verhetnéd meg. Megismerhetnéd, de semmiképp nem bánthatnád. Ha így is lenne, akkor se lenne hozzá jogod. Nem értelek el több éven keresztül. Mégis hogy kérhettem volna ki a véleményed ebben? *Kérdezte mély levegőt véve. Felsóhajtva rázta meg a fejét. *

    – Borzasztó vagy Dolen!

  4. * Miután megvolt a kis beszélgetés és lenyugodtak mind a ketten (nem mintha idegesek lettek volna) Dolen alaposan megsimogatta húga fejét, ezzel kicsit össze kócolva a lányt. Mikor Evien az átokról kezdett el beszélni bólogatott hisz ő is ugyan erre jutott. Persze gyorsan téma váltás következett, melytől büszke mosoly jelent meg az arcán, ám hamar eltűnt és egy igen furcsa arckifejezés jelet meg a fején melyen látszott hogy le van sokkolva. *
    – Egy srác? Megkérte a kezed? Házasság? Te egy idegen férfival?
    * Pár percig dolgozta az információt majd elmosolyodott mintha mi sem történt volna. *
    – Örülök a boldogságodnak. Képzeld nemrég én is megállapodtam, ezért elraboltam egy lányt majd fogságban tartottam majd ráerőszakoltam magam és most várjuk az utódok születését. Izgalmas igaz?
    * Villantotta ki fehér vogait mosolyogva majd elkomolyodott és a húga fölé hajolt. *
    – Ez a hír most úgy ért engem mint derült égből mennykőcsapás. Remélem most átérzed a helyzetem húgi. Mi az hogy férjhez mész?
    * A fejét egy fa törzsére hajtotta és úgy csinált mint aki zokog.*
    – A kishúgom felnőtt nő lett és most egy másik férfi akarja rátenni a kezét. De ez nem lesz olyan egyszerű! Hívd meg vacsorára. Meg akarom ismerni és ki akarom hívni párbajra is hogy lássam mire is képes! majd jól elkenem a száját a kis zöldfülűnek. Háháháhá!
    * Nevetett fel elszántan.*

  5. *Látta, ahogy bátya próbál boci szemeket formálni, de sose ment neki. Felvonva szemöldökét folytatta a dorgálást, ami részben jogos volt. Válasza, hogy miért nem írt neki sajnso egyet kellett vele értenie. Ő is kapott dorgálást.*

    – Kerestem a bátyámat! Amúgy tudok magamra vigyázni köszönöm! *morogta válaszgyanánt s mikor lerakta bólintott szavaira. Kínos csend telepedett rájuk miközben haladtak vissza az ösvényre, amit már ki gurított magának. Mikor végre elkezdte mondani mit is csinált szavaira megállva nézett fel rá.*

    – Én is az átkod megtörési lehetőségeit kerestem… de sajnos én is erre jutottam. Emberként már halottnak kéne lenned, viszont az átok sárkánnyá tett, így kaptad meg a hosszú életet. *Kezdett bele a magyarázatba miért is halna bele az átok levételébe.* – Ezáltal, ha eltávolítjuk azt, ami sárkánnyá tesz nem csak az erőd és képességeid veszted el, hanem az életed is. *Sóhajtott fel kissé lemondóan és lenézett a lábaira.*

    – Az én átkomra sincs gyógyír… legalábbis eddig nem találtam meg. Folyamatosan képeztem magam ezen idő alatt, míg távol voltál. A húgod lett az elsőszámú sárkánygyógyító. *Húzta ki magát tolószékében.* -Saját házam van itt a környéken, saját kis botanikus kerttel, könyvtárral és laborral. *Ment bele a vidámabb témába és hirtelen gondolva egyet folytatta a hazugságokkal.*

    – Találkoztam egy irtó helyes pasival, aki megkérte a kezem. *Nem mert tovább menni, mert így is arra számít, hogy kiakad bátya. Egy nagyobb növény csoporthoz érve állt meg s lehajolva kezdte leszedegetni a növény száráról a zsenge leveleket belegyűjtve egy kistálba, amit a kosárba hozott ki.*

  6. * Mikor a dorgálás része jött eltartotta magától majd bevetette a titkos fegyverét vagyis a boci szemeket. Persze tudta hogy csak ki lesz röhögve érte hisz nem volt az erőssége a cukiság.*
    – Bocs húgi de elkellet tűnnöm a világ elől. Mindenki a halálomat akarta és ha írtam volna neked te is veszélybe kerültél volna.
    * Hallgatva a szavait, szemei elkerekedtek majd szigorúan nézett a lányra. *
    – Hogy mit csináltál? Elmentek neked otthonról?
    * Szidta le hisz tudta milyen veszélyes neki egyedül. Végül az arca megenyhül pár másodperc után. Akármennyire is próbált rá sosem tudott haragudni. Mikor ismét megölelte Evien ő is átölelte majd mikor szolt a lány hogy tegye le meg is tette. Megvakarta a tarkóját és körbe nézve kezdett el gondolkozni. *
    – Veled megyek és segítek. Bár ez egyértelmű volt eddig is…
    * Elindultak az erdő felé miközben Dolen elgondolkozott hogy mit is kellene erre válaszolnia. Végül néhány perc hallgatás után megtörte a csendet. *
    – Az átkomat próbáltam megtörni, de hiába… Nem lehet megtörni de ha mégis sikerülne akkor bele halnék.
    * Válaszolta elhalkulva.*

  7. *Ledöbbenve nézett rá. Hihetetlen volt számára, hogy bátya vállalta a kockázatot, még ha valahol tudta is, hogy eljön ez a nap. A viszont látás napja mégis… annyira hihetetlen volt számára.*

    – Bátyó! *Csendült fel csilingelő hangja az örömtől, s ahogy lehajolt hozzá, hogy átölelje nyakába kapaszkodva hagyta, hogy kiemelve a székből magához húzza.*

    – Annyira régóta várlak haza! El se merem hinni, hogy tényleg itt vagy! *Újjongva játszott hangjával. Nyakát ölelve szorosan döntötte fejét vállának.* – Te jutottál eszembe! És még én vagyok a rosszaság? Én voltam az, ki eltűnt egy szó nélkül?! *Engedte el hirtelen és hátrébb tolva magát hajlította be derekát. Dolen szemeibe akart nézni, s ez így sikeredett csak neki.*

    – Legalább írhattál volna, hogy jól vagyok! Tudtad nagyon jól, hogy keresni foglak! Sárkány alakban kirepültem a védőfal mögül, de nem mentem messzire. *Sóhajtott fel s hangja dorgáló volt.*

    – Haragszom! *Vágta be végül a durcát, de az se tartott sokáig. Hirtelen ölelte ismét meg és szorította meg a nyakát.* – De akkor is hiányoztál és szeretlek bátyó! *Szusszanta megenyhült hanggal s még egy picit hagyta, hogy tartsa. A hosszú ölelkezés kezdett kínossá vállni, így vállát megpacskolva köszörülte meg torkát.*

    – Öhömmm… most már lerakhatsz. *Jegyezte meg s mikor eleget tett neki nézett fel a langaléta bátyára.* – Mesélj mi szél hozott erre, ahol a madár se jár? Merre voltál ennyi ideig! De ha nem baj közben menjünk az erdőben, mert zsenge hajtásokat és virágokat szedek a főzetekhez, amit a patika rendelt. *Mondta megfordulva és indult el visszafelé természetesre véve, hogy most kicsit itt marad bátya.*

  8. * Évek teltek el azóta hogy utoljára ezen a tájon jár, ám mégis úgy érezte hogy semmi sem változott. Próbált feltűnés mentesen közlekedni, de mivel méretei nem épp voltak átlagosak, így sok mindenkinek feltűnhetett hogy egy idegen repked a környéken. Nem szívesen járt a sárkányok földjén, hisz száműzték innen és halállal fenyegették ha vissza tér, ám mégis volt itt valami vagyis valaki akiért érdemes volt vállalni a kockázatot. Az orra és a megérzései vezérelték egyenesen a vidék széléig ahol végül megtalálta azt akit keresett. Egy patak mellet szállt le és kezdett emberi alakot felölteni magára. A szárnyai lassan eltűntek ahogy a szarvai is, sötét pikkelyei bőrré váltak. Mikor teljesen felvette emberi alakját nyújtózott egyet majd körbe pillantva gyors felmérte a terepet. Nem messziről hallotta azt a halk hangot melyet Evien széke adott ki. Nem volt feltűnő, sőt alig volt halható ám Dolen mégis jól hallotta és ismerte ezt a kissé idegesítő mégis vidám hangot. Mikor a lány oda ért és megszólította elmosolyodott és felé fordult. Arcán őszinte mosoly volt látható melyet egyedül csakis drága húga ismerhetett. *
    – Hová lett az az éles látásod húgi? Meg se ismered a bátyádat? vagy a hajam hosszúsága zavart ennyire meg?
    * Indult meg felé majd mikor elé ért megfogta a derekánál és felemelve magához ölelte gyengéden mégis enyhén szorosan.*
    – Te is hiányoztál kis rosszaság. Nehéz volt nem hallani és látni ahogy egymagadban sóhajtozol.

  9. Korareggel, mikor a nap kell, akkor ébredem jó magam is. Sose tudtam sokáig aludni, így most is kilök az ágyból a nap első sugarai. Fehérsárkányként elég nehéz elviselni a meleg nappalokat, azonban megérte ideköltözni távol a várostól, az erdőszélre. Sárkány alakomba akármikor be tudok repülni, ha onnan szükségem lenne bármire is. Eléggé önellátó vagyok ahhoz képest, hogy mozgásomban korlátozva vagyok, azonban mindig megoldottam mindent és ez ma sincs másképp. A szokásos reggeli rituálék után összeszedve a kosaramat indultam is összegyűjteni a betermett terméseket, és amik ilyentájt virágoznak, vagy borulnak zöldbe. A friss gyenge hajtások a legjobbak. Teljesen összeszedelőzködve gurultam ki az ajtón és lassan bevettem magam az erdőbe.

    A sportosan vékony tolószékemnek köszönhetően könnyedén tudtam haladni a már kijárkált ösvényen. Jó a sűrűbe nem tudtam bemenni, de így is elég növényt tudtam összegyűjteni. A nap már 10 óra magasságában járt mikor elértem a közelben folydogáló patakot. Akaratlanul is megmosolyogtam a kis vízfolyást. Gyermekkorom jutott eszembe, mikor Dolennel ilyen kis vízmosásokban játszadoztunk, hogy a nyári forróságban lehűtsük magunkat.

    – Hiányzol bátyó… – sóhajtottam fel kissé elszontyolodva mikor szárnyak suhogására lettem figyelmes. Egy hatalmas sárkány repült el felettem. Ahogy elhaladt hasán láttam meg valamit, ami bátyámra emlékeztetett. Egy sebhelyet, amit sose sikerült eltüntetnem. Szedve sátorfámat indultam meg a repülési útvonalába kerekes székemmel s nem sokkal fentebb a patak partján egy alakot pillantottam meg ácsorogni. Érdeklődve néztem őt s próbáltam kivenni ki is lehet az.

    – Jó napot! Ki maga? –kérdeztem érdeklődve, mivel ilyen távolságból nem ismertem fel. Lassabban gurultam egyre közelebb mikor lassan felém emelte arcát a férfi. Szemeim kikerekedtek és hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek örömömben.

    – Dolen te vagy az? –kérdeztem kissé hitetlenkedve, hogy valóban itt van.

  10. -Akkor is, hogy ha kapásból rád támadtam? -kérdeztem furcsálva a kijelentését. Itt én vagyok az egyetlen nem normális személy. Lassan engedtem el a kezét és fontam keresztbe inkább melleim alatt mint egy ezzel átölelve magamat.

    – Hát nálam lakhatsz, amíg nem találunk neked egy megfelelő házat ott ahol szeretnéd. Már ha akarsz itt egyet. -mondtam szemeibe nézve. -Gyere… -mosolyodtam el és úgy mentem ki az emeleten lévő teraszra s sárkány alakomra váltva néztem rá.

    – Talán most jobb lenne ha a hátamra másznál. Legalább látnád a várost is felülről. -Mondtam sárkány hangomon, s mikor beleegyezett lefeküdve segítettem neki felmászni, Felrepülve szelltem a levegőt és teljesen felemelkedve kicsit megpróbáltam lebegni a város felett.

    – Ez a fővárosunk. -jegyeztem meg, majd mikor kicsit kigyönyörködte magát elindultam a kicsit távolabb levő hegyormok felé.

  11. Nem foglalkoztam azzal amit mondot csak mentem a magam feje útán. Ki érve tünt csak fel nekem, hogy Sayla egész végig a kezemett fogta.
    -Ugyan szívesen segitettem neked. Végül is eddig te vagy az egyetlen normális személy ezen a helyen.-
    Néztem körbe mikor a bort emlitette.
    -Annak én is örülnék most. Amugy se tudom, most hova mehetnék, jellenleg csak ehy vendég vagyok ezen a földőn.-
    Néztem le rá, a szemei még vörösek voltak a könnyeitől.

  12. Dühített, hogy nem mondta el mégis mit akart ezzel az egésszel. Dühített, hogy ő is emlegetett valamit, amit Tenebrae is. Mikor Zerik jött oda hozzám felnéztem rá és megfogva a kezét álltam fel. Nem engedtem el a kezét. Magam se tudom miért. Nem tudtam felnézni a főtanácsosra, így csak hallgattam a kialakult beszélgetést.

    – Zerik sajnálom, hogy látnod kellett eme közjátékot, de a vezetés itt az egyenlőségről szól. Sayla birtokában van valami olyan dolognak, amiről ő maga se tud és még nem is értheti meg. Még nem! -mondta miközben Zerik már elis indult kifelé, s tekintve hogy fogtam a kezét továbbra is, mint valami kisgyerek kapaszkodtma belé, mint egy mentsvárba veletartottam. Kimentünk a tanács teremből, s könyneim ekkor áltak el. Szabadkezemmel letöröltem arcomról az elhúllott könnyeket.

    -Köszönöm a… segítséget. -mondtam ki és lassan néztem fel rá.

    – Ezek után én azt hiszem én haza megyek. Meghívhatlak szerény hajlékomba? -kérdeztem érdeklődve szemeibe nézve.

    – VAn otthon jó féle sárkány borom… -Tettem hozzá remélve, hogy nem fogok egyedül inni.

  13. Mikor meg beszélték a dolgokat a főtanácsosal akkartam ismét beszélni, ám at előbbi vörös tanács tag úgy tünik nem bír nyugton maradni. Kardot rántva rontótt a főtanácsosra és én is a sajátom ért nyúltam, nem voltam elég gyors és egy árny suhant keresztűl a termen meg állitva a kardot mielött célba ért volna. Csak értetlenül néztem a kialakult helyzetett. Szerencsére vagy inkább még se volt annyi esze, hogy elmenjen. Én is néztem amig tudtam az alakot és végig a kardomon tartottam a kezemet. Azt hittem most már egy kis nyugalom lesz, ezért hagytam, had monjda el az öreg amit szeretne. Sajnos tévedtem és egy újabb ám ezútal számomra értelmetlen dolgok következtek be. Ezútal ledöbenve néztem végig az eseményeket. Egyszerüen rossz volt nézni az egészet és idegesitő is. Mikor már velem kezdet el foglalkozni rosszaloan néztem vissza rá. Semmibe véve mentem oda Saylahoz.
    -Segitseg?-
    Kérdeztem tőle majd vissza fordultam a fő tanácsoshoz.
    -Tudja nem azért jöttem, hogy a maguk kis jászadozását nézem és az, hogy elöttem történt ez az egész mutattja mennyire erős itt a vezetés. Nem leszek egy báb aki azt teszi amit elvárnak tőle. Mindig azt fogom tenni amit akkarok és ha ez azzal jár, hogy meg kell öljek valakit meg teszem. Nem fogok tétovázni se meg bánni.-
    Hátatt forditva indultam meg kifelé a teremből hátra hagyva a fő tanácsost.

  14. Gresil szemöldöke megrándult mikor hallotta a megjegyzést, hogy harc nélkül nem adja fel őse múltját.

    – Rendben meglátjuk, hogy ki lesz az aki majd segít neked megtanulni a kialakult szokásainkat, a társadalmunk összetételét és harc rendszerünket, mert egy harcosom se fog neked segíteni. -morogva ült le és vérben forgó szemekkel nézte az ifjút.

    – Ami azt illeti Gressil… egy harcosod hozta ide elém és nem is akármelyik. Valamint minden joga meg van hogy kiérdemelje a hercegi címét és a jogkörét, melyet ősei birtokoltak. Én fogok kijelölni mellé segítőt mégpedig azt, aki idehozta. -mondta a főtanácsos. -Ezt nem bocsájtom szavazásra. -morogta és kezdett elege lenni Gressil pöffeszkedéséből.

    – ELÉG! Ha nem fejezed be azon nyomban leváltatlak az első tisztedre! -fenyegette meg a dühöngő ifjút. -Ő legalább tanult jó modort! Hívjátok be! -Adta ki az ajtó őröknek a parancsot, akik hemgaholva kiment az egyikük Saylaért.

    -Az ifjú Zeriknek minden lehetőséget meg kell adnotok a tanulásra, és hogy akarata szerint kitaposhassa magának az utat. Eleinte a segítője és kísérője Sayla lesz A Sárkány sereg első tisztje! -mondta ki és a karfára csapott az öklével. -Most így határoztam! -mondta és felállva fordult el a tanács többi tagjától.

    – Még hogy Sayla tanult jómodort?! Nem ismeri az embereimet! -morogta a vörös sárkány és dühítette az öreg szavai. -Túl régóta vagy a főtanácsos! -mondta s kivonva kardját rontott neki az öregnek. Azonban mielőtt kardja lesújthatott volna egy másik kard állta az útját. A kétajtós szekrény lenézve látta, hoyg első tisztje emelte fel a kardját ellene. -Állj el az utamból!

    ~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~

    A szobornál várakoztam Zerikre. Magam se tudtam miért hiszen úgy is most már a felső vezetésbe fog tartozni, és nem fogom látni maximum ha ellátogat a kiképzőközpontba és épp bent vagyok. Gondolataimban elrévedve vártam mikor a kapuőr szól le nekem, hogy hivet a főtanácsos. Nem teketóriázva váltottam sárkány alakra s felröppenve alakultam vissza s mentem be a tanácsterembe. Épp hajoltam volna meg mikor meghallottam kapitányom szavait és szembesültem, hogy ráfog támadni a főtanácsosra.

    Nem hagyhattam annyiban. Kardom kirántva hirtelen teremtem a főtanácsos háta mögött s állítottam meg a kardját.

    – Nem Gressil! Elég legyen! A főtanácsos az utolsó Ős sárkány! védelmeznünk kell nem megölni!- mondtam szemeibe nézve határozottan. Visszataszítottam a kardját és vele együtt őt is, s egy kecses ám gyors pörgéssel álltam be támadó állásba.

    – Tedd el a kardod, vagy kénytelen leszel ellenem harcolni. -Mondtam komoly hanggal.

    Láttam Gressilen, hogy nem tetszik neki. Elrakva kardját mutatott rám s fenyegetett meg. -Ezt még nagyon meg fogod bánni, hogy ellenszegültél nekem! -morogta és azzal kiviharzott a teremből. Minden tanácsos láthatta az esetet, mert hiába indultak meg kifelé a támadásra megtorpantak. Én harci állásban vártam meg míg távozott. Egészen addig maradtam így, míg láttam hátát. Végül felegyenesedve tettem el kardom, s megfordulva térdeltem ismét le.

    – A fenyegetése üres szavak, te is tudod Sayla… jó harcosunk vagy, de most mint tanító van rád szükség. -mondta nekem Heradiusz, ami nagyon meglepett.

    – Én mint tanító?! Én harcos vagyok uram! -mondtam ledöbbenve.

    – Jól tudom, de egyben nő is… ideje megnyugodnod. -Mondta miközben lassan felém fordult. Nem értettem mire céloz és most arcomra volt írva a teljes döbbenet.

    – Mire gondol uram? Én nem vagyok nő! Én harcos vagyok! -mondtam elfehéredő arccal. Ez a mondat teljes pánikot hozta rám. Szívem egyre gyorsabban vert és úgy éreztem kiugrik a helyéről.

    -Sayla elég volt a tagadásból…-mondta ismét a főtanácsos s úgy lépett közelebb hozzám, én pedig úgy hátráltam tőle. -Ne félj lányom. Önmagadtól nem kell félned. -mondta és egyre közelebb jött s én pedig akaratlanul is remegni kezdtem. Pánik tört rám és egyszerűen a főtanácsos jelenléte, ahogy közeledik. Úgy éreztem veszélyt jelent rám. De nem fizikálisan, hanem a személyiségemre jelent veszélyt. Most szereztem vissza önmagam s mintha most ismét elakarnák venni tőlem. Felállva kezdtem hátrálni, de ekkor hirtelen lépett elém. Nem volt érkezésem kitérni, így homlokomra téve tenyerének alját fogta meg a fejem némileg betakarva szemeimet.

    – Elkell fogadnod a múltat Sayla… -mondta derengő hangon. Nem láttam semmit s kezét megfogva próbáltam kiszabadulni.

    – Eresszen el! Mit akar tőlem?! -kiáltottam szinte már kétségbe esetten s próbáltam eltolni kezét, majd rácsapva eltörni karját, hogy kiszabaduljak. Nem sikerült. Tőröm vettem le egyik combomról ám mielőtt karjába szúrhattam volna megállította a kezem. – HArcos vagyok! ÉN HARCOS VAGYOK! -kiáltottam neki teli torokból.

    – Az vagy, de egyben nő is. -Mondta halkan a főtanácsos. Nem szorított, nem tett semmit mégis szabadulni akartam. -Emlékezz…-mondta.

    – NEm akarok! -kiáltottam s ismét szabadulni akartam fogásából.

    – Emlékezz a szüleidre. A bátyádra. -hozta fel őket, mire akaratlanul is könnyek szöktek ki a szemeimből. Igazából nem éreztem semmit mégis könnyeztem és sírni kezdtem. Elengedett én pedig földre rogyva támaszkodtam meg magam előtt és szemeimet megtörölve néztem fel rá. Némileg nyugodtabb voltam, de nem értettem mi volt ez az egész. Ismét összezavarodtam. Mikor sikerült volna elmémet kitisztítanom.

    – Még túl erős a fajl…-mondta lenézve rám s megfordulva ment vissza Zerikhez.

    – Elnézést a kis közjátékért, de meg kellett próbálnom. -mondta, de több magyarázatot nem adott. -Láttam szerettél volna kérdezni valamit, mikor bejöttek a tanácstagok. -mondta egyenesen a szemeibe nézve, velem nem foglalkozva tovább jelenleg. Gyűlöletet éreztem mélyen a szívemben most iránta, de ökölbe szorítva a kezeim támaszkodtam meg és hajtottam előre a fejemet. -Mi lenne az fiam? -kérdezte továbbra is semminek véve, akárcsak Tenebrae ő is csak játszadozik velem és valami falat emlegetnek…

    – Mégis… mi a fészkes fene volt ez?! -Csattant hangom és felnéztem a főtanácsosra. Szemeimből még mindig folytak a könnyek és nem bírtam neki gátat szabni, ám még mindig nem tudtam miért sírok. Miért érzem ezeket a kavargó érzelmeket. -MAgyarázatot akarok! -Mondtam s ekkor a főtanácsos lassan visszafordult hozzám és láttam szemében a sajnálatot.

    – Még nem mondhatom el neked… még túl erős ahhoz, hogy megtörjön… -válaszolta és Zerikre nézett. -Kérem míg ő vigyáz az testi épségére, és segít eligazodni a világunkban . Te is vigyázz rá. -kérte meg és én legszivesebben felrobbantam volna.

  15. Hallgatam szavait és nyugodtan, hagytam hadd vizsgálgason meg. Legalább meg tudtam, miért nem itt keltettek ki, de azt nem hogy a szüleimnek mi lett a sorsa. Kérdezni is akkartam, mikor ki nyiltak az ajtók és be özönlőtek a tanács tagok. Inkább csendben maradtam ésajd később rá kérdezek. Kissé furcsa volt nekem az egész, hasónlitótt mikor a csaták elött a tábornókok össze ültek és meg beszélték a dolgokat. Csak akkor tudtam, kikel állok szemben. Mikor láttam a víz színének mkékre változását meg nyugodtam és egy könyebb sóhaj is elhagyta a számat. Ekkor pillantótta a felháboródot sárkányra. Szavai idegesitettek és az asztalra csapta mikor befejezte.
    -Ki mondta, hogy azért jöttem, hogy az őseik dicsőségében úszkáljak? Inkább visza utasitóm az ilyes fajta kegyet mint higy érdemtelenül bírtokoljam!-
    Az főtanácsos intett felém egyet, amit a szemem sarkából láttam, nem tetszésemet tisztán lehetett látni arcomon. Még halkan dühöngtem az orrom alatt.
    -Nem ezért jöttem ide.-
    Láttam, hogy a vörös sárkánynak tetszik amit hall, de nem fejeztem be a mondandomat.
    -De harc nélkül, nem adóm fel az ősöm múltját.-

  16. Kimentem a teremből becsukva magam mögött az ajtót és úgy léptem ki a kisteraszra ahol kiugorva váltottam sárkány alakra és úgy indultam meg a tanácstagokat összeszedni. Amint értesítettem egyet az azonnal indult is.

    ~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~*o*~

    Az idős főtanácsos hosszan nézte a meghajló ifjút és lassan lépdelt közelebb hozzá.

    – AZ én nevem Heradiusz North. Az északi sárkányok ősatyja. -mutatkozott be a főtanácsos is. Lassan sétálta körbe az ifjút és megfogva kezét emelte fel, majd engedte el, majd kimonóját emelte meg így vizsgálgatta meg.

    – Ismertem Nexust. Együtt harcoltunk az emberek ellen és hoztuk látre ezt a helyet. Sajnálatos módon nem sikerült eltántorítani azon szándékától, hogy a barlangjában maradjon a kincseit őrizve. Mikor meghallottuk halál hírét elhoztuk a féltet tojásokat, melyeket fiai és lányai bíztak rá. -mesélte és úgy lépdelt vissza az ablak elé.

    – Sajnos a kevert fajú Nexus tojások nem tudtak a barlangban kikellni, ezért kerestek a szüleik másik helyet. Mikor úgy gondolták, hogy megtalálták a megfelelőt visszajöttek, de addigra más sajnos a nagyapád már nem élt. -mesélte, hiszen egyértelműen felismerte benne az egyik pár vonásait. Az ablakon nézett kifelé és mély levegőt vett. Lassan fordult vissza.

    – Te vagy az első utód, aki visszatért. -mondta s ekkor kinyílt Zerik mögött az ajtó és bejöttek a tanácstagok. Vállához emelve öklát üdvözölte őket.

    – Kérlek Nexus Zerik gyere ide mellém. -mondta és úgy hívta oda magához az ifjút. Mikor megtette úgy nézett körbe a tanácsosokon, akik helyetfoglaltak Heradiusz is így tett.

    – Azért hívtalak ide titeket, hogy próbára tegyük az ifjú állítását, és ti is szemtanui legyetek egy Nexus örökös visszatértének. -mondta és úgy nyomott meg egy gombot, amire a széke előtt egy szokokút szerű dolog emelkedet ki. Annyiban tért el, hogy ebbe nem csordogált a víz hanem egyhelyben állt, akárcsak a tavakban.

    -Kérem az ujjad. -mondta ellentmondást nemtűrően s hegyes körmével felsértve a bőrét cseppentette vérét a varázs vízzel teli edénybe, ami felfénylett amint a vércsepp megfodrozta tükör sima felszínét.

    A fényeség először csak vakító volt, majd lassan enyhülni kezdett és igazi királykékké változott a színe, mint egy hangulat világítás. A tanácsnokok szinte azonnal sugdolózva beszélgetni keztek.

    – Attól mert Nexux ivadék még nem változtat ez semmin! Egy jötment alak aki semmit nem tud rólunk! -Pattant fel a székéból egy vöröshajú igen csak lobbanékony harci vértezetet viselő ifjú. Vállán ugyan olyan vállvért mint Saylan. -Ha be is nyújtja örökségért a kérelmet nem fogja megkapni! Nem is állampolgárunk! -Vicsorgott harciasan Gresil.