Hősök mezeje

Sok ezer évvel ezelőtt a világunkat megtámadták a titánok. A fenyegetés miatt félre tették nézeteltéréseiket a különféle fajok és összefogtak. Hatalmas csata zajlott szerte a szigeten míg végül győzedelmeskedtek a sziget hősei. Mivel a titánokat nem bírták megölni halhatatlanságuk végett, segítséget kértek az apokalipszis négy lovasától. Halál kővé változtatta a monstrumok testét így biztosítva a bebörtönzésüket.  A szigetlakók a hősök iránti tiszteletből a csata helyszínén hatalmas szobrokat állítottak ki így tisztelegve a hőstettek, áldozatok előtt. De amit nem említenek meg a történet folyamán az az, hogy Halál átverte őket. Mivel csak a testüket béklyózta meg a titánoknak. A lelküket nem. A kolosszális lények szelleme még mindig kísért és arra várnak, hogy kiszabadulhassanak. 

Vélemény, hozzászólás?

114 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Hősök mezeje

  1. A dolog kezdett kicsúszni a kezeim közül. A két boszi fenekét egyszerre simogatva (TERMÉSZETESEN, CSAK, HOGY TAKARJAM!) figyeltem az eseményeket… “Kriger…. Remélem ki tudsz még mászni időben…” Végülis nem jött össze, ahogy láttam. Ekkor hallottuk meg a három másik boszit visítva jönni. “Remek! Akkor: Egy főz a táborban… Kettő mögöttem… Három ott… HOGY LETTEK EZEK MEGINT HATAN?!” Döbbenten néztem körül és meghallottam Krigert… Hogy őszinte legyek, kicsit se sajnáltam már, tudtam, hogy előbb-utóbb úgy is visszaregenerálódik. A probléma sokkal inkább azzal volt, hogy most egy mészkő szörnyeteg közeledett Bosziék felé, akik visítva ugrottak a másik két boszi mögé… “Tiszta háromszög…” Gondoltam és megfogtam Kriger lábait. Annyi reflex még volt benne, hogy azon nyomban megmerevedett. A levegőben pörgetve rohantam a gólem felé és egy hatalmas ugrással a fejébe vágtam Krigert. Krigernek semmi létfontosságú szerve nem sérült… A gólemet azonban ripityára zúzta. A földre huppanva félre dobtam Krigert és elkezdtem keresni… “Nincs nálam.” Boszira néztem.
    – Te! Elrohansz a hintóhoz és előkutatod a balzsamot! Ti! – Fordultam a többi Boszihoz. – Segítetek nekem és hozzátok azokat a formás popótokat, mielőtt megfáztok! Az isten szerelmére!
    .
    .
    .
    A csapat boszival beültünk a hintóba.
    (Privát tartalom.)
    .
    .
    .
    Másnap reggelre Kriger feje teljesen meggyógyult. Egy fokkal se volt hülyébb, mint amikor elindult a park felé.

  2. *Isten igazából egy fán ébredve lángolva… még sose éreztem magamat meglepettebbnek… és csalódottabbnak… ahogy kapálóztam belezuhantam a vízbe a Megumik közé, kik sikítva szaladtak ki a Lovagjukhoz és bújtak hozzá. Én azonban úgy döntöttem hogy egy darabig a kellemesen hűsítő víz alatt maradok, valóban jó volt, tényleg.. ahogyan a kellemes hűs folyadék körbeölel és hűti sebeimet, akár az anya méhben.. de elfelejtettem hogy most nem igen kapok levegőt, szóval kicsit eszméletlen voltam mikor fellebegtem a víz tetejére, azt mondják hogy öt perc után károsodik az ember agya ha nem kap oxigént, én olyan tíz perc után lebegtem fel mire vége lett a fenti kis csetepaténak. A víz szélére mosódva arccal lefelé voltam a parton, egészen nyugodtnak tűntem és végre csendben is voltam, olyan békés voltam, és senkit se zavartam, majd a hátamra fordultam, számból nyelvem kilógott és egyenest a napocskába néztem, teljesen kinyitott szemmel, talán elegendő agysejtem pusztult el hogy vegetatív életmódot folytathassak. Ekkor egy fekete ruhás illetőt pillantottam meg leányzókkal, Anthrax és a Megumik voltak azok, periosztaltikus féregmozgással kúsztam oda hozzájuk a kezemet nem használva, majd egy határozott kérdést tettem fel Anthrax barátomnak* -Hebő?….- *tekintetemből annyi értelem se sugárzott mint az előtt, következő mondatomat a Megumikhoz irányítottam* -Tejme!- *majd orcámat ismét arccal lefelé a talajba helyeztem, kényelmesen és nyugodtan*

  3. -Kriger tetves kérdésére megcsóválta a fejét és vissza fordította a fejét, hogy tartsa egyenesen. Amikor a megtartásáról esett szó, édesen és bájosan mosolygott, illegetve magát, de Kriger kérdése és csodálkozása annyira meglepte, hogy nem szólt semmit az illetékes énem csak furcsállva nézte a kékséget. Azt is értetlenül kísérte, amikor Kriger fogta magát és lefeküdt aludni, és ezt a főzőcskéző énem is rendkívül értetlen arccal kísérte. Amikro Kriger lángra kapott éppen riadtan készült felpattani, és pánikszerűen kapkodni, amikor Anthrax fogta és eldobta, majd utána szaladt. Pislogott mind a két énem Anthrax után. Két másik énem úgy döntött megfürdenek. A bokorban elrejtették a ruháikat és kuncogva fürödtek. A hajuk valóban sokat takart, ahogy a víz is. Ezt mondjuk nem értem, mert én nem igen csinálok ilyet, de hát, valószínűleg azért valami okkal tették. Nem vették észre a fölöttük lógó Krigert, viszont amikor közéjük pottyant felsikítva menekültek ki a vízből Anthrax karjaiba. Hozzá bújtak, zihálva, hiszen eléggé megijedtek és próbálták magukat takarni, ami előröl ment, mert ott volt Anthrax, hátulról a hajuk takarta őket, mégis mindketten próbálták Anthrax reverendáját magukra húzni. – Anthrax! -Lihegtek és a víz felé néztek.- Valami megtámadott minket! … Segíts! -Bújtak Anthraxhoz riadtan és vizesen, így a férfi maga is vizes lett. Eközben én a saját énemmel próbáltam azt megtalálni akiről tudtam, hogy valahol kószál. Hát meg is találtuk.- NE! -Kiáltottam rá, amikor éppen egy pecsétet próbált feloldani, de annyira megijedt, hogy félbe hagyta, ami miatt a pecsét nem oldódott fel, viszont a szobor megelevenedett és ellépett a helyéről. Ezt sajnos Anthraxék is láthatták a szobor méretéből adódóan, és ha nem süketek, akkor a robajt is hallották. Ekkor arcomra tettem a kezem “Anyám! Ennyire nem lehetek hülye!? … ” módon. Tipikusan meg volt a mozdulat. Az az énem és a mellettem lévő is mögém szaladt és elbújva mögöttem a vállaimon tartva a kezüket pislogtak ki mögülem. A főzős és az öltöztetőnőnek titulált is egymást ölelték meg ijedtükben és figyelték a szobrot. Az a kettő, aki éppen Anthrax lelki világát ápolta meztelen még jobban megijedt és rámásztak ijedtükben.- És én most mit csináljak vele? Sakkozzunk? -Kérdeztem a mögöttem lévő kettőtől, akik lökődtek előre.- Különben is! Én vagyok az eredeti… én menjek a harcba, mi? -Morogtam le őket. A szobor ekkor ökölbe szorította a kezét és lecsapott ránk, hogy össze zúzzon. Ettől én is felsikítottam és elszaladtam, utánam a másik két énem. Éppen kiértünk a keze alól.- Na jó! Verekedni akarsz? Legyen! -Mondtam, majd a kezére ugrottam, onnan fel a levegőbe és adtam neki két öklöst, majd fejbe vágtam. A feje hátra bicsaklott. Szárnyakat bontottam és repülve kapta a következőt, amitől ellépkedett, ellentétes irányba, mint ahol a többiek voltak.-

  4. Krigerre néztem…
    – Kriger… Szerintem az az eredeti, csak téged hülyít… – Szóltam, magabiztosnak tüntetve fel magam, bár fogalmam se volt, hogy az eredeti tudja-e magáról egyáltalán, vagy mind úgy gondolja, hogy eredeti?… Nem is ez volt a lényeg. A füst megcsavarta az orromat. Éreztem már undorító szagot. De a több napja mosdatlan, nyúzatlan állat égő szőrénél nem igazán éreztem rosszabbat… Na jó… Lehet oszlott is. Megfogtam Krigert és reménykedtem benne, hogy túléli, ami történni fog. Teljes erőmből a közeli folyó felé hajítottam és reméltem, hogy időben odaérek. A gondolat sebességével siettem… (Egy nehéz reggel, nehéz gondolatával… egy olyan embertől, aki még félig alszik.) Kriger becsapódott egy fába, felakadt az egyik legalsó ágán, ám még itt is olyan magasan volt, hogy észre se vették az alatta fürdőző Boszik. A ruháik a parton, egy bokor tövébe rejtve… (Amint megláttam, elpakoltam őket.) Idomaikat pedig csak a víz fodrozódása és saját hajkoronájuk jótékonynak épp nem nevezhető takarása titkolta el előlünk. Kriger fészkelődött még egy kicsit a parázsló farka miatt… aminek hatására lezúgott, egyenesen kettejük közé, és elkezdtek kimenekülni a vízből. Egyenesen a karjaim közé…~

  5. *Nagyon örültem hogy megtetszett Anthraxnak a ketrecharcos dolog, ami egyszer bevált azt minek piszkálni… de aztán elkezdtek eltűnni a Boszik, viszont az egyik aki számomra kedvesebbnek tűnt a többinél megmaradt és elkezdte a hajamat babrálni* -Most majmosat játszunk? Kieszed a tetveket a hajamból?- *kérdeztem tőle majd mire végzett a pár perc alatt amennyi tincs összejött fejemen annyinak a végén volt masni, de legalább piros volt, szerettem azt a színt, meg persze a kéket is de a felső öltözékem és a hajam is olyan volt, a masni kékben már sok lett volna, de mivel ez a Megumi értette a dolgát, biztosan ő is nagyon jól tudta ezt, jobban mint én* -Anthrax!… ezt a Megumi másolatot megtartjuk ugye? Olyan kis segítőkész… adhatnánk neki egy fejpántot amivel majd megkülönböztetnénk az eredetitől, és ráírnánk hogy Kriger dajkája… olyan mint ha az anyukám lenne!- *néztem fel a stylist Boszira csillogó szemekkel de abban a pillanatban mire az Anthraxal kezdeményezett beszélgetésig eljutottunk idáig már másik ruhában voltam* -Boszi!!!… még is miért!?…- *néztem végig magamon kezes lábas rugdalózóban voltam amit a babáknál részesítenek előnyben, és már kaptam is egy cumit a számba.. a cumi az tetszett.. azzal megbarátkoztam.. menő volt.. el is hallgattam megnyugtatott, lehunytam a szemeimet, majd a földön összekucorogva, közelebb húzódva a kis tűzrakáshoz lefeküdtem és álomra hajtottam a fejemet, már csak az énekelő Boszi hangja kellett volna, olyan békésen feküdtem hogy észre se vettem mikor kigyulladt egy parázstól a rugdalózóm, pár perc alatt már lángba voltam borulva* -Megumi nem is tudtam hogy ilyen jól tudsz főzni, nagyon jó illata van..- *közöltem lehunyt szemmel* -Nagyon finom lesz az a nyuszi…- *végül horkolni kezdtem, legalább nem bizonyosultam ebben a pillanatban szívbajosnak*

  6. – Az angyalhaj, még a “másolatomnak” is sok volt, nem csak nekem, ezért nyakon vágta Krigert. Kettes és hármas remekül össze dolgoztak az ételen, szerencsére az én főzési tudásom meg volt, így Anthrax nem panaszkodhat, mert ha nem is olyan mintha ő maga csinálta volna, azért nagyon is finom lesz az a nyuszi. Éppen kezet fogtak a remek csapatmunkán, amikor én megtaláltam az egyik kószálót és megérintettem. Egyikünk se tűnt el, viszont helyette eltűnt az amelyik éppen tüzet rakott. – Ne kószálj csak úgy! Még bajod esik! -Mondtam a másik magamnak és vele indultam tovább. A másik aki ott maradt a bogrács mellett szépen meggyújtotta a tüzet a kapott tűzkővel. Ekkor érkezett vissza kettő, aki sál vadászatra ment. Még mindig nem tudom, honnan szedte a sálat, viszont Anthrax tudni fogja, ha rájön, hogy a hintóból nyúlták le az ő sálját, ami nem éppen holmi ruhadarab. Az egyik énem nyakába tekerte a sálat, a másik pedig a kalapjával pózolt. Nem éppen jellemző rám a miniszoknya, de mindkettőn az volt egy trikóval. Szerencséjük, hogy nem látom, mert kapnának a fejükre. Egy másik, aki éppen kilépett egy bokorból, Anthrax maszkját tette fel az arcára, majd bebizonyította, hogy az én egyik énem, rögvest bele is tüsszögött a gyógynövények miatt, nem azért mert beteg volt, azzal a lendülettel neki is ment egy bokornak és átesett rajta.- Nnaaa! Ez… mi? Szúúúr! Bakker ez fáj! … Eressz el! -Mormogott a maszk miatt és kapálózott a bokorban az az énem. A másik három nevetett rajta. Az egyik, aki kedvesebb volt oda sündörgött Krigerhez, észre vétlenül.- Segíthetek? -Kérdezte Krigertől kedvesen, majd választ sem várva, neki esett a hajának. Kifésülte, befonta, tincsenként és minden fonatot egy masnival zárt le. Ezzel el volt egy kis ideig, de azért gyorsan haladt. Egy perc múlva Kriger minden tincse masnisan befonva.- Aranyos! -Jelentette ki, majd elment virágot szedni az énem. A másik nevetett és elindult egy random irányba. A bogrács mellett a bennem elveszett szakács asszony főzőcskézett dúdolva. – Juuuupppiii! -Ugrott rá Anthrax hátára az egyik énem és ölelte meg a nyakát, majd derekát lábaivel átölelte.- Előre ország népe, haaaarcra, ma diadal vár, hív hazánk! Ellenünk tört a kény uralma, vérben áztatja zászlaját… -Énekelte kiabálva a Marseillaise-t és egyik kezét ökölbe szorítva kalimpált előre, egyik megjelenő, harcias énem és mocorgott Anthraxon, pontosabban ugrálva ficánkolt. Szép hangja volt, ahogy nekem is, bár még senki sem hallotta. Ez az énem a megszokott barna szerelésemet viselte, csak mini kiadásban és ki tudja honnét, de egy nagy kard volt az oldalára rögzítve egy övvel. Amit az egyik szoborról szerzett. Anthrax ettől kissé elveszítette az egyensúlyát, ami nem zavarta a hátán lévő énem, sőt le is rántotta és leterítette. Ráült és folytatta az éneklést, de mikor Anthrax el akarta volna kapni felpattant és el akart szaladni, hogy megszökik. Próbáltam vissza találni, ami az illatok alapján nehéz volt, mert a saját illatomat éreztem minden felé. Gondoltam farkas alakban hátha könnyebb lesz, így farkas alakra váltottam, ám a többi énem is ezt tette, így hirtelen farkasok vették körbe Anthraxot és Krigert. Amikor azonban pillanatok múlva vissza változtam, mert nem lettem okosabb, a többiek is. A szakácsom főzött tovább, a dalolós harcias Anthrax körül ugrált és próbálta elkerülni, hogy a férfi elkapja. A stylist énem már Kriger öltöztetésénél tartott, hogy mi állna jól neki és mi nem. Egy velem volt, egy Krigerrel, egy Anthraxal, egy eltűnt és egy főzött… na, de hol a hatodik? A hatodik éppen az egyik nagy szobor lábánál lévő rajzolatot piszkálta, amiből oltári gáz lesz, ha feltöri, és ráadásul elég messze van Anthraxtól és Krigertől is, hát még tőlem.-

  7. – Ketrec harc, hm?… – A szemeim felcsillantak és elkezdtem gondolkozni… – Hozz egy sárvermet! – Aztán ismét a Boszikra néztem és megfogtam a már forduló és induló Kriger vállát. “Nem… Ezt mégse kéne azért…” Ismét Krigerre néztem. – Elég lesz egy b*szott nagy ketrec… – Aztán elengedtem és ismét visszafordultam a boszik közül csak ketten voltak ott.. Az egyik már kész volt a nyúllal, a másik meg a tűzzel és most ketten dolgoztak a pörköltön. Az utolsó növényt is beleszórva egymásra néztek és a bográcsot feltéve kezet fogtak… Egy kis villanás! Már csak egy boszi volt ott. – ÚRISTEN! – Kiáltottam fel. – KRIGER! SIESS MERT ODA A BEVÉTEL! Még a tüzet sem gyújtották meg a szemetek… – Sandítottam az egy megmaradt Boszira. – Kislány… Itt a tűzkő… – Mondtam és oda nyújtottam neki a tűzkövet, hogy dolgozzon a tűzön…

  8. *Annyira már a narancsok se érdekeltek, a fa szedés volt mi igazán lekötött most, egy egész fát vonszoltam magam után, emberi formában, ami azért egy embertől nagyon jónak számított, nem volt egy hű de nagy fa, de azért 300 kiló megvolt, viszont jó fogás volt rajta ez sokat jelentett* -Jaj anyám!- *dobtam le a fát és kaptam a pofimhoz kezeimmel* -Mi ez a sok Megumi!?… talán valamelyik fon nekem kosarat angyalhajból!…- *megkértem az egyiket de csak nyakon vágott* -Szerintem ez az eredeti….- *mutattam az egyikre aki a nyulat nyúzta fegyelmezésem után, majd valami gyanús lett* -Nem ő nem lehet az eredeti…. rajtad kék színű passzos fél combig érő nadrág van! Meguminak van ízlése!- *nem igazán érdekelte amit mondtam neki de folytatta tovább a munkáját* -Már nem kell a fa!?- *néztem szomorúan a fára, pedig nem volt könnyű idevonszolni, de a talajból se volt egyszerű kiszedni gyökerestől* -Oh… eddig olyan nehéz volt rávennem azt a fát hogy idáig eljöjjön.. bocsi Rügykalász… még se kell a segítséged…- *a fa egy ent volt, felkelt a földről a kis gyökerei segítségével és így szólt lágy nőies hangon* -Pedig azt hittem hogy te majd feltüzelsz!… ch…- *visszakullogott az erdőbe* -Bocsánat…- *mondtam a fának bűnbánóan* -Akkor most mi lesz? Összebarátkozunk a Megumikkal vagy ketrecharcot rendezünk velük mint ahogyan az én Kriger hasonmásaimat tüntettük el?.. Tudod, jó pénz lett belőle…-

  9. -Érdeklődve figyeltem, a dalolászó Krigert. Amikor a kosárról kérdezett pislogtam rá.- Kriger! Egy: Van angyal ismerősöm, de nem fonok angyalhajból kosarat! Már mondtam a múltkor! Vesszőből kapsz kosarat! és … Kettő: Életem majdnem 80%-át meneküléssel töltöm, tekintve a fajomat, mert mindig vadászik rám valami barom! Mondtam morogva Krigernek, kicsit megszidva. Anthrax ekkor törte el a nyúl nyakát és a kezembe adta. Elborzadtam, ahogy levest kért. Kifejtette, hogy a bográcsnak a hintóban kell lennie. Oda mer engedni… engem… ahol ott egy olyan eszköz, amivel engem baj érhet… Merész férfi. Mondhatni vakmerő. Ezt szeretem benne… Letettem a nyulat egy kőre, majd tudatlanul oda mentem a hintóhoz és bementem. Keresni kezdtem a bográcsot, amit meg is találtam. Közben láttam meg a két smink tükröt, amik “össze-vissza álltak”. Nem is gondolva, hogy mivel járhat megigazítottam. Rögtön hatan lettem. Körbe néztem magamon meglepődve, mondhatni ledöbbenve.- Csinos vagy! -Mondta az 1-es.- Oh, várj! -Mondta a hatos, majd ajkainkra halvány piros rúzst kent.- Nagyon csábító! -Jelentette ki a harmadik. Én csak néztem egyikről a másikra. Végül ki mentünk. Három vissza indult, kettő két külön irányba ment. Nem tudtam melyik után induljak, pislogtam egyik, majd másik után nézve, és egy harmadik irányba indultam, hogy össze szedjem legalább az egyiket. A három én közül az amelyiket a tükörről kérdezte bólogatott. Hiába gyűjtötte be azt a hármat, a negyedik arra tévedt és pucolni kezdte a nyulat, viszont eltűnt egy, mert az elkóricált. Elcsábította egy cuki madárka.- Ohh! A sálam! -Szaladt el a második. Nem is volt sálam!!! Honnan került hozzá sál? Minden esetre a kettes huss elszaladt a sál után, aminek sem a stílusa, sem a mintája, sem a színe nem stimmelt, mert nem volt rám jellemző.- Várj a kalap! -Indult utána az egyes, aki éppen akkor kapta le Anthrax fejéről a kalapot, de mire kedvenc macskám reagálhatott volna már csak elszaladni látta. Maradt a négy, aki nyulat pucolt és neki kezdett előkészülni a főzéshez. Kis házias a lelkem. Mit is mondhatnék? Rám ütött! Én kerestem önmagam, bár jól elbújtam. A hatodik egy vadmacskát követett, és be is mászott vele az odújába. Na, tessék! Bottal üthetem a nyomomat! Szusszantam, majd tovább kerestem azt a hülyét, amelyik vadmacskák után kolbászol. Csak találjam meg magam, majd én adok neki! Szegény két fiú annyi fele nézett ahány fele elindultam.-

  10. A nyúl nyakát kitörtem és visszaadtam boszinak…
    – Egy finom levest kérnék inkább… A hintóban kell lennie egy bográcsnak is… – Végignéztem az elborzadó arcán… Egy térképet vettem elő és a többiekre néztem. – Ezt a helyet keresném… – Böktem rá a térképre… – De sehol a nagyváros, aminek a központjában lenne. Pedig megbíztam a tájékozódási képességemben… – Rájuk néztem… Boszi közben úgy nézett ki, meghozta a bográcsot. – Kriger! Menj be az erdőbe és hozz egy kis rőzsét! Én addig el megyek és… Uram irgalmazz! – Néztem a második előlépő boszira. – BOSZI! A két sminktükör egymással szemben! Megigazítottad?… – A bólogatására falfehér lettem. – Na jó… Kriger! Hagyd a fát! Menjünk vissza a kocsihoz! Hozd a bringát! – Khállá alakulva beugrottam a vízbe és elkezdtem tempózni. A víz sodrása nem volt olyan erős, tehát kisvártatva utolértem a tizenkét narancsot, és magamhoz ölelve kiúsztam velük a partra. Visszasétáltam és betettem őket a kosárba. A bringát felállítva ráültettem a lányokat és vittem őket visszafelé. – Kriger! Hagyd már a rőzsét! – Egy fát vonszolt utánunk. Végül mellénk ért és lassan elértük a kocsim, ahol a tükrök tényleg ott voltak egymással szembe állítva. Elmozdítottam őket és ismét rájuk néztem… Még mindig ott voltak, ráadásul, valahol a távolban megéreztem megint az ő szagát. – Gyerekek… Itt baj van. – Jegyeztem meg és leültem a kocsi mellé. Körbenéztem. Az negyedik Boszi épp akkor pucolta a nyulat.

  11. *A híd szélén csücsülve néztem fel kettőjükre és tovább énekeltem rájuk mosolyogva* -Hogyha megpróbálod ellenünk, tud hogy biztos leverünk, ha megpróbálod abban bízhatsz, szétverünk és jöhet a pizza, nézd, az ki el nem hagy, Az Anthrax csapat… Mi még nem vesztettünk és mindig ott leszünk.. Az emberek úgy hisznek mind.. úgy hisznek! Anthraxban, Megumiban.. Kriiiigeeerbeeeen… és a másik Krigerben!- *valamiért most olyan zenélgetős kedvemben voltam ,de igazándiból nem tudtam rendes dalokat, és énekelni se igen tudtam* -Szóval.. Anthrax te mi járatban is vagy erre?.. és Megumi… te pedig miért félsz a nyuszikától?… Életed 70%-ában menekülsz valami elől, legalább is amikor látlak.- *majd visszatekintettem a Lovagra és megvakartam a fejem búbját* -Az a nagy igazság hogy tulajdonképpen én se tudom hogy hol vagyok, csak kitekertem ide a bicajommal…- *nyúltam volna bele a biciklikosaramba, egy narancsért de már kigurultak belőle, a folyó folyási irányába néztem és szomorúan láttam hogy ott úsznak a gyümölcseim* -Ó…. Megumi.. sikerült kosarat fonnod angyalhajból?- *néztem rá kérdően*

  12. – A testvérem haza juttattam, így újra biztos helyen tudhatom a bajkeverő kishúgom. A mező szélén voltam. A barna szerelésem volt rajtam, varázs anyagból készült ruha. A húgom apánk nyakába ugrott és rögtön beárulta minden “gaz tettem” neki. Apánk jót nevetett a húgommal, én pedig csóváltam a fejem. Apa haza vitte a húgom, én pedig fordultam és elindultam a mező felé. Valami zörgést hallottam, oda kaptam a fejem. Azt hittem rosszul látok. Egy fekete árny nekem rontott. Annyi időm se volt, hogy nyösszenjek. A kezeim a fejem elé emeltem, kirázott a hideg. Mintha keresztül ment volna rajtam, de csak hirtelen eltűnt. Pár pillanat múlva emeltem el kezeim és körbe néztem. Nem láttam semmit, ahogy óvatosan néztem körbe. Hirtelen fogott el egy hideg érzés és hátra kaptam a fejem. Semmi. Ismét egy érzés, majd oda kapva fejem és testemmel is fordulva semmi. Pár pillanat múlva a hátam mögül egy furcsa hideg érzés fogott el, mint először. Megfordultam, de csak egy hamu szürke, bolyhos, aranyos nyuszit láttam. Figyeltem a nyulat, aki rágcsálta a füvet. Körbe pillantottam, majd a nyúlra.- Nyuszi… -Mosolyodtam el felé lépve, amikor is a szeme hirtelen villant rám vörösen. Miért gondolom azt, hogy ebben “valakinek” benne van a keze? Sarkon fordultam és elszaladtam. A nyúl gyors tempóban, de tisztes távolban ugrált mellettem. Hirtelen dőlt elém egy fa, majdnem rám borulva, amit elkerültem, de ekkor neki csapódtam egy ember magasságú bokornak, amit keresztül vittem és a testem alakjának nyoma, egy lyuk formájában maradt hátra, meg néhány méltatlankodó mókus. Rohantam tovább, de beszakadt a föld hirtelen, amit átugrottam, a második bokron átszakadva már azért kiállt a fejemből pár ágacska, és erősen emlegették anyámat a szerencsétlen madarak. Újabb föld beomlás, amiért igen csak fel volt háborodva egy néhány vakond. A nyúl békésnek tűnően ugrált utánam. A szirt felé indultam, ott azért rám esett pár makk és elkaptam egy kókuszdiót. Kókuszdió??? Hogy került ez ide? Ekkor elkerekedett szemekkel gázoltam el egy hóembert, pontosabban zuhantam rá, mint egy csapóajtó. Felpattantam és tovább szaladtam. A szirt szélére érve, Anthrax és Kriger hangját hallottam. A hatalmas szobor szarva felett rugaszkodtam el, és a levegőben fordulva egyet, láttam, hogy a nyúl is elugrott. Ahogy zuhanni kezdtem lenéztem is a hátamra lépett. Éreztem, ahogy nyom le, és éreztem, hogy nem egyszerű érkezés lesz. Megfordultam és próbáltam eltolni, de nem tudtam. A folyó ami felett átívelő hídon a két fiú volt, vízfelszíne előtt közvetlen mintha megállt volna az idő, lelassultam, lebegtem. Apró szél kíséretében megtört a vízfelszín és kisebb mélyedés alakult ki, mintha a víz be akarna fogadni, majd közvetlenül zuhantam a vízbe, minden tompítás nélkül, nyulastól, egy sikkantással. A nyulat hirtelen kaptam el, ahogy elmerültem vele, majd felúsztam és a fülénél kaptam el az úszó állatkát és kiúsztam, majd kisétáltam. Csurom vizes voltam és csöpögött a víz. Oda sétáltam hozzájuk, elég morcosan, majd Anthrax kezébe nyomtam a nyulat.- Ha még egyszer a közelembe engeded ezt a bestiát, akkor nyúl pörköltet csinálok belőle… -Mondtam morcin.- Egyébként sziasztok… -Mondtam sóhajtva. A nyúl valamiért Anthrax auráját jobban preferálta, így hozzá bújt és kíváncsian nézett körbe szimatolva a levegőben, majd Anthraxhoz bújt.- Látom téged kedvel… -Mondtam szúrósan nézve a nyúlra, ekkor hirtelen megint a kezembe pottyant egy kókuszdió.- Nem! -Mondtam kerek szemekkel és megölelve a kókuszt.- Ne merd! -Mondtam a nyúlnak körbe nézve, majd sóhajtottam.-

  13. A nap CSODÁSAN ragyogott… A szekér, az új lengéscsillapítónak köszönhetően alig zötykölődött. Kinéztem a függöny mögül. A bakon ülve éppcsak alig csapkodtam magam, hogy húzzam a szekeret. Heten voltam befogva, de már alig bírtam az iramot. A felhők éppcsak kicsit csipkézték meg az ég kék kárpitját. “Lassan csak oda kell érnünk!” Gondoltam baljós pillantást vetve magamra, aki épp azon gondolkoztam, hogy vajon mit tervezek a matt elérése érdekében. Előzőleg a fehér lóval léptem. Most előre törtem a fekete királynővel! Ismét én jövök! Még egy lépés a lóval: MATT! A fekete királynő se tud visszafordulni egy lépésből. “Győztem.” Vigyorogtam képembe, miközben arcomról tisztán leolvasható volt a “Vesztettem!” kifejezés. Harmadik útitársunkhoz fordultunk és faggatni kezdtem magam, míg összecsuktam a sakktáblát:
    – Szóval… Azt állítja, hogy a tananyag és a történelem nagyjainak esete, egy erősen cenzúrázott változat?
    – Nos, kérem… – Kezdtem a válaszomba, melyet, mint mindig, irányomba most is erős gúny kísért. – Úgy gondolom, hogy az egész olyan, mintha egy nő kisminkelné magát. Lehet, hogy ott, úgy gyönyörű… De ha lekaparjuk a festéket, vagy alá tekintünk… Akkor ismét visszataszító.
    Muszáj volt fejet hajtanom szellemi fölényem előtt és meghátrálnom a további érveléstől, hisz kétség kívül győztem. “AZ EMBER NEM LEHET MINDIG NYERTES!” Gondolkoztam el szavaimon és a függönyt kicsit elhúzva kipillantottam az ablakon. A kocsi tetejéről lelógó lábaim itt-ott behintáztak a képbe, de nem volt AKKORA baj… egy kis toll és máris meg van oldva. Vihogva húztam fel a lábaim, így végre láttam a tájat. A remélt nagyváros helyett egy erdő és egy tisztás volt körülöttem. A szoborpark helyett egy pár szobor volt itt-ott. Intettem, mire megállítottam a kocsit. Kiszálltam és nyújtóztattam a tagjaimat. A bakról leszállva egy térképet és egy széthajtható asztalt vettem elő. Az asztalt letettem egy síkabb területre, aztán vizsgálódni és tanakodni kezdtem.
    – Szóval… Itt egy kocsmának kéne lennie. Vele szemben egy könyvtárnak… Ha valakinek túl nagy a tudásszomja, és a könyvtár már nem elég, a kocsmában csillapíthatja tovább. – Magyaráztam rám pillantva. Fejem már vörös volt a dühtől… Leszedtem a térképet, összegyűrtem és a fejemhez vágtam.
    – NEM IGAZ, HOGY TE MÉG EGY ILYEN NAGY VÁROS KÖZPONTI HELYÉT IS KÉPES VAGY ELVESZÍTENI! ÚGY NÉZ EZ KI, MINT EGY VÁROS?! – Kiabáltam, a dühtől habzó szájjal. Elegem lett magamból és végül elmozdítottam a széttört smink tükröket egymás elől, mire mindenhonnan eltűntem. A tükröket a zsákomba tettem és elindultam körbe nézni. Meghallottam, hogy valaki dalol. Elindultam a hang irányába… “Talán ő útba tud igazítani, hogy hol van a tér?…”

  14. *Kosárkás biciklimmel tekertem egy nyugis kis erdőn át melynek kitaposott útját követtem, a kormány elején található kosárkában egy gitár és pár narancs volt, néhány nagy szobor eleve árnyékot vetett az erdő egy részére, kellemes hűvös volt ott, majd egy kikövezett úthoz értem amit egy híd követett, a közepén megálltam, a földre borítottam a bicajom majd ki a narancsok kiborultak és kicsit elgurultam, leültem a híd szélére és a hangszeremen kezdtem, majd énekelni is* -Gyere nézd oly szép, csupa virág most a rét, színes pillangók és méhek, közben azúr kék az ég… Gyere nézd oly szép, olyan árnyasak a fák, ennél többet ne kívánj… Együtt élhetnénk, a folyó túloldalán, abban a kis faluban, hol minden békés…- *a halak ugrándoztak a vízből kifele, egy kettő el-elkapott egy rovart ami éppen a víz felett repkedett*