Khail szigete

Khail szigetét egykor Istenek lakták és okkal volt nevezhető ez az elrejtett kis sziget, a földi paradicsomnak.

Ám az egyik Isten bosszút esküdött testvérei ellen.

Óriásoknak és különféle förtelmes szörnyeknek mutatta meg a szigetre vezető utat melyet rövidesen el is foglaltak, a teremtmények így elkergetve az Isteneket.

Azóta se ember se Isten nem tette be a lábát eme vér áztatta földre. Nem tudni, hogy a sziget új lakói élnek vagy halnak de egy biztos. Aki ide merészkedik halál fia.

Vélemény, hozzászólás?

178 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Khail szigete

  1. Miközben futottam vele, éreztem, hogy a hátán valami kiemelkedik. Szárnyak? Figyeltem meg nagy fekete, pikkelyes szárnyait. Ezek után átölelt, ami annyira nem tetszett, de el kellett tűrnöm, hiszen, ha eleresztett volna, akkor repültem volna a levesbe. Egy szikla tetején landoltunk. Körbetekintettem, hogy lássam pontosan mi is a helyzet, amikor megszólított. – Az attól függ! Mekkora tüzet tudsz csinálni? – kérdeztem vissza. – Az egész lényt el kell borítani a tűzzel! – jelentettem ki.

  2. Meglepetten tapasztalom, hogy felemel, akár egy bajbajutott hercegnőt, majd rohanni kezd velem. Kuncogva fordulok felé, majd érzem, hogy szárnyaim csontozata átszakítja a lapockáimat, majd hirtelen hatalmas, fekete, pikkelyes szárnyaim nőnek. Magamhoz ölelem, majd felreptettem magunkat egy messzebbi, kiálló sziklarészhez.
    – Talán a sárkánytűz hatásos lenne, nem gondolod, Miya?

  3. Mik ezek a fekete alakok? Csodálkoztam magamban, hiszen még ilyen lényeket soha nem láttam. Tőrömmel rontottam neki a hozzám legközelebb állóhoz. Mint a papírt, úgy vágom kis cafatokra. Furcsa.. Olyan könnyen legyőzhetőek ezek a fekete lények. Lepődtem meg és nem hagyott ez a dolog nyugodni. – Clau! – kiáltottam a lánynak. Nem vagyok a futás híve, de fel kell mérni az erők közötti különbséget. – Futás! – indultam el felé, amikor megláttam, hogy az apró darabok összeállnak és a sok kis fekete alakból, épp egy nagy akar létre jönni. Clau felé rohanva kaptam el a kezét és mint ahogy a hercegnőket szokás, felemeltem és futni kezdtem.

  4. Érzem, hogy fekete pikkely terjed szét a karjaimon, míg én az egyik, emberalakú, fekete léleknek “ugrok” neki. Bal oldalt, a válltól kezdve vágok át rajta vízszintesen, de mivel se teste, se semmi mása, ezért a köd csak szétbomlik. A harcstílusom kegyetlen és brutális, sehol nem állok le egy pillanatnál sem tovább. Kaszabolok, majd lépek a következőhöz. Normális esetben ilyenkor már rég vér borítana be, itt viszont nincs így.

  5. – Claudett… Jó hosszú név, de akkor Clau leszel! – jelentettem ki és közben végig követtem szemeimmel a mozdulatait. – Értem… Szóval folytathatjuk tovább a keresést! – sóhajtottam unattan. – A nevem Miyako, és kérlek ne cicusozz engem! – kértem meg, amikor rám szólt és láttam, hogy támadásra készül. Ekkor aktivizáltam sharinganomat és elővettem az egyik tőrömet. Kerestem a támadókat, hogy honnan jöhetnek és közben oda-oda pillantottam Claura. Érdekelt, hogy neki milyen a harcistílusa.

  6. – Szólíts, ahogyan akarsz, de a Claudett pármilyen becenevére hallgatok.
    Legugolok majd beleszagolok a levegőbe, nem. Itt sajnos nincs sárkány szag. Vagyis van, de ami itt található az legalább négy-öt órás.
    – Elment, de egy biztos. Imádja a temetőket, a mocsarakat, a tavakat és a sziklákat, tehát… tovább. Egyébként ha akarod, te is elárulhatod a nevedet, de ha ez nem megy, akkor maradok a Cicusnál.
    Lelkek jelenlétét érzem, ezért megdermedek, majd magamelőtt előreteszem a kezemet, méghozzá oldalt. Ujjaim kecsesen állnak, szép, ám de apró távolságra egymástól. Normális körmeim elszíneződik feketére, majd acélszürkére, miközben karmaim egy halk, előkuszó hangal nőnek meg legalább ötcentiméteresre.
    – Készülj.

  7. – Na, végre! – mozgattam át a testemet. – Ugyan ez a pár kilóméter meg se kottyan nekem! – vigyorodtam el. – Jöhet a 60! – jelentettem ki önelégülten, majd követtem. Ez a csaj kiborít, pláne ezzel a fura viselkedésével. Egy sírhoz értünk. – Nos, itt van a sárkányka? – néztem körbe és a sok sírkő látványa mosolyra késztetett. Imádtam a temetőket, hiszen mindig a céljaim jutottak az eszembe róluk. Az elgondolkozásom után a lányt figyeltem és csak most jutott az eszembe, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak. – Mi a neved, amúgy? Ha már segítek neked, akkor már tudnom kell, hogy is hívjalak. Mégsem mondhatom azt rád, hogy szivárványka!

  8. – Legyen.
    Megvillannak a szemeim, majd az indás-tövises bilincsekre nézek.
    – Ereszd! – lassan kúszva engedik el a tővisek, mire felkuncogok, majd felállok. – Igyekezz lépést tartani, nem szeretem azokat, akik korlátoznak. Szeretem a napi 50-60 kilométert, a te kedvedért maximum… 35-re vagyok hajlandó lecsökkenteni, tehát siess és tartsd a tempóm.
    Azonnal elindulok az itteni egyik sírszerű hely felé. Végtére is… hol máshol lennének szívesen a szellemsárkányok, mint a temetőbe? Sehol.

  9. A perverz kacsintására a hideg kiráz. – Miért nem tudsz egyszerűen csak hagyni? – kérdezem meg unottan. – Csak azt az idióta sárkányt akarom! De ha neked ennyire kell, akkor megkeresem a másikat…- sóhajtok gondterhelten. – Tudod mit.. Segítek neked… Csak engedj végre el! Már nagyon kényelmetlen ez a helyzet… Aztán, ha meg van a sárkányod, utunk elválik… Megfelel? – néztem rá fáradtan és reméltem, hogy most már elenged.

  10. Beleszagolok a levegőbe, maj a lányra és a sárkányra is ránézek.
    – Átverés szag van a legvegőbe, nem, Dhaeso? – vöröspikkelyes sárkányom halkan rikolt egyet, majd akár egy sál, a nyakamköré tekeredik. Ravasz, gúnyos félmosollyal nézek rá. -Elengedtelek, de megkell esküdnőd az életedre, hogy nem nehezited meg a munkámat, valamint, hogy rám fogsz hallgatni. Ha végetér a küldetésünk, talán meg is jutalmazlak… egy kicsit.
    Perverzen rákacsintok, majd felkuncogok. Sokan kérdezték már tőlem, hogy mégis mi a fenéért próbálkozom lányokkal. Pont ezért. Édesek, aranyosak és gyengédek egymással érzelmileg.

  11. Hangjára nagyot nyeltem és csak idegesebb és zavartabb lettem. – Hagyj békén és eressz már el! – próbáltam ficánkolni, ám ekkor valami furcsanyelven kezdett el beszélni és a fekete valamik erősebben kezdtek szortani. – Ch! – szisszentem fel. Ezek után a kis szvárványlány leült elém és simogatni kezdte a sárkányát. Vicsorogva hallgattam végig szavait, majd mikor elmesélte milyen vér is van az ereiben elvigyorodtam. – Rendben… Segitek neked, ha már ilyen “szépen” kérted.. – mondtam lágyan neki és már előre tudtam, hogy nem én leszek az ő segitségére, hanem pont forditva lesz ez.

  12. – Miért is tegyem? – dorombolok a fülébe szórakozottan. Aranyos a kicsike. Erős, de valljuk be, a feketemága mindig hatásos. A tűskékre és a tővisekre nézek, majd elfnyelven kezdek beszélni hozzájuk. – Szorítsd meg, s tartsd egy helyben!
    Leülök egy szikrára, mig Dhaeso-t az ölembe helyezem, és simogatni kezdem azt, közben a szemeibe nézek.
    – Szóval látsz? Nem baj, Cicám, nem te vagy az első, aki ezt teszi, de , ha nem viselkedsz, leht, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy nézhetsz bármit is. Még valami. Próbálkozhatsz, de a bennem lévő sárkányvér nem fog semmilyen képességnek behódolni, nem műkődik. Megértem, neked az ereje kell, nekem az utolsó Kéksárkánynak a villáma, ő tudja a helyét. Úgy hooogy… vagy te leszel az én segítségemre, vagy elleszek nélküled is. Ugyanis.. kettőnk közül én rendelkezem a hazai pálya előnyével, s szeretem az előnyőket élvezni, gondolom nem baj.

  13. Meglepett a gyorsasága. Basszus ez a csaj tényleg erős… És erőszakos is. Néztem idegesen magam elé, hiszen gyűlöltem, ha valaki erősebb nálam. Mikor neki döntött a fának furán, kicsit olyan kiszolgáltatottnak éreztem magamat. – Kit érdekel hány éves vagy? – néztem rá nagyon mérgesen. – Mi a fene? – néztem, ahogy hirtelenjében előtűntek a semmiből azok a fekete cuccok. Reakcióként előhívtam sharinganomat és megpróbáltam kiszabadulni, ekkor takarta le a szememet és valamit elkezdett magyarázni, amire unottan válaszoltam. – Hé kislány! Ugye tudod, hogy így is látok mindent? – kérdeztem tőle. – Amúgy meg az a sárkány az enyém lesz és maximum te fogsz nekem segíteni! És nem vagyok a szépséged… Engedj el szépen és hagyj békén! – mondtam nyugodt hangnemben, bár belül iszonyat fura érzések keringtek a fejemben és a gyomromban.

  14. Elf gyorsasággal termek előtte, majd mielőtt még szólhatna finoman, de határozottan kapom el jobb alkarját, és bal csúklóját. Nem fogom bántani, megtehetném, de neem fogom, viszont a tudomására hozom egy picit erősebb mozdulattal, hogy kész vagyok szilánkosra törni a csontjait a kezébe, ha arra kényszerít. Deh… mi is van azzal a szabájjal, hogy gyerekeket nem bántok? Hmm? Na, szerintem most jelenleg szarok rá.
    – 30 év felett vagyok lelkileg és tényszerűen is, igaz, a testem nem mutatja ezt. – nekidöntöm a kővetkező fának, finoman, de ügyelek rá, hogy nyekkenjen azért egyet. Fekete mágiát alkalmazva hívok elő tőviseket, amik elkapják a kezeit és a lábait is, valamint a nyakát is. Feléhajolok, miközben letakarom tenyeremmel a szemeit. – Mit is kezdjek veled…? Mit is..? Ahh, megvan! Te fogsz nekem segíteni megtalálni a szellemsárkányt, rendben, szépségem?

  15. – Idősebb? – néztem furán rá, majd mikor az ujját a számhoz emelte elvörösödtem. Ilyet még sose csináltam. A jó kislány megnevezésre, megfogtam a kezét és leszedtem a számról. – Nekem te ne parancsolgass! – mondtam indulatosan. – Hagyj békén! Akkor nem érdekel mi lesz veled! – mondtam és éreztem ahogy a szivem hevesen dobog. – Szóval, a viszont nem látásra! – mondtam és megfordultam, hogy tovább menjek.

  16. Elvigyorodva döntöm félre a fejemet, vigyázva, hogy az említett sárkány nyododtan ehessen rajtam.
    – Lehet, hogy ártatlannak és aprócska kislánynak látszóm, de biztos, hogy idősebb vagyok nálad, Kawai Kislány, szóval csitt.
    Helyezem ajkára kuncogva a mutatóujjam, amivel szerencsére sikeresen elhallgattatom.
    – Jó, kislány. Egyébként tudom, hogy mit keresel, ahogy azt is, hogy az a valami éppen most nincs itt.

  17. Pár lépést téve kapcsolok, hogy újra aktivizálnom kéna a sharingant, igy nem is vagyok rest és bekapcsolom sharinganomat. Ezek után furcsa érzésem támad, ezért hátra fordulok, majd a lány tökéletes rejtőzködését észreveszem. – Most már előjöhetsz! – mondom unott hangon. – Tudom, hogy követsz kislány! – tettem a kezeimet a csipőmre és megvártam, hogy előjöjjön. – Miért követsz? Dolgod van velem esetleg? Mert ha nincs, akkor eredj utadra és hagyj dolgozni! – sóhajtottam fel. – Nem szeretem az embereket, de veled kivételt teszek és szólok, hogy menj haza! Ez egy veszélyes hely! Nem ilyen kis csinom lányoknak való, mint te! – mondtam neki, majd kapcsoltam, hogy mit is mondtam. – Vagy is nem úgy értve csinos, hanem naa… – húztam el a számat. – Csak nem úgy nézel ki, mint aki harcos tipus, és nem hiszem, hogy a kis sárkányod megvédene..

  18. Halkan rikolt a sárkányom, mire én hangtalanul elindulok utána. Szerencsére nem vesz észre, hála sötételf véremnek, mely segítségével könnyen kezdek el lopakodni. Érdekel, hogy hová megy, de van egy gyanúm is. Igaz, ő nem vehette észre, hogy nincs itt, avgy egyenlőre nincs még itt ez a szörny, de azért biztos ami biztos. Szép volt az arca, érdekes.