Elveszettek szurdoka

Az elveszettek szurdoka egykoron virágzó és békés hely volt addig a napig míg az Angyalok és Démonok össze nem csaptak.

Az itt ontott vér mely a földbe ivódott megmérgezve a sziget eme pontját pusztulásba taszította.

Ezen a helyen a leghalványabb a határvonal mely elválasztja az élők és holtak birodalmát.

Concept_Art_-_Soulflayer_Canyon

Vélemény, hozzászólás?

280 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Elveszettek szurdoka

  1. – Áh démonok. Általában nincs velük semmi bajom amíg nem kevernek túl nagy bajt. Viszont az emberek se annyira különböznek a démonoktól. Fojton csak háborúznak és harcolnak. Gyűlölik egymást mert más a vallásuk vagy a bőrszínük. De azért mind a két faj hordoz jó tulajdonságokat is. Szóval én a helyedben örülnék hogy nem vagy olyan mint a többiek. Hisz egyedi vagy. Nincs két egyforma félvér. Ezt tapasztalatból tudom.

  2. Végighallgattam mondandóját, majd egy sziklára tettem a kezem. -Életveszélyes? Nem látom rajta… Tudod egy démonnak nincsenek félelmei… De egy embernek vannak. Rossz ilyen félvér lenni…- Mondtam néha rápillantva.- De közben izgalmas is… Rájöttem hogy milyen erősek lelkileg az emberek… annyi érzelemmel kell harcolniuk… Miközben egy démon csak gyűlöletből él.- Felyeztem be. Már fel voltam készülve az esetleges hirtelen támadásokra.

  3. – Ez esetben egy ideig én is itt kell hogy maradjak hacsak vissza nem megyek oda ahonnan jöttem.
    * Amikor bemutatkozott én magam is meghajoltam.*
    – Harada Szanoszuke vagyok. Örvendek kisasszony.
    * Miután végeztünk a bemutatkozással gondoltam egyet és leültem a sziklaperemre és a mélybe bámultam ahová a sziklák zuhantak.*
    – Csúnya halál lenne az élők számára ha innen leesnének.
    * Kissé beleborzongtam a gondolatba is, hogy mi történhetne velem ha élnék és leesnék onnan ahol vagyok. *
    – Nem akarok kíváncsiskodni de biztos alkalmas ez a hely a magányra? Kissé életveszélyes.

  4. Csak hallgattam amit mondott, ritkán láttam ilyet. Eddig senki nem volt ilyen udvarias, akivel találkoztam. Habár igaz, hogy már halottak, de… -Fölösleges lenne. Itt maradok. Úgyis szerettem volna valami elhagyatott helyen maradni pár napig.- Mosolyogtam, bár ez nem volt rám jellemző. Közben a széltől leesett néhány szikla, de meszebb tőlünk. Körülpillantottam, hogy lássam, milyen körülmények közt kell maradnom. Nekem megfelelt, nem láttam semmi akadályt. -Akame vagyok.- Hajoltam meg, de nem fogtam kezet vele, mivel pár lépéssel messzebb voltam.

  5. * Az eget bámultam és elmerültem a gondolataimban mikor nekem jött valaki. Tekintetemet azonnal az illetőre szegeztem majd mielőtt bármit is mondtam volna meghajoltam.*
    – Elnézést kérek kisasszony. Figyelmetlen voltam.
    * Sajnáltam a dolgot akkor is ha nem csak az én hibám volt. Miután felegyenesedtem akkor fogtam csak fel hogy mennyire törékenynek tűnik a nő akivel “ütköztem”. Persze ki tudja. A látszat lehet hogy csalt. Erre igazából csak akkor jöttem rá amikor láttam hogy a kardjához nyúlt. *
    – Ha a ballépésem miatt szeretne levágni hát tegye meg de nem adom olcsón a bőröm.
    * Persze mielőtt végig mondhattam volna elengedte a kardját. A falhoz lépve próbáltam utat biztosítani de az ösvény túl szűk volt ahhoz, hogy biztonságosan elférjen mellettem.*
    – Úgy fest muszáj lesz visszafordulnom hogy végig tudjon menni az ösvényen.
    *Néztem rá halványan elmosolyodva. *

  6. Egy ösvényen mentem át, ami egy szurdokba vezetett. Már jártam ezen kihalt helyen, mindennél jobban szerettem a csendet és az ilyen fajta nyugalmat, most mégis harcolni volt kedvem. Miközben sétálgattam nekimentem valakinek. -Hoppá…- Néztem kissé bocsánatkérően. Ilyenkor leginkább a földbe süllyednék…Mindig is utáltam az ilyeneket. Mindenkinek neki tudtam menni… Igyekeztem továbbmenni, hogy ne keltsek rossz benyomást. Viszont ott már nem volt kiút, ezért képtelen voltam visszafordulni az idegenhez,akinek nekimentem. Öljem meg? Miközben gondolkodtam a kardomhoz nyúltam. De utána mégis leengedtem a kezem, mert nem akartam most szétrombolni a helységet. Most az egyszer eldöntöttem, hogy kerülöm a harcot.

  7. * Lassan 100 év telt el amióta utoljára az élők birodalmában jártam, így úgy éreztem ideje körbe néznem a nagyvilágban. Ahogy próbáltam átkelni többször falba ütköztem mely meggátolt az átjutásban így nem volt más választásom, Kénytelen voltam az elveszettek szurdokába menni hisz ott volt a legvékonyabb a határvonal. Átkelésem után alig pár percre húsvér testet öltöttem majd az egyik sziklaperemre leülve néztem körbe. *
    – Ez a hely mit sem változott az elmúlt 100 évben. Még mindig bűzlik a haláltól.
    * Egy ideig még ott ücsörögtem majd elindultam egy ösvényen mely a szurdokból vezetett ki. Már ha az emlékezetem nem csalt.

  8. -Igazad van nem értem, de ahogy látom te sem. Ne becsüld le a Senseit
    *Mindtam félig hátra fordúlva majd valami furcsát éreztem amivel az erőm is vissza jött. Igaz csak egy kis része de az épp elég volt hogy az alapokat megtudjam tanítani neki.*
    -Ha tanúlni akar akkor nem nyír ki!
    *Jelentettem ki kicsit magabiztosabban. A szurdokból kiértünk és egy nyugottab helyre vezettem Lucyt.*
    -Mielőt kérdeznéd a Lámpások völgyébe megyünk. Ott meg van az a környezet ami az alapokhoz kell.

  9. Mikor megéreztem kezét a vállamon, ránéztem, hogy mit beszél össze már megint, bár nem lepődtem meg. Mikor viszont a végére ért tekintetem hirtelen újra lenéző lettem, hiszen engem fenyegetésekkel nem tud megállítani. -Te ezt nem érted. Nem is kell értsd. Törődj bele, ha a mestered véletlenül meghalna.- Mondtam mostmár én is fenyegetőve, hiszen mindkettőnkk tudja, hogy nem fog ez megtörténni, ha nem akarom. Lassan követni kezdtem Azurát, de valami nem volt rendben vele. Hát persze, mivel elszívtam a chakráját… Mepróbáltam az elszívott chakrát az egyik vectorba gyűjteni, ami egyrészt sikerült, aztán fejébe nyúlkálva vissza átadtadtam neki. Amint láttam hogy jól van, próbáltam egy komoly arcot vágni, majd megszólaltam. -Tudod, hogy emiatt a másik személyiségem ki fog nyírni…-

  10. *A földön feküdtem mikor egy ködfelhő jelent meg a környezetemben. A fejemet oldalra fordítottam majd Lucy felleti felhőt kezdtem figyelni egy enyhe reccsenést hallotam és a felhőröl a tekintetem Lucyra terelődött.Felültem majd ahogy tudtam nehezen de felkeltem és oda sétáltam Lucyhoz. Nemtudtam, hogy mik voltak azok a képek de azt sejtettem, hogy Lucynak köze lehet hozzá. Amint a földre került a vállára raktam a kezemet.*
    -Ezt megbeszéltük. Viszont figyelmeztetlek, ha még egyszer ilyet művelsz a mesteremmel szemben rosszab sors vár rád mint a halál!
    *A vállát jelzés szerűen és a pillanatnyi erőmmel meg indulatommal megszorítottam, hogy határozottan érezze a figyelmeztetésemet.*
    -Az alapokra pedig a tanítást máris kezdem, csak előb mennyünk egy másfajta környezetre.
    *Mondtam majd a vállán megtámaszkodva nehezen de felkeltem….Neki sem lehetett könnyű gyerekkora, de ezt felhasználhatnánk. Az emlékekből származó fájdalom, harag, és szenvedés talán jó lendületet add neki, hogy jobb legyen. Viszont ész nélkül nem hagyhatom, hogy pusztítson, és a furcsa erejét is meg kell majd valahogy fékeznek….gondoltam majd a bábumhoz sétáltam és a hátamra vettem.*
    -Gyere keresünk másik helyet! űLehetőleg ott ahol fák vannak!
    *Jelentettem ki és éreztem hogy a testem kicsit nehezebb lett a chakrám tljes hiánya miatt. Meg volt a veszélye, hogy a fáradságtól elájulok de ezt nem mutathattam Lucynak.*

  11. Amint láttam hogy elmennek, csak sóhajtottam egyett, hiszen nem tudhatják, nincs is honnan, hogy mi is valójában az az ötven kar. Erősnek hiszik magukat ugyan, de gyengék. Mind a kettő. Mikor Azura barátságosabb lett a vector önmegsemmisítés módba váltott, így az egyik szarvam belül eltört, kívül csak megrepedt. Lassan térdre estem, viszont a szememben most nem gyűlölet, hanem nyomor és szomorúság látszott. Sokszor haltam már meg így, ez amolyan “level up” volt nálam. A fejemben sorban jelentek meg a múltbeli képek, ahogy a kutyámat szemem láttára ölték meg öt éves koromban, mikor utána megöltem mindenkit az iskolából, ahogy gúnyoltak… A legrosszabb, mikor megöltem a húgát annak, akit szerettem, aztán mikor szemem láttára ölték meg őt, mivel képtelen voltam megfékezni. Ezt mind Azura is látta, mivel egy ködfelhőben felettem mindent mutatott, annak ellenére, hogy nem akartam. A következő pillanatban a másik szarvam is megrepedt, így a földre estem. Pár perc múlva viszont szarvaim visszanőttek, halkan sóhajtva keltem fel a földről. Szerettem meghalni, csak a múltbeli visszaemlékezést utálltam. A másik személyiségemben voltam, azaz a jóban. Kezeimet szememhez tettem, hiszen a sírás kerülgetett, mivel a Nyu személyiségemben érzékenyebb vagyok. -Rendben…- Válaszoltam utólag az alkura, lepillantva Azura.

  12. *A szél lökéstőlhátra lépkedtem párat de Lucy tekintete nagyon nem tetszett, ahogy lenéz. Mivel Madara az alapjainak megtanulását rám bízta így majd az a lenéző tekintete változni fog idővel, ha fog. Feltünkt, hogy Kaduyát figyeli amit Kaguya megszólalt egy kicsit meglepett. Kaguya figyelmeztetésére kicsit férre néztem és ingerülten válaszoltam.*
    -Igenis.
    *Kaguya legyintésére a Zetsu elindúlt felém majd ismét össze olvadt velem, vagy valami olyasmit csinált igaz nem éreztem semmit de hátborzongató volt. Mikor mind a ketten el tűntek hanyatvágtam magam mivel a chakrámat elszívták így pihennem kellet. Felfele bámultam majd Lucyhoz szoltam. *
    -Na figyelj Lucy kössünk egy alkut! Megtanítom az alapokat, és kicsit fel fejlesztelek, cserébe nem veszed el a chakrámat!
    *Ajánlottam fel neki ha elfogadja akkor jól kellene haladnunk ha viszont nem fogadja el az ajánlatott akkor rémesen fogunk haladni.*
    -Nem is kell rám halgatnod ha nem szándékozol….csak figyel…ned kelll….
    *A mondatom végére úgy beszéltem mint aki mindjárt elalszik, bár a szemem nyitva volt.*

  13. – Harcolni akarsz, velem?… Tényleg megbolondultál?…- kérdeztem meg furán, bár sok mindent nem érhettem el vele, Kaguya megzavarodott chakra állapotban nem fogja engedni a harcot, már pedig ő ellene nem hat ez a vectoros marhaság, a származása következtében. Félig rám se, de a nekem átadott képessége sem ér semmit, az agyam blokkolja, s megszünteti azt, hisz felesleges információ. Minden ami felesleges, kiirtásra kerül, mint a szeretet is. Az is felesleges… Mint minden másféle érzelem a gyűlöleten kívül.
    – Meg se mozdulj Madara… Semmi dolgunk ezzel…- szólt rám Kaguya, s így célzott Lucyra. Nem lett nagy kedvence a lány, nem szereti ha az agyamba turkál egy másik lény, hisz az instabil erőimnek hála az eddig tartott békének annyi lehet pár másodperc alatt.
    – Távozunk?…- kérdeztme rá végig magam elé figyelve.
    – Mint mondtam, semmi dolgunk itt… Azura, te pedig éld még egyenlőre túl…- figyelmeztette még Azurát, s egy pillantást hátravetve rá intett a Zetsunak, ki egy könnyed mozdulattal húzódott vissza Azurába, mint egy észlelő egység. Ezek után előre figyelve még integetett párat Lucy felé, s így tűnt el velem egyetemben,

  14. Halkan figyeltem, ahogy Madara nyugodt maradt, de nem igazán érdekelt, hiszen csak ráadásként mondtam mindazt. A következő pillanatban észrevettem, hogy Azura mérgelődik, egy lenéző arcal fordultam felé. Úgy gondoltam, ideje megmutatni Azurának, hogy kit is kell megtisztelnie. Ahogy szemem egyre gyűlöletessé vált, egy erős széláramlást okoztam, amitől már egy erőtlen ember pofára esett volna. A vector erősebbé vált, s egy olyan módot vett fel, hogy semmi nem tudott illúzióba ejteni, még vissza is vágta, hogy azt higyje sikerült végigvinni az illúziót. Azaz a vector vitte abba. A 4 karból 50 körül lett, így még az egész bolygót is széttörhettem volna. A karok végtelenig tudtak nyúlni, ami eddig nem történt meg, de úgy látszik mostmár igen. Most nem Azurára akartam támadni, hanem most Kaguya felé néztem. Másnak ez kész öngyilkosság lett volna, de nekem nem. Ha fejemet széttépné, visszanő. Ha szemeimet kiszedné, visszanő. Bármit csinálna, meggyógyul, ráadásul most az illúziókból is kitudok kerülni. Madara felé lépkedtem, egy teljesen komoly arcal. -Szereted ha parancsolgatnak neked? Ha valaki lenéz? Ha gyengepontjaidat használja fel? Nem bizony. Mindig is el akartad pusztítani Kaguyát, tudom. Eleged van belőle mi? Ha túl akarod élni harcolj velem. Egyikünk sem tud meghalni.- Mondtam egyik kezemmel fejébe nyúlva, egy gyógyulási képességet átadva, így ő sem tud veszteni. Ez a gyógyulás olyan volt mint az enyém, evel Madara már eldicsekedhetett volna. Persze azt a képességet bármikor leálíthattam.

  15. * Figyeltem őket és eléggé dühös is lettem amit Lucy mondott. Az egy dolog ha engem lenéznek mérges leszek, de hogy olyant nézzenek le akit nem érdemes és ráadásúl még olyan témát is hoz fel ami a gyengélye, nos talán nem is kellet meg szólalnom, mert eléggé feldühített. A földről felkeltem és egy kunait előrántottam, hogy majd mindjárt Lucynak hajítom, de a közelemben lévő Zetsu gyorsabb volt nálam és a kezemet megfogta majd a kunait kivette a kezemből. Hiába halgattam a Senseit és figyeltem, hogy nyugodt maradt engem akkor is feldühített már megint. Az erőm még nem teljesen tért vissza így a Zetsu kezéből nemtudtam kirántani a csuklómat, de elengedett. Kaguya mögé szorosan oda áltam majd magamban mérgelődtem.*

  16. Lehetséges volt, hogy nem éreztem semmit az egészből, viszont Kaguya az “alku” szerint tudta, hogy idegen jelenlét van az elmémbe, mégis csak a hatalma túl terjed az ilyen földi dolgokon. Ám mégse szólt bele, várta a reakcióm az egész történtekre, hisz ekkor már elhangzott a mondat Lucy szájából, mellyel elárulta magát. Szemeim lehunyva emeltem meg a fejem, s kivételesen a provokációnak sem engedtem.
    – Az öcsém halott… Az a tény, hogy erre nem akarok visszaemlékezni, nem azt jelenti, hogy képes vagy ellenem felhasználni… Felesleges lenne a halála, ha most nem állnék bosszút. Ezt kell megtegyem, mivel csak így védhetem meg a klánom mindenki mástól… Minden felett átveszem az uralmat, ahogy az Uchihák elátkozott sorsa tartja. Nincs más út és lehetőség már nekem… Még gyenge vagyok, mert nincs meg a teljes hatalmam, így igazad van. Ha ennyivel érne véget az életem, biztos utálna… De mint látod, teljesen élő vagyok, s leszek is…- válaszoltam végig csukott szemmel, s tökéletesen megőrizve hidegvérű Uchiha büszkeségem.

  17. Miközben épp vernem kellett volna Azut, valamit érzékelt a vectorom, hogy nincs rendben, de nem sikerült megfejteni, hogy mi az. Mikor kikerültem valami illúzió alól, láttam, hogy Azu egyben van, mintha nem is törtét volna semmi. Mikor Madara épp provokált, kezdett rohadtul felidegesíteni, mégis egy kárörvendő mosoly jelent meg az arcomon, mivel nem kellett volna ezt most rajtam alkalmaznia. Többé ezt az illúziót nem tudja rajtam használni, mivel a vectorom kielemezte, ezért már nem hat rám többé. De azért ha provokál, akkor nekem is viszonoznom kell, a magam módján. -Erősnek hiszed magad? Azt hiszed van hatalmad?- Kezdtem bele egy más témába, mivel imádtam másokat provokálni. Eközben az egyik láthatatlan kezemmel éppen a fejében nyúlkáltam, úgy, mint Azuéban, mikor elvettem az eszméletét, de itt mást kerestem. A múltat. Az előbb ott nyöszörgött Kaguya előtt, ezért kell legyen valami a múltból ami fáj neki. Persze Madara nem érezte, mert olyan volt akár egy szellemkar. -Ahogy akkor sem voltál erős. Szánalmas vagy, és voltál.- Céloztam az öccsére, mivel megtaláltam azt, amire láthatólag nem akart visszaemlékezni. -Szerinted mit mondana? Hogy hálás neked? Mert gyenge voltál?- Felyeztem be egy gonossz vigyorral, de azért a végén egy sóhajtással fejeztem ki, hogy végeztem a provokálással.

  18. *A haláltol nem rémülök meg e ez most kivételes eset volt. Lucy egyszer már megölt, ami igaz nem volt kellemes érzés és a huorral meg a kis hülyéskedéseimmel sikerült lepleznem, de az hogy játékon kívül megtámadjon úgy hogy mosr egy kis mennyiségű chakrám sincs és az erőm is lassan jön vissza. Nos ez rohadt mód ilyesztő és egyben nagyon idegesítő volt, hogy tehetetlen és gyenge vagyok. A lábam földbe gyökerezett így mozdulni nem tudtam. Komoly tekintettel figyeltem Lucyt mikor a földbe csapot és az egyensúlyomat megsikerült valahogy tartanom. Madarára néztem, hogy mi lesz areakciója és akkor vettem észre, hogy a két szeme nem egyforma, ebből leszürtem, hogy még nem jött hejre a Sensei…bár egy olyan cselekmény után ki jönne hejre…Pár perc némaság volt ami számomra egyre nyomasztób volt, de csak komoly arckifelyezéssel figyeltem őket. A Sensei csettintésére rá néztem majd amikor intett a Zetsu megragadta a karomat és Lucy közeléből elrántott Kaguya mögé. Nem mondhatnám, hogy túlzottan örültem neki hogy az ami kijött belőlem, most arréb rángat, de annak viszont örültem, hogy a földbe gyökerezett lábamat ilyenkor már megtudtam mozdítani amit valószínüleg nekik köszönhetek. Amint Kaguya mögé értem ahohy tudtam kicsit hátráltam és a szikla falnak neki döltem, majd lecsúsztam a földre. Közben azon gondolkoztam, hogy ha ez a kettő össze csap akkor én ismét csak tehetetlenül tudom nézni az egészet. Ez a gondolat, a tehetetlenség a gyengeség most mindennél jobban megrémített.*

  19. Csendesen hallgattam ahogy lobbanékonynak nevez, majd pedig elfordul. Tekintetem egyre nyugodtabb és semmitmondóbb lett. Mikor ám visszafordult a több perces néma csend után, szemében gyűlölet ragyogott. Oh, és még én vagyok a lobbanékony? A földbe csapott valami fura kézszerűséggel, vagy is én így képzeltem ezt a fura erőt. Viszont ahogy a föld felrepedt, egy kisebb szél áramlat keletkezett, s így a hajamat is elfújta arcom elől. Ekkor látszott meg, hogy a chakra áramlásom eléggé fel van borulva még, hisz jobb szememben meglátszott, hogy a ballal ellentétben nem a kékes Rinnegan, hanem a vörös Sharinganom mutatkozott. Ám szerencsétlenség volt ez számára. Rossz előérzetemnek köszönhetően egy pillanat töredéke alatt ejtettem genjutsuba, mivel akkor még tartotta velem a szemkontaktust. Ő ám ezt mégse vehette észre, hisz minden ugyanolyan volt, mint eddig. A környezet változatlan, érzésre se változott semmi. A genjutsu használathoz még kézjelet se kell használjak, hisz a szemem egyedül is erősebb illúziót hoz létre, mint amit Azuránál láthatott. Ezek után pörögtek az események, egyedül viszont én láttam a dühkitörését, mely ha nem ebben a hamis világban történik, Azura megint összeverve feküdne. A második, már-már nyugodtabb és csendesebb felszólalására kezem felemeltem és csettintettem egyet. Ezzel lett feloldva a genjutsu, s ekkor láthatta ő is, hogy nem csak a környezet, hanem Azura is teljes mértékben egyben van.
    – Ki is a lobbanékony?..- vigyorodtam el gonosz módomra és a még Azurából kijött Zetsunak intettem egyet. Értette a jelzést, s egy könnyed mozdulattal rántotta arrébb Lucy közeléből a Namikaze lányt és védelem érdekében Kaguya mögé vitte. Biztonság biztosítva számára is.

  20. Mikor láttam, hogy Madara kicsit ideges, egy helyben megáltam, sóhajtva. Egy szótól ennyire felhúzza magát… -Milyen lobbanékony.- Mondtam hangosabban, hogy hallja, majd hátat fordítottam neki. Mivel kevés önkontrolom volt, nehezen tudtam megállni, hogy felidegeskedjek. Pár percig sikerült is, de aztán elvesztettem a kontrollt, és gyűlöletesen Madara felé fordultam. -Úgy viselkedsz mint egy szenvedő gyerek. Nőjj fel! Nagyon nem bírom.. ezt a viselkedést amit te most véghez vittél.- Mondtam ingerülten szinte ordítva, miközben a föld felrepedt, mert belecsaptam az egyik láthatatan kezemmel. Azu felé fordultam, hogy ne keljen Madarán kifejeznem a haragom, majd Azut felemelte megint valami. Rengetegszer a földbe vágtam, sokszor még szikláknak is, hogy ömlött belőle a vér. -Rohadék!- Ordítottam, miközben az összes erőmmel a földhöz vágtam Azut, így pár méterre berepedt, őt meg arrébb vágtam, de már nem annyira erősen. Szinte halálra vertem az előbb, de az utolsó szuszt meghagytam benne, azt is nehezen. Az egyik láthatatlan kezembe vettem egy sziklát, amit hamar össze is roppantottam, de nem sokat segített ingerültségemben. -Gyűlölöm… az egész világott.- Mondtam csendesebben, visszafogva magam. Szerencsére sikerült, de már nagyon a végén jártam, hogy teljesen beőrüljek.