Khail szigete

Khail szigetét egykor Istenek lakták és okkal volt nevezhető ez az elrejtett kis sziget, a földi paradicsomnak.

Ám az egyik Isten bosszút esküdött testvérei ellen.

Óriásoknak és különféle förtelmes szörnyeknek mutatta meg a szigetre vezető utat melyet rövidesen el is foglaltak, a teremtmények így elkergetve az Isteneket.

Azóta se ember se Isten nem tette be a lábát eme vér áztatta földre. Nem tudni, hogy a sziget új lakói élnek vagy halnak de egy biztos. Aki ide merészkedik halál fia.

Vélemény, hozzászólás?

213 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Khail szigete

  1. – Teljes mértékben szabad vagy és leszel is. Te döntöd el hogy megteszed amit mond vagy sem. Nincs ereje hogy kényszerítsen. Vagyis az ő ereje most már a tiéd, szóval használd bölcsen. És az hogy világot akarsz látni és segíteni szerintem egy remek dolog. Régen én is jártam a világot. Sőt még most is néha bár az utóbbi időben itt ragadtam.
    * Arra hogy megköszöni egyáltalán nem számítottam hisz szinte sose köszönik meg. *
    – Igazán nincs mit. Ha szükséged van segítségre szólj bátran. Nem harapok.
    * Fojtattuk az utunkat, ám mikor azt mondta szörnynek tartották egy pillanatra megtorpantam.*
    – Értem… Szóval szörnynek… Ismerős érzés. Engem még az alvilági söpredék is szörnyetegnek, torzszülöttnek tart, hát még az ember, de megtanultam nem törődni a véleményükkel hisz mindentől félnek amit nem értenek… Te se foglalkozz velük… Engedd el a füled mellet és tedd amit jónak látsz.

  2. Csak bólintottam, miszerint tudok járni. Ezek után összepakolta dolgait, amit én csak csendben figyeltem végig. – Értem! – félénken mosolyogtam tovább. – Akkor nem leszek sokáig szabad! – jegyeztem meg, aztán lassan elindultunk és követtem, ahogy csak tudtam. – Fogalmam sincs, hogy mihez lenne kedvem… – néztem a földet, ahogy haladtunk. – Talán szeretnék világot látni és ahol lehet ott jót tenni. – sóhajtottam fel. – Most biztos furának tartasz, igaz? – néztem fel rá félénken, majd elkaptam a tekintetemet. – Köszönöm, hogy segítettél… tudod, még soha senki nem segített nekem, és nem foglalkozott velem, csak ő. – sóhajtottam fel. – Mindenki egy szörnyetegnek tartott… Nem mondták, de láttam a szemükön a gyűlöletet és a félelmet.

  3. – Nyugodj meg.
    * Néztem rá majd a terepet kezdtem el vizslatni. *
    – Jobb ha innen elmegyünk és keresünk egy helyet ahol pihenhetsz egy kicsit amíg vissza nyered az erődet. Útközben mindent elmagyarázok. Tudsz járni vagy vigyelek?
    * Néztem rá kérdően majd azt a kevéske felszerelésem elpakoltam.*
    – Láttam egy épnek mondható házat ahol estér meghúzhatjuk magunkat. Egyedül meg sosem leszel hisz veled van. Csak időbe telik mire magához tér, hisz őt is megtisztítottam. Biztos fog még beszélni veled idővel. És hogy mit csinálj? Mit szeretnél csinálni? Mihez volna kedved?

  4. Válaszát hallgatva elgondolkodtam. Lehet, ezért érzem magam felszabadultabbnak? A tudatom is mintha szabadabb lenne. – Bátor? – néztem furán rá, hiszen én sose éreztem magam bátornak. – Xavier… mintha hallottam volna már ezt a nevet… – simítottam meg a homlokomat, hiszen még mindig nem éreztem túl jól magamat. – Köszönöm! – néztem rá és lágyan elmosolyodtam. – Remélem, tényleg hamar elmúlik. – utaltam a rosszullétemre. – És most mi lesz vele? Akkor többet nem fog beszélni hozzám? – húztam el a számat egy kicsit. – És akkor csak én fogok irányítani, mindent? – néztem a kezeimre. Fura volt ez az érzés. – És… most mi lesz velem? Nem tudom, hogy mihez kezdjek… Én még nem voltam egyedül. – néztem kétségbeesetten Xavierre. – Mit csinálnak mások? – vörösödtem el. Biztos idiótának nézett, de nekem fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni, hiszen eddig mindig megmondták mit csináljak.

  5. * Kérdésére csak elmosolyodtam. *
    – Olyat tettél melyre sokan nem is képesek. Megszabadultál a démontól aki eddigi életed során irányított. Most rajtad a sor hogy irányítsd és a kezedbe vedd a sorsod irányítását.
    * Simogattam meg a fejét majd hagytam had kapaszkodjon belém.*
    – Semmi gond, csak nyugodtan. Nagyon bátor lány vagy Maggie. Enged meg hogy ismét bemutatkozzak. A nevem Xavier, és azért vagyok itt, hogy segítsek neked amiben csak lehet. Azért küldtek hogy megszabadítsalak a sötétségtől. Ami az imént történt az egy bűnfaló által végrehajtott átalakított ördögűzés volt mely megtisztított mindkettőtöket. Így továbbra is együtt élhettek szimbiózisban anélkül hogy a tested és lelked elpusztulna. Ha ügyesen csinálod akkor birtokolhatod a démonod minden erejét mellyel jó dolgokat vihetsz végbe. De először talán le kéne pihenned. A rosszullét nem szokatlan egy ilyen művelet után. Hamar elmúlik.

  6. Lassan lépkedtem a fény felé. A szemeimmel hunyorogtam, hiszen a fény ereje elég erős volt. Mikor átléptem a fényen, éreztem, ahogy felszabadulok. Olyan volt, akár egy nagy sóhaj. Ezek után újra a székben találtam magam lekötözve. – Kicsit hányingerem van! – néztem zavartan körbe, hiszen még mindig nem értettem mi is történt. A gyomrom kavargott és erős szédülés jött rám. – Azt hiszem emlékszem… pár dologra. – néztem a férfire, aki közben eloldozott. – Mi történt pontosan? – érdeklődtem, miközben a férfi segített felállni. Emlékeztem bizonyos dolgokra, de inkább olyan álomszerűnek tűnt és voltak homályos dolgok, amikre nem bírtam visszaemlékezni, akárhogy is próbáltam. Nehezemre esett az állás, így belekapaszkodtam a férfibe. – Ne… ne haragudj! – kértem bocsánatot tőle, amiért megkapaszkodok benne.

  7. * Megfogtam a kezét és egy éles fény felé kezdtem vezetni.*
    – Kissé vakító de nem kell tartanod tőle. Ha áthaladsz rajta szabad leszel teljesen.
    * Eközben a démon már szinte teljesen megtisztult a dobozban és még arra sem volt ereje hogy megszólaljon. Tudtam ha átlép a fényen akkor végleg nyert ügyünk van hisz a démon lelke makulátlanná válik ahogy Maggié is. Cseppet se aggódtam hogy ezek után hogy fog reagálni a szervezete hisz tudtam hogy minden rendben lesz csak egy kicsit furcsa érzés fogja hatalmába keríteni, hisz nem nyomja majd semmi a szívét se a lelkét. Amint átért a lány a fényen vissza tértünk a valóságba. Elengedtem a homlokát majd elkezdtem kioldozni. *
    – Jól érzed magad Maggie? Emlékszel valamire ami az elmúlt időben történt?
    * Éreztem ahogy a démon egy része még benne van de oly gyenge hogy nem lesz vele gond főleg hogy az ő lelke is makulátlan lett.*
    -Segítek felállni.
    * A kezem nyújtottam felé hogy segítsek neki.*

  8. A kérdésre, miszerint el tudnám-e engedni a rossz emlékeimet, csak némán bólintottam. Jelenleg úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok. Éreztem, ahogy a testemet átjárja egy fura melegség, ami nem fájdalmas, hanem inkább jó érzés volt számomra. Megkönnyebbültem. A férfi hangjára csak elmosolyodtam. – Vezess! – mondtam áhitattal, s vártam szavaira. Ez lenne a szabadság? Mélyedtem el gondolataimba és furcsa módon őt, akiért annyi évig oda voltam és aki nélkül létezni se tudtam, nem kerestem. Az eszembe se jutott.

  9. * Mikor láttam hogy megnyugodott és egyenletes lett a légzése megsimogattam a fejét majd a démonra néztem aki nem messze tőlünk dobozba várva hevert a földön. Arcomon elégedett mosoly húzódott mely jelezte hogy sikerült amit akartam. *
    – Meggie… Eltudod engedni a rossz emlékeket? Szeretnéd elfelejteni? Ha igen akkor elég ha bólintasz.
    * Fény kezdett el áradni a dobozból mely a lény megtisztulását jelentette. *
    – Ha készen állsz kövesd a hangomat és én kivezetlek a sötétségből…

  10. Ahogy letakarta szemeimet, összerezzentem, s végig hallgattam őt. – Csak egy emlék…- utánoztam őt. Utasításait, mint egy jó kislány követtem. Egy patak mellé képzeltem magam, ahol egyedül voltam. Csak a patak csobogását figyeltem, ám ez a kép torzulni kezdett, a növények életre keltek és megpróbáltak felém kúszni. A patak körülölelt és éreztem, ahogy mindjárt ellep a víz. Ekkor eszembe jutottak a férfi szavai. Egy doboz.. Gondolj egy dobozra! Bíztattam magam és elképzeltem egy dobozt, ami elzárt a veszélyektől. Ez így nem is olyan félelmetes! Kezdtem megnyugodni és már nem is gondoltam se a démonra, se a félelemre. Éreztem, ahogy egyre nyugodtabb leszek és ebbe a nyugodságba, akár még aludni is tudnék.

  11. – Hogy megvédjen? Mégis kitől? Az ártatlan emberektől akit megölt majd felfalta őket? Ő maga mondta, hogy nem az első eset hogy kiakarták űzni egy testből. Szerinted az előtted lévőkkel mit tett? Kihasználta őket majd bekebelezte a lelküket. Nem vagy más számára csak egy eszköz amit ha eleget használt majd eldob. Beszennyezett téged és most azt akarja fojtasd a gyilkolást… Melyik számodra a fontosabb Maggie? Az hogy egy démon csicskása legyél akire lassan már nem lesz szüksége, vagy egy erős önálló nő akinek lehet még jövője? Akár még családod is lehet. Férjed és gyerekeid. Minden amire vágytál egy karnyúlásnyira van, de ehhez talpra kell állnod és kizárni őt a fejedből. Ő csak egy élősködő aki nélküled nem megy semmire. Te vagy itt a főnök és nem ő, hisz nem több ő már csak egy rossz emléknél.
    * Ekkor mögé léptem és letakartam a szemeit.*
    – Csak egy emlék…
    * Suttogtam a fülébe halkan majd a másik kezem előre nyújtva a démonra mutattam.*
    – Képzelj el egy szép helyet ahol most szívesen lennél. Nincs más rajtad kívül ott. Semmi se bánthat… Biztonságban vagy… Ha mégis félsz valamitől azt képzeld el egy dobozban amit semmi se bír áttörni. Se árny de hús vér lény.
    * Eközben a démont figyeltem, és az emlékekkel, mely az áldozatok mására készültek gondoskodtam róla, hogy ne tudjon megszólalni. *

  12. Szavait halkan és remegve hallgattam. A fájdalomtól izzadni kezdtem és a hideg rázott. – Miért? – suttogtam halkan és értetlenül, hiszen Ő azt mondta, hogy ezt mind miattam teszi, hogy megvédjen. – Az én hibám! – szólaltam meg először csak halkan, miután az új helyre érkeztünk. – Ezek mind az én hibáim! Miattam tette! Hogy megtudjon védeni! – kezdtem egyre hangosabban beszélni, de a zokogástól alig lehetett érteni a mondataimat. Bűntudatom volt, hiszen tudtam, hogy ártatlanok haltak meg miattam. Úgy éreztem, mintha a testemet szét akarnák tépni. A démonnak ez tetszhetett, hiszen a gyengeségem az ő erősségét táplálta.
    – Nem fogod tudni megtörni! – nevette el magát és szép lassan kezdett újra eggyéválni a letépett testrészeivel. – Maggie, gyere vissza hozzám! Tudod jól, hogy én sose bántanálak így, mint ahogy most ez az ember teszi! Ne hallgass rá, csak elakar szakítani minket egymástól! – a démon szavai megigéztek és akár egy hippnotizált, szemeim a démonra meredtek. Nem akartam egyedül lenni és tudtam, ha ő velem van nem leszek egyedül.

  13. * Amint megfogta a kezem felsegítettem és az árnyékra néztem.*
    – Minden rossz emléket és tapasztalatot eltörlök amit miatta éltél át. Mind a kettőtöket megtisztítom és ha végeztem utána teljes életet élhetsz. Ha akarod segítek hogy megtaláld a helyed, de ezt végig kell csinálnod. Sok rossz dolgot elkövettél mert ő arra kényszerített. Neked is át kell élned amit az áldozatoknak. De ígérem amint vége sokkal könnyebb lesz. Mintha újjá születtél volna.
    * Ekkor egyik kezem előre nyújtottam és csettintettem egyet melytől máshol találtuk magunkat. Egy város széli kis házban.*
    – Egy szegény házaspár fogadott be miután az egyszer gyermekük meghalt egy háborúban. Rögtön a második éjszakán meghaltak.
    * A démon egy ágyban feküdt mely fölé két ember hajolt. Megragadták a démon végtagjait és ketté tépték majd a falra szegezték.*
    – Borzalmas dolgokat fogsz látni és érezni de ki kell tartanod Maggie. Már elkezdett megtörni… Ha pihenni akarsz csak szólj.