Kurin fogadó

Messze a város mellett, a lámpás erdő mélyén pihenő épület meleg étellel, meleg ágyakkal várja a kikapcsolódni vágyókat. 

222048

Vélemény, hozzászólás?

526 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Kurin fogadó

  1. – Ez alapvető illem drága…- nevettem el magam. A számlarendezést követően léptem vissza az én kis királynőm mellé, majd pedig így tekintettem le rá. Igaz, még nem is válaszoltam arra, hova is kívánom elvinni őt!
    – Ugyan, én köszönöm. Istenien éreztem magam a társaságodba, ezért is akarom ezt még meghálálni. Van a közelben egy fesztivál, amit terveztem megnézni….- kezdtem bele, majd pedig egy lágy mosolyt húztam a számra.
    – Örülnék ha eljönnél velem… Főleg hogy egy csodálatos tűzijáték is lesz éjfélkor. Na, hogy tetszik az ötlet?- kérdeztem rá érdeklődve. Válaszát megkapva bólintottam egyet, majd pedig az ajtó felé biccentettem, miszerint kövessen és én elvezetem a fesztivál helyszínére.

  2. Mikor felém nyújtotta a kezét, csak mosolyogva elfogadtam a segítségét. – Ön egy igazi úriember! – kuncogtam el magam, majd szépen felálltam. – És merre szeretnél menni? – kérdeztem vigyorogva. Ezek után még elintéztük az anyagiakat. Természetesen most hagytam, hogy ő fizessen. – Igazán köszönöm a vacsorát! – mosolyogtam rá és ahogy mélyebben elmerültem a szemeibe, éreztem ahogy a gyomrom összeszűkül és elvörösödöm. – Akkor induljunk! Kérem, mutassa az utat, kedves Madara! – törtem meg ezt a furcsa érzést.

  3. – Lehet, de hát ki tudja… Hátha majd keresnek, ha megtudják hogy élsz…- biztattam kicsit, ám látszólag felesleges volt, hiszen rá pár másodperce az arcára egy mosoly szökött, s a jövőjére kezdett koncentrálni. Hú, már is jobb, elmúlt a vészhelyzet, hogy lebukok még a végén.
    – Ez a beszéd!- nevettem el magam, majd pedig ötletére egy határozott bólintással válaszoltam, s keltem is fel szépen.
    – Ahogy látom végeztél az ételeddel már… Indulhatunk akkor hölgyem?- kérdeztem meg egy vigyort én is felöltve, majd pedig kezet nyújtottam neki, hogy segíthessem a felkelésben a székből, mégis csak ennyit minimum diktál az illem.

  4. Szavaira még jobban elvörösödtem. – Köszönöm! – nevettem el magam zavaromban, majd az ő kérdéseire elgondolkodtam. – Őszintén, nem terveztem nagyon semmit! – kortyoltam bele a poharamba, hiszen éreztem, ahogy egyre jobban szárad ki a torkom. – Lehet igazad van és hagynom kéne a múltamat… Csupán csak, nem akarom a múltamban megismert embereket megbántani, de ha már nem keresnek… Mert miért keresnének? Hiszen meghaltam számukra… – sóhajtottam fel szomorkásan. – Itt az idő, hogy a jövőmre koncentráljak! – mosolyodtam el végül, és ezzel a mosollyal kicsit eldobtam az összes gondomat, egyenlőre. – Esetleg lenne kedved egy esti sétához? Ha már a tegnap estit elrontottam? – vigyorogtam rá.

  5. – Csak örülni tudok, ha sikerült kikapcsolódnod Yume…- nevettem el magam, ahogy elvörösödött. Csak lágy vigyorral figyeltem őt, s mikor újabb témát hozott fel számomra, kissé kiszélesedettebb vigyorral ajkaimon könyököltem az asztalra, s tartottam vele a szemkontaktust.
    – Nos, nem voltak konkrét terveim a mai estére… Azt terveztem, hogy csak elhozom erre a gyönyörű kis helyre és kicsit közelebbről megismerem a csodás személyiségét. Úgy érzem ezek mind sikerültek, nem?- kérdeztem rá, majd pedig csak előre nyújtva a szabad kezem, játékosan orron nyomom.
    – Na és te terveztél mást erre az estére, azon kívül, hogy a múltadon gondolkozol? Miért nem építed a jövőd inkább kicsit?

  6. – Ha igazán ismernél engem, akkor nem ezt mondanád! – válaszoltam az anyás kijelentésére, s észre sem vettem a kis nyelvbotlását és a következő kijelentésein elnevettem magam. Szépen el telt az idő. Órákat beszéltünk és alig tűnt az egész pár percnek, a végére úgy éreztem magam mellette, mint akit már vagy ezer éve ismerek.
    – Szerintem is csodálatod! – mosolyodom el. – Végre sikerült kicsit kikapcsolódnom! Hála… – néztem rá furán. – Hála neked! – vörösödtem el. Furcsa volt ez az egész szituáció… Még sose éreztem ilyet. Mintha… nem is tudom… olyan biztonságban éreztem magam mellette és valahogy vágytam a társaságára. Titokban abban reménykedtem, hogy ez a mai beszélgetés sose fog befejeződni… – És? Mik a terveid mára? – kezdtem bele a kérdezősködésbe, hiszen kellemetlen lett volna, ha csak vigyorogva bámulom csendben, nem?

  7. – Valahogy sejtettem, hogy hazudsz… Tényleg nem vagy túl jó színész drága…- nevettem el magam, majd pedig így hallgattam végig, ahogy a terveit elmeséli a jövőre nézve. Nem változik, nem változik…
    – Szerintem jó anya vagy… Akarom mondani lennél. Valahogy ezt megérzem…- mosolygok rá.
    – Fura dolog szülőnek lenni… Először még izgalmas meg minden, de végül… Csak szenvedés az egész, ha nem megfelelően neveled a gyerekeid… Ez természetfüggő dolog.- sóhajtottam fel. Lassan eltelik pár óra, így pedig az este felé közeledik az idő. Furcsa mód egész jól tartottam a szerepem és sikerült rendesen összeismerkednünk, vagy is hát az ő részéről.
    – Egyszerűen csodálatos ez az este!- szólalok fel boldogabb vigyorral.

  8. Amikor Annának hívott, hirtelenjében nem is kapcsoltam. – Tessék? Ki az az Anna? -Néztem furán rá, majd leesett. Ennyire idióta vagyok? Miután végig hallgattam, csak azok után szólaltam meg.- Tudod mit? Nem igazán ismerlek, de nem tűnsz rossz embernek, így elmondom az igazi nevemet… Nem vagyok jó a színészkedésben, és ez csak kínosabb lenne, ha tovább folytatnánk! – sóhajtottam egyet. – Az igazi nevem Yume! – mondtam el neki hát, a valódi nevemet. – Vissza térve az előző kérdésedre… Hááát.. – kezdtem bele a válaszba. – Kardforgató akarok lenni! – jelentettem ki vigyorogva. – Viszont családot nem akarok! Nincsenek jó emlékeim a családdal kapcsolatban, így inkább mellőzném ezeket a dolgokat… Meg amúgy sem tartom magam valami anya típusnak! – nevettem el magamat. – Tényleg, neked van két gyereked… Milyen volt apának lenni? – kérdeztem meg őt, hiszen izgatott valamennyire azért ez a téma.

  9. – Igen, nagyon izgalmas…- mondtam semleges hangnemben már, s a megérkezett ételt magam elé húzva kezdtem megszokott kis elemzésem, hogy egy 1-10-ig terjedő skálán mennyire is rontották el az ételemet. Csak egy-két kis apróságot vettem észre, így 2 pontot kapott, mely jó értékelés a magam kis skáláján.
    – Nem rossz… Bár mindenen van mit javítani…- jegyeztem meg a magam negatívnak hangoztatható véleményét.
    – Neked is kedves…- mosolyogtam rá erre, majd pedig neki kezdtem az étkezésnek. A pincér időközben meghozta Yume utólag rendelt italát is, melyre még én is belekortyoltam egyet a teámba, ezzel ismét eszembe juttatva a megrendelt ital létezését. Kezdett egy kis kínos csend beállni, s mivel ő képtelen volt egy téma felhozatalára, lenyelve aktuális falatom felnéztem rá a tányéromról.
    – Na és mesélj csak Anna…- szólítottam azon a néven, amelyen még bemutatkozott tegnap este.
    – Mik a terveid a jövőben, azon kívül, hogy felkutatod a múltad? Családot alapítani? Harcossá válni? Esetleg mindkettő? Vagy egészen más?- kezdtem el faggatni a terveiről.

  10. Felesleges és unalmas? Fura? De, ha így gondolja, akkor minek vállalta őket? Na minegy… – Értem! Egész izgalmasan hangzik! – mosolyogtam rá és ekkor érkezett meg a rendelt ételünk. Észrevettem, hogy elfelejtettem innivalót rendelni, így pótoltam ezt a hiányosságomat. – Egész jól néz ki, nem? – néztem a tányéromra. – Jó étvágyat! – tekintettem rá egy lágyabb mosollyal. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne mondanom neki, így csak csendben ettem és vártam hátha egy mentő témával kihúz minket ebből a csendből.

  11. – Nem fájdalmas, csak felesleges és unalmas téma… Az a nő jelentéktelen már az életemben, mint ahogy a két kölyök is…- fejeztem ki teljes érzelemmentességgel a véleményem róla és a két gyerekünkről, bár ő nem tudhatta még, hogy rá értem az egészet.
    – Fogalmazzunk úgy, hogy kutató és tudós vagyok. Különleges lények megalkotásán dolgozom éjjel-nappal szinte…- mondtam el a “foglalkozásom”, melyet gyakorta űzök.
    – Meg még pár egyéb… De ezek csak elijesztenének tőlem, amit pedig nem akarok. Vannak sajátos terveim még ebben az életemben..

  12. Érdeklődve figyeltem meg, ahogy tekintetét a konyha felé szegezi és így válaszol. Érdekes… – Csak érdekelt! – mosolyogtam rá. – Mindig reménykedtem abba, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor a férjemmel maradok, míg meg nem halok! És gondoltam, hogy talán te is, vagy a volt feleséged is hasonlóan gondolkozik! De látom ez egy fájdalmas téma számodra… Sajnálom! Nem akartam feszegetni ezt a témát! – majd a hajamat kezdtem babrálni és közben azon merengtem, vajon milyen témát kéne feldobnom… – Ééés amúgy mivel is foglalkozol? Mert erről még, úgy konkrétan nem is beszéltünk! – vigyorogtam zavartan rá, hiszen tudtam, hogy ez talán a világ legbénább téma választása volt. Gratulálok Yume…

  13. – Együtt választottuk őket… Szinte már akkor éreztük a köztük lévő ellentéteket… És milyen igazunk is lett végül…- sóhajtottam fel, majd pedig így pillantottam a konyha kijáratára, mikor is a feleségemmel való kapcsolatomról kérdezett.
    – Nem keresett és én se őt, így tehát jelenleg semleges… Nem tervezem az újbóli próbálkozást, valamiért feleslegesnek tartom…- néztem vissza rá a mondandóm után, hiszen addigra már megkönnyebbültem azért. Nem, rohadtul nem volt merszem a szemeibe mondani ezt, mégis csak én még emlékszek a múltra azért.
    – Miért érdekel?- kérdeztem rá, hátha ettől zavarba jön és lemond a témáról

  14. – Milyen véletlen! – nézek rá csodálkozva. – Akeno, Miyako! Ez az a két név, amin gondolkodtam. Én is ezt akartam adni a gyerekeimnek. Ez..ez annyira érfekes! – gondolkodtam el. – Melyikőtök választotta a neveket? Nagyon jó ízlése volt! Akeno, mint a nap és a fény, míg Miyako a hold és a homály! – vigyorodtam el. Annyira érdekes egybeesés. – És a volt feleséged, ő.. Ő merre van? – kezdten újabb faggatózásba. – Nem keresett a válás óta? Vagy milyen most a kapcsolatotok? – kíváncsiskodtam.. Hiszen nem akartam azt, hogy esetleg a volt felesége még mindig érdeklődik utána, én meg itt ülök és talán… Talán még ebből bármi lehet, hiszen nem rossz képű, és megnyerő férfi.

  15. – Honnan is tudhatnám én ezeket, nem?- nevettem el magam, majd pedig így vigyorogtam rá.
    – Nincs mire haragudnom, jogos feltételezés volt, még ha nem is igaz. Nem ismerem sajnos a múltad, pedig szívesen segítenék felkutatni vagy elmondani valamilyen módon…- fejeztem ki együttérzésem a dologban.
    – Nos, egy fiú-lány ikerpárosról van szó… Bár egymás szöges ellentétei, mégis ikrek. A fiú neve Akeno, míg a lányé pedig Miyako, 16 évesek, de már egyedül élnek. Nem éppen békés a kapcsolatom velük, nem igazán támogatják a terveimet és a munkámat, de ezzel már amúgy is sokat mondtam szerintem.

  16. Mikor el ment a pincér, Madara felém fordult és érdeklődni kezdett, hogy hol is hagytuk abba. – A múltamnál! Hogy szerinted se kéne vele foglalkoznom! – mosolyodtam el. – Kicsit úgy is hangzott, mintha ismernéd, és mintha tényleg olyn szörnyű lett volna! – emeltem a tarkómhoz a kezemet. – De lehet, hogy csak én képzeltem bele, ne haragudj! – nevettem el magamat. – De ne beszéljünk a múltamról! Nem akarlak untatni vele… Inkább mesélj a gyerekeidről! – tereltem a témát és kiváncsian tekintettem Madarára. – Hány évesek? Hogy hívják őket?

  17. – Nos ez sokszor fenn áll, a múlt kegyetlen és félelmetes… Tud lenni…. Nem biztos hogy az… Én a helyedben lemondanék róla, csak szörnyűség az egész…- mondtam el véleményem, de egy fajta módon még arra is utalhattam a tudtomon kívül, hogy szörnyű a múltja és én ezt tudom is. Észre se véve elszólásom néztem fel a pincérre és így tettem le az étlapot az asztalra.
    – Egy tea lesz, rizs és sült hal…- adtam le röviden a rendelésem és így tekintettem vissza Yuméra.
    – Hol is tartottunk?- kérdeztem rá a pincér távozása után.

  18. – Ez egy remek kérdés! – húzom el a számat. – Lehet, hogy az a valaki vagy nem fontos, vagy neki nem vagyok fontos… Mert csak felismernek azok, akikkel találkoztam eddig, nem? – kérdezem, s közben egy kósza hajtincs eltakarja jobb szememet. Szépen visszahelyezem a fülem mögé és elmosolyodok. – Félek megismerni a múltamat… De még is annyira megakarom. Olyan fura. – ekkor lépett oda a pincér hozzánk és kérte a rendelést. Én csak egy tál sima rizst kértem, egy kis grillezett zöldségekkel. Madarára tekintettem és vártam, hogy ő mit fog kérni.

  19. -Mh, így már megértem.. Biztos van olyan, amit el kell titkolni, hogy boldogabb életet élhess nélküle és ezért nem mondja el a barátnőd. Rengeteg titok kiderülhet még, nem?- kérdeztem rá érdeklődve, majd pedig a szabó kifejezésre elgondolkodtam. Jó öreg is volt már, ahogy még régebben jellemezte Yume, meg se lep a halála.
    – Oh, értem… Részvétem a veszteségért.- sóhajtottam fel és végül a zsákutcás kijelentésre elvigyorodtam. Szerencsére elakadt mi, szerencsére?
    – És mi van, ha már olyan ember a múltad része, akivel találkoztál, csak idegennek hitted?

  20. – Oh, sajnálom, hogy elváltatok! – húztam el a számat. – Ha ő volt az igazi, akkor biztos újra egymásra találtok! – mosolyogtam biztatóan rá. – Probálkozom felkutatni a múltamat, csak így nehéz… Az egyedüli két ember
    , akik ismerik a múltamat nem mondják el… Mindig terelnek, ha arról kérdezem őket. – könyököltem az asztalra. – Na jó… Legalább azt megtudtam, hogy a másik legjobb barátnőm elment a szigetről az iskolája miatt. Ennyit elmondtak, de semmi többet. Én is próbálkozok, de eddig nem sokra jutottam… Akit megakartam kérdezni, mert mindent tudott az a szabóm, de őt hiába kerestem… Mint megtudtam ő is meghalt… Így mondhatni, hogy egy zsákutcában állok…