Mesék palotája

Ha egy jó kalandra vágysz hát jó helyen jársz. Ez a csodás műremek különleges varázzsal bír mivel nem átlagos földre emelték. Egy öreg varázsló építette, aki oda volt a mesékért és a legendákért így hatalmas gyűjteményt halmozott fel. De amire az öreg varázsló se számított az az, hogy a történetek melyek szeretett könyveiben szerepeltek idővel életre kelnek a palota falain belül. A varázsló halála óta eltelt már 200 esztendő de a mesehősök még mindig megjelennek néha mikor a hold kikerekedik és a róluk szóló könyvet valaki kinyitja. Ám vigyázatok! Vannak  a palotában olyan legendákról szóló könyvek melyeket még a varázsló se mert az ilyen estéken kinyitni hisz szörnyű titkot rejtettek a sziget múltjáról. 

Vélemény, hozzászólás?

102 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Mesék palotája

  1. Egy kicsit durvának tűnt a helyzet. A medvecsapda is elég rossz volt. De az, hogy ezek még a macskákkal is így bántak volna… Elegem van a dologból. A vénasszony leültette a vadászt a padra és nagyon erotikus, csábító hangon szólt rá a vadászra, hogy három perc múlva kövesse, mert “van egy kis meglepetése, számára!” A szöveg hatására mindkettőnk háta borsódzni kezdett és égnek meredt a szőr rajta. Felálltam és utána sétáltam. A szoba ajtaja bezárult, ezután már csak egy gyors átalakulás, egy reccsenés és már csak be kellett hajtogatni a nagyit a szekrénybe. Megpróbáltam kimászni az ablakon, de nem sikerült. Az ablakon rácsos linzer volt. Nem bírtam kitörni… Tipikus linzer. Morzsolgatni túl soká tartott volna. Felvettem “egy garnitúra nagymamát” és bebújtam az ágyba, ahol már csak imádkozhattam. “CSAK NE A VADÁSZ JÖJJÖN BE ELSŐKÉNT! NE A VADÁSZ!” A falat valaki bezúzta. Ez után egy hasadó hang, aztán egy csilingelés. Feküdtem mint egy deszka. Az ajtó kivágódott és belépett rajta valaki. Illata alapján megéreztem, hogy Boszi az. Valaki félrelökte és Kriger sétált be.
    – Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid? – Kérdezte mellém ülve. Teljes erővel rúgtam le.
    – NINCS AZ AZ ISTEN! – Kiáltottam rá és kiugrottam letépve az emberi testemet borító ruha fölül a nagymama ruháit és kisétáltam. – Na takarodjunk innen! – Kiáltottam az áttört és lassan olvadozó falon keresztül meglátott várkaput. Kisétáltam és a kaput tartva vártam, hogy mindenki kiérjen. Ekkor láttam meg a vadászt. Magához tért és eszegetni-nyalogatni kezdte a szétszóródott csokidarabokat. Nem sokra rá, a szívéhez kapott, magába roskadt és meghalt. Cukorbajos volt, csak senki se tudta. A kapun kilépve tovább zuhantunk a várárokba. Nagyot csobbantunk és mikor végre kievickéltünk, akkor megállapítottuk, hogy szerencsésen kijutottunk. Krigerrel egymásra pillantottunk és némán elköszöntünk. Én Boszit vettem a nyakamba, ő a lábait. És mindketten elindultunk, a magunk útján.

    Itt a vége!
    Fuss el véle!

  2. -Az angyalhaj említésére ránéztem.- Kriger… ismerek angyalokat… de azért ne legyél telhetetlen! -Mondtam neki, majd tovább indultam. Amikor megláttam a házat éppen akartam volna valamit mondani Krigernek, de ő hamarabb kezdett a mondandójába és indult neki a háznak és, ahogy azt kell, tőle megszokott módon, stílusosan befejelte a csoki ház falát és még egy mini medvecsapdát is begyűjtött. Sóhajtottam, fejem ingatva, egyik tenyerem a fejemre téve. Jellemző! Miért csinálta volna csendesen és feltűnésmentesen? Miért most csinálta volna, úgy, amikor ránk hozhatja az egész ház népét? …. Futott végig agyamon a gondolat.- Kriger! Az nem Anthrax, szerintem! -Mondtam, amikor oda léptem. Mivel a ház most üres volt, legalábbis én gondoltam, mert a fal betörésére nem volt mozgás, benyitottam és beléptem. Éppen bezártam az ajtót és Krigerre néztem, amikor a fejére esett egy balta és beleállt a fejébe. Hirtelen mindkét kezem a szám elé vettem és riadtan néztem Krigert, még a levegőt is vissza tartottam. Ekkor láttam meg a favágót. Kriger felegyenesedett és beszélt hozzá, bár nem értette a favágó, hogy mit mondott. Amikor készült felállni, felkaptam a pultról az oda készített serpenyőt és lendületből, oldal irányban tartva a serpenyőt, mert úgy nagyobbat szól, leütöttem. Akkorára sikerült az ütés, hogy a serpenyő harmonikára hajlott. Eldobtam a serpenyőt, mikor a férfi a földre zuhant ájultan. Tudom, hogy Kriger regenerálódni fog, de azért a fejére tettem mindkét kezem és felgyorsítottam az öngyógyulását, majd elengedtem. – Keressük meg Anthraxot… -Mondtam, majd elindultam a házban. Egyszeriben a vén banya is szembe jött, aki el akart kapni rikácsolva, de neki rúgtam a nagy polcnak, ami ráborult, így csend lett, mert elájult. Azt a néhány helységet nyitogattam végig. Végül a hálószobába nyitottam, az volt az utolsó helység, amit még nem nyitottam ki. Benyitottam és körbe pillantottam.-

  3. *Megnyugodtam annak hallatán hogy kosarat fogok kapni és most nem olyan értelemben mint ahogyan általában a lányoktól szoktam* -Lehetne hogy a kosárkát egy angyal hajából fond?… – *ahogy tovább mentünk megpillantottam egy faházat* -Ohhh….. akkor ez azt hiszem hogy a nagyid háza lesz… kopogjunk be!… *elestem és az ajtó mellett ütöttem egy lyukat a masszív faház falába, arccal beleesve a mini medvecsapdába mai az orromra csapódott* -Áh… kicsit csikiz…- *bekaptam a csapdát és lenyeltem, körbe tekintve láttam egy kiscicát, megsimogattam a fejét.. de.. kicsit már le volt vágva, úgy gondoltam akkor nem játékból bújt el.. majd egy másik cicát is megpillantottam Anthrax személyében, megsimogattam a buksiját majd illedelmesen bemutatkoztam neki* -Kriger vagyok és a nagymamát keresem- *ebben a pillanatban kandzsítottam, kicsit jobban megfigyelve észrevehető volt hogy valaki baltát állított a kis koponyámba* -Eh… sz-szilva…- *lógott ki a nyelvem a számból és orrhegyemet bámulva felegyenesedtem, nem igen volt a fejemben minek megsérülnie, de valahogy még is hatással volt a fejsze a viselkedésemre, megpillantottam a favágót* -Elnézést kérek kedves favágó, kezdetekben, mikor a gida megakadályozta a szilva hullását, én voltam a gally, sok mindent vesztettem el a rügyeimen kívül, például a háromszögeket, egy szilva is volt benne, vagy talán egy szem, a lényeg hogy a kerge vad felemelkedése megoldás lehet…- *eddig se mutattam az értelmes élet jeleit, de most talán üres fejjel is inteligensebb lettem volna, Megumi felé fordultam* -Egy kiflány!?…- *lógott ki a nyelvem a számból* -Nem fámít!…Nem elég bolyhof a feje!-

  4. A második pofonra ébredtem fel. Az arcom már erősen sajgott, a bal vállamból pedig egy tű állt ki. Egy vénasszony állt előttem. Meg akartam mozdítani a kezem de nem ment… “Lebénítottak?” Kérdeztem magamtól. Nem. Drót vágott a karomba. “Megkötözött a vénség?!” Elkezdtem körülkémlelni. Még azt is csak szemmel tudtam megoldani, mert még a fejemet is két deszka közé szorították. Csak remélni tudtam, hogy még mindig ugyanott vagyok. A falon a háziszőttes arra utalt, hogy tényleg ugyanott voltam. De a kigyúrt favágó fazon egy picit újnak tűnt nekem a képletben. A hapsi előtt egy asztal volt, rajta különböző szerszámok. Köztük a fogó és a kalapács. Mégis… Úgy éreztem, nem pont szöget szedni akarunk. Vártam. Ezek ketten egymással beszéltek. A szertől, amit kaptam, még elég kába voltam, de már tudtam mit kel tennem. Ezek ketten kimentek a másik szobába én pedig elkezdtem koncentrálni. A drót a lassan, az átalakulástól húzott kezeimbe mart. A vérem a székre folyt. Ajkaimba harapva tartottam magam, remélve, hogy lesz elég időm. Ekkor hallottam a távolból egy macska nyávogását. A végső megvilágosodáshoz ez vitt el. Leugrottam a székről és nyávogva kerestem azt a szőrös dögöt. “Cic-cic-cic!” Gondoltam, aztán meg még én kezdtem el keresni, hogy ki hív… “Szép munka, Anthrax, mondhatom! VÉGRE!” Előbújt az a veszett dög is. Az ajtó résnyire tárva volt én meg tudtam, hogy nincs más út, ha még egy macska is ott közlekedik. A vérben forgó szemek és a habzó száj elég sok problémát jelentett számomra. Felfutottam a falon és a szekrény tetején megbújva megláttam egy baltafejet. “Huh! Vajon tud repülni? PRÓBÁLJUK KI!!!” Fejjel elkezdtem tolni előre a fejet. A szekrény széléhez érve a baltafej lefordult. A következő pillanatban egyszerre hallottam egy koppanást és egy utolsó nyekkenést. A dög végre tényleg az volt. A szétfröccsent vérét saját szőrével takarítottam fel… “Egészen hasonlít rám…” Gondoltam. Próbáltam picit úgy feltúrni a szőröm, hogy olyan ritkának és kopottasnak tűnjön mint az övé… Már csak a szín volt hátra, de azon tényleg nem tudtam segíteni.
    – CIRMIKE! – Kiáltotta a vénség a rikácsoló, repedt fazék hangján. – CIRMIKEEE!~ – Kiáltotta ismét és én már ordítottam volna, hogy “Meghalt!” Úgy nézett ki, valami igazságszérumot nyomhattak belém. Cirmike testét baltástól betoltam a szekrény alá. – CIRMIKE!!! – Hangzott a határozott parancs, amire elővágódtam a szekrény alól. Bundám szürkére volt porolódva… Pont olyan színű volt, mint cirmike… A vénasszony felvett és kivitt a konyhába… A férfi – akit korábban láttam – faarccal és hatalmas baltával ült az asztalnál. Rosszallón figyelte a vénséget, de mintha nem tudott volna ellene semmit se tenni. Engem letettek a földre egy tál tej elé, én pedig úgy tettem, mint a macskák többsége. Mellé ültem és kiborítottam. A tálból egy mini medvecsapda fordult ki. Ha ez elérte volna a lábam, amikor – ahogy eredetileg terveztem – beletaposok két mellsőmmel… Búcsút is inthettem volna nekik. “Jó lesz vigyázni…” Gondoltam és körülnéztem. “Hol vannak a többiek?!”

  5. – Amikor a hajam megrövidülésével egy másik szerelést is találtam magamon durcán pillantottam félre, kissé elpirultan morgolódva. A ruhával nem volt sok bajom, azzal viszont volt, hogy ezt a szerelést mások előtt kell viselnem, ha már… ilyen öltözetet inkább kettesben viselnék. Mire vissza pillantottam Anthrax megint eltűnt.- Anthrax? -Néztem körbe, majd Kriger kötötte le a figyelmem, ahogy folyamatosan beszélt, mint egy hiperaktív gyerek, ráadásul farkas formájában.- Ne merészeld! -Mondtam neki a megevésre vonatkozóan. Ezután figyeltem mit művel. Mire mondtam volna bármit a kosaram, amit nem tudtam, hogy van, de van, kinyitotta és össze nyálazta a sütit, majd ki is borította és megette. Kicsit azért tartottam tőle, hogy megegye, de végül is kivételesen ez valóban süti volt és nem lett semmi baja, hogy megette.- Ahj! Kriger! Olyan vagy, mint egy hiperaktív gyerek! -Mondtam neki elmosolyodva.- Hol vagyunk? Hol van Anthrax? … És miféle szilvákról beszélsz folyton? … -Kezdtem én is kérdezősködni, miután ideges lettem, hogy fél mondatonként a nevemet hallom. Kezem a szájára tettem, amikor ismét a nevem készült kimondani.- Mi lenne, ha elindulnánk valamerre? Fonok neked kosarat… De előbb találjuk meg Anthraxot és jussunk ki… -Mondtam alkut ajánlva.- Rendben van? -Kérdeztem elengedve a száját, majd kíváncsian figyeltem Krigert.- Tudod, furcsa egy férfi vagy te… és meg kell mondjam kiakasztó… de őszintén gyerekes, mint a húgom… -Mosolyodtam el kedvesen, majd megvártam míg kikecmereg a kosárból és elindultam vele egy random irányba, mivel nem tudtam merre is kellene mennem.-

  6. *Mikor Anthrax eltűnt és Megumi átöltöztetése is végbe ment egy pillanat alatt farkasbőrben találtam magamat* -Sajnálom Megumi de.. azt hiszem vannak kötelességeink, meg kell hogy egyem a nagymamádat, és valakinek fel kell vágnia a hasamat… szerintem te jártál a legjobban… na megyek megkeresem a nagymamádat…*majd léptem egyet de valamin megragadt a szemem…* -Megumi… mi van a kosaradban?..- *néztem rá és a kosárra ami a lába mellett volt* -Most úgy őszintén.. belekukucskálhatok? És ha igen megehetem ami benne van?.. Persze csak ha ehető, mondjuk amíg nem gyorsabb nálam addig ehetőnek lehet minősíteni.- *nyúltam a kosárért, belenéztem, süti volt benne* -Úhhhh.. mágnás diós süti.. kaphatok belőle Megumi? Ugye szabad?- *igazándiból már az egész sütin végigcsorgott a nyálam, szóval nem igen lett volna más aki megegye* -Valamiért úgy érzem hogy annyira vonz engem ez a süti mint a vikingeket a Valhalla vagy mi…- *megfogtam a kosárkát és kiborítottam a tartalmát* -Ez a kosár is nagyon tetszik.. hm.. ez jó lenne a szilváimnak… pont beleférnének a szilváim…- *majd hirtelen támadt egy ötletem és a fene se tudja hogy hogyan de bele tudtam úgy ülni a kosárba hogy a popóm éppen belefért* -Szavamra! Ez kényelmes!.. Esetleg tudnál fonni nekem egy ilyet Megumi?…-

  7. – NEEEE! – Ordítottam a szigetről lezuhanva. Bőven volt még tennivalónk odafenn és nekem meg bőven volt kincs, amit kereshettem volna. Boszi mancsai közt mellkasom felett összekulcsoltam a kezeimet és amikor letett minket a szigetre, én még akkor is durcás kisgyerekként figyeltem. Boszin a haja megrövidülésével egy időben a ruha is átváltozott. Egy kis piros palástot kapott, egy valamit alig takaró piros miniszoknyával és egy pár piros topánkával, amiben a piros harisnyába bújtatott lábai voltak. “Tényleg, hol lehetünk?” Pillantottam körbe. Mire visszafordultam, már senkit nem láttam, csak egy házat a tengerpart szélén. Egész masszívan megépített rönkház volt. “Ha a második malacka is ilyenből épít… A farkas biztos nem fújja el…~” Játszadoztam el a gondolattal és ekkor vettem észre, hogy emberi alakban, pőrén állok a tengerparton. A zsákom benn volt a házban az asztalon. Beléptem és megláttam, hogy a ház falai tényleg kegyetlen vastag rönkökből álltak. Körbenéztem és kinyitottam a szekrényeket. A második szekrényben egy rakás otthonkát találtam… “Ez… Nagyon nem fog tetszeni.” A távolból egy ismerős vonyítást hallottam… Egy farkasét. Az idő delelőre járt és a kakukkos óra csengésében szinte fel se tűnt az a csengő hang, amit a serpenyő adott ki, mikor lecsaptak hátulról.

  8. -Azért kicsit fájt, ahogy Anthrax verte a hátam a hátam és a fenekem, és eléggé kellemetlen helyzet volt, de kellett, hogy kijussunk. Csendesen elviseltem, amikor abba hagyta és megsimogatta a vérző fenekem, kicsit össze rándultam, de most sem szóltam semmit. Tudtam, hogy nem akarattal tette, csak kellett a kijutáshoz. Emiatt elegem lett egy kissé ebből a szigetből.- Bocsánat fiúk! -Mondtam majd lelöktem mind a kettőt, majd leugrottam és sárkány alakba alakulva kaptam el őket a hátamra véve mind kettőt biztonságosan. Egy kicsit repültem, míg láttam egy szárazföldet. Mikor oda értem leszálltam és a farkammal biztonságosan letettem őket a talajra. Csendes, nyugodt helynek tűnt. Fák, erdő, szép tengerparti részen szálltam le. Nagy sziget volt. Vulkán emelkedett ki és néhány hegy. Emberi alakba változtam vissza és a kezeim a fenekemre tettem, hogy meggyógyítsam magam, mert valamiért az önregenerációm csődöt mondott. A hajam magától megrövidült, hogy ne zavarjon. A sebek szépen begyógyultak.- Vajon most hol lehetünk? -Kérdeztem körbe pillantva közben.- Jól vagytok, ugye? -Kérdeztem a két férfire nézve.-

  9. *Körülöttünk nagyobb volt a zűrzavar mint ami a fejemben szokott lenni* -Nos…. hát… lehetne kicsit letisztultabb itt a helyzet..- *megjelent mellettünk a piros köpenyes Piroska is aki Krigerta volt és kicsit dühös is volt, ezt onnan tudtam hogy ordibált velem* -Kriger!.. Teljesen rosszul csinálod, nekünk egy másik mesét kellett volna eljátszanunk! De te meg se próbáltál enni engem! Mindent nekem kell csinálnom!?- *A női változatom szétfeszítette a számat és belerakta a fejét* -Látod Kriger! Ennyi lett volna csak a dolgod!- *demonstrálta a helyes kivitelezést Krigerta, majd kivette a fejét a számból, persze tiszta nyál lett a piros csuklyája és haja is, majd ismét megszólalt* -Oké, talán nem ez volt a helyes út eléggé kivitelezhetetlen…- *rátekintett Megumira és Anthraxra, elnevette magát* -Már tudom hogy kik lennétek ti!…. Te a maszkban Anthraxa férfi megfelelője vagy!… az a kis rózsaszín pedig Megu bátyó női verziója… nálatok felcserélődtek a nemek!?….- *Megumira és Anthraxra néztem, majd Krigertát belecsavartam a saját köpenyébe, mintha csak egy bebábozódott hernyó lett volna* -Kiráz a hideg a női verziómtól… Menjünk innen..-

  10. Kitéptem a kisérő kezéből a szöges hólyagban végződő botot és hasba vágtam vele a torzszülötet. A szolgák talán maguk közül valónak néztek, mert rögtön sorozni kezdték gazdáik hasát és hátát. Boszit felállítottam és gyengéden vállára hajtottam a fejét. A másik szolgát is kinyírtam. Ekkor landolt mellettünk Kriger és felkapta a botot. “Óvatosan!” Jeleztem és megindultunk gyengén csapkodva boszi háát és a fenekét… “Sajnálom…” Suttogtam kézjellel színesítve és megsimogattam bosz gyengén vérző fenekét. A levegőben lebegtünk lapután… Eze meg mindenkit agyonvertk… még a kormányost is, lehet, mert a város állt.

  11. – Kriger éppen úgy esett és horpasztotta be a robotot, hogy megfeszítette a beakadt láncot, így amikor a robot Anthrax szavaira figyelt és a kezét megmozdította eltört, így jelentősen megrövidült a lánc. Éppen hálát rebegtem volna, de addigra Anthrax elkapott és Krigert is. A kékséget felhajította, majd velem is felugrott. A fejem még erősen kóválygott, amit azzal kompenzáltam, hogy szorosan bújtam Anthraxhoz.- Anthrax… köszönöm… -Súgtam neki hálásan, a nyakába bújtatva a fejem, hogy ne húzzon el minket, mert a válla megtámasztja a fejem, elvégre megakadályozta, hogy letépjék a kezem. A bilincs és a lánc még a csuklómon volt, de az már a kisebb gond volt. Ekkor megcsörrent a telefonom. Mi ez a csöngés? Miért rezeg a zsebem? Mióta van zsebem??? Futottak a gondolatok a fejemben. Honnan került már megint hozzám a telefonom és miért cseng??? Végül felvettem. Kriger volt az. Eléggé egyformán és “Ez most komoly???” arccal emeltem fel a fejem és néztem Anthraxra. Kriger nem normális! Mi ebben a meglepő? Ez normális, hogy nem normális! Vagy mi? Ez értelmesen hangzott? Vagy nem…? A gondolataim áradatát egy pasas szakította meg, aki lazán kivette a telefont a kezemből és simám bekaptam és elrágcsálta, mint a ropit, majd lenyelte és indult volna el.- Héj! Mégis mit képzelsz? -Ragadtam meg a férfit és magamhoz húztam.- Az egy drága eszköz volt… és megetted mint a snackit…! -Morogtam rá a férfi próbált szabadulni, de ekkor kapott egy jobbost és lepottyant a szigetről.- Kriger üdvözöl… és össze-vissza beszélt valami szilváról… -Mondtam Anthraxra nézve, majd hirtelen megragadtam és magamhoz rántottam, így éppen elkerült egy szöges párnát, amivel fejbe akarták csapni. Szorosan öleltem meg, és az egyik kezem a fejére tettem, szusszanva. Alig szusszantam a nyakába, utána lépett a férfi és újra megpróbálta fejbe vágni.- Még mit nem! -Mondtam és Anthraxot magam mögé fordítottam és egy laza rúgással átrúgtam a tér másik felére a férfit.- Ne próbálkozz, anyukám! -Morogtam rá egy nőre, aki hasonlót próbált meg, és le rúgtam a szigetről a telefon snackizős után.- Keressük meg Krigert… -Mondtam és elhúzva Anthraxot elindultam vele az egyik utcán. Kis bolyongás után megláttam egy ház tetőn.- Kriger! -Kiáltottam fel neki és integettem, hogy meglásson. Valaki rám támadt az egyik keresztutcából, aki sikerrel eltörte a bilincset, mert a kezem rántottam magam elé. Elvigyorodtam.- Pech! -Vigyorogtam. Démon farkam előbújt és egy csapással eltüntettem a támadót, az utca másik végére. Felugrottam Anthraxal a ház tetőre Kriger mellé és körbe néztem, démon farkam még nem tűnt el, viszont macska fület párosultak hozzá.- Hogy jutunk ki? -Kérdeztem.- Sárkány alakban el tudok repülni… -Gondolkodtam a magasságot tekintve.-

  12. *Váratlan volt számomra hogy egy dárda funkcióját is képes voltam betölteni, de már tovább is álltunk, elhajított kőként repültem tovább Anthrax segítségével, Krigertát hátra hagyva, hozzá amúgy sincs túl sok közünk, plusz elég belőlem egy is, női verzióban amúgy is furcsa látni magamat, földet érésem pont a nemesek köz zuhanva sikeredett, talán meglepő lehetett a számukra hogy egy félig farkas félig ember szerzet csapódik be közéjük, szóval úgy döntöttem hogy illedelmesen bemutatkozok* -Farkas és ember magja vagyok!- *kezeimet a szám elé kaptam nem egészen ezt akartam mondani, a beszélőkém felett megint nem tudtam uralkodni, de mindenki csak lefagyott tekintettel nézett rám, szóval inkább tovább álltam, a házak falán felmászva a tetőre kúsztam, tekintetemmel kerestem a többieket* -Egy dárda keresi a gazdáját!!!…- *próbáltam hívogatni Anthraxot, majd eszembe jutott hogy megadta egyszer Megumi számtát, elővettem a kis telefonomat az átváltozásom következtében szétszakadt gatyóm zsebéből és tárcsáztam Megumit, és ki is csengett* -Oh.. pedig azt hittem hogy nem lesz térerő- *felvette a telefont* -Hali.. Megumi… emlékszel mikor a Anthrax bárjában felléptem?.. na szóval szerintem ott hagytam a szilvámat.. tudod ilyen lila gyümölcs, de gondolom már láttál olyat szoktak alkoholos italt is csinálni belőlük, nem láttad véletlen odabent mikor takarítottál… csak mert hamarosan meg fog romlani ha nem találjuk meg… – *beleszimatoltam a levegőbe* -Oh… azt hiszem megvan… végig itt volt a farzsebemben, már kissé megromlott, meg kilapult, na mindegy leraklak majd beszélünk később! Add át Anthraxnak hogy üdvözlöm!-

  13. A kavalkádot figyelve, a lassan elülő port figyeltem… A porból egy nő alakja bukkant fel. A távolodó élőholt egy menyasszony volt. “Mi történik itt?” Krigerre pillantottam és jobb ötlet híján megfogtam és dárdaként Boszi felé hajítottam. Fejjel bezúzta a sárga robotot. Körbenéztem és rámutattam a gépre.
    – AZ! Nem tudom, hogy ki, de egyébként ott fut a halott menyasszony. – Jelentettem ki és megfogtam Boszi-t, Kriger-t és elindultam a lassan emelkedő város felé. Először Krigert hajítottam el, majd Boszi-t magamhoz öleltem és felugrottam, hátammal egy falig csúszva. Na… A lakók nem igazán hasonlítottak Laputa lakosaira. A nemesek fejét szöggel kivert párnákkal verték, szemeiket és fülüket pont elkerülve, egész arcukat sebhelyek borították már. MÉG nem vettek észre minket.

  14. – Az árnyékra még úgy ahogy oda figyeltem, minden esetre feltűnt. Hirtelen öntött el mindent a tömény por. Nem láttam semmit, de mivel most a funkcióim meg voltak zavarva, ezért a tömény por nem váltott ki belőlem olyan reakciót mint kellett volna. A bilincs és a lánc viszont rajtam volt, hiába törte ki Anthrax a nyakát, az csak idő nyerésre volt jó. Hátra lépkedtem. Erőt vettem magamon és kezdtem össze szedni magam. Ismerős illatot éreztem. A negyedik. Ismerős volt… de honnan is? Gondolkodtam el, közben össze vissza kapkodtam a fejem, mint egy zavart macska. Mikor meghallottam a hangot, már meg volt az illat tulajdonosa is. Nem aggódtam, ő tudtam, hogy nem árt. A lény fejébe állította a tőrt. Örültem, mert így időt nyert. Lépésekkel elindultam lassanként távolabb kerülni. Ekkor egy nagy sárga roncstelep szökevény elém került és felém nyúlt a nagy kezével. Megrántottam a láncot és a csuklójára tekertem, nem átgondolt módon, mert így simán felemelt és a másik kezével próbált megfogni. Elrúgtam a kezét de nem rázta meg a dolog, sőt engem kezdett rázni a kezével, hogy ne tudjak kapálódzni.- Áááh! Kedélyes társalgás helyett nem segítenétek??? -Kérdeztem sikítozva, ahogy rángatott az a nagy holmi. Fejbe találtam rúgni, ahogy rázott, és ezt viszont zokon vette és hirtelen rántott meg és dobott fel, de a lánc miatt csak körbe fordultam és éppen a kezébe csapódtam. Mivel a lánc beakadt rángatni kezdte a láncot, vele együtt a karomat is, amit nem tudtam vissza húzni, így majdnem kitépte a karomat, ahogy rángatott, mivel a testem fogta, csak a kezem rángatta. Mivel a fejem erősen bevertem, ahogy a kezébe csapódtam már nem nagyon ellenkeztem, mert félájult lettem. Még egy robot is előkerült és készült segíteni a társának, lényegében kitépni készültek a karom. Hogy most mi a franc történt hirtelen minden egyszerre, azt nem tudom, de egyszer kerüljek ki olyan panasz levelet írok, hogy leesik róluk a gatya! Minimálisan próbáltam ellenállni, de sokat nem számított.-

  15. *Hirtelen egy porfelhőben találtam magamat, pedig csak egy meséskönyvet nyitottam ki, nem gondoltam volna hogy ilyen jó a fantáziám, de mikor már a helyzet realizálódni kezdett bennem, kapcsoltam előttem állt valaki, előrántotta a tőrt az oldaláról, majd ezt követően én elvettem tőle, de az a helyzet hogy valami úton módon a keze a markolaton maradt* -Banyek…..- *majd valamiért hirtelen farkasemberré változtam és megjelent a porfelhőn kívül egy piros köpenyes lány is, de még is hasonlított rám* -Ez nem igaz, megint egy Krigerta!?..- *kék haját akárhonnan felismertem, az élőholtnak vissza akartam adni a tőrt de megbotlottam és véletlen a feje tetejébe szúrtam* -Hopp, na mindegy..- *túl hirtelen jött az átváltozásom és nem akarattal ezért még kissé furán mozogtam, a botlás is ennek volt betudható valószínűleg, végül Megumit és Anthraxot is felismertem* -Áh sziasztok, ti valahonnan mindig előkerültök?.. Pont rátok gondoltunk én és a másik énem… meg lehet hogy Krigerta is…..- *Krigerta bőszen rázta a fejét hogy ő nem*

  16. Hirtelen mindent eltakartak az árnyak.. A városból kilépve a félhomály leple alatt felgyorsultak az események. Valami elkapta boszit, pont amikor a kebleit dagasztottam… (Sosincs kész a melóm…) A bokorba huppanva figyeltem az eseményeket. Valaki bezúgott egy másik bokorba mellettünk. A rejtélyes negyedik pedig még mindig csak Boszival foglalkozott. A mögöttünk lévő városkából menekülni kezdtek a liliputyinok. A várost elhagyni azonban nem tudták mert egy jóval nagyobb város zúgott rájuk. Laputa! Nem tudom mennyivel volt mellettünk, csak azt tudom, hogy ott és akkor a mindent elborító porfellegből három pár szem világított. Az egyik Boszié volt. A második a bokorban feküdt félkábán. A harmadik pedig boszit kerülgette. Lehunytam a szemem, átváltoztam előre rontottam és eltörtem a nyakát. A probléma azzal volt, hogy nem igazán zavarta őt a dolog. Az illető már jóval a nyakszegés előtt halott volt. Megpróbáltam eltépni a bilincset, de mint kiderült, a fát előbb döntöm ki. Meg is történt. Boszi kiszabadult és a második szempár is felállt. Az illatát régről ismertem már, tehát nem tartottam tőle. (Bár nőként talán jobban nézett ki…) A porfelhő mögött az élőholttól egy fémes nyisszanás hallatszott, ahogy a lény előhúzta a tőrét.

  17. -Még macska alakban is hatalmas hozzájuk. Ezen elmosolyodtam, amíg figyeltem, hogy átváltozik és kikaparja magát. Ahogy a kötelet oda cipelte és elém dobta elmosolyodtam és megsimogattam a doromboló, farkát csóváló cicát. Felvettem a karomba, így éppen kebleimhez öleltem, miközben simogatni és vakargatni kezdtem. Felálltam vele.- Már régen tudjuk, hogy itt semmi sem olyan, mint az eredeti mesében… -Súgtam a fülébe.- Szóval, most, hogy kikerültél te is, trükkösen kell elmennünk. -Súgtam a fülébe ismét a fejem az övéhez dörzsölgetve, mint aki cirógatja és szeretgeti a macskáját. Ekkor elindultam kifelé a városkából. Nem éppen tetszett nekik, és próbáltak megkötözni, de nem tudtak, mert nem volt ruhám amibe bele akasszák a köteleket, és gyorsabban mozogtam, minthogy ők azt tudták volna követni megfelelően. Alig léptem ki a városka kapuján, mert átléptem, hirtelen egy szemvillanás alatt ruhában találtam magam, hajam frizurába, kis kalap a hajamba, magas sarkú cipő. Rosszat sejtettem ezért sietősen mentem tovább. Gondolom Anthrax is ruhában lesz, ha vissza változik. Ekkor kattant egy bilincs az egyik csuklómon és neki estem egy fának. Nem vette el az erőmet, annál rosszabbat tett. Meg keverte az erőm és a kavargó erőm miatt felborult a testem rendszere is. Megszédültem és neki estem a fának. Anthrax a bokorba esett, ami mellettem volt. A csuklómat egy lánccal felhúzta valaki húzni kezdte, aminek nem tudtam így ellen állni, hiába próbáltam vissza felé húzni.-

  18. Az egész helyzet olyan unalmas volt… Épp elkezdtem előkészíteni az átváltozást, mikor egy újabb vonat robogott el alattam. Végre megjelent Boszi is. Az eget bámulva alig hallottam a szavait, ám pont előtte változtam át macskává, és kikapartam magam az alól a néhány kötélke alól, ami még tartott. Megfogtam az egyiket és a számban odacipeltem Bosziig, aztán nagyot köpve ledobtam elé. Leültem és farokcsóválva, dorombolva felpillantottam.

  19. -Kuncogtam ahogy cicamosdatásban nyalogatni kezdte az arcom. Csendes dorombolása nagyon aranyos volt számomra, és meg is simogattam a fejét szelíden. Amikor a várkaput berobbantották oda kaptam a fejem, meglepődtem, ahogy a felsőjét rám dobta. Belebújtam, éppen takarta amit kellett takarnia. Picikét bővebb ruhának tűnt. Anhtrax a nadrágja után ugrott és hirtelen valahová el is tűnt.- Anthrax! -Néztem körbe. A csuklómat valami hirtelen körbe fogta, és elhúzta. A damil bevágta a csuklómat, mert vissza rántottam. Kicsordult a vérem, amit furcsálltam, ekkor pillantottam körbe. A sebem nyomban begyógyult, amit erősen furcsálltak a kicsi emberek. Körülöttem mini emberek voltak. Megpróbáltak egy újabb damillal elkapni, ami lényegében kötél volt, szerintem. Elkaptam a damilt, amit felém dobtak, vagy lőttek, nem is figyeltem és felrántottam aki tartotta. A levegőben elkaptam a mini embert, aki visított és halálfélelmében azt képzelte, hogy most fogom és megeszem. Felemeltem az arcom magasságába.- Nahát… te olyan pici vagy… Nagyon helyes… -Mosolyodtam el. Halkan beszéltem, mert nem tudtam mennyire érzékeny a füle, és így biztosan nem ártottam neki.- Már sejtem melyik lehet… Ti vagyok a pici emberek Lilliputból… -Mosolyogtam. Mivel számukra a hajam sok lehet, ezért a hajam átformáltam egy kis trükkel és az megrövidült. Érdekes volt vállig érő hajjal, de végül is, nem nyomja őket agyon a hajam.- Én Megumi vagyok… Örvendek. -Mosolyogtam pukedlizve, amin aztán végképp ledöbbentek, mert azt gondolták, hogy most lemészárolom őket. Letérdeltem és letettem a kis embert. Értékelték azért a stílusomat, és a hajam eltüntetését, de azért össze-vissza fenyegetőztek, amit én nem vettem komolyan, tekintve az erő viszonyokat.- Rendben, rendben… megértettem! -Tettem fel a kezeimet megadóan. Jelen helyzetben nagyon is érdekesen éreztem magam, ami tetszett is. – Együtt működünk… ha tudunk… -Mondtam kedvesen, mert sejtettem hová tűnt el Anthrax. – Mondjátok… a társam, aki eltűnt nem régen… nálatok van, igaz? -Kérdeztem kedvesen. Nem mondták el, sőt megint fenyegetőztek és megint megpróbáltak megkötni. Elkaptam és az összes embert aki fogta felemeltem.- Figyeljetek rám kis emberek! Nem hiszem, hogy egy súlycsoportban lennénk… de még a társammal sem vagytok egy súlycsoportban… Szóval működjünk együtt… én mi megvédünk titeket, ti pedig minket… Nem nehéz… -Mondtam az emberkéknek, majd szépen letettem őket. Azért bele telt egy kis időbe, egy órába, míg meggyőztem őket, de sikerült. Anthrax addig is megkötözve hagyták, és egy játék vonattal ijesztgették. Felálltam és a kis embereket követtem a városig. Minden olyan kicsi volt. Anthraxot messziről láttam, mivel kilógott a kis városkából.- Nahát… találtam egy cicát… -Kuncogtam megállva a feje előtt és lenéztem rá. Még mindig a felsője volt rajtam, a hajam viszont vállig érő, rövid volt, ami szokatlan volt. Érthető módon gondolhatta azt, hogy valami nem stimmel.- Szia, cicamica… -Mosolyogtam, majd lehajoltam és megnyomtam az orrát, ami viszont rám jellemző volt, szóval el is oszlattam a kételyeit, ha voltak. Mindjárt eloldoznak, de nem szabad rossznak lenni… Rájöttél már hol vagyunk, igaz? -Kérdeztem, majd letérdelve ültem le és vártam, míg eloldozzák.-

  20. Félig még kábán elkezdtem nyalogatni boszi arcát cicamosdatásban. Csendesen dorombolni kezdtem és azon gondolkoztam, hogy merre lehet a ruhám? Félrenéztem. Az egész vár az oldalára volt borulva, ám szerencsére csak félig rogyott össze. Ez egész megnyugtató… volt, amíg valaki be nem robbantotta a várkaput. A felsőm a lábamba volt akadva, a nadrágom pedig jóval arrébb. Feldobtam a felsőt Boszira (Habár ezt a testet már-már bűn volt eltakarni. (De közszemlére kinn hagyni talán még nagyobb baj lett volna.)) A nadrágért ugrottam. Felhúztam a nadrágomat és igyekeztem a két övet is elkapni, ám valaki elkezdte felhúzni a padlón. “De ki?” Közelebbről megnézve mintha damilok lettek volna beleakadva. Belekapaszkodtam, de őket ez nem igazán zavarta. Tovább húztak, majd mikor elértem a felszínt, egyszerűen lecsapott valami nagy és nehéz. Éreztem, ahogy a nadrágom – belső oldalán a tőrökkel, a mérgekkel és a kötéllel – vissza csúszott.
    .
    .
    .
    Az ég rikító kék volt. A madarak V alakban repültek valamerre, aztán káoszteljesen rebbentek szét, mikor egy héja közéjük vágódott, szinte a semmiből. A kép ismerős volt… A gond akkor következett, mikor a madár leszállt az orromra… ÉS UGYANAKKORA MARADT! Megpróbáltam elhessegetni, ám még az ujjperceim is képtelenek voltak a mozgásra. Ismerős érzet volt a testemen… Mintha damil fogott volna le. Ráadásul a hasam felett mintha valami öv is lett volna. A szemem sarkából oldalra pillantva egy sínt pillantottam meg. És vonatfüttyöt… “EZEK EL FOGNAK GÁZOLNI!!!” Halálfélelem és a pőreség érzete fogott el, ahogy a sínek remegését és a vonat visítását hallottam. “ITT VAN!” Lehunytam a szemeim és vártam.
    .
    .
    .
    A játékvasútnak is beillő vonat tömve volt apró emberekkel, akik közül néhányan még le is akartak köpni, de a hídjuk, ami alatt feküdtem, felfogta ezt. Kifújtam magam és ismét visszatértem a héjához, ami továbbra is az orrom hegyén tollászkodott. “Belegondolva, hogy most vagyunk normális méretben… Hol lehetünk? Egy szigeten, az tiszta. De melyik szigeten?” Az orrom egy ínycsiklandó illat ütötte meg. “Bableves. FRISS bableves!” Meg akartam nyalni a számat, de úgy le voltam kötve, hogy még a számat se tudtam mozgatni.