Elátkozott labirintusa

A Minotaurusz király régen megszegte esküjét melyet az Isteneknek  tett. Büntetésképp egy elátkozott labirintusba száműzték ahonnan soha nem juthat ki. Az arra tévedők sokszor oda vesznek de van aki túléli, ám az ott történtek egy életre megváltoztatja őket. Azt beszélik aki túljut a Mitotauruszon és az elátkozott labirintuson egy kastélyt talál melynek pincéi tele vannak arannyal.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

157 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Elátkozott labirintusa

  1. Viszketett a kezem egy erős pofonért, amit Madarának adnék, de aztán felsóhajtva mordulok fel. Nem szabad… verekedni. Még nem.
    – De cuki vagy Madara! Teljes szívemből kívánom neked a legjobbakat! -felmordulok, majd ránézek Rommelre. – Minek mondanám meg? Nem buli, ha fél óra alatt kitalálunk. Unalmas lenne az egész. A növényzet pedig a lerombolás után sűrűsödni fog, valamint magától váltózni fog a pálya. Ezért Elátkozott Labirintus a hely neve. Igen, olvasok bennük, bocs. Egy bejárat és egy kijárat van, így csak bejössz, átjutsz a helyen, majd kimész innen, ilyen egyszerű. A bikán kívül gyerekjáték. A Minotaurusz ide tartozik, mi nem, ezért tudunk majd elmenni innen.

  2. -Hmm. Akkor ez könnyebb lesz mint vártam.-
    Rá néztem a bolrokra.
    -Azt gondoltam hogy 1-2 órát bolyongunk majd meg probálkozunk le rombolni a labirintust. Anarys meg tudod mondani a helyes útat? Akkor az egész séta galop lesz már ha nem történik semmi.-
    Elgondolkoztam hogy vajon a labirintus átka mégis milyen lehet ha ez a minotaurus eddig nem juttot ki vajon nekünk sikerül egyáltalán oda találnunk meg vissza? Gondolataim útán Anarysra néztem
    – Még mindig olvasol a gondolataimban?-

  3. – Nem terveztem osztozkodni amúgy se…- jelentettem ki az egyértelmű dolgot, mégis csak egyedül vágtam még neki ennek az útnak, nem fogok azért bármi olyant is átadni, ami szükséges, mert ők követnek.
    – Tényleg egy bokor kellett ahhoz, hogy ezt megmond?- nézek hátra rá értetlenül. Az ember azt sejtené, hogy biztos memóriában megjegyzik ezt simán az őrangyalok… Hű, megint tévedtem. Fejem ismét előre fordítva néztem az utat és aktiváltam az erőm legalapvetőbb szintjét, a Sharingant, ezzel együtt végre éreztem is a közelben esetlegesen megbúvó lényeket.
    – Oh, és tényleg igaz a Minotaurusz legendája… Bár a bika még nem vett észre minket a lelki állapota szerint…- állapítottam meg ezeket most már könnyedén.

  4. Hiába mondta Madara, hogy neki nem számít már ez, éreztem a gondolatai közt egy fájdalomszikrát, mire leszegem a fejemet. Nem szeretem, de néha akaratom ellenére kutatok mások fejében azok gondolatai, emlékei és érzései között.
    – Az “én” részemet megtarthatjátok, nekem csak egy gyűrű kell, ha már itt vagyunk. Egyik volt fajtatársam gyűrűje, személyes tárgy, csak szóltam.
    Igen, ez biztos Emphatie gyűrűje lesz, a kívánságok gyűrűje. Mondták, hogy szerteszét hordták a mágikus, nagy erejű ékszereiket és egyéb vagyontárgyaikat, de ezt én csak akkor vettem észre, amikor a gyűrű éppen, hogy most, de kapcsolatot keresett velem. A kívánságok gyűrűje abból áll, hogy képes minden hordózójának kérésére vagy parancsára megtenni dolgokat, leginkább fegyverek megmutatása és magához hozatala megy az ékszernek, ami már magában nem kevés ajándék, pláne az Érzékek őrzője, Eriase karpántjával. Akkor fizikai és érzelmi fegyver.
    Ránézek Rommelre, miután “magamhoz tértem”, majd megérintem a bokrot. Ő, mint élőlény készségesen válaszol nekem.
    – Egyszer jobbra, kétszer balra, most megyünk egyenesen.

  5. – Már alap járaton hogy ivartalanitásal fenyegetőzöl mutatja hogy nem valami szent lélek vagy Anarys.-
    Madarához fordultam mikor beszélt.
    – Engem nem érdekel a kincs csak meg akkartam nézni a helyet meg talán a labirintus végén más is lehet a kincsen kivűl.-
    Meg áltam egy pillanatra és körbe néztem.
    – Hülye kérdés de az előbb jobbra vagy ballra fordultunk?-
    Vissza fele néztem és a láb nyomainkat kerestem a földön.

  6. – Az őseim egy teljesen más vidéken éltek, szóval nem nagy a lehetősége hogy pont az én rokonommal találkoztál. Nagy a családunk… Vagy is… Volt, mielőtt kiirtották az egészet a hatalmunk miatt.- vontam végül vállat az egészen, hiszen már nem igazán hatottak meg a múlt életemben történt események sorozata. Vagy is hát kevés része igen…
    – Mint mondtam, a kincset keresek. Kellennek a további kísérleteimhez az összeg és egyszerűbb így lefizetni a környező erőket…- meséltem el saját ittlétem okát, majd így indultam meg végre rendesen. Az úton leginkább csak még fekete szemeimmel tekintettem körbe, eddig még se veszélyt, se eltévedést nem észleltem a növényi falak között.

  7. – Huuuu, de érdekes emberekkel futottam össze… Látom itt mindenki humorosnak hiszi magát.
    Elindulok utánuk, majd beleszippantok a levegőbe. Nővényevő és húsevő állat keverékének a szaga van a levegőben, de mindenhol, viszont nem frissek a nyomok. Rég járhatott erre a lény.
    – A déd-dédnagyapád kedvesebb volt velem, igaz, nem sokkal, de ő legalább tudta, hogy mi az a tisztelet. Sajnálom, hogy belétek nem tudta belenevelni. Szerintem Yume drága jól informált, ne aggódj,
    Rommel kérdésére élesen szívtam be a levegőt, majd felsóhajtok.
    – Eltévedtem, valamint örülnék, ha a gondolataid között nem angyalként szerepelnék. Nem vagyok szárnyas jótevő.

  8. Sóhajtottam egyet már most látom hogy nehéz esetekkel futottam össze.
    -Akkor nem fogok hozzád érni XY.- jegyeztem meg
    Madara olyan mint ha valami nagy szervezet feje lenne vagy mi Anarys meg egy angyal.
    Érdekes személyekbe botlottam annyi szent.
    -Nyugi nem leszek a terheltekre, de inkább meg hallok mint hogy ivartalanítsanak.
    Mentem Madara után.
    -Ti miért jöttetek ide? Én csak egyszerűen kíváncsi voltam.-

  9. – Áh! Tudtam hogy hallottam már rólad!- szólaltam fel a kis hülye útmutatása után. Aztán még én vagyok a kényes, mi?
    – Te vagy az őrangyal, akiről beszámoltak az embereim. Így már nyugodtabb vagyok, még a végén azt hittem hogy valami fontos lénnyel találkoztam…- vigyorogtam tovább és így fordultam meg.
    – Na meg… Maximum a kis embert menthetnéd ki egy esetleges bajból. Nekem megvan a magam aduásza, ha már végképp nem segít semmi a helyzeten…- indulok is befelé a labirintusba.
    – Viszont a helyzetemről semmit nem tudsz még, ha minden információt jól adtak vissza. De ez így a normális… Mehetünk végre?- nézek hátra rájuk a pár lépést követő megálláskor.

  10. Elhúzom a számat a “bikabarátnő” szóra, majd kínosan elvigyorodom.
    – Az a baj, hogy a drágaság hímnemű, és… embereket eszik. Ami magában nem lenne probléma, de néhány gyengébb fajtájúval is végzett.
    Ránézek mindkettejükre, majd bólintok. Az Uchiha név valamennyire ismerős nekem, de a Madara keresztnév már nem. Sőt. A Greagorioval is ez a helyzet. Na mindegy, harminc valahány év millió alatt már nem lepődők meg semmin.
    – Én Anarys vagyok. Vezetéknevem nincs, így sajnos nem játszhatjuk el a jó öreg Uchiha, Greagorio és XY nevekkel létező vezetékneves felszólítást, bármennyire is lenne cuki a helyzet. Tisztázzuk, hogy mindenki vigyázz magára, mert hiába tűnők angyalnak, nem, ismételem nem szeretek senkit ok nélkül kihúzni a bajban, csak mert pl. megtámadták. Számíthattok rám, de mint mondtam, ragaszkodom ahhoz, hogy megtudjátok védeni magatokat. Valamint tudom a drága helyzetedet Yuméval Madara, bár a tiédet nem Rommel, de ha akárcsak egy kézfogás erejéig is hozzám értek, nem lesz nemzési képességetek a közeljövőben, világos? Amennyiben mindenki szabályát átvettük, el is indulhatnánk.

  11. Oda mentem hozzá lyuk.
    -Gregorio Romel örvendek.- nyújtottam a kezemet.
    – Ti is a labirintushoz jöttetek?-
    Most hogy közelebb vagyok hozzájuk jobban meg néztem a két lehetséges útitársamat.
    -Most jöttem a szigetre és ide kerültem, bár most a labirintus jobban érdekel engem. Remélem velem tartotok.-

  12. – Oh, a kis vicces… Valahonnan viszont ismerős vagy külsőre. Viszont ezekből levonva eltévedtél… Vele együtt.- nézek a most megérkezett fiúra, majd pedig így nézek vissza a labirintusra.
    – Meg minek köszönjek? Ha kiakartok jutni, tudok egyszerűbb utat… Viszont ha erre akartok túl jutni, akkor hello… Én a szemközti házért megyek… Na meg a kis bikabarátnőd is érdekelne, mégis miért félnek tőle a gyenge emberek.- nézek vissza már vigyorogva az ismeretlen nőre.
    – Uchiha Madara, elnézést a kezdeti udvariatlanságért.- kértem végül elnézést, mert lehetségesen útitársak lesznek a labirintusban, a szövetség meg még is fontos lehet egy ismeretlennel lénnyel szemben.

  13. Az érdekes, mégis magának való férfi kérdésére, csak felvonom a szemöldökömet. Szóval ő lenne Yume férje? Már értem a legtöbb gondot.
    – Neked is szia. Nem, képzeld, itt lakom, csak egy barátnőmet jöttem ellenőrizni. Ne félj tőle, ha találkoznál vele. Félig bika, de nem bánt, csupán elől harap, hátul rúg, közepén pedig fojtogat.
    Tudom, hogy ez a viselkedés nem teljesen illik hozzám, de amilyen stílusban szoktak hozzám szólni, úgy viszonozom ezt. Nála sem lesz másként a dolog. Az ajtóféle nézek, ahol még egy nálam jóval fiatalabb férfi áll, majd vissza a hosszabb fekete hajúra.
    – Na látod? Ő legalább tud köszönni. – inkább csak intek az új valószínűleg útitársunknak, tapasztalataim közé tartozik, hogy idegen helyen, nem szabad hangoskodni.

  14. Mikor a szigetre érkeztem olyan voltam mimt egy kis gyerek a vidám parkban, mindent meg akkartam nézni és ki probálni de lassan azt se tudtam hol vagyok. Mikor útba igazitást kértem emliteték hogy hogy a közelben van egy labirintus, figyelmezzetek hogy kerüljem el de én látni akkartam. Mikor a labirintus bejárata felé közeledtem észre vettem hogy már vannak ott.-Hello!!!- kiáltotam oda hátha meg várnak és velük mehetek ha nemax egyedül vágok neki.

  15. Kalandvágyam ismét aktív volt, jelenleg a szigeten nagy hírnévnek örvendő labirintus ösvényei között járkálok. Nem nagyon tántorított el a rengeteg figyelmeztetés, melyek szerint a terület elvan átkozva, miután a király megszegte a szavát és az “istenek” ide száműzték. Bár nagy marhaság, de a számomra könnyű túlélés kifizetődik, így csak a kastélyt kell megtaláljam és ismét nyert ügyem van. Ám inkább a labirintus maga inkább bonyolult, mégsem inkább veszélyesnek mondható volt. Na meg sehol az a bika vagy miről meséltek, így az akciómentes út nem tesz jót az amúgy is sokszor mogorva kedvemnek. Ahogy megint a labirintus kezdetéhez jutok ki, sikeresen szembetalálkozok valamiféle lénnyel. Életem során nem nagyon láttam ilyet, de amilyen állatokkal találkoztam már, ő nem okozott nagy meglepetést.
    – Eltévedtél, vagy a kincsért jöttél?- kérdeztem rá egyből a felesleges köszönést és udvariasságot elhagyva.

  16. Egyeseknek megdöbbentő, míg nekem teljesen szokványos, hogy egy számomra teljesen idegen helyen találom magamat. Utálom bevallani, de igen, nem tudok tájékozódni. A baj ott kezdődik, hogy nem is nagyon akarok. Így persze nem csoda, ha egy labirintus kezdetén találom magamat, megint eltört szárnyakkal, teljesen magányosan.
    Jó kislányhoz méltóan, szerencsére nem sikítozok és kiabálok segítségért, hanem egyből belépek a kapun. Lesz, ami lesz. Innen máshogy úgy sem lehet kijutni gyalog, a légi útvonal pedig nagyon problémás lenne.