Kaszinó

Szeretnél kikapcsolódni és jól érezni magad? Talán a vagyonod megduplázása a célod? Jó helyen jársz!

Itt mindent megtalálsz amire csak vágysz. De jól vigyázz… Ha nem figyelsz és felelőtlen vagy nem marad semmi pénzed.

Vélemény, hozzászólás?

95 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Kaszinó

  1. -Igazán nincs mit. Én is élveztem. -mosolyogtam, majd felvettem a zakómat. Mindig nehezen tudom a szárnyaimat ruhába bújtatni. Mint amikor az ember nem találja a kabátja másik ujját.
    Igazán megkedveltem Yumét. Soha nem barátkoztam lányokkal. Mindig vagy szexre kellettek, vagy… na igen. Vagy szerelemre. De olyan csak egy volt az életemben. Yume viszont kedvesnek tűnt, nem szívesen tiportam volna a házasságába.
    Közelebb léptem Yuméhoz és megfogtam a kezét. Mielőtt megrémülhetett volna, gyorsan csókot leheltem rá és elengedtem.
    -Jóéjszakát Yume, köszönöm a szép estét. -utoljára rámosolyogtam, bár ez kicsit csalafintább mosoly volt mint az előbb. Sarkon fordultam és felszálltam. A hajnali levegő újra csípni kezdte az arcomat.

  2. – Nem is lakok olyan messze! – nevettem el magam, majd jelzésére, hogy a romnál vagyunk egy gyor pillantást vetettem lefele, de röktön vissza is bújtam hozzá. Mikor végre földet értünk és letett, kissé nehézkesen álltam meg a lábamon. – Igen itt! – fogtam meg a fejem. – Inkább csak furán érzem magam! – mondtam neki. – Köszönöm amúgy, hogy elhoztál idáig! – mosolyogtam rá, mjd a felsőjét levettem magamról és a kezébe adtam. – Remek este volt! – vigyorodtam el.

  3. -Ahaaaaaaaaa, jóó. -válaszoltam Yuménak és körbepillantottam. Messze megláttam a várromot, vagyis remélem, hogy azt. -Elég messze laksz. -mosolyodtam el. -Asszem itt vagyunk a romoknál, akkor balra. -tovább repültem, de kezdett lefagyni az arcom a hidegben. Nem szoktam általában ilyen alacsonyan repkedni, mindig felszállok a felhők fölé. Gyönyörű onnan a napfelkelte.
    Nemsokára meg is pillantottam egy hatalmas kaput, úgyhogy lassan leszálltam. Leraktam Yumét és kicsit megráztam a szárnyaimat.
    -Itt vagyunk? -kérdeztem az arcát fürkészve. -Jól vagy, nem lett hányingered?

  4. – Tudom, tudom! – mondtam. – Még menjél egyenesen és amikor egy furcsa romhalmazt találsz, kicsit úgy néz ki, min egy várrom, na ott balra kell fordulnod, aztán egy nagy vaskaput fogsz látni, ott ha leteszel, az már tökéletesen jó lesz nekem! – mosolyodtam el. – Azért majd szólj, ha a romnál vagyunk. Tudod biztos, ami biztos! – nevetem el magam.

  5. Erős szárnycsapásokkal elemelkedtünk a földtől, Yume pedig a mellkasomba temette az arcát. Ilyen sötétben elég nehéz volt tájékozódni, főleg amilyen messze voltunk a várostól.
    -Most hagytuk el.. a… őő.. -motyogtam. -Tudod nem is vagyok igazán idevalósi. Alattunk van az a park, tudod… Merre induljak?
    Próbáltam minél érthetőbben előadni Yuménak, hogy mit is látok, de éreztem, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán.

  6. – Dehogy akarom! – nevettem el magamat, majd követtem a ruhatárig, ahol kikértük a kabátjainkat. Illedelmesen segített felvenni a kabátomat, sőt még a sajátját is rám terítette. – Rendben! – bólintottam, majd felkapott a kezébe és felszállt. – Jézusom! – kapaszkodtam jobban belé. – Ez magas! – vigyorodtam el és megpróbáltam le nézni, majd inkább csak a mellkasába temettem a fejemet. – Merre vagyunk? – kérdeztem meg Reyest, hiszen én nem mertem le nézni, de tudni akartam, hogy kb merre lehetünk, hogy betudjam magamat tájolni.

  7. Amikor Yume hozzám hajolt, átkaroltam. Aranyos volt a zavarodottsága.
    -És nem akarod féltékennyé tenni? -nevettem. -Hidd el, bennem nem tud kárt tenni.
    A következő szám előtt kisétáltunk a táncparkettről és kikértük a kabátokat. Felsegítettem rá, majd kiléptünk az épületből. Levettem a zakómat és Yuméra terítettem.
    -Tessék, ezt húzd össze. Éjjelente hideg a menetszél. Ha esetleg hányingered lenne, vagy szédülnél, szólj. -mondtam és felvettem Yumét a karomba. -Kapaszkodj.

  8. Mikor megpörgetett, hangosan elnevettem magam. – Csak egy kicsit ittam! – vigyorogtam fel rá és ráhajtottam a fejem, hiszen szédülni kezdtem. – Haza vinnél? – kérdeztem meg tőle. – Még sose repültem angyalon! – nevettem el ismét magam. – Bár ne is vigyél egészen hazáig, elég csak az ösvényig elvinned! Majd mondom merre menj! Ha elviszel! – mosolyodtam el. – Tudod a férjem tuti megöl, ha azt látja, hogy veled megyek haza, ilyen állapotban… – néztem elvörösödve rá.

  9. -Mindenkivel előfordul ilyen. Még velem is. -köszörültem meg a torkom. -Khm, és mi az, hogy nőcsábász? Ilyen a kisugárzásom? -vigyorogtam rá kacéran. Újra megpörgettem, de ezúttal szorosabban húztam vissza magamhoz.
    -Nem ittál túl sokat? -láttam, hogy nagyon csillognak a szemei és elég sokat kacarászott. -Akarod, hogy hazavigyelek?

  10. – Nem is tudom miből gondolom… – sóhajtottam el. – Veled még nem volt olyan, hogy megakartál felelni annak, akit szeretsz, hogy ne lássa a hibáidat? – kérdeztem meg tőle, majd el vigyorodtam. – Ugyan! Honnan is tudnád, hiszen te egy nagy nőcsábász vagy, neked nem kell az ilyenekkel törődnöd! – nevetem el magamat és elkezdem érezni, hogy egyre jobban üt be a pia és előjön a kissé filmes hatása.

  11. Kíváncsivá tett a férje személyét illetően. Főleg azért mert látszólag nagyon meg akar neki felelni. Talán túlságosan is.
    -Nem beszélsz túl sokat. -mosolyogtam és lassan megpörgettem. -Ez egy beszélgetés, szóval annyit mondj, amennyit jólesik. Miből gondolod, hogy nem büszke arra, hogy a felesége vagy? Nem hiszem, hogy különben elvett volna. -próbáltam biztatni.

  12. – A férjem? – vörösödtem el. – Inkább embernek mondanám! – nevettem el magam. – Nem rossz ember, bár annak mutatja magát, de nagyon tud szeretni! És roppant érzékeny! Tudod én őt nagyon szeretem! – vörösödtem el még jobban. – És pont ezért is félek annyira ettől az egésztől! Nem akarok csalódást okozni neki! Azt akarom, hogy büszke legyen arra, hogy én vagyok a felesége! – mosolyodtam el keserédesen. – Megint túl sokat beszélek igaz? – vigyorgok fel rá.

  13. Meglepett, hogy igent mondott. Nem úgy tűnt eddig mint aki bárkivel képes lenne táncolni… Gondolom ivott már egy kicsit. Kicsit megingott, de hagytam, hogy belém kapaszkodjon.
    -Semmi baj. -mosolyogtam rá. -Lehet, hogy kicsit sok volt az alkohol.
    Amikor a táncparkettre léptünk, éreztem, hogy eléggé bizonytalan a járása, úgyhogy átkaroltam a derekát.
    -Ne aggódj, foglak. -mosolyogtam rá. Aranyos volt, hogy egy kis piától ennyire becsiccsentett. -Na és a férjed.. milyen ember? Vagyis.. ember egyáltalán? -nevettem, majd ránézve hallgattam a válaszát.

  14. Hát elértem azt a szintet, amikor már szinte semmire nem mondtam nemet, így Reyes kérdésére is csak vigyorogva kezdtem el bólogatni. – Persze, hogy van! – feleltem neki és elmentünk keresni egy táncparkettet. Nem messze tőlünk találtunk is egyet, ahol lágy, kellemes muzsika szólt. Mivel kezdtem elveszteni az egyensúlyomat Reyesbe kapaszkodtam. – Ne haragudj! – mondtam szinte alig hallhatóan, aztán táncolni kezdtem. – Soha nem volt az erősségem a táncolás! – nevettem el magam. – Viszont te egész ügyes vagy!