Rémségek Erdeje

A Tump gombaerdő fivére, mely megalakulása óta nyújt búvóhelyet a legbizarrabb és mondhatni “legmorcosabb” élőlényeknek. Itt még bizony a pillangók is megehetnek. 

Ám az erdő közepén egy kis tó rejtőzik mely vize gyógyító hatással bír. 

52023_anime_scenery_anime_forest

Vélemény, hozzászólás?

716 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Rémségek Erdeje

  1. Raven
    Rápillantva a fekete loboncos duzzogó orcájára, nem bírok a késztetéssel, felkuncogok. Ha nem tudnám, milyen erőkkel bír alapjaiban véve a férfi, és nekem kellene kitalálom a képességét, azt mondanám alakváltó, de csupán egy állattá képes átváltozni..pocokká. Ahogy aztán érkezik fenyegetése, egy nyugodt mosoly keretében tárom szét karjaimat.
    -..Várlak szeretettel.-biccentek az előttem álló felé, nyíltan kifejezve irányába határozottságom.
    Tartom már olyan jó ismerősömnek, hogy talán mindkettőnknek sikerült valamelyest kiismerni a másik lehetőségeit, ugyanakkor ez idő alatt mégis képesek vagyunk egymásnak meglepetéseket okozni, mint ahogy erre már számtalan példa adódott. Morgását hallva pedig, a pocok mellé bekerült még az agresszív pincsi lehetősége is..mondjuk egy ilyen alakváltóval nem sokra menne a világ. Maximum, legalább jutna valami vacsorára is.
    Ahogy aztán idő közben tovább haladunk, egyre mélyebben az erdőben, kezdem visszaszerezni eredeti hallgatagságom, és figyelmem ismét környezetemre irányul. Az előbb letudott mókázás mintha fényévekkel ezelőtt történt volna, immáron összeszűkült szemekkel pásztázom az élővilágot, fülelve, az egyre inkább erősödő morgás melyik irányból is jön.
    ..Emiatt is történik pedig a következő reakcióm mikor a férfi valódi nevemen szólít. Élesen szívom be a levegőt, ahogy egy pillanatra megállok. Ugyanakkor később, mintha mi sem történt volna, ballagok tovább egyenesen előre. Gondolataimban viszont egy pillanatra sikerül elkalandoznom.
    -Valerian..-ízlelgetem egy kicsit magam is azt a nevet, melyet, az igazat megvallva, oly rég nem hallhattam már, eltekintve a ténytől, hogy ezen a néven születtem.
    Meg kell hagyni, egyszerre járja át testemet a kellemes bizsergés, és fog el a keserédes öröm a realizáció során, hogy miért is nem használom oly sokszor ezt a nevet. Minden esetre, néha kellenek az ilyen és ehhez hasonló alkalmak, hiszen a végén talán még jómagam is elfelejteném, hogyan is hívnak. Később feleszmélek, kérdésére még válasszal tartozom.
    -Már amióta csak itt vagyunk..-mormogom vissza a feleletet éppen akkora hangerővel, hogy az elérje a másikat.
    Nem sokkal később megrezzennek a falevelek körülöttünk, ahogy a morgáshoz szapora trappolás is párosul, mely egyre csak közelebbinek hat.
    -Állj készenlétben. -lépek eggyel hátrébb, ahogy szabályos kisterpeszbe csúsztatva lábaimat, jobbom óvatosan katanám markolatára csúsztatom, ezzel felkészülve a lehetséges csapásra.

  2. * Mikor kezét az arcomra tette még mindig haragosan néztem rá, ha megtudtam volna tenni megöltem volna a puszta tekintetemmel, de jelen helyzetben nagy mázlijára ez elmaradt. Elővette a legundokabb arckifejezésem.*
    – Remélem tudod, hogy csak azért nem rúgom szét a segged mert valami történt itt.. De ne aggódj, megígérem ha kijutunk innen bevasalom rajtad az elmaradt büntetést, hófehérke..
    * Amint belecsípett az arcomba kivillantva hegyes fogaim morogtam rá miközben azon ügyködtem, hogy elengedje az arcom lehetőleg úgy, hogy bőr is maradjon rajta. Amint kiélte a szadista vénasszony hajlamait az arcom tapogatva indultam utána miközben a lehető legtöbb módon átkoztam el vagy 18 generációra előre.
    Ahogy haladtam mögötte alaposan megfigyeltem az erdőt. Teljesen olyan érzésem támadt mint mikor az istenek megbüntettek valakit és egy fekete dobozba zárták megfosztva minden jogától és hatalmától pár napra. Ennek az erdőnek a benyomása ijesztően hasonlít arra az érzésre mint amit a doboz közelében éreztem. Kirázott a hideg és minden szőrszálam égnek állt, pedig nem tudnának abba a szutyokba beletenni. Viszont rettentő mód különösnek találtam a két energia közti hasonlóságot. Ebből kiindulva pedig.. *
    – Valerian. Te nem érzel valami.. Az erdő bizarr jelenlétén kívül még valamit?

  3. Raven (Valerian)
    Állításom beigazolódik, tenyerem hatalmasat csattan a férfi arcán, ki erre már nyomban az említett pontra kap, és nekiáll nyavalygásának. Egy darabig még képes vagyok levegőnek venni a mellettem állót, addig környezetemet kémlelem némán, lehetséges források után kutatva, melyek ezt a fajta változást okozhatják. Később, nem találva meg az említett céltárgyakat, egy apró sóhaj keretében lépek a férfi elé, és simítok gyengéden arcára. Mindketten tudjuk, hogy egyikőnk sem táplál gyengéd érzelmeket a másik iránt, előbb oltanánk ki egymás életét két darab üvegszilánkkal. Ugyanakkor azt sohasem állítottam, hogy nem szeretem húzni mások agyát, és így, lassan az őrületbe kergetni őket. Így aztán, ahogy ujjaim arcán pihennek meg, egy ártatlan mosoly kúszik arcomra.
    -Ha befejezted a nyafogást, próbáld meg használni bármelyik képességed.-biccentek irányába egy aprót, ahogy aztán, dolgom végeztével, nagymamásan meghúzogatom orcáját.
    Később, ellépve tőle, ismét egymagam indulok meg először az erdő belseje felé..hiszen, igaz kissé sablonos ez megállapítás, de mindig legbelül lakozik a probléma magja, melyet mi hamarabb, jobb lesz ha megsemmisítünk. Út közben viszont egyre inkább támad olyan érzésem, mintha a lombok egyre csak fölénk magasodnának, ezzel még inkább beárnyékolva a helyszínt. Emellett pedig csupán böki csőrömet az a halk morgás szerű hang mely mintha arányosan eloszlana környezetemben. Hallottam már egy s mást erről az erdőről, ám olyan mélyen sohasem ástam bele magam a témába, hogy személyesen járjak a hiedelmek után.

  4. * Nagyokat morogva haladt előre. Mikor átléptem a erdő vonalát egy furcsa érzés kerített a hatalmába amiben még nem volt részem. Nagyon rossz előérzetem támadt ezzel kapcsolatban, főleg azok után, hogy Valerian furcsa módon egy helyben állt, egy ideig..
    Valamiért a kelleténél sokkal később vettem észre, hogy megmozdult és nem egészen kellemes társasági interakcióra készül. Felfogni felfogtam a dolgot, de a testem nem olyan sebességgel mozdult mint ahogy szerettem volt. Mire felemelhettem volna a kezem, hogy hárítsak vagy megfogjam a karját, addigra az ütése kellemetlen módon már célba is ért. Ahol eltalált bizsergett az arcom.*
    – Neked teljesen elment az eszed?! Csak úgy megindulsz bele a vak világba aztán meg minden ok nélkül nekem esel?! Most nézd meg mit tettél te..!
    * Mutogattam felháborodva a csodás arcomra mely kissé feldagadt és bepirosodott. *
    – Mégis milyen felindulásból akarod tönkretenni a csodás arcom?!

  5. Raven (Valerian)
    A hátrahagyott hangjából már csupán foszlányokat hallok, így annyira nem is tanúsítok számukra akkora figyelmet. Az viszont már annál inkább megkocogtatja éberségem masszív falát, hogy egy olyan érzésben lesz részem, mintha egy teljesen más dimenzió kapuján léptem volna át az előbb. Ami pedig a legrosszabb ezt a benyomást illetően, hogy testem szokatlanul könnyednek érzem, ám csupán egy másodperc erejéig. Rossz előérzetem támadt..szinte már amióta idekerültem. Emiatt pedig, testemet egy egyszerű képmássá változtatom, hogy ha bárki is rám támadna, ne a valós személyt érje a csapás..ugyanakkor kénytelen vagyok helyesbíteni. Asztrális testem egyszerűen nem képes elhagyni az eredetit és semmiféle változást nem észlelek környezetemben. Egyelőre csupán felvont szemöldökkel emelem magam elé karjaimat és kezdem azokat mozgatni, ellenőrizve, hogy tényleg saját testemben vagyok-e még, és ahogy rájövök, a válasz bizony igen, ténylegesen is aggódni kezdek…nem. Ezt nem éppen aggodalomnak nevezném. Sokkal inkább értetlenségnek és bosszúságnak. Nem sokkal később megjelenik a téren Rei is, mire egy hirtelen ötletből fakadóan, pillanatok alatt termek a férfi mellett, és vágok le egy isteneset arcára minden további szó nélkül. Tisztában vagyok vele, miféle erőkkel bír: emberfeletti reflexek, gyorsaság és egyebek, így ezt az egyszerű ütést könnyedszerrel kell, hogy kivédje. Ha tenyerem mégis célba érne -igen tempósan lendítettem kezemen, és váratlanul is érkezett-, véglegesen is beigazolódik gyanúm. Csupán reménykedni tudok abban, hogy elkapja a karom.

  6. * Cseppet sem leplezve meglepettségem pislogtam előre az előttünk elterülő baljós erdőre. Lövésem se volt arról, hogy hogy kerültem ide, és ez nagyon idegesített. A mellettem álló király kisasszonnyal találkozott a tekintetem. Volt bennem egy kósza gondolat, hogy ez az ő műve, de ahogy tovább figyeltem ara vonásait, valamint a tekintetét elvetettem ezt az ötletet. Ez nem az a tekintet volt mikor szándékosan hoz váratlan és idióta helyzetekbe a kis trükkjeivel.
    Gondterheltem a hajamba túrtam majd egy hatalmas sóhajjal próbáltam kitalálni mit is tehetnénk ebben a helyzetben, mert az esélyeink igen csak szarok voltak. Az emlékeimre nem támaszkodhattam. Akárhányszor megpróbáltam visszagondolni a találkozásunk pillanatára sose jött össze, mintha valaki egy gátat tett volna az emlékeimbe ezzel megakadályozva, hogy megtudjam az igazat. Milyen bosszantó…
    A kérdésére felemeltem a fejem majd az eddig a hajamban lévő kezem leengedtem magam mellé. Bólintottam.
    – Igen, érzem. És rohadtul nem tetszik..
    * Tettem hozzá a véleményem. Ahogy előrébb lépett figyelmem rá szegeztem egészen addig amíg valami isteni sugallat hatására meg nem indult mint a katonák a csatába. Mire bármit is mondhattam volna eltűnt. *
    – Szórakozol velem..?!
    * Csattantam fel kissé haragosan majd minden gondolkozás nélkül utána indultam.*

  7. Raven (Valerian)
    Egy pillanatra magamra sem ismerek. Itt ácsorgok egy erdő rengeteg „bejárata” előtt egy olyan személlyel az oldalamon, akit talán vagy 100 éve nem láttam. Kételkedve sandítok a mellettem állóra, ám ahogy konstatálom, nem álmodom, csupán egy apró sóhaj keretében próbálom felidézni az elmúlt órában történteket, több kevesebb sikerrel. Halványan beugrik még a pillanat, mikor összetalálkoztam a fekete loboncossal, de utána kisebb képszakadás. Most pedig itt vagyunk..remélhetőleg valahol az isten háta mögött. A fejem lassan, hogy kettészakad, így képtelen vagyok jelenleg a jópofizásra..nem mintha Rei előtt olyannyira játszanom kellene magamat. Talán ezt az előnyét látom annak, hogy ebben a helyzetben nem egy teljesen ismeretlen személy lopja itt a levegőt mellettem. Akkor talán némileg drasztikusabb módszerekhez kellett volna fordulnom, hogy megszabaduljak a zavaró tényezőtől és ismét magam lehessek. Rei viszont nem éppen ebbe a kategóriába tartozik. Nem tudom végül továbbszőni gondolataim fonalát, mivel egy ismeretlen érzés kerít hatalmába, mely hatására fürkésző tekintetem nyomban a lombosok irányába emelem, majd nem sokkal később a mellettem állóra.
    -..Te is érzed?-szólalok fel végül, ezzel megtörve a csendet, ahogy automatikusan is előrébb lépek eggyel.
    Mintha valami azt akarná, hogy itt és most, csapot papot magam mögött hagyva lépjek át ezen a láthatatlan kapun, és hagyjam, hogy teljesen magába szippantson az odabent rejtőző baljós ám annál inkább hívogató aura. Az igazat megvallva, ha már úgysem rémlik semmi az elmúlt napból..talán el kellene kezdeni cselekedni. Végül aztán, Rei ha válaszolt, ha nem, faképnél hagyva őt, engedve a negédes késztetésnek, megindulok előre. A mögöttem lévő csupán annyit láthat, hogy alakom egyszer csak, pillanatok leforgása alatt eltűnik..mintha eddig soha, ott se lett volna.

  8. Teemo: na efelől nincsenek is kétségeim – nevetett fel és érdeklődve nézett rá a lányra, majd a másik kettőre is amint kijelentette hogy konkrétan az egész csapat jön. Halkan sóhajtva túrt bele a hajába és kisséfe jét is megingatta
    – Nem is értem mér lepödök meg rajta, hogy csapatostul menjünk bele a bajba, ha véletlenülségből csövörből vörödbe kerülnénk… És van egy olyan sejtésen, hogy még lebeszélni sem fogok tudni senkit…. – nézett hosszan végig rajtuk és nemlegesen rázta meg a fejét
    – én ahhoz túl lusta és kényelmes állat vagyok – mosolyán látszott hogy csak viccelődik, mert valójában inkább barátját lehet kettőjük közül lustának nevezni nem őt, de attól függetlenül ezt a fajta megoldást gyorsabbnak találta, így fordult el és egy átjárót nyított meg, ami az említett helyre vezethetett.
    – Na menjünk…

    Elion: ch.. engem aztán nem szelídít meg senki… még te sem ciccám – vigyorogva érintette homlokát a lányéhoz
    – Különben már nem az lennék akit megismertél, azt meg nem igazán akarom bekockáztatni – kuncogott majd egy gyors csókot lopott tőle. Hirtelen nézett fel a másikra és csak felnevetett
    – ekkora kamut még az ég is ránk fog szakadni mindjárt… de attól függetlenül ünneprontó vagy… úgy látom Cicc hogy ez nem teljesen válik valóra, de hogy szavad ne legyen elviszlek én…egy kicsit másképp- szélesen vigyorodott el majd hirtelen kapta fel vállára és indult meg vele az átjáróba

  9. Saeko: Donna megneveli efelől ne aggódj… -Mosolygott, majd kuncogott.- Én is megyek… ha valami hiányzik azt csak én fogom tudni mi… -Mondta, amiből nem engedett.- Sőt ők is jönnek… -Bökött a másik kettő felé.- Még a falakat is megrongálták… -Mondtam rá nézve. Ostoba voltam, hogy nem hoztam magammal… de időm sem volt érte menni… Gondoltam magamban. Hallva Elion szavait felálltam és Teemora néztem.- Nos, Donna ki tett magáért az imént, szóval most te jössz édes… -Kuncogtam a sárkánnyá alakulásra utalva. Mert Donna már kihasználta az átalakulás és szállítmányozás lehetőségeit.-

    Donna: -Dorombolt, ahogy nyakába csókolt, majd talpra állt, ahogy felállt és lábára állította.- Vagy én szelídítelek meg… -Kuncogott rosszalkodóan.- Engem Elion visz… -Mondta és a sárkányához simult oda bújva és dorombolva.- Ugye? -Dorombolta édesen, olvasztóan és csábítóan.-

  10. Teemo: Igen tudom… már pár hónapja mesétled hogyan került hozzád Donna. Természetesen így érthető, hogy félti az egy olyan személyt, aki nem te vagy és még meg is szerette… arról nem is szólva hogy vonzódik hozzé- mosolyodott el majd felnevetett
    – Engem az nem zavar, sőt még meg is köszönöm neki ha megneveli azt a kis sunyi marhát… úgy is mindig a saját feje után megy úgy hogy nem fog ártani neki abban biztos lehetsz – nézte mosolyogva, majd kissé elkomolyodott ahogy a feldúlt ház került szóba.
    – Nem tudom, de majd elmegyek és megnézem.. hát ha hagytak maguk után valami nyomot, amiből meg tudjuk majd fordítani a helyzetet… meg akkor az üldözőttből üldöző lesz

    Elion: Szélesen vigyorodott el ahogy tovább simogatta. élvezte a kis szeretgetést és a dorombolását. Lassan pillantott át a másik kettőre, majd csak halkan sóhajtott fel
    – Jól van… kaparjuk össze magunkat és induljunk el – szólalt fel, de attól még a lány nyakába csókolt és vele együtt állt fel. Kuncogva nézett rá.
    – Ki fogom “verni” belőled ezt a nagy aggódást – súgta bele a fülébe vigyorogva, majd lerakta lábaira.
    – Merre tovább?

  11. Saeko: Sejtelmed sincs, mi? -Bökte meg finoman az oldalát, mosolyogva.- Tudom… de talán te is tudod, hogy Donna szüleit a szeme láttára ölték meg… az anyja utolsó erejéből küldte hozzám őt, hogy megmentse a lányát… Évekig nem vette fel az emberi alakját. Kiscica vagy kis sárkány alakban volt csak… Attól féltem elfelejti az emberi alakját. De aztán eleinte ritkán, és csak bizonyos személyek előtt vette fel az emberit… aztán egyre gyakrabban és egyre több személy előtt… Szinte a nevelő anyja vagyok… örülök, hogy sikerült őt a depresszióból kihoznom és Eliont is megismerhette… de ő mindig érzékenyebb lesz az ilyesmikre… mert van amit nem lehet eltüntetni… és Elion kapni fog még a fejére ilyenek miatt… -Mondta mosolyogva, majd kuncogott, ahogy Teemo szobára küldte őket.- A házam a feje tetejére lett állítva… Vajon, mit kereshettek ott? -Kérdezte elgondolkodva, mert idő közben a házát is megkereste és a megmaradt egy, még működő kamerával körbe nézett, amennyit az belátott az adott helységből, vagyis a nappaliból, mert ő körben látó kamerákat használ.-

    Donna: -Dorombolni kezdett, ahogy fenekére simított és beleolvadt ölelésébe. Ő sem figyelt Teemo viccelődő szavaira, csak sárkánykájára és a heves csókra, ami annyira jól esett neki. Fenekét kezébe simította, mert szerette, amikor fenekét fogja, vagy simogatja, habár ő ezt ki nem mondta volna, csak édesen dorombolt és picit jobban elpirult most, a helyzet miatt.- Mmmrrr… -Dorombolt édesen. A pirossága lassanként elmúlt és huncutan karmolászta meg a sárkánya hátát.-

  12. Teemo: Szélesen mosolyogva kuncogott ahogy nézte őket. Úgy nézett rá mint aki nem tudna semmit a dologról
    – Igazán?… ki hitte volna, hogy ennyire jóban vagytok, hogy egy szöveget toltok – pimaszkodott majd ártatlanul nézve rá emelte maga elé kezeit.
    – Nem tudom hogy miről is beszélsz…én sosem szoktam pimaszkodni úgy hogy nem tudom kitől örökölhette a gyerek… Tisztában vagyok vele Seako hogy aggódtok, nem kérem hogy ne tegyétek, de ha van valami baj akkor férfiként nyilván hogy mi fogunk odaállni és megvédeni titeket… Ha fitotktani akarnánk az erőnket, akkor csupán szórakozásból harcolnánk és nem csak akkor mikor szükség van rá -simogata meg arcát majd a másik kettőre nézett
    – Menjetek szobára!.. vagy ott van a magas szikla azt elrejt titeket – vigyorodott el

    Elion: – Mosolyogva figyelte és simogatni kezdte a lányt. Látta annak meglepettségét akkor eset le neki igazán, hogy mit is mondott el neki. Szíve szerint itt helyben vágta volna homlokon saját magát, de inkább tűrtöztette magát.
    – Jól jegyezd meg, mert sűrűn nem fogod tőlem hallani abban biztos lehetsz – vigyorodott el miközben rá simított fenekére. Hosszan nézte vöröslő arcát és nagyon is tetszett neki a látványt. Viszont a hevesen a kapott csókot és szorosan vonta magához. Nem is foglalkozott a másik szavaival, egyszerűen elengedte a feje mellett

  13. Saeko: -Maga is nevetett halkan a jeleneten, bár neki Elion feje tetszett, amikor konkrétan a sárga földig letolta Eliont Donna.- Képzeld, tiszta véletlenül jó barátom! -Bökte vissza, majd megfogta orrát, majd elengedte.- Ne pimaszkodj, apuka… Nem is tudom, honnan örökölte Shiro a pimaszságát… -Kuncogott rosszalkodóan, majd megsimogatta az arcát.- Kapni fogtok még a fejetekre hasonlókat azt hiszem, sokszor… de csak nagyon féltünk titeket… -Mosolygott szemeibe nézve.-

    Donna: – Kicsit zokon vette, amikor rászólt, hogy nem süket, de reagálni rá nem volt ideje, mert válaszolt a kiakadására és magához vonta. Hozzá simult, bújva és figyelt szavaira. Első szavai hallatán kezdett megnyugodni. Amikor kimondta, szőrpamacsnak nevezve kijelentette, hogy szereti megilletődött, hogy ezt így kimondta, de nagyon örült neki, ezért elpirult, dorombolni kezdett. Szemeibe nézett, ahogy fejét megemelte. – Én is.. szeretlek, sárkánykám… -Dorombolta elpirulva, de boldogan.- Mindig itt leszek… csak legyen kinek… -Dorombolta, majd szenvedélyesen megcsókolta, immár teljes nyugalommal, teljesen hozzá simulva és forrón ölelve.-

  14. Temmo: – Tőle szokatlan módon egész mélyen és nyugodtan tudott aludni. Lassan nyitotta ki szemeit mikor megérezte a lány csókját. Felpillantott rá és viszonozta azt. Nagyot nyújtozott nyöszörögve, majd lepetten nézett rá ahogy elcsititotta. Lassan nézett át a másik kettőre mikor feléjük mutatott. Akár csak barátja ő is csak némán hallgatott a nagy osztásra, majd hirtelenjében tört ki belőle a nevetés.
    – Te nem vagytok ti esetleg jó barátok… mert elég ismerős ez a szöveg nem gondolod Saeko? – bökte oldalba mosolyogva rá…

    Elion: – Békésen ébredt és egész jól érezte magát. Nem érezte úgy mint aki fáradt lenne. Viszonozta a csókot amit ébresztőnek kapott és elmosolyodott a lányra.
    – Igen… rég aludtam ilyen jól.. -lepetten pislogott rá mikor megpöckölte az orrát. Már épp fel akart horkanni, mikor elkezdte mondani a kis monológját. Jó azt felfogta hogy aggódot érte a lány, amit meg is értett..de azt már kevésbbé, hogy minek ez a ennyire nagy dobra venni. Szóhoz nem tudott jutni, annyira mondta a magáét. Halkan sóhajtott fel ahogy figyelte
    – vegyél egy kis levegőt… nem kell kiabálni, nem vagyok süket … – nézte hosszan. Megingatta fejét ahogy látta annak könybe lábadt szemeit.
    – Cica… nem hösködni akarok ahogy meghalni sem.. épp azért tettük azt ami, hogy nektek ne legyen bajotok…. – fogta meg a kezét, és magához vonta
    – Ne butáskodj, szeretlek kis szörpamacs… – Nem vette észre hogy kimondta neki, amit eddég még nem. állánál fogva emelte meg fejét és nézett rá
    – Persze hogy érdekel és köszönöm is hogy itt vagy nekem

  15. Saeko: Jó helyen van… és vissza kapjuk. -Mosolyodott el. Fél szemmel figyelte a másik kettőt. Előre elvigyorodott, mert ismerte társát és pontosan tudta mi vár még Elionra, amit a sárkány maga bizony nem tudott. Békésen pihent Teemoval. Mindketten kipihenték magukat és a kellemetlen érzés is elmúlt. Amikor felébredt és szusszant, látta, hogy Teemo szeme csukva van, így egy lopott alvó sárkány csókkal ébresztette. A csók után Donnáékra pillantott és látva a lányt kuncogott, Teemo ajkaira tette mutató ujját, majd a másik kettőre bökött, hogy figyeljen csendesen. Nagyjából ekkor ébredt fel Elion is.-

    Donna: -Kissé elpirult ahogy a mellei között horkolni kezdett a sárkány. Jellemző… perverz kis sárkány… Gondolta magában durcán, de azért örült. Ő már nem volt fáradt, viszont volt ideje meggyőződni arról, hogy a sárkány is kipihenje magát. Miután felébredt megcsókolta.- Kipihented magad kissárkány? -Kérdezte édesgetően, majd amikor megkapta az igen választ, simán orron pöccintette, és ez volt az olcsón megúszta esete, mert nem fejbe vágta.- Te! Van fogalmad róla mennyire aggódtam? … Azt se tudtam mit csináljak, amikor megláttalak! Szét akartam tépni azt a dögöt, ami bántott… Csak hogy tudd! Ha elaludtál volna, bemászok az álmodba és miután vissza hoztalak felpofozlak, hogy ilyen záptojás vagy! -Morogta.- Kinyírnék érted bárkit, ha kell, te… te… tök! -Morogta rá durcásan, mert nem tudta mit mondjon és ez jutott eszébe.- A kedvedért még köretet is ettem és te meg képes lennél kinyíratni magadat egy bugyuta férfi elv miatt! Kit érdekel, hogy mennyire nagy fiú voltál, ha meghalsz!? Nekem élve kellesz! -Kiabálta rá morogva, láthatóan könnyes szemekkel.- Ennyire nem érdekel, hogy én is itt vagyok neked…? -Szipogta, morcosan.-

  16. Teemo: Biztosan, de majd elmegyünk érte, vagy valahogy visszahozzuk efelől nem kell aggódni. – Mosolyodott el majd lassan vonta rá borostyán szemeit a lányra. Hallotta, ahogy a nyakába morgott ezért érdeklődve nézte. Akaratlanul is halkan kezdett el kuncogni.
    – Ne agyalj ezen Saeko, majd kitalálunk valamit, de most inkább maradj a pihenésnél. Nem hszem hogy most bárki ránk törni, ga meg igen az úgy is megjárja. – Kezdte el nyugodtan simogatni. Szeme sarkából figyelte a másik kettőt, hogy mi van velük. Megingatta a fejét
    ~ amit te még ezért kapni fogsz…. nem hiszem hogy zsebre teszed… – kuncogott halkan majd hátra döntötte fejét és ő maga is pihent egy kicsit

    Elion: Nagyot szusszant miközben fél szemmel lesett csak fel rá, mikor magához ölelte.
    – Azért ne fojts meg… * morogta halkan mialatt azért kiélvezte a helyzetett. Fejét mellei közé furta és egy nagy levegőt vett. Köré fonta karjait, de nem olyan erővel mint ahogy szokta. Lehet hogy már a nagyobb vész elkerülte, de attól még fáradt volt. A simogatásnak és dorombolásnak köszönhetően egy kis ideig csak szuszogott, de kisvártatva mélyen aludt el, aminek következtében halkan kezdett el horkolni.