Lélekfolyam

A lélekfolyam régen egy egyszerű földalatti forrás volt amely sok környékbelinek biztosította a vízkészletét. Ám a sziget lezuhanása után a mágikus kristály egy szilánkja valahogy a forrásba került. Így született meg a lélek folyam. Kevesen tudják irányítani és megfelelően használni. Azok akik nem méltóak rá hogy bele lépjenek a mágikus vízbe azonnal szörnyet halnak.  

Vélemény, hozzászólás?

160 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Lélekfolyam

  1. Felemelt a karjaiba és elrepültünk. Szorosan fogtam a nyakát, hiszen rettentő félelmetes volt ez az egész, nem bírom a magasat. Végül egy emeletes ház tetején landoltunk. Mikor egy kulcsot nyomott a kezembe, csak furcsán, kérdően néztem rá. – Komolyan, használhatom? – kérdeztem meg meglepetten. – Én… nem is tudom mit mondjak! – mosolyodtam el. – Köszönöm! – öleltem meg őt szorosan. – Ez sokat jelent nekem, mivel már rég nem voltam otthon… – néztem a kulcsra. – Szóval a 3. emelet! – szorítottam össze a tenyeremet. – Mindent köszönök még egyszer! – kezdtem bele a búcsúzkodásba, majd még egy utolsó ölelést adtam neki és végignéztem míg elszáll. ezek után a tetőn található lejáraton közelítettem meg a 3. emeleti lakást, amit Reyestől kaptam.

  2. -Pontosan. -helyeseltem kissé bután, mintha én is épp ezt szerettem volna mondani. -Most épp a Lélekfolyamnál vagyunk. -körbekémleltem, mintha azon aggódnék, hogy valaki követett minket.
    -Igazad van, jobb lesz ha indulunk. Elviszlek egy helyre ahol meghúzhatod magad.-rámosolyogtam Yuméra és lassan megfogtam, majd felemeltem. -Kapaszkodj a nyakamba.
    Próbáltam óvatosan felszállni, nehogy elájuljon szegény. Közel volt a hely, úgyhogy pillanatokon belül oda is értünk. Leszállni mindig nehezebb, főleg egy emberrel a karomban, szóval kissé megingott a lábam alatt a talaj.
    Leraktam Yumét egy több emeletes, kisebb társasház előtt.
    -Tessék. -a kezébe nyomtam egy ezüstösen csillogó kulcsot. -Ez volt az otthonom miután .. tudod, kidobtak a mennyből. -próbáltam oldani a hangulatot. -És mielőtt újra megtaláltam életem szerelmét. -néztem rá csillogó szemekkel. Kissé sejtelmes volt a dolog, mivel ha engem teljesen elfelejtett, biztosan arra sem emlékszik, hogy én meg Nilela együtt vagyunk. De nem is akartam ilyen felesleges információkkal terhelni az agyát.
    -Szóval, 3. emelet, elég nagy a lakás, használd nyugodtan, ameddig szeretnéd.

  3. Amikor átölelt, kisebb melegség járta át a testemet. Mikor elengedett, figyelmesen tekintettem rá. – Igazad van! Új élet, új lehetőségek, de a fontos emberek itt vannak mellettem! Szerencsére! – vigyorodtam el. – Jelenleg azt sem tudom, hogy hol vagyunk! – mondtam. – Mi lehet itt a közelben, ahová leülhetnénk beszélgetni és még meleg is van? – gondolkoztam el. – Ötlet? – kértem segítséget Reyestől. – Tudod pocsék vagyok az ilyen dolgokban! – túrtam zavartan a hajamba és elnevettem magamat.

  4. -Nyugodj meg, semmi baj. -mondtam és akaratlanul is megöleltem. Amikor észbe kaptam, gyorsan elengedtem és zavart pillantások közepette szabadkoztam:
    -Őő nem lesz semmi baj Yume. Hidd el. Vannak dolgok amikre bár ne emlékeznék. -komorodtam el. -Gondolj bele, most újrakezdheted az életed. A fontos emberekre úgyis emlékszel. -próbáltam vígasztalni. -Akikre nem, azok pedig majd felkeresnek.
    -Deee persze. -válaszoltam Yuménak, majd lassan felsegítettem a földröl. -Hova vigyelek?

  5. – Nem ! – húztam el a számat. – Ne haragudj! – sóhajtottam egyet. – Mi ismedtük egymást a halálom előtt? – kérdeztem rá nála és láttam rajta, hogy talán zavarja ez a dolog, hogy nem nagyon emlékszem rá. – Ez olyan gáz… Annyira szégyenlem magam, hogy nem emlékszem rád! – vettem egy nagyobb levegőt. Rossz volt. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, annyira szörnyen éreztem magam. Egyszer csak kirázott a hideg. – Hideg van! Nem megyünk ki innen? – simogattam a vállaimat, hogy felmelegedjek.

  6. -Őőőő neeem, nem tudom. -próbáltam magamra erőltetni valami mosolyfélét de éreztem, ahogy a hangom irritálóan magas lesz. Köhintettem egyet. -Engem csak Nilela értesített. Másra nem is emlékszel? Semmire? -kérdeztem kicsit faggatózva. Titokban abban reménykedtem, hogy legalább a kaszinós esténkre emlékszik. Elég mély benyomást tett rám, nem szívesen váltam volna meg az emléktől… A férjét nem akartam felhozni, lehet jobb ha nem emlékszik arra az őrültre.

  7. – Szóval tényleg meghaltam… – sóhajtottam egyet. – Nem emlékszem semmire… Az utolsó emlékem az, hogy… hogy.. – gondolkodtam el, hiszen szinte azt sem tudtam mi az utolsó emlékem. – Egy szobában ülök és azon gondolkozok, hogy soha nem megyek vissza a rezidenciára… – a hajamba túrtam. – Te tudod, hogy haltam meg? – kérdeztem érdeklődve őt, hiszen, ha már meghaltam, tudni szeretném, hogy hogyan.

  8. -Picit próbálj megnyugodni Yume. -láttam, hogy eléggé zaklatott, bár ez érthető, ha valakit most támasztottak fel a halálból. -Nyugodj meg és lélegezz. Nilelával nem rég ismerjük egymást, Ő keresett meg, hogy meghaltál. És most itt vagyok, szolgálatodra. -mosolyogtam, de úgy éreztem, hogy még nem tért vissza a humorérzéke, úgyhogy zavartan megvakartam a tarkóm. -Öhm.. figyelj, nem is emlékszel, hogy.. tudod. Hogyan haltál meg?

  9. – Nile barátja? De ő nem beszélt rólad! – jelentettem ki. Próbáltam követni az utasításait, amikor meghallottam valami furcsát. – Te.. Tessék? – néztem rá. – Hogy mi? Meghal..- gondolkoztam el. – Meghaltam? – bámultam egyre zavarodottabban rá. – Az, hogy lehet? És akkor miért élek? Mi? – néztem a kezeimet és csak fürkésztem a szemeimmel. – Miért tetted ezt velem? – néztem mélyen a szemeibe. – Miért? – valószínüleg valamilyen sokkszerű dolgot kaphattam és ezwk után kicsit elfáradva döltem el. – Nekem ez sok egyszerre… Ne haragudj.. Csak.. Csak adj egy kis időt nekem, hogy fel tudjam dolgozni ezt a dolgot.

  10. -Nyugodj meg, Yume. Minden rendben lesz. -próbáltam kissé biztatóan és kevésbé horrorisztikusan beszélni. -Ismersz, már találkoztunk. Reyes vagyok, Nilela.. szóval Nilela ismerőse. -mosolyogtam a gondolatra. -Próbálj meg pihenni, perceken belül jobban leszel és úgy szaladgálhatsz majd, mintha.. tudod. Mintha nem öltek volna meg. -upsz. Talán jobb lett volna ha befogom a szám.

  11. Úgy éreztem magam, mint aki a puha ágyán fekszik és épp keltegetni próbálnak. Nehezen engedelmeskedett először a testem, majd sikerült kinyitnom a szemem. Először egy férfit láttam meg felettem. – Te.. te ki vagy? – kérdeztem meg riadtan és ezek után pillantottam meg a helyyszint, ahol vagyok. – És hol vagyok? Mi történt? – zavarodtam össze és elkezdett fájni a fejem. – Mit tettél velem? – nyúltam volna a kardomért, de nem találtam. – Hol a kardom? – keresgéltem eszeveszettül.

  12. Erős szárnycsapásokkal érkeztem a helyszínre, a fejemben sok ezer gondolat kavargott. Amikor Nilela először mesélt az esetről, eléggé elborzadtam. Tettem már csúnya dolgokat a hatszáz évem alatt, de a saját hitvesemet megölni… Ez még nekem is sok.
    Dübörgő léptekkel szálltam le. Máskor óvatosabban szoktam, de most nem akartam finomkodni. Látva Nilela könnyes szemeit és megtört szívét, nem tehettem mást, mint, hogy igent mondtam… De nagyon felbosszantott az egész helyzet.
    Lassan letérdeltem a folyó partjára és becsuktam a szemem. Bár már nem vagyok az angyalok egyik kegyeltje, mégis maradt belőlem valami az erejükből. Millió apró fénypont töltötte meg a teret, világítani kezdett a víz, majd egy női alak rajzolódott ki belőle: Yume teste.
    Nagyot nyeltem, és halkan suttogni kezdtem hozzá:
    -Yume… itt vagy?

  13. -Ahogy elhúzta Akamét szúrósan néztem rá, de mivel megölelte nem akartam össze rúgni a port a bátyjával, ami nagy hiba volt, viszont én ezt akkor még nem tudtam. Ahogy beszélt nem igazán adtam a szavainak jelentőséget, hiszen láttam már Akamét harcolni, megsérülni és mosolyogni is, így nem igazán tudott negatív irányba befolyásolni. Magamtól is rájöttem, hogy próbál ellene hangolni, de nálam ezek az ellen hangolások nem igazán szoktak bejönni.- Ereszd el… -Mondtam egyszerűen, ám ekkor mondta ki azokat a szavakat, amitől Akaméból kitört a démon. Ahogy térdre rogyott felé indultam, de megtorpantam szavaira. Az eltűnő lélekre kaptam a fejem, de már nem volt sehol, ahogy Akame is eltűnt előlem. Hirtelen kapkodtam a fejem, de a víznél állva megláttam, éppen akkor amikor beszélni kezdett. Szavait hallva elgondolkodtam milyen szót mondjak miközben felé sétáltam, és végül kimondtam, ami megállította. Magamhoz öleltem szorosan, ahogy megölelt.- Legközelebb a bátyáddal is szembe szállok, ígérem… -Súgtam neki, majd ahogy megcsókolt viszonoztam a csókot, szenvedéllyel, össze simulva vele és forrón, szorosan ölelve.- Valóban nem vagy egy egyszerű esetű nő… de ettől vagy olyan különleges… -Súgtam neki megszakítva a csókot, majd ismét megcsókoltam hosszan és szenvedélyesen. Lágyan simogattam a hátát közben és szorosan öleltem.-

  14. Hallgattam a beszését Ivannak, egyre jobban aggódva. Nem akartam, hogy a legnagyobb ellenségek legyenek. Amint felém nyújtotta a kezét, Yuu elhúzott és átkarolt egy önelégült vigyorral az arcán. -És a pecsét? Csak én tudom megtörni..- Beszélt a bátyám. Nem tudtam miről beszélt, de rögtön megjelent egy minta a kezemen, s alatta egy karkötő alakú “festmény”. A pecsét vérvörös színű volt, egyre jobban izzott. -Megtörjem?- Szólalt meg újra, miközben jobban magához szorított. A szorítása erős volt, a saját természetfeletti erejét is beleadta, ezért nem tudtam kiszabadulni. Rettentő erős bátyám volt, hiszen a halál mindenkit erőssé tesz. Mégis ő azelőtt is rettentő erős volt. -Vörös… Vér… Halál…- Mondta Yuu ezt a három összefüggő szót. Ahogy kimonda, a pecsét megtört, s ő elengedt, így a térdre estem. -Nézd meg, milyen szörnyeteget fogadtál be.-Nézett Ivanra. -Te halott vagy… Az igazi bátyám még akkor sem volt ilyen, mikor előhívtam. Te egy halott lélek vagy, pontosabban.- Mondtam már démonformámban ránézve a lélekre, aki ellopta bátyám halott testét. Egy őrült mosoly tükröződött az arcomon, mivel a démoni énem teljesen ki volt engedve. Meg tudtam külömböztetni, ki volt barát s ki nem, de az ő vérüket is kivánta a démoni oldalam. Amint felálltam a földről, a “bátyám” eltűnt egy vigyorral az arcán. Az erőm félig ki volt engedve, ami felrepesztette a földet, s mindent ami körülöttem volt. Amint visszaszívtam, egy hirtelen mozdulattal a víz előtt teremtem, s amint belemártottam az ujjam, a folyó vérvörös lett. -Ivan, tudod te, ki van most a szemed előtt? Jobb, ha nem. Meg akarod ezt állítani, mielőtt elveszteném az uralmat?- Beszéltem már ölésre vágyva. -Mondj egy szót, ami mindent megfog állítani… Vajon eltalálod? Onnantól a tiéd lesz az irányítás a pecsét fölött. Tudod mennyi az esély, hogy eltalálod? Semennyi, de azért próbáld meg.- Beszéltem össze vissza, egy helyben megállva. Összeszorítottam szemeim, s amint kimondta a szót, visszaáltoztam, hiszen eltalálta. Kinyitottam szemeim, s Ivanhoz mentem kinyújtott kezekkel, hogy megöleljem, miközben a pecsét egyben megjelent a kezemben, s kezdett lassan elmúlni. -Megcsináltad… Köszönöm…- Szorítottam magamhoz. Amint eltávolodtam, mélyen Ivan szemébe néztem. Ahogy telt az idő, megcsókoltam, s teljesen hozzá simultam.

  15. -Ahogy közel lépett és megcsókolt viszonoztam a csókot megölelve őt. Nem értettem miért lépkedett el, de kíváncsian figyeltem őt. A feltámadó szélre körbe néztem, valamiért nem tetszett ez a hirtelen támadó szél. Nem tudtam kihez beszél, de reméltem, hogy nincs baj. Ahogy az aurája kezdett alakot ölteni már sejtettem, hogy valami nem egészen stimmel. Ahogy a testvére testet öltött és mellette jelent meg, első sorban Akaméra figyeltem nem a testvérére.- Akame… jól vagy? Minden rendben? -Kérdeztem figyelve Akamét. A bátyja szavait furcsálltam. Nem szokás testvérrel ilyen hangnemben beszélni, főleg, ha szeretem a testvérem. Amikor bemutatott a testvérének a bátyjára néztem.- Ivan Miyazaki vagyok… de talán te is be tudnál mutatkozni. Érdekes férfi, aki egy nőtől várja, hogy bemutassa. -Jegyeztem meg Yuura nézve.- Ez a hangnem pedig nem igazán való testvérek között… Úgy tudom szereted a testvéred. -Mondtam.- Ha pedig szereted, akkor nem kényszeríted olyanra, amit ő nem akar, és nem beszélsz vele így. -Mondtam Yuunak beszélve még mindig.- Ezt a tekintetet inkább a húgodat bántó lényekre vesd… talán ők megijednek tőle… nekem nincs félni valóm. -Mondtam. Valóban nem volt okom félni tőle, így nem is mutattam jelét sem.- Akame, kedvesem… Ugye nincs bajod? -Kérdeztem elszelidült mosollyal, miközben felé nyújtottam a kezem, hogy megsimogassam az arcát és megölelhessem.-

  16. Hallgattam szavait, mélyen belenézve szemébe. Láttam, hogy ruhákat varázsol rám, de a szemkontaktust még mindig tartottam vele. Közel léptem hozzá, majd egy határozott mozdulattal megcsókoltam. Közben egy késztetést éreztem, hogy megkérdezzek valamit, amit soha nem is akartam. Ezt tudtam, hogy mi okozta, hiszen a bátyám sosem nyugodna, amíg nem tudja, hogy biztonságban vagyok valaki mellett. Amint a csók véget ért. Hátralépkedtem, mire a szél rettentő erősen kezdett fújni. Valami szívta ki belőlem a halottidézés erőt, azaz késztetett arra, hogy valakit megidézzek. Az erőm kezdett kiengedni, s az aurám kezdett beszivárogni a földbe. A halottidézés beindult, mintha valaki kényszerített volna rá. -Hagyd abba, Yuu…- Beszéltem halkan, de már késő volt. Az aurám egy emberformát alkotott melettem, s lassan egy személy kezdett látszani, mire az erőm eltűnt. A bátyám állt melettem, Ivan szeme láttára. Az egyik szeme égkék volt, míg a másik vörösen izzott. Ő ilyen volt már kiskora óta. -Miért vagy itt? Minek jöttél ide?- Vontam őt kérdőre. -Mi történt? Máskor örüni szoktál nekem… Jöttem a húgocskámat meglátogatni, nem jó?- Válaszolt néha rápillantva Ivanra. -Be kéne mutatni Akame… Mi történt veled? Mért nem örülsz?- Szólalt meg újra, de nem mondtam semmit. Egyszerűen még beszélni sem tudtam. -Ő… itt I.. Ivan. Ő meg… Yuu, a bátyám.- Kényszerítettem magam egy kis beszédhez. A bátyám erejét még így is érezhetni lehetett, hogy visszaszívta, hiszen ő csak démon volt, nem volt benne emberi faj. Egy olyan érzésem volt, hogy ők ketten nem fognak jól kijönni, mert Yuu egész végig szúrósan pillantgatott Ivanra.

  17. -Ahogy ellépett és azt mondta mindjárt vissza jön, kicsit furcsálltam, de bólintottam. Mikor azt kérte forduljak el, elmosolyodtam és megtettem. Elfordulva vártam rá, ám amikor a vízben kezdett pocsolni és hallottam a víz hangját, de az övét nem, aggódni kezdtem és kis erőltetett várakozás után megfordultam, hátha megint baj van, de szerencsére nem volt. Éppen ekkor találkozott a tekintetünk.- Hallgattam, de aggódtam, nehogy elsodorjon a víz… Ne haragudj. -Mondtam mosolyogva. Végig néztem a testét és igen csak tetszett a látvány.- Igazán gyönyörű vagy kedvesem… nincs mit szégyellned magadon. -Mosolyogtam édesen rá.- De ha megnyugtat én is levehetem a ruhám… akkor kvittek leszünk. -Mondtam kuncogva, majd oda sétáltam.- Ha szóltál volna, akkor varázsoltam volna tiszta ruhát rád… akkor nem fáznál… nem szeretném, ha beteg lennél… -Mosolyogtam és rávarázsoltam száraz, tiszta ruhát.-

  18. Egy kis idő után újra magához húzott, s letörölte a vért az arcomról. A szemem kezdett rendes színéhez térni, így visszaváltoztam. A fejemet neki döntöttem, de hirtelen hátraléptem. -Mindjárt visszajövök…- Indultam a víz felé, majd lehajoltam, s beleérintettem az ujjam. A ruhámra pillantottam, ami tiszta véres volt. Úgy gondoltam, kimosom őket, de addig fehérneműben lettem volna… egy férfi előtt. -Elfordulnál egy kicsit?- Kérdezteem elpirulva, de még mindig nem tudtam mit tegyek. Egy szuszra levettem magamról a ruháimat, így csak fehérneműben voltam. Elvörösdve csúsztam be újra a vízbe, de most nem sodort annyira, ezért tudtam felszínen maradni. A vízben próbáltam kimosni a ruháimat, de sehogy nem jött ki belőle a vér. -Fázok…- Másztam ki a vízből, mikor tekintetem találkozott Ivannal. Elvörösödve néztem szemeibe. -Mondtam hogy fordulj el… De nem hallgattál rám…- Suttogtam, egy sóhaj kiséretében. -Mindegy…- Néztem rá normálisan, csipőre tett kézzel. Persze csak épp tűrtőztettem magam, mert másképp annyira zavarban lettem volna, mint egy ittas.