Fesztiválok

A világ összes fesztiválját és karneválját megtartása mára már szokás lett a szigetünkön. A Tavasz fesztiváltól a Velencei karneválig. Nem érdemes kihagyni egy ilyen nagy bulit.

Carnival.(Song).full-horz

Vélemény, hozzászólás?

133 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Fesztiválok

  1. Én azt pontosan tudom, drága Mesterem… Szereted, igaz? … Amikor tőled gyengülök el… és ilyen hatást váltasz ki… Ilyenkor látod igazán hogy te vagy az alfahím… – Vigyorogtam mellkasát simogatva. Az apró csókot viszonoztam.- Mm… Ne feledj máskor is megjutalmazni… -Vigyorogtam megsimogatva ajkait ajkaimmal, célozva a “jutalomfalatkára”.- Miért lenne rossz? … Imádom amikor rossz dolgokat csinálsz, mert abból nekem is jut bőven finomság… Ugyan, mi okom lenne panaszra? -Kérdezte vigyorogva.- Hm, kedvenc Uchihám? -Duruzsoltam vigyorogva.- Hiába próbálod az erős gonoszt adni… valójában aranyos kis gondoskodó vagy… -Duruzsoltam neki gonoszkodva vele kicsit, a korábbiak miatt.-

  2. – A legyengítés nem is arra vonatkozott, hogy hosszabb időn át az vagy másokkal szemben is… Hanem hogy pont addig és csak akkor, amikor velem vagy és én ezt akarom. Számomra ez a fontos egyedül, meg hogy máskor erős legyél, mivel bármikor szükség lehet az erődre.- mondtam el egyértelmű teendőjét, miszerint neki mindegy mi van éppen, 0-24-ben rendelkezésre kell állnia, ha én azt óhajtom. Amikor ismét beismerte igazam, csak egy apró csókot nyomtam ajkaira, miszerint ez a kis “jutalomfalatja” volt a jó válaszért.
    – Imádom, amikor igazam van, te pedig tökéletes alany vagy hozzá édes. Tényleg megérte szerződést kötni veled… Meg szerintem nem olyan rossz neked se, hogy gonosz a mestered, legalább többször használja rossz tettekre az erejét… És ha használja, akkor pedig gyűlöletet szabadít fel.. Na és ki táplálkozik abból?- húztam el játékosan az utolsó szót.

  3. – Első mondatán kuncogtam.- Majd körbe vezetlek… -Mondtam vigyorogva, a pokolban is találkozunk kijelentésére, szemeibe nézve.- Ne rosszalkodj, Mester! … Tudod, hogy én a pokolból jöttem… -Duruzsoltam neki, vadócan és finoman a mutató ujjam az orrára tettem és puhán, lágyan, picit megnyomtam, mint egy rossz gyereknek.- A démon, akit a földön testesítek meg… létezik… -Duruzsoltam, majd kuncogtam és el vettem a kezem az orráról. Elvigyorodtam szavain, és a derekam simogatása is jól esett. Mellkasán pihenő kezem megmozdult és megsimogattam a mellkasát.- Mm… Bizonyos értelemben… ha onnan nézzük… engem csak erősítesz… -Duruzsoltam. Majd kuncogtam.- Igen… Ez kétségtelen… Ha többet foglalkoznál velem akkor gyanakodnék, hogy valaki lemásolt… -Vigyorogtam.- Ennyire elhanyagoló és gonosz mesterem még nem volt… de ilyen erős és dühös se… Szóval nem cseréllek le… – Vigyorogtam rá.-

  4. – Nyugalom, a pokolban is találkozni fogunk… Ilyen tettek után még ott is félni fogják a nevem, nem hogy a mennyben. Bár én személyesen nem hiszek az ilyenekbe, még ha léteznek is… Meghaltunk és örök sötétség.- mondtam el saját nézetvallásom az egész halálon túli dologról, hiszen mégis csak tapasztaltam már.
    – Örülök ha tetszik, én magam is jól elszórakozok közben. Főleg mikor látom, mennyire képes vagyok legyengíteni egy ilyen tettel téged.- válaszoltam már a második csókot követő mondata után és lassacskán simogatni kezdtem a derekát, egész kis gyengéden.
    – Ha többet foglalkoznék veled, az nem én lennék… Így legalább 120%-ban tudod, hogy én vagyok az és nem hamisítanak meg. Az ilyen kis apró szokások teszik egyedivé az embereket, igaz?

  5. – Ahogy nevetett és kezét elvette elvigyorodtam. Észre sem vettem mire ment ki a játék. Teljesen megbolondított, hogy teljes győzelmet arathasson. Minden nehézség nélkül érte ezt el. Ugyan a féltékenységből adódott haragja csökkent, de a haragja attól jelen volt. Élveztem a győzelmét, és szórakoztatott, hogy a férfi egója kiütközött rajta. Főleg, azért szórakoztatott ennyire, mert valójában éppen azt tette, amit el akartam nála érni, a kétértelmű utalással, így nekem volt igazam. A nőiségemet illetően szavaira elvigyorodtam. Dicsérete kicsit meglepett, de azért jól esett. Ahogy közelebb hajolt tartottam vele a szemkontaktust. Testem és lényem csitult már, hiszen az erőt és a vért is megkaptam. Teljesen helyre zökkentem. Hirtelen ötletként szenvedélyesen megcsókolt. Viszonoztam a csókját. Fenébe az Uchihákkal, ha mind ilyen jól őrjít meg nőket és ilyen pokoli jól csókol… Bele merültem a csókba és arcára simítottam egyik kezemmel. Légzésem kicsit ismét felgyorsult. Másik kezem a mellkasára simítottam. Amikor karja engedett a szorításból, nem húzódtam el, továbbra is hozzá simultam. A csók végén elváltam ajkaitól és elvigyorodtam. – Pokolba veled… -Súgtam neki a csókra utalva, ami tükrözte mennyire jól is csókol.- Mmm… Egyenlőre most kielégítetted a vágyaim… -Súgtam neki.- Igen… csak te… -Válaszoltam a kérdésére. Még nem távolodtam el tőle, és szemeibe mélyen nézve figyeltem őt.- Tudsz te bánni a szolgáddal, ha akarsz… Mi lenne, ha nem hanyagolnád el, hm? … -Kérdeztem arcán végig simítva.-

  6. – Ti nők mennyi okból kifolyólag vagytok képesek édesnek tartani…- nevettem el magam, kezem pedig elvettem mellkasáról. Nem kívánkoztam többet elérni, tudni akartam a bebiztosított győzelmemet.
    – Mindenek ellenére, te is csak egy nő vagy… Kis csinos, gyilkos, gonosz nőszemély.- dicsértem meg ismét a nőt, mely tőlem kissé szokatlan. Oktalanul nem szokásom, de hát néha kicsúszik, ez már csak ilyen. Arcától nem hajoltam messzebb, sokkalta inkább közelebb és egy hirtelen felkapott ötletből, szenvedélyes csókba invitáltam. Szerelemről még egyszer úgy se lehet szó nálam, ha már háromszor megjártam, a negyediket be se próbálom. Élvezem a hatalmat csak, mely szerint bármit megtehetek, nem lesz következménye. Tökéletes relaxáció bír lenni, főleg egy ilyen kis bolond játék. Dereka szorítását lassan csökkentettem, de nem engedtem el egyenlőre magamtól. Ajkaimmal a heves kis csata után, vigyorogva vonultam hátrébb arcommal.
    – Van még valami, amit szeretnél tőlem drágám? Én vagyok az egyedül, aki bármit megadhat neked, igazam van?- vigyorogva kérdezgettem tovább.

  7. – Vörös szemeibe mélyedtem, ahogy szemei vörösen villantak meg. Olyan régen éreztem már a dühét, ami miatt szerződést is kötöttem vele. Az édes dühét, ami oly nyughatatlan. Ahogy szemei megváltoztak még inkább izgalomba jöttem. Testem nem hogy nem ellenkezett azzal, hogy egymáshoz feszülve játsszon velem, hanem egyenesen élvezte. Beleborzongtam az érintésébe. Erős. Olyan erős… Elfogadtam és örömmel tettem magamévá az erőt amit adott nekem. – Nagyon izgalmas feladat, Mester… -Súgtam neki kérdésére, légzésem szaporább lett. Pupilláim valóban kitágultak. A példa remek volt, de félelmet nem éreztem, csak is az édes bosszú szomjas dühét, meg a nekem feszülő testét.- Olyan régen éreztem a dühöd… és most még édesebb, mint régen volt… Olyan édes a féltékenység… -Súgtam. Fejem kicsit megemeltem, hogy ujja teljesen rá simuljon ajkaimra. Ahogy kezét lejjebb vezette ismét beleremegtem. – Igen… Őrjítő tudsz lenni… és ki is használod… Igen… megőrjítettél… -Súgtam érezhetően szapora és meleg légvétellel. Érezhette, hogy tényleg megőrjített. Innentől már azt tesz amit csak akar velem, ittam minden szavát, pillantását és érintésébe beleremegtem. Ahogy dühe megemelkedett az utolsó kérdésére már nem tudtam magamon uralkodni, és teljesen hozzá simultam, szemeim lilán izzottak. Láthatta, hogy teljesen megőrjített és már ha akarnék se tudnék hazudni. Hiába. Az ő ereje és dühe édes számomra mint a méz és túlságosan imádom, ahhoz, hogy lecseréljem.- A tiéd, Mester… -Válaszoltam a kérdésére.-

  8. Izgalmát megérezvén szemeim vörösen villantak fel a Sharingan miatt, így megadva neki azt, amire vágyik a nap 24 órájában…. Erőt. Dühből eredő erőt, ami most még magasabb fokokra hág, hiszen a szemem is csak is az e fajta sötét és elborult érzelmek miatt képes megváltozni.
    – Ezt a választ és reakciót vártam, ügyes kislány vagy…- szólaltam meg nem sokkal azután, hogy elmondta a számomra szükséges választ.
    – Csak nem ennyire felizgatott a feladat?- kérdeztem rá élénk, kis gonoszkás vigyorral. Nem csak ő tud ilyen lenni, a magam módszereivel is megtudom oldani, hogy ő bármi nélkül hódoljon be nekem, hisz még parancsolnom se kellett neki. Elvégzi a dolgát, én pedig cserébe az gyűlölettel telt erőmet adom neki.
    – Vagy talán az erőm miatt kaptál ilyen kis rohamot? Mint akinek halál félelme lenne…- veszem el a kezem a falról és így simítok az arca tetejére.
    – Kitágultak azok a gyönyörű lila íriszeid…- helyezem ujjaim először inkább felfelé, közel szemihez. Lassacskán simítottam lejjebb, kezem most kifejezetten az arcán állt meg.
    – Még a bőröd is sokkalta több levegőt szív magába a reakciód miatt… Nem hogy még ezek…- simítottam ajkaira kezemmel, s nem sokat váratva tovább vittem lefelé természetesen. A nyaka tetején álltam meg leginkább, hiszen még ha vámpír is, a szívdobogás minden lénynél jelen van általában.
    – A szívverés felgyorsult a mellkasod sűrűbb emelkedése miatt. Mitől van ez kedvesem? Már ez a kevés gyűlöletem ennyire megőrjít téged?- kérdeztem meg egy tökéletes átvezető után, s kezemet már a legutolsó állomáshoz vittem, azaz a kulcscsontjához. Nem értem hozzá semmi olyanhoz, amihez nem kéne természetesen, milyen úri ember lennék akkor?
    – Kihez tartozol egyedül?- kérdeztem rá az engem izgató kérdésre, de sokkalta komolyabban, megemelkedett düh szinttel. Ch, még hogy más…. Max helyettesíthetett, felül nem múlhatott.

  9. Kutatás… Ugyan mit kutatsz? Ellenségeket? -Vigyorogtam rá, ahogy beszélt.- Azért még meggondolom szeretném-e… Habár, ha olyan készséges, mint te… -Vigyorogtam szemét módon az iménti térdelésére vissza utalva.- Örömmel hallom… az egy nagyon jó kard… vigyázz rá… -Mondtam neki. Amikor közeledni kezdett és a feladatot kezdte mondani nem éppen ijedtem meg. Vártam, hogy mit akar mondani. Érdekesnek hatottak a szavai, és kíváncsian vártam. Megéreztem, a hangulat változását, ami egészen érdekelt. Ahogy a feladatomat kezdte mondani, a halálesetek módját egészen érdekesnek tartottam. Rengeteg módon tudom megoldani amit akar. Talán zavarban is lennék, melyiket alkalmazzam először, annyi módszerem van. Széles vigyor ült ki arcomra. Amikor ellentétes oldalamba mart és derekam fogta át, hozzá simultam. Ez picit meglepett, mert ilyet nem csinált még velem. Ahogy a falhoz nyomott testünk egymásnak feszült, így tökéletesen érezhette, azt a testet, amit eddig csak a szemeivel látott. Mélyen néztem a szemeibe, ahogy arcomhoz hajolt közelebb. Nagyon ért a nők felcsigázásához, főleg ha féltékeny és ráadásul tudja, hogy mi is az én “gyenge pontom”… az ő haragja és ereje. Minden szava eljutott hozzám, de ugyan akkor egyre jobban felcsigázott a dühe. Az erősebb aurája még inkább. Szemeim élénk lilán néztek az ő szemeibe. Légzésem kicsit szaporább lett. Érezhette az izgalmamat. Ez a bánásmód nem hogy rossz hatással volt, hanem egyenesen imádtam, és élveztem. A plusz erő lökettől szemeim élénkebben villantak meg, nagyon is csábító falattá vált, ellenállhatatlan falat volt most.- Igen… Mester… Úgy lesz minden, ahogy akarod… egy sem marad életben… senki nem fogja tudni, hogy te voltál… másra terelem a gyanút… mindig valaki más lesz a bűnös… -Súgtam arcán végig simítva. Egyrészről utálom, hogy pontosan tudja, hogyan csináljon belőlem nőt, másrészről élvezem is.-

  10. – Oh, ugyan… Azért te se bánnád, ha olyan lenne mint én.- kezdtem el folyamatosan felegyenesedni, majd pedig ahogy ismételten én lettem a magasabb kettőnk közül, elgondolkoztam.
    – Mínusz egy-kettő rossz szokással.- egészítem ki szépen saját magam, hiszen mégis na… Akár ő is egy biztos táplálék forrása lehetne a nőnek, ha csak kicsit is jobban hasonlítana rá. Más kérdés az, hogy én mennyire hagynám.
    – És igen, jó párszor hasznát vettem a tőled kapott kardnak, de hát az időm leginkább a kutatás, mint sem az ellenségek eltávolítása foglalja le. Erre kellene a segítséged…- fontam össze a kérdéseit és egyszerre válaszoltam mindkettőre. Bár zavaró a kis nagyszájú stílusa, de erre a feladatra tökéletes lesz, az már biztos, főleg mivel igazán kreatív nőszemély.
    – Hosszadalmas feladat lesz…- kezdtem el lassacskán közeledni hozzá, leginkább mert még dolgozott bennem az ő általa hagyott féltékenység és a vériváskor tapasztalt kis izgatottság. Ember is vagyok részben, így azért rám is hatnak az élmények, érzelmek, meg az ehhez hasonló, megvetendő földi dolgok. Szabadon, aggodalommentesen rombolni és pusztítani… Felemelő érzés lehet!
    – Azt akarom, hogy ne egyszerre tedd meg… Tűnjön balesetnek, természetes halálnak…- szavaim halkan és kissé ördögien súgtam már neki, bal kezemmel pedig a magam kis durva stílusában martam bele ellentétes oldalába, így átfogva a derekát.
    – De… Ne tudják, hogy én voltam. Senki se vegye észre ezeket, még ha ott is van a tökéletes helyzet, hosszabb idő közönként old meg.- nyomtam most én őt a falnak és jobb alkarommal a feje mellett támaszkodtam meg, s hajoltam lejjebb az arcához.
    – Egyiket se akarom élve látni…- erősödött meg kissé aurám erre, sokkalta inkább kieresztve a féltékenység miatt előtört dühöt, így plusz erőt adva neki, s magamat “csábítóbb” falattá téve neki, hiszen mégis csak ezzel kapcsolatos maga az egész nő.

  11. – Elvigyorodtam szavain, majd amikor elhúzta a ruhája gallérját, oda léptem. Nem csak ott nyaltam le a nyakát, ahol meg fogom harapni, hanem, végig nyaltam a fél nyakán, csak azért is, mert ő ezt feleslegesnek tartja. Ahogy nyakába haraptam, fájdalmat nem okozva, kellemes, izgató érzést viszont annál többet, megéreztem a vére ízét. Jól ismertem ezt az ízt, de most eléggé ki voltam éhezve, így el is ragadott a hév. Szemeim felvillantak, hozzá simultam és megöleltem. Egyik kezemmel végig simítottam arca ívén a tarkójára, másik kezemmel pedig öleltem. A lélegzetvételem is hirtelen elakadt egy pillanatra, majd légvételeim újra érezhette a bőrén, ahogy vissza nyertem az önkontrollomat. Kicsit többet ittam, mint azt tőlem megszokta, de kiélveztem az ízét. Agyaraim kihúzva lenyaltam ismét a nyakát, félig végig nyalva rajta, majd elléptem. Erőm újra a helyére zökkent, bőröm fényesebb lett, aurám ismét megerősödött, bár nem volt sokkal gyengébb a eddigitől. Amikor rögtön elém térdelt és azt mondta amit kértem. Egyrészről kicsit meglepett a készsége, kicsikét több ellenállásra számítottam, másrészről viszont kiélveztem és igazán démoni, kegyetlen és szemét dögként álltam felette. Láthatóan ettem is és meg kaptam amit akartam, nagyon is kiélveztem a pillanatnyi fölényem.- Mmm… Nagyon jó, Mester! … Jó fiú vagy! … -Mondtam vigyorogva.- Ch! … Szerintem azért jó fiad van… és szerencse, hogy nem ütött még rád… Ő nem hanyagolja el gondolom a szövetségeseit…! Vigyáztál a kardra amit kaptál? … -Kérdeztem számon kérően, karba téve a kezeim.- Na, és miben kell a segítségem? … Hm? Megöl a kíváncsiság… -Mondtam a tenyerem össze dörzsölve.-

  12. – Egy szóval se mondtam, hogy ott hagyott… Még hűségesebb, mint előtte volt, fura egy kölyök… De hát az anyjára ütött…- rántottam vállat ezen, mivel hát na, igazából ezt az érdekes gondolkodást tőlem örökölte, miszerint oktalanul semmit nem csinálunk, így neki is van oka, hogy mellettem maradjon, még ha azt most nem is tudom. Gondolkodásom ideje alatt némán hallgattam végig a nő kéréseit, melyek a vészestől is messze álltak… Ugyan már, egy parancsoló szellemmel kell éljem az életem, aki nálam 5x erősebb, természetes már szinte a behódolás nálam egy cél miatt. Hangján azért érezhető volt a kis gonoszság irántam, mely még inkább elnyerte tetszésem. Nem véletlenül lett az egyik fő szövetségesem ez a nő.
    – Oh, ennyi? Szinte ingyen adod magad drágám!- húztam el nyakamról a ruházatom gallérját, hiszen még az eszembe tartottam, hogy ő kifejezetten onnan imád vérrel táplálkozni. Kis akcióját végig vártam, míg a vérem egy jelentős részét elszívta. Megvárva eltávolodását, szinte automatikusan borultam előtte térdre, s hajtottam lejjebb fejem, megadva neki a kért vágyát.
    – Bocsáss meg nekem, Úrnőm! Rossz voltam!- mondtam ki ugyanazokat a szavakat, amiket kért és így vártam a véleményét a dolgokkal szépen.

  13. – Kuncogtam a szavain mi szerint ő csak élvezte a sikert. Szórakoztatóak voltak a szavai. Imádom, amikor bedobja magát, hogy hülyének nézze a másikat. Olyan cuki olyankor, amikor azt hiszi, hogy mekkora nagy megtévesztő. – Oh! Most hogy a fiad ott hagyott és nincs már kit ugráltatni, már jó leszek én is? -Kérdeztem vigyorogva. Mikor felállt és intett, én is felálltam és utána mentem. A sikátorba érve a falnak támaszkodott, mint valami macsó férfi. A szavaira és a viselkedésére elvigyorodtam. A sajnálkozása kicsit meglepett, de hogy még féltékeny is legyen. Ez új. Előtört belőlem a kegyetlen, szemét dög.- Mmm… Csak nem féltékeny vagy? -Kérdeztem oda sétálva hozzá.- Nos… -Tettem karba a kezem és úgy csináltam, mint aki nagyon elgondolkodott.- Először is… -Hajoltam a füléhez.- Etess meg! -Súgtam a fülébe, majd elhajoltam.- Aztán pedig… -Kezdtem a mondatba végig mérve őt, majd mutató ujjam az ajkain át a mellkasára vezettem.- Letérdelsz és azt mondod… “Bocsáss meg nekem, Úrnőm! Rossz voltam!” -Mondtam neki közelebb hajolva hozzá.- Ez az ár… Vajon… akarod… vagy inkább magad intézed el? -Kérdeztem mélyen nézve a szemeibe.- Gyerünk Mester… nem olyan vészes… -Mondtam súgva kegyetlenül.-