Kocsma

A városszéli kis kocsma ahol az események mindig pörögnek. Egy tábla van a bejárat fölé akasztva amin az áll, hogy:

Gyere be mert ha nem mindketten meghalunk… Te szomjan én éhen…

Vélemény, hozzászólás?

821 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Kocsma

  1. -Nem vagy normális gyermek… – nyöszörögte fájdalmában – Egy lidércet csak én vagyok képes megtisztítani… Mert ez az én dolgom és nem másé… – kezét a sebe fölé tette és megpróbálta meggyógyítani önmagát, azonban éppenhogy csak vibrált a kezében égő zöld tűz, majd végleg kialudt. Némán káromkodott. A következő pillanatban a világ forogni kezdett vele és elveszítette az egyensúlyát mire az oldalára dőlt és egy ideig úgy feküdt. Bosszankodva, s kicsit ijedten meredt maga elé. Izmai megfeszültek a testében tekergőző fájdalomtól. Gyémánt szemként gördült végig sápadt arcán egy izzadságcsepp s reszkető kézzel nyúlt a farkaslány által nyújtott levél felé, majd egy kis segítséggel a nyelve alá helyezte. Gyógynövény íze kellemesen csiklandozta ízlelőbimbóit – Még be sem mutatkoztam… – mondta kicsit pöszén a levél miatt – Torime vagyok – nyújtotta kezét egy kézfogásra, ami egy kicsit bénácskára sikeredett – Téged, hogy hívnak?
    Még nem mondta ki, azonban nagyon furdallta az oldalát a kíváncsiság: vajon miért ragaszkodik ennyire? Az erőveszteséggel járó szédülés megint a markában szorongatta és a farkaslány feje minduntalan homállyal burkolva körzött – Nagyon… Szédülök… – nyögte ki álmosan. Szemhénai ólomként nehezedtek szemeire, végül engedve a sötétség hívásának becsukta azt, kézfogásra nyújtott keze is lepottyant a földre.

  2. -Sok mindent látok…. Félelmet, gyűlöletet, fájdalmat….Szenvedést. De ez engem most nem érdekel… Tori-
    Mondta egy monoton hangon, anélkül hogy megfordult volna. Kis idő múlva megfodult, majd egy hirtelen mozdulattal egy tőrt szúrt a lány vállába. A sebből vér csörgedezett a fehér pengére. Az idősebb összeesett a fájdalomtól.
    -Mondtam, hogy nem lesz választásod…-
    Szomorú szemekkel nézett a másikra.
    -Nem fog megölni… csak szimplán elveszi az erődet..-
    Fülét hátradobva térdelt le a vonagló nő mellé.
    -Te kényszerítettél rá… De tessék ez segíteni fog a fájdalmon….-
    Ekkor a lány kezébe rakodt pár levelet, majd ismét hátradőlt.
    -Tedd a nyelved alá… Enyhíteni fogja a fájdalmat.

  3. -Mi van bennem gyermek? Mit látsz? – kérdezte gyengéden, habár tudta, hogy nem valószínű, hogy pont ő fogja feltárni lelke mélyét. A farkaslány azonban rendíthetetlen volt és egy kicsit sértődött is.
    -Ne haragudj… – egy shunpou-val kikerüli a lány és a háta mögött áll meg és mégegyszer visszanéz rá.
    *Most vajon mit teszel?*

  4. -Nem ismersz engem….-
    Mordult fel a farkas démon. Kezét keresztbe téve a lány elé sétált.
    -Azt gondolod nem tudom mire válalkozom… Pedig igen. Sokkal többet éltem meg mint hiszed.-
    Megfordulva dobta fel kezeit az ég felé, és hagyta, hogy ismét maga mellé essenek kezei. Fülei hátrahajolva pihentek, az arcán pedig egy fintort viselt.
    -Sokkal többet…. Veled fogok menni.. Ezen nem változtathatsz.-
    Szemeivel fürkészte a másik tekintetét. Kék sárga szemek néztek az idősebb nő fagyos tekintetébe. Jobb szeme megvillant.
    -Tudok mindent ami benned van. Minden érzést, minden titkot…. Tudom, hogy csak védeni akarsz.. De bíznod kell bennem. Ahogy én is benned..-

  5. Kifejezéstelenül nézett a farkasdémon hatalmas szemeibe – Túl veszélyes. Nem akarom, hogy bajba kerülj, főleg nem miattam – mondta ridegen, hátha ez a jégpáncél megvédi az “igen” – től. Azonban a lány nem tágított. Makacsul állta el az ajtót, megrendíthetetlen tekintete belefúródott a halálisten fagyos lelkébe. Érezte, hogyan lüktet a démon lélekenergiája, mire az ő szíve is egyre gyorsabban kezdett kalapálni.
    -Nem tudsz olyat mondani amivel rávvehetnél arra, hogy igen-t mondjak – semleges hangja mit sem változott a már vagy 4,6 milliárd éve történtek óta, mikor elvettek tőle minden kedves dolgot és s legnagyobb fájdalommal súlytotta az élet: a túlélésével – Nem éltél még eleget ahhoz, hogy tudd milyen rövid az élet. Ne pocsékold el!

  6. Az utolsó mondat felhívta a figyelmét. Fehér fülei aagasba emelkedve, fordultak a lány irányába.
    -Menni? Menni hova? Nincs itt semmi… Senki… Még nincs itt az idő! –
    Mondogatta pánikolva. A szájából gondolkodás nélkül döltek a szavak. Mostmár éber fejjel álta el az ajtót, amifelé tori már indulni készült.
    -Tudom miért vagy itt, és tudom, hogy mit keresel… Segíteni szeretnék. Még van öt órám mielőtt az élők ismét mozogni kezdenének, és csak ennyi időd van megtalálni őket…-
    Nagyot nyelve nézett fel az idősebb nőre.
    -Én vagyok a környék legjobb nyomkövetője… Tudok segíteni.
    Farkincáját lógatva nézett fel könyörgő szemekkel a másikra.
    -Had segítsek…. Kérlek..

  7. -Szerintem eleget ittál – kuncogott a shimigami majd elvette a démontól az üveget. Amaz a földön fekve röhögött valami marha jó dolgon. Összekaparta a részeg démont a földről s valami fekvőhelyet keresve elvonszolta, illetve csak vonszolta volna, de a lány kirántotta a tőrét s kis híján megvágta.
    -Nem lophatsz el én még iszoook! – botladozott és a bárpult felé vette az irányt, hogy még többet igyon.
    -Ne, ne, neee – szinte énekelte mintha egy kisgyermekhez beszélne – Nem szabad… Gyere ink… – a feje mellett repült el a tőr sebesen, majd a szemközti falra kiakasztott darts tábla közepébe szúródott.
    -Juhúúú, telitalálat! – kurjantott elégedetten.
    -Te kis…! – pattnat el a Halálisten cérnája – Bokudou no 30. Shitotsu Sansen! – fénylő háromszögek fogták közre a démont, derekánál a falnak szögezve kapálózott, próbálta kiszabadítani kezeit melyek ugyancsak használhatatlanná váltak a mágia fogságában.
    -Itt maradsz amíg ki nem józanodsz – szögezte le határozottan, azonban a fogoly nem várt módon viselkedett. Könnyei patakokat megszégyenítve folytak le orcáján, sírni kezdett. A Halálisten ezt n tudta hova tenni. Nem igazán egy érzelmes teremtés ő, bár meghatotta a kis füles sírása, annyira, hogy elengedje, megilletődve hallgassa a lány élettörténetét. Mikor lettem ilyen puhány? – gondolkozott el.
    Amikor már nem tudott beszélni, annyira kiszáradt a torka a sok sírástól, felállt s főzött neki egy kis teát. Ettől majd csak kijózanodik – reménykedett.
    Jóízűren kortyolta a forró italt. Arca kicsit kipirult a felszállő gőztől, szeme gyermekien csillogott s a farka megállás nélkül boldogan verdesett. Ideiglenes “őrangyala” megkönnyebbülten felsóhajtott amire a démon fülei egyből a hang forrássa felé fordultak, szemében érdeklődés fénye csillant.
    -Finom? – a Halálisten selymes, szelíd hangja kontrasztot alkotott kinézetével. Sötét, hosszú haja és sápadt arca, kifejezéstelen szemei nem igazán illettek ahhoz a “gondoskodó anyukához”, akit most alakított. Gyengéden megsimogatta a lány fejét majd felállt s visszatérve színtelen hangjához szólt hozzá – Ideje mennem, köszönök mindent.

  8. Alkohollal ködös elmével nevetett fel a lány ijedtségén.
    -Semmi gond.-
    Mondta neki, majd a kezével átölelte a másik vállát, és rádölt a pultra. Egy perc néma csend után halk, a farkas démon megszólalt.
    -Túl ittam magam….-
    Kótyagos fejét az asztalra helyezte, közben halkan szuszogni kezdett.
    Fülei lehajolva lapultak a hajához.
    Ismételten italához nyúlt, és gyorsan lehajtotta az utolsó cseppeket is.
    Farkincája játékosan csapkodott ide-oda, míg a démon piros arcal elnyúlt a széken.
    -Kérsz még…?-
    Kérdezte elcsukló hangon. Kezébe vette az üveget, és a másik lány felé nyújtotta.
    -Van még soooook…-
    Mondta, az utolsó hangot elnyomva. Közben az üres üveget lóbálva nevetgélt.
    Íját lecsúsztatta a válláról, majd a pultra helyezve, magához ölelte a fegyverét. a fekete fából készült íjon apró csíkokban fehér színű festék ékeskedett.
    -Ja tuti hogy túl sok…. –
    Motyogta magában, egy percre vissza nyerve éberségét.

  9. Jól esett ugyan neki a jó fajta likőr, azonban az utóíze szörnyű volt. Halkan felköhögött, majd enyhén rekedtes hangon folytatta.
    -Nem vagyok ember.
    Felnyalábolta bokáig érő fekete haját, s elkezdte kicsavarni akár egy vizes törülközőt.
    -Egy bizonyos lidércet keresek, aki veszélyes lehet a fajtádra – ismételten az ablak felé tekintett, remélvén, hogy itt van valahol a Hollow, azonban az köddé lett.
    -Megint valami hülyeséget álmodtam – folytatta maga elé bámulva – Lefárasztott.
    Hideg teste valamennyire felmelegedett a likőr hatására, azonban szinte azonnal ki is hűlt.
    *Francba! Miért vagyok ilyen istentelen fázós!?* – mérgelődött magában. A démon lány elkezdett hozzá beszélni valamit, azonban az eső ritmikus kopogása a tetőn, s a talajon oly nyugalmat adtak a lánynak, akár egy jó meditálás. Egyik csepp a másik után csöppent a padlóra egy apró kis lyukon keresztül. Csipp-csepp, Csipp-csepp… És hirtelen mint áramütés villant át rajta egy érzés. Nem igazán tudta beazonosítani. Nem Hollow, és nem is démon volt az mi a pocakját bántotta.
    *Éhes vagyok…* – akarta mondani a mellette ülőnek, azonban egy hang sem jött ki a torkán, helyette valami más, valami nagyobb tört fel belőle. Mégpedig egy hatalmas, eget rengető, igen nőies böfögés. Erre a démon felkapta a fejét s kerek szemekkel nézett vissza rá.
    -Úr isten! Bocsánat! – tapasztotta a szájára kezeit.
    *Az alkohol hatott*
    Most már volt valami pulzusa is az átélt kisebb sokk miatt. Most, hogy zavarában bújdosni próbált, szemeit tágra nyitotta az ereiben táncikáló adrenalin. Ha eddig nem, most akár a vak is láthatta, hogy mennyire kék a szeme.
    -B-bocsánat – cincogta újra. A síri csönd mely sötét fátyolként borult a piciny helyiségre, egyre ijesztőbbé vált, főleg mert nem tudta eldönteni, hogy az az eltelt idő csak szerinte volt-e olyan hosszú. Szíve egyre hevesebben verdesett, demonstrálva egy vergődő halat a parton, ahogyan most érezte magát. Mindjárt megfullad a kikivánkozó röhögőgörcstől, azonban az illedelmes éne meg a rémület határán vergődik.
    *Mi folyik itt?* – mintha megfagyott volna az idő, állt ott a kis démon hatalmas szemeket meresztve. Máskor is megesett már vele, hogy úgy érezte a tér-idő sík bekrepált és nem hajlandó megmozdulni, azonban ez mind csak az ő fejében létezett. A vele szemben ülő háta mögött egy ósdi tükör állott, amelyben megtalálta a választ. Nem az idővel volt baj, hanem a szemével.
    *,,Ritka kék, akár a jég”* – emlékezett vissza az egyik látomására, azonban többre nem is volt ideje mert a démon lány hangos nevetésben tört ki.

  10. A démon hátra dőlt. Most barna köpenye alól kikandikált fehér ruhája, és a mellől farkincája.
    -Biztos rendben vagy?
    Nem úgy nézel ki…
    Mindegy… Mit csinálsz itt?
    Nem szabadna embereknek még itt lennie.-
    Felsegítette az idegent, majd ismét leült a pulthoz, és elővett két poharat. Megfogta a likőrös üveget, aztán öntött mind a két pohárba. Megpaskolta maga mellett a bárszéket, és oda hívta maga mellé a lányt. Megvárta ameddig mellé ült, aztán megfogta az üveget, és lassan körözni kezdett a kézfejével.
    -Szóval? Mit keresel itt a semmi közepén démonok órájában…..?-
    Kérdezte szelíden.
    -Még sosem láttalak itt.. Legalább is nem a közelben.-
    Kiváncsian nézett az idegenre, majd átnyújtotta neki a poharat.
    -Igyál csak….. felmelegít.
    Megfogta saját poharát, és lassan kortyolgatni kezdte az italt.

  11. -Hát te meg ki vagy? – kérdezte a vízáztatta ruhába öltözött lány. Azúr kék szemei úgy villantak ki fekete hajtömege alól, akár a Hold, mit éppen a Nap meleg fényáradata dédelget. Egyszerre volt világos és sötét, egyszerre gonosz és kedves, de mindezek mellett nem tükrözött semmilyen érzelmet.
    -Gyere elő, tudom, hogy itt vaaaaa… – mondta volna, de ekkor elkövette azt a hibát, hogy egyszerre akart beszélni és sétálni. Figyelmetlen rálépett a lába előtt heverő pohárra, ami nem csak, hogy ki gurult alóla, de a víz miatt úgy csúszott akár egy szappan – I-tatata… – és már a földön is volt. A látatlan személy mintha valami kuncogás félét hallatott volna, azonban nem mozdult. Csak onnan tudta megállapítani, hogy itt márpedig van valaki, hogy egy igen erős kisugárzást érzékelt, és egy szokatlanul erős, vastag és hátborzongató lélekenergia fonalat látott. Pontosan tudta, hol van az illető, de most nem harcolni jött ide, hanem az eső elől menekült.
    *Az már biztos, hogy démonnal állok szemben… Remélem nem akar megölni…*
    Végtére is nem történt semmi. Lassan felállt, odasétált a pulthoz és leült egy közeli székre.
    *Ilyenkor áldom az eget, hogy egy tekercsben hordom a kardomat és nem magamnál. Akkor már tuti hogy összerúgtuk volna a port… *
    Felnézett a gerendákra és mintha megpillantott volna valamit, de végül nem firtatta. Ha nagyon meg akarja ölni, megteszi később is. Ismételten felállt és odacammogott az egyik ablakhoz. Kicsit szürkés üvegén keresztül is látta, hogy az eső úgy szakad mint akinek valami nagyon nagy poént mondtak. Elidőzött rajta a szeme majd arra ébredt, hogy lekoppant a feje. Álmosan pillantott fel, majd ismételten lehunyta a szemeit, s mély álomba merült. Már nem volt tudatánál mikor összerogyott és akár egy macska, folyt le a fal támogatásával.
    ~Hangosan zuhogott az eső, nem kímélve a gyönge a növénykéket. Egy ház tetején a állt s mikor lenézett, meglátta, hogy a kocsma tetején talpal. Az eső többé nem áztatta fekete ruháját, teljesen száraz maradt azonban körülölelte a hevesen csobogó víztömeg fátyla, mire egy pillanatra minden megállt. A madarak, a fák ágai a szélben, az eső… A következő pillanatban azonban újult erővel indult meg s a zivatar tengerré vált. Hirtelen minden olyan nyugodt lett. Nem volt több hangoskodás, sem fáradtság. Csak a tenger megnyugtató mélység, bölcsőként őrizve a lányt. Még éppen elkopott egy beszűrődő napsugarat, majd egyre mélyebbre süllyedt míg a sötétségbe nem veszett, de ekkor egy kéz megragadta a kezét, és kihúzta a végtelen sötétségből. ~
    A csuklóján érezte valami más dolognak az érintését. Hirtelen felpattanó szemeiből ijedtség sugárzott, azonban hosszú haja ezt eltakarta. Csak a zihálását lehetett hallani. Felnézett az ablaküvegre, melyről minduntalan folytak a krokodil könnyek, hangos koncertet csapva. Valahonnan távolról érkezett egy kedves hang. Az illető mellette térdelt ugyan, de először azt sem tudta, hogy milyen bolygón van. Próbálta rendezni a gondolatait, elfeledvén az álmot most már újra visszatért a révületből.
    -Jól vagy? – kérdezte az ismeretlen.
    -Persze, csak elaludtam – villantott hamis mosolyt ébenfekete hajkoronája mögül – Csak fáradt vagyok.

  12. Nyújtózkodva ült le a bárpult egyik sötét sarkába. A régebben folyamatosan nyüzsgő bár, mostanra elsötétedett. A halál órája. Ennek nevezték ezt az időt. Ilyenkor általában alvilági lények járkáltak, mint például a démon aki most is a sötét bár pultja mellett ült, és lógatta lábát. Ebben az időben, a tér és létezés lelassult 1 perc órákba nyúlt, órák pedig napoknak tűntek. A várakozás ilyenkor őrjítő volt. Míg más démonok pusztítottak, addig a fiatal farkas csak ült és várakozott. Ilyenkor általában csak meghúzódott, egy csendes helyen, és kivárta ameddig az óra visszaváltott. Hagyta hogy farkincája kilógjon köpenye alól, és halkan dúdolva öntött magának még egy kis likőrt.
    Megmarkolta a pohár oldalát, majd a szájához emelve inni kezdett. Az édes alkohol égette torkát, de a lány egy fejrázással kitisztította fejét. Füle megrezdült amikor az ajtó megmoccant.
    -Valaki a közelben van…
    Suttogta magában, majd felugorva székére, a lány felmászott a tető szerkezetre.
    Elővette íját, és felhúzott nyílvesszővel várta a lényt, aki megzavarta nyugalmát.
    A pohara pedig az idegen lábához gurult.

  13. *Kövér cseppekben hullott az eső, fátyolként borulva az erdő szélén álló kis kocsmára. Ajtaja nyitva állott, ez jelezte, hogy nyitva van s a fölé egy kis szöveget véstek a fába.

    ,,Gyere be mert ha nem mindketten meghalunk… Te szomjan én éhen…”

    *Ezt persze a vándor ifjú nem olvasta el, csak berohant az eső elől, hogy meghúzza magát. Azonban ott sötétség honolt.

  14. Mikor készen lettem a zuhanyzással, szépen felvettem a Xaviertől kapott ruhákat és kimentem a fürdőből. Hol is van az a szoba? Gondolkodtam el és körbetekintettem. Felső szint? Igen, valami olyasmiről hadovázott. Pár perces keresés után egy szobába lyukadtam ki, ahol volt egy ágy. Nem voltam biztos benne, hogy erről a szobáról beszélt Xavier, vagy sem, de már nagyon fáradt voltam, ezért nem törődtem semmivel és bemásztam az ágyba. Pillanatok alatt elnyomott az álom. Reggel már csak arra keltem fel, amikor valaki kopogtatni kezdett az ajtómon. Nagy ijedtségemre, egyből felültem az ágyon és csak akkor nyugodtam meg, mikor meghallottam a vendéglátóm hangját. -Hm! – válaszoltam neki bólogatva és kimásztam az ágyból. Éreztem, ahogy a hajam az egész fejemet belepi, így szépen az arcomból eltávolítottam. Igyekeztem le a konyhába, hogy nehogy Xavier azt higyje, hogy ennyire lusta vagyok, vagy hogy ilyen sokáig tart nekem felébredni. Mire leértem Xavier már a konyhába volt. – Jó reggelt! – mondtam halkan neki, majd megvakartam a tarkómat és ásítottam. Elégedetten láttam, hogy még Xavier sincs teljesen magánál.

  15. * Mielött teljesen elmerültem volna a gondolatimban a kérdésén elvigyorodtam.*
    – Akár mennyire is jól állnának és emelné ki az alakom azok nem az enyémek. A volt jegyesemé voltak azok a ruhák, csak mindig halogattam eldobni őket. Gondoltam egyszer még hasznát veszi valaki és végül igazam lett.
    * Azzal elhallgattam. Hallottam még a víz csobogását aztán végleg elaludtam. Talán 3 órát aludhattam anélkül hogy megmozdultam volna. Kimentem a konyhába hogy magamhoz vegyek némi folyadékot aztán elindultam felfelé. Elégedetten mosolyodtam el mikor láttam hogy megtalálta a vendégszobát. Jómagam is bevettem magam a hálószobába majd becsuktam magam mögött az ajtót és lefeküdtem vissza aludni. Fél hat felé ébredhettem fel valami zajra mely kintről jött. Az ablakhoz lépve láttam hogy valami vagy valaki megpróbált bejutni a házba. Nem foglalkoztam vele túlságosan hisz ide be senki se juthat ha csak be nem hívják. Nagyot nyújtóztam majd megindultam Maggie szobája felé. Halkan bekopogtam majd résnyire kinyitottam az ajtót. *
    – Jó reggelt! 30 perc és reggeli! Remélem kipihented magad mert hosszú nap áll előttünk.
    *Azzal lementem a konyhába kávét főzni, hogy valahogy életre kelljek. *

  16. Az elvarázsolva megjegyzésére elvörösödtem. Talán tényleg itt lenne az ideje egy kicsit javítanom a figyelmemen. A második magyarázatára már jobban oda figyeltem. Külön vendégszoba is van? És én még azt hittem, hogy a földőn alszok. A fürdés lehetőségét hallva felcsillant a szemem. – Nem lenne rossz fürdeni egyet! – mondtam, majd azt vettem észre, hogy egy dobozt húz elő és matatni kezd benne. Egy-két szebb darab is a keze közé akadt. Amikor felém nyújtotta a pizsomát, kuncogni kezdtem. – Ezeket te szoktad hordani? – kacagásom nevetéssé növekedett. Majd elcsödesültem. – Bocsánat! – mondtam bűnbánóan és szépen én is elmentem felfrissíteni magamat. A fürdőszobája is, akár a többi helyiség, tökéletesen volt berendezve. Levettem a ruháimat és egy párpercig engedtem magamra a vizet. Imádtam ezt az érzést, teljesen olyan volt mintha nem csak a testem, de a szellemem is megtisztulna. Mikor végeztem, megtörülköztem és felvettem a pizsomát.

  17. * Mikor végeztem gyors felöltöztem és elkezdtem törölgetni a hajam miközben kimentem az előszobába ahol Maggie várt. Kérdésére felvontam a szemöldököm majd elmosolyodtam.*
    – Látom el voltál varázsolva amikor ezeket magyaráztam. A felső szinten van a vendég szoba. Ágy, asztal és szekrények. Használd kedvedre őket és érezd magad otthon. A fűtő itt van lent, a konyha pedig rögtön a nappali szomszédságában. Ha szeretnél lefürdeni találsz a szekrénybe törölközőt, majd nézek neked valami ruhát. Valahol még meg kell lennie Kayla ruháinak egy részének. De hová is tettem?
    * Elkezdtem egy szekrénybe kutatni ahonnan egy nagy dobozt húztam elő. A dobozban minden féle ruhadarab volt, melyben félig el is tűntem. *
    – Ez egy estélyi… Ez valami jelmez… Nyári gúnya… Pizsama!
    * Engedtem meg a ruhát majd kimásztam a dobozból.*
    – Ez átmenetileg megteszi már ha szükséged van rá. Reggel hatfelé ébresztelek és utána reggeli. Ha éhes vagy szolgáld ki magad bátran. Viszont én most fogom magam és leülök meditálni. Ilyenkor se kép se hang szóval önhálóan kell ellened amíg pihenek.
    * Azzal leültem a kanapéra és hátraöltve lehunytam a szemem és elkezdtem meditálni. *

  18. * Mikor végeztem gyors felöltöztem és elkezdtem törölgetni a hajam miközben kimentem az előszobába ahol Maggie várt. Kérdésére felvontam a szemöldököm majd elmosolyodtam.*
    – Látom el voltál varázsolva amikor ezeket magyaráztam. A felső szinten van a vendég szoba. Ágy, asztal és szekrények. Használd kedvedre őket és érezd magad otthon. A fűtő itt van lent, a konyha pedig rögtön a nappali szomszédságában. Ha szeretnél lefürdeni találsz a szekrénybe törölközőt, majd nézek neked valami ruhát. Valahol még meg kell lennie Kayla ruháinak egy részének. De hová is tettem?
    * Elkezdtem egy szekrénybe kutatni ahonnan egy nagy dobozt húztam elő. A dobozban minden féle ruhadarab volt, melyben félig el is tűntem. *
    – Ez egy estélyi… Ez valami jelmez… Nyári gúnya… Pizsama!
    * Engedtem meg a ruhát majd kimásztam a dobozból.*
    – Ez átmenetileg megteszi már ha szükséged van rá. Reggel hatfelé ébresztelek és utána reggeli. Ha éhes vagy szolgáld ki magad bátran.

  19. Nem volt túl sok választásom… Vagy a hideg, kinti este, vagy Xavier lakása. Szóval elfogadtam az ott alvást. Elég sokáig tartott mire oda értünk, de ahogy a mondás is tartja a jó alvóhelyért megkell szenvedni. Mikor oda értünk elmosolyodtam. Bárcsak nekem lenne egy saját házam. Ahogy betessékelt, alaposan körbe néztem. – Hű! – ennyit tudtam csak mondani a ház belsejére. Az egész szépen volt berendezve. Míg Xavier az ajtajával és az ablakaival szórakzott, addig én közelebbről is szügyre vettem néhány dolgot. Nem is igazán figyeltem oda arra, hogy mit mond éppen. Csak akkor vettem észre, hogy eltűnt, amikor meghallottam a zuhany hangját. Hirtelenjében olyan kellemetlenül éreztem magamat, hiszen egy idegen házában vagyok. Nem igazán mertem semmihez se nyúlni, nehogy valaminek baja essen, ezért csak csendben leültem és vártam, míg végez a tusolással. Mikor megláttam, szinte azonnal le is támadtam. – Izé… Hol fogok tudni majd aludni? – kérdeztem meg őt, enyhén zavarban.