Elmegyógyintézet

A sziget egyik legelkerültebb helye az elmegyógyintézet és nem véletlenül. Régen egy zseniális orvos dolgozott itt aki hatalmas áttöréseket ért el az orvoslásban, ám végül annyira a munkája megszállottja lett, hogy kísérletezni kezdett a betegein majd  végül megbolondult, és ő maga is páciens lett. Azt beszélik hogy a doktor még mindig az elhagyatott építmény romjai közt kísért és az ott rekedt pácienseinek lelkét kínozza meg. Az idetévedők sorra tűnek el szóval nem árt vigyázni. Rengeteg kísértet van ezen az elátkozott helyen.

Hívná valaki a szellemirtókat? 

Vélemény, hozzászólás?

98 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Elmegyógyintézet

  1. Raven
    A lány kérdése hallatán mindössze aprót biccentek, ügyelve arra, hogy ne rontsam el azonnal a megteremtett nyugalommal telt hangulatot.
    -Szeretnék most már mihamarabb friss levegőt szívni, így igen.-mormogom halkan e szavakat orrom alá, ahogy keserédes mosoly kúszik arcomra.-A végén még az itteni légkör is fertőzni fog. Köszönöm, de ebből nem kérek.-és ahogy ez a mondat elhagyja ajkaimat, megszületik elhatározásom is, miszerint ideje lassan tovább haladni, így óvatosan megemelve Liel fejét, felállok, hogy a későbbiekben felsegíthessem a hölgyet is a földről.
    -Indulhatunk?-biccentem fejemet a kastély irányába, majd a helyeslő válasz érkezése után, az említett irány felé veszem utamat.
    Szerencsére az úr során nem botlunk kisebb nagyobb problémákba, így könnyedén elérünk az épület bejáratához. Maga a kapu körülbelül akkora lehet mint kétszer én, így kissé meg kell emelnem fejemet, ha el akarok látni a fa tákolmány tetejéig. Ugyanakkor az ajtó egyszer csak, mintha reagált volna érkezésünkre, halk nyikorgás keretében nyitódik résnyire, ezzel éppen annyi helyet hagyva, hogy kényelmesen beléphessünk.
    -Tud az érkezésünkről.-suttogom e szavakat halkan, ahogy a lány mögött magam is belépek az ajtón.
    Először is egy hatalmas, majdhogynem üres aulába érünk, hol nem is nagyon található más, csupán néhány fotel, és rengeteg festmény a falon..festmény? Inkább mondanám gyerekrajzoknak ezeket a kriksz-krakszokat. Szemeimet résnyire szűkítve kémlelem környezetem ahogy továbbra is Liel közelében tartózkodom, abban az esetben, ha bármi is történne.

  2. Fejét megérezve a fejemen mosolyom egy kicsit kiszélesedett. Ahogy teltek a percek, úgy kezdtem lecsillapodni. Furcsa volt belegondolni, hogy egy őrült által kreált világban, egy lehetetlennek tűnő játék közepén egy kis időre fellélegezhettünk. Azt hiszem mindenkinek kell egy kis nyugalom, különben bele lehetne őrülni ebbe a sok hülyeségbe. Legalábbis velem ez simán megtörténne. Szemeimet lehunytam egy kis időre, s így hallgattam Raven lélegzetét, a patak csordogálását, na meg a környezetünkben lévő teremtmények motoszkálását. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogyha ebből a világból kijutunk, maga az elmegyógyintézet már csupán egyszerű gyerekjáték lesz. Feltéve persze, ha nem lépnek fel további komplikációk… A csendet megtörő szavakra eleinte pillogotam, amíg el nem jutlttak az agyamig. Aztán inkább hallgattam. Nem igazán értettem, mire utalt, ám semmilyen jó előérzetem nem volt a dologgal kapcsolatban.
    – Nos… Értem.- nyögtem ki végül, majd gyorsan témát is váltottam- Az úticélunk még mindig a kastély?

  3. Raven
    -Én ennek csak örülni tudok.-jelentem ki szemébe a teljes igazat, mivel az csak jót jelent ha egyikőnk helyett mindketten aktivizáljuk magunkat és keresni kezdjük a lehetséges kiutat.
    Későbbi megállapításai során csupán halkan hümmögök párat ezzel jelezve számára egyetértésem, majd ahogy vállamra hajtja fejét, mindössze egy apró sóhaj keretében döntöm fejemet övéjének így megpihenve egy kicsit. Az igazat megvallva, még egy ilyen helyzet közepén is, nem árt, ha az ember kikapcsolódik egy kicsit, hogy a lehető legjobban ki tudja fejét szellőztetni, és átláthassa későbbi helyzetét.És mivel lelkiismeretem tiszta, és semmilyen hátsó szándékom nincs, ezek a percek tökéletesen elmennek ennek a bizonyos “pihenőnek”.
    -Ha felszakadna a seb, te már nem lennél itt.-nem vagyok benne biztos, hogy a lány megérti mire gondolok, ám az igazat megvallva, jelenleg ez zavar a legkevésbé.
    Egyszerűen csupán arra gondoltam, hogy amúgy is engem céloznának meg akkora a lények, Lielt pedig semmiképp sem hagynám hogy egy magamfajta erős illatforrás közelében mászkáljon, mert ezek a lények, gyorsaságukból ítélve, amint kiszagolják őt is, vége..és ez esetben a szikéje mit sem ér, kénytelen lenne puszta fizikai erejére támaszkodnia.

  4. További gondolataimból egy kéz érintése zökkentett ki a fejemen. Értetlenül vetettem rá felemás tekintetemet, ám a gesztust egy kicsit sem bántam. Szavai pedig riadtabb lelkemnek értek fel egy kis simogatással, noha nem teljesen hittem el őket.
    – Ez esetben rendben.- biccentettem egyet, s ajkaim szélei gyanúsan elkezdtek felfelé görbülni- Viszont azért a továbbiakban jobban aktivizálnám magamat azért. Talán úgy gyorsabban haladnánk a dolgokkal.
    Valamelyest sikerült megnyugtatnia. Hiszen a zaklatottabb, töprengős állapotból hamar produkált váltást. Na most vagy nem voltunk akkora pácban, vagy csak valami fantasztikus színész, s a szavak mestere. Bármelyik is az igaz, nekem per pillanat jól jött némi kis lelki fröccs.
    – Az a mozzanat is rémlik.- momrogom elgondolkodva- Bár őszintén akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen következménye lett. Semmi sem látszott belőle.
    Jó vállának döntöttem a homlokomat, hisz nehéznek éreztem már a fejemet.
    – Te tudod végülis a dolgot. Mindenesetre, azért majd vigyázz a karodra.- jegyeztem meg még a dolgot. Azért félelmetes volt belegondolni néhány reakciója alapján, hogy mi is mehetett végbe a testében. Ám ha azt mondta, hogy ne aggódjak, akkor nem fújom fel feleslegesen a dolgot.
    – Maximum arra kellene figyelned, hogy ne szakadjon fel újra a seb. Nem lenne szerencsés, ha a drága kis szemtelen gyerkőcök csapatostul rohannának le minket.
    Na meg… A másik probléma az lett volna, hogy esetleg én cuppanok rá mostmár tényleg a vénánára. Egyszer már sikeresen kísértésbe estem, ki tudja, mikor történik meg újra. Most pedig sajnos ki voltam borulva annyira, hogy sziklaszilárd akaraterőm megbillenjen. De ezt persze nem akartam vele közölni továbbra sem. Ezt meg tudtam oldani. Nagyobb problémákra most fontosabb volt fókuszálni. Mint például a bújócska. A fene essen bele abba a kölyökbe! Remélem csuklik eleget, ugyanis kínomban már párszor elátkoztam.

  5. Raven
    Röpke gondolatszövevényeimet a lány érintése majd későbbi szavai vágják el, ahogy figyelmem immáron ismét rá irányul. Éppen elkapom azt a pillanatot, mikor a hölgy elkapja tekintetét, és úgy motyog tovább orra alá, annyira pedig már tartom magam jó ember ismerőnek, hogy leszűrjem a képességem nélkül is, mi is zajlik le most a fejében. Ez pedig egy igen nyomós okot ad arra, hogy magam is átgondoljam a dolgokat. Hagytam, hogy elragadjanak ideiglenes érzelmeim, és azok alapján reagáljak a későbbiekben..szarvas hiba, melyet már egy ideje nem vétettem, ám úgy látszik kivétel erősíti a szabályt. Viszont most már, hogy valamelyest képes voltam helyrerakni azt a káoszt ami idebent zajlik fejemben, magát a helyzetet is tisztábban látom már át. A lány már megannyiszor jelét adta annak, hogy igényli társaságom, és egyedül nem igazán maradna egy ilyen helyen..ha pedig úgy vesszük, alapjaiban vett tény, hogy a férfi dolga, hogy biztonságot nyújtson a gyengébbik nem számára. Ezzel szemben, ezt immáron másodjára sikerült elfelejtenem, szóval ezentúl kiemelt figyelmet helyezek arra, hogy ez többször ne forduljon elő.
    Ebből kifolyólag egy apró sóhaj keretében emelem meg még emberi balom és simítok vele Liel fejére, majd tenyeremet végigvezetem egy sötét tincsen mely egészen lapockájáig leér.
    -Nem hátráltatsz.-arcomra immáron apró mosoly kúszik ahogy a szemkontaktust kivételesen tartom a mellettem lévővel.-Elég bátor voltál ahhoz, hogy egyedül kimerészkedj a szabad terepre, és ez az ami számít.-hangom ez esetben különösen nyugtató hatású, csak úgy mint maga, finom vonásokkal enyhített arckifejezésem.
    Egyik leginkább preferált tulajdonságom melyből igazán sok mindent ki lehet hozni, hogy remekül tudok bánni a szavakkal és mímelni azokat kedvem és szándékaim szerint.
    Ahogy aztán válaszol kérdésemre, mindössze aprót biccentek, ahogy végül leemelem a személyről tekintetem.
    -Mielőtt még eltűnt volna, a karomhoz érintette a kezét.-kisebb szünetet tartok, ahogy magam elé emelve az említett végtagot, jobban szemügyre veszem azt.-És valami..hasonló lett belőle.-ekkor viszont fejbe vág egy gondolat, így nyomban hozzátoldok még az eddigiekhez egy mondatot.-Ugyanakkor nem szükséges aggódni miatta, nem történt semmi változás.
    …Amiről a lány nem tud, az nem is fáj neki.

  6. Lemondtam arról a dologról, hogy normálisan beszélni fog. Hisz percek óta már csupán csak csendben voltunk. Kissé a patak mozgása miatt eltorzult tükörképemet bámultam a víz felszínén. Nem zavart túlzottan a viselkedése, hiszen nem anyáskodhattam felette. Az ő dolga elvégre, hogy mit csinált. Csupán ez jelen esetben valamennyire rám is kihat, hiszen majdhogynem teljesen rá voltam utalva. Egyedül nem igazán értem volna semmit… Leülve a partra öleltem a mellkasomhoz a lábaimat. Belegondolva kicsit lelkiismeret furdalásom volt, mégha volt arra esély, hogy nem most szerezte a sérülést. Hisz eddig szinte mindent ő csinált, én meg csupán kolonc voltam számára. Meg kell emberelnem magam, vagy beindítanom az agyműködésemet, hiszen benne van az is a pakliban, hogy megunja a szerencsétlen fejemet, s nemes egyszerűséggel itthagy.
    – Hé, Raven…- bizonytalan mozdulattal érintettem meg felém eső, jó karját. Újfent olyan pillanat következett, melyben nem gondoltam bele abba, hogy mik ks hagyják el ajkaimat.
    – Elnézést, ha… hátráltatlak.- motyogtam a tekintetemet lesütve, kezemet pedig visszahúztam. Reszketésem talán kicsit csillapodott azóta, ám ez elég minimális volt. Látszott, hogy nem igen rendelkeztem tapasztalatokkal, hogy mit kéne valami ilyesmi, húzós helyzetben csinálni. Néha azért felé pillantottam önostorozás alatt, hogy rendben van-e. Na meg meg akartam győzödni róla, hogy az a bizonyos elunás nem következett-e be. A karja csúnyábak tűnt, bár még túl sok ötletem nem volt afelől, hogy milyen hatással lehet rá. Persze a fájdalmon kívül… Viszont valami azt súgta, hogy semmi jó nem következik majd be. Kérdésére kezdetben csak bambán meredtem rá, hisz a szavak nem jutottak el az agyamig.
    – Hogyne emlékeznék.- biccentettem egyet- Valószínűleg elfelejteni se fogom még egy ideig a drágát…

  7. Raven
    Amennyire tudtam..sajnos velem nincs akkora szerencséje a lánynak, hiszen, ha még akarnék, sem tudnék akkora bizalmat szentelni valakinek, akár hónapok után se. Így aztán kijelentése akár az elefántnak, egyik fülemen be a másikon pedig ki. Erre pedig téve egy lapáttal, közel sem érzem magam abban a passzban, hogy olyannyira a jópofizás élvezzem számomra prioritást. Ahogy a víz miatt karomba ismét belehasít a fájdalom, és immáron egész jobbom sötét árnyalatot vesz fel, csupán elmormogok némán orrom alatt néhány igen cifra szitokszót. Nem sokkal később pedig érkezik is a lány kérdése, mellyel mindössze tesz még a tűzre. Nem igen szeretem megosztani másokkal problémáimat, legyen az egy egyszerű apróság vagy egy halálos sérülés..majd magam megoldom. Emellett pedig, mivel már nem igen tudom tovább eltitkolni a fertőzést láthatósága miatt, megfáradt sóhaj hagyja el ajkaim ketrecét.
    -..Legalább gyorsabban észreveszem majd, ha ismét terjedni kezd.-tépem le ingemről a kari részt egészen nyakhajlatomig, ezzel a lány szeme elé tárva az eddigi “fejleményeket”.
    A sötét folt egyelőre megpihent vállamnál, ám néhány, szinte alig észrevehető nyúlvány jelzi, merre szándékozik tovább haladni. Egy darabig sikerül elmerülnöm gondolataim feneketlen tengerében, egy kívülállónak ez pedig csupán annyit jelent, hogy elmerengve bámulom szabaddá tett karomat egy darabig, mikor is, kissé ködös tekintetem a mellettem guggolóra emelem. Fejem majdnem hogy kettéhasad, ám reménykedek benne, az érzés, majd ugyanúgy elmúlik, ahogy azelőtt.
    -Emlékszel még az orvossal való találkozásra?-vezetem vissza lilás íriszeimet karomra majd később csupán csendesen pásztázom a nyugodtan csobogó kis patakot.
    Hihetetlen, hogy egy ilyen ártatlannak tűnő környezeti tényező, ilyen mértékű fájdalmat képes okozni..

  8. *Mivel a folyamatos zörejek, s neszek nem akartam abbamaradni, na meg egyre közelebbről jöttek, ezekből pedig arra következtettem, hogy az egyetlen személy közeledik felém, akinek még örülök is. Gondoltam én, kicsi naív. Ugyanis amikor szembetaláltam magam a már oly ismerős lila szempárral, egy pillanatra megdermedtem. Tisztában voltam vele, hogy nem az hú de jókedvű egyén Raven, de valami olyan jeges aura áradt felőle, hogy pár pillanatra szabályosan fáztam.*
    Amennyire tudtam, igen. Túl sok mindent nem találtam. Viszont itt még a virágok is furcsák…
    *Jegyeztem meg halkan, ahogy az egyiknek végigsimítottam finoman a szirmain. Lassan feltornáztam magamat ülésbe, hisz egy, már kényelmetlenül érintett a szúros tekintet, s jó volt végre elszakadni tőle; kettő, rettenettenetesen picinek éreztem magam így, na meg az orromat is bántotta már a közvetlen illat.*
    Érdekes szituáció. Áldom a drága gyermeket, hogy belerángatott minket ebbe az egészbe.
    *Sóhajtottam fel mélyen. Miután sikeresen fel is keltem a földről, ösztönösen összehúztam magamat. Ravenről tekintetemet a horizontra szegeztem, s csak meredtem ki a fejemből. Ez persze addig tartott, amíg ki nem jelentette, hogy indulunk. Szó nélkül lépdeltem utána, hisz már nem igazán lett volna az ínyemre a magány. Menet közben éppen azon gondolkoztam el, hogy örülök neki, hogy minden rendben van vele, amikor egy szépet szisszent. A kérdéseimet, vagy hozzáfűzéseimet inkább megtartottam magamnak. Valahogy jobbnak tűnt hallgatni, s csak alkalmazkodni. Eszemben sincsen tágítani társam mellől, mégha a hirtelen események miatt újfent nyárfalevél módjára reszkettem. A közelből jövő hangok miatt inkább mellette maradtam, minthogy ebéd, vagy éppen vacsora váljon belőlem eme visszataszító kis pokolporontyoknak. Csupán akkor mertem megszólalni, amikor elcsendesedett minden.*
    Kérlek legyél őszinte.
    *Szólítottam meg szelíden, s a lehető leghalkabban, ahogy leguggoltam mellé.*
    Most szerezted a sebedet, vagy már megvolt ezelőtt is, csak eltitkoltad előlem?
    *Hangomban semmi vádlás nem volt, csupán kíváncsiság, s némi aggodalom. Na meg valahol félelem is bújkált benne…*

  9. Raven
    Ahogy már majdnem elérem az erdő kijáratát, fejem valamelyest ismét kitisztul így képes vagyok másra is koncentrálni, mint rég elfeledettnek hitt emlékeimre. Ahogy aztán ismét kiérek a mezőre, élénk lila tekintetem körbefuttatom környezetemen és felvont szemöldökkel konstatálom, hogy a lánynak hűlt helye sincs. Ilyen gyorsan felfalatta volna magát az egyik pöttömmel? Nem..ennyire azért ő sem lehet ennyire szerencsétlen, ezen felül pedig ki is jelentette, hogy szeretné az orrom alá dörgölni, hogy egyelőre még él. Így hát, határozott léptekkel hagyom el az erdőt. A karomon lévő sebről még idejében lenyalom az ott maradt vért, hogy a lények még a legkisebb szagot se tudják megérezni. Amint tehetem pedig, a tömény illatok miatt, magam is a virágok felé veszem az irányt, mikor is megpillantok egy igen ismerős alakot a földön fetrengeni. Ajkamat elhúzva lépdelek a lehető leghalkabban Lielhez majd guggolok le mellette.
    -Kellőképp körbenéztél?-hajolok némileg fölé, így pontosan szembetalálhatja magát élénken villódzó lilás árnyalatú íriszeimmel, melyek most hidegen irányulnak felé.
    Nem találgatok melyikünk akar a leginkább kiszabadulni erről a helyről, ám a kezemet tenném rá, hogy ha a lánynak választania kellene, nem pont amellett a döntésnél maradna, hogy itt marad..emiatt pedig jobban preferálom azt, ha két ember ugyanazért az ügyért dolgozik, közel annyi erőfeszítést tegyenek annak érdekében. Erre pedig csupán rátesz egy lapáttal korábbi kijelentése, miszerint elmegy körbenézni, hogy hasznossá tegye magát. Remélem, legalább a felhőket megszámolta az égen, netalán el is nevezte őket.
    -Egy bújócskába keveredtünk. A kiúthoz elméletileg egy kulcs holléte után kell kutatnunk..már ha nem metaforikus értelemben hangzott el ez a kijelentés.-ingatom fejemet, ahogy felállva a lánytól, ismét körbenézek.
    Karomba olykor-olykor belehasít a lüktető fájdalom, ilyenkor csupán némán szisszenek fel, ahogy észrevétlenül egyre lejjebb gyűröm ingem ujját.
    -Indulunk.-ahogy a szó elhagyja ajkaimat, nem várva meg a hölgy válaszát, hangtalan léptekkel megindulok a kastély felé, mikor is, az eddigieknél egy erősebb löket irányul jobbomba, mire nyomban az említett helyre kapok.
    -..Az istenit.-sziszegem fájdalmasan, ahogy résnyire szűkített szemekkel nyugtázom, hogy a korábban bőrömbe vésett kisebb seb, mintha magától nyílt volna ismét fel, és vált leheletnyivel szélesebbé..éppen annyira, hogy ismét megindítsa a vér folyását.
    Hallva, hogy a közelünkben több -legalább 4-5- lény is szimatolni, majd hörögni kezd, sietősre véve a tempót, megindulok a patak felé, hol végül letérdelve, egészen könyékig tolom bele karomat a tiszta vízbe, hogy nyomban megtisztítsam a sebet. Ugyanakkor, az éles fájdalom mint egy rég nem látott jó barát, ismét kopogtat az ajtón, ahogy a víz érintkezik a nyílt sebbel. Tisztán érzem ahogy az égető érzés immáron egészen vállamig felkúszik, most már nem csupán nyúlványok formájában, és immáron egész jobbom, kezemet beleértve felveszi a szinte ébenfekete árnyalatot. Viszont, hogy valami jót is felsoroljak a többi között, a vérzés lassacskán abbamaradt, így a lények, mivel nem érzik tovább a szagot, ismét szétszélednek és bolyongani kezdenek a maguk kezdetben lassú tempójában.

  10. *Mivel konkrét ötletem nem igazán volt, hogy merre menjek, egyenesen előre indultam el. Aztán támadt egy ötletem… Szemeimet lehunytam, s beleszimatoltam a levegőbe, próbálva megállapítani, merről is árad a kellemes virágillat. Először is, szerettem a virágokat. Hangulatos egy mező szélén állni, mely tele van színesebbnél színesebb szirmű növényekkel. Másrészt pedig, ha közvetlen viràgok közelében tartózkodom, a tömény illatuk elnyomja az enyémet, így nem kell tartanom attól, hogy valamelyik gyerkőc ki akarna magának nézni játszópartnernek. Lassú, megfontolt léptekkel haladtam, magam mögött hagyva a fásabb területet. Útitársam, a magány egyre jobban befészkelte magát a szívembe, noszogatva a kétségbeesés tűnékeny határa felé. Valahogy nem tetszett az egyedüllét, főleg mivel egy szàmomra teljesen ismeretlen, s baljós helyen voltam. De nem hagytam, hogy most az ilyesfajta gondolatokkal foglalkozzak. Némi gyaloglás után megpillantottam a virágokat. A vörös árnyalataiban pompáztak, elvétve némi nagyon sötét rózsaszínnel. Miután meggyőzödtem róla, hogy nincsen semmi meglepetés a mezőn, nagyjából egy 10-15 méternyire begázoltam a vöröslő szirmok közé. Bár orromat már bántotta a tömény illat, nem szabadott vele foglalkoznom. Nagyobb bajaim is lesznek, ha nem rejtem el magamat. Szemeimet lehunytam, miután leültem. Amiből majdnem az is lett, hogy hanyadtvágódtam… A félelem, kétségbeesés, s reménytelenség olyan szinten hasított belém, hogy levegőt alig tudtam venni. Mintha valami diavetitő elromlott volna, egymás után, villódzva jelentek meg a szemem előtt képek. Ehhez persze igen bíztató hangok párosultak… Ördögi kacaj, sírás, sikoltàsok, kiáltások… Hevesen kapkodtam a levegőt, amikor felnyitottam végre a szemeimet. Az égbolttal szemezgettem fekvő helyzetben. Aztán… A távolból zörgés hallatszot. Nem akartam inkább megmozdulni, így visszafojtottam a lélegzetem. Valószínűleg csupán fekete loboncom, meg a körvonalam látszik nagyjából. Persze ez vak teremtményeknek igazán nem nagy segítség.*

  11. Raven
    Csupán örülni tudok, hogy a lánytól ilyen szinten távol áll a halál gondolata, így valamelyest nyugodtabban hagyom magára egy darabig.
    -Várom a pillanatot.-intézek felé egy apró, kihívó mosolyt, majd már el is tűnök a távolban az apró lénnyel együtt.
    Már igazán messze járhatok, ezzel egy időben pedig egyre inkább érzem úgy, mintha az erdő maga valami hangtompítóként funkcionálna, mivel saját szívdobogásomon és lélegzetvételemen kívül egyedül csak a kislány halk hangját hallom, mely időnként megerősödik ahogy közelebb kerül hozzám. Mikor már úgy érzem, igazán messzire kerültünk a mezőtől, csupán felszökkenek az egyik fa magasabban lévő ágára, és várok. Előkapva a tőrt az oldalamra helyezett tokból, egy apró vágást ejtek folt nélküli balomon. A vörös folyadék apró cseppben serken ki a sebből, majd lecsordulva karom aljára, egy pillanat alatt a földre hullik. Ebben a másodpercben zajosabb neszelést hallok a közelgő bokor felől.
    Észrevett.
    A léptek zaja megsokszorozódik és maga a tempó is felgyorsul, ahogy a lénynek immáron sikerül bemérnie hollétemet.
    -Tudom, hogy itt bújkálsz..Miért nem jössz elő, és játszol velem egy kicsit~?-hallatszik a negédes hang, melytől szinte visszhangzik a tér.
    Én csupán csendesen várok a fa tetején, ahogy a csapdát tervezem. Igaz, a kislány nem lát, ám a szagokat tökéletesen megérzi. Emiatt pedig, egy olyasfajta illúzióval várom, hogy igazából is olyan érzése legyen, mintha a földön jelenleg egy húsvér “ember” tartózkodna. Eközben viszont testem helyett egy nagyobb bokor terül el, a maga szúrós indáival és ágaival. Nem sokkal később meg is jelenik a várt személy, ki mintha pontosan tudná merre talál, egyenesen a lecsöppent vér irányába baktat lassan..viszont ahogy az említett pont közelébe ér, valami olyasmivel rukkol elő mely pár másodperc erejéig kikerekíti szemeimet. Az előző lassú ballagáshoz képest, ahogy közelebb ért a célponthoz, akárcsak mint mikor a villámcsapás súlyt le a magasból, a másodperc töredéke alatt veti rá magát az állítólagos testre. A sebessége volt olyan tempós, hogy ha pislogtam volna, azt hihetném, teleportált. Ugyanakkor nincs időm jelenleg ezen mélázni, mivel a lény ekkor már fájdalmasan ordít fel a szúró fájdalom hatására. Így aztán, nem habozva többet, roham tempóban ugrom le a fáról, és zuhanok egyenesen a lényre, akit ezzel nyomban a földre kényszerítek. Hátán térdelve tovább, erősen markolok rá sötét tincseire melyeknél fogva rántom hátrébb fejét, hogy a szabad kezemben lévő tőrt kényelmesen nyakához bírjam illeszteni.
    -Hogyan jutunk ki erről a helyről?-hajolok le hozzá, hogy halk, jéghideg szavaimat csupán ő hallhassa, eltekintve attól, hogy magunk vagyunk.
    Fenyegetésként a tőrt valamennyivel jobban nyakához préselem,ezzel egy kissé felsértve bőrét.
    -Úgy volt, hogy játszol vel..
    -Utoljára teszem fel a kérdést..-nyitom fel nyakát éppen hogy csak annyira, hogy abba egyelőre még ne haljon bele, és ha megfelelő ellátást kap, túlélje a vágást.-..Hogyan jutunk ki innen?-ismétlem meg magam, ahogy a lénytől egy fájdalmas hörgést hallhatok, majd ismét válaszra nyitja ajkait.
    -Abban a bújócskában..sosem lesztek ti a győztesek.-köhög fel némi vért, majd folytatja.-Fogalmad sincs arról..hol lehet a kulcs.-nyög párat, majd mint, derült égből villámcsapás, velőt rázó ordítás szakad fel belőle, ahogy apró teste markánsan rázkódni kezd, mintha csupán áramütés érte volna.
    ~Hjaj..milyen kár érte. Ha nem járna el a szája..~
    Hallatszik ekkor a már ismertté vált gyermekhang, mely most mégis olyan érzést kelt bennem, mintha a hang mögött egy érett személy lapulna..hiszen ezidáig pontosan olyan volt mint ezek a játékra vágyó lények. Ezt leszámítva nem marad ismét sok időm ezen mélázni, mivel az alattam lapuló alak teste másodperceken belüli változásokon megy végbe. Kénytelen vagyok elrántani róla lábamat, mivel háta ebben a másodpercben felnyílik, egy szinte méteres, éles szemfogakkal megáldott szájat képezve. Ennek dacára nem maradtam rest, bevégezve dolgomat, lendületből rántottam egyet karomon mellyel pillanatok alatt elválasztottam a fejet a testtől. Egy apróság ugyancsak mégis elkerülte figyelmem. Amíg az igen szembetűnő változással voltam elfoglalva észre sem vettem, hogy a kislány szemei helyén lévő gödör egyszer csak vörösen izzik fel, ahogy embertelen nagyra tátja el száját (nagyjából 90 fok), és egy elvétett pillanatban alkaromba vési tömérdek éles fogát. A hirtelen érkező fájdalom hatására majdnem sikerül megeresztenem egy hangosabb ordítást, ám megemberelve magam, erősen harapok alsó ajkamba, szinte annyira, hogy sikerül felserkentenem a hús egy részét ezzel előhívva ismét a vörös cseppeket. Ugyanakkor a bemetszés sikeres, így végül a fej nyomban elválik a testtől, én pedig nem habozva többet, elhajítom a kezemben ingó kobakot, mintha csak égetne. Odébbállva végigvezetem tekintetem “művemen”. A test még egy darabig ficánkol, ráng egyet kettőt, míg a csontokból kialakult száj harap párat a semmibe. Ugyanakkor, percek múltával, immáron csak egy sötét pocsolya marad az immáron élettelen test körül. Ahogy úgy érzem, valamelyest biztonságba kerültem, elhúzva számat, a karomra pillantok, melyen, meglepődve tapasztalom, nyoma sincs a húst átütő sérülésnek. Viszont egy másik kirívó változást annál gyorsabban kiszúrok. A karomon lévő kisebb folt szépen lassan kezd terjeszkedni, ezzel lassan felkúszva felkarom feléig. Néhány apró nyúlvány már éppen hogy eléri vállamat, ám annál lentebb vált karom teljesen sötétté, lepte azt el maradéktalanul az éjszínű folt. Ami a lenti tájékot illeti, egyelőre alkaromról csupán kézfejem közepéig terjeszkedett el a színelváltozás, így, hogy a másik mindezt ne vegye észre, könnyen meg tudom oldani annyival, hogy valamennyivel lejjebb gyűröm ruhám ujját. Emellett viszont, ha maga a seb nem is látszik az égető érzés, miként a folt terjedni kezd testemen fájdalmasabb talán mint maga a harapás..és meg annyival tovább tart. A folyamatosan testembe nyilaló fájdalom mellett olykor olykor apró emlékképek villannak fel lelki szemeim előtt. Olyasfajta képek, melyeket ezidáig gondosan eltemettem lelkem egyik legféltettebben őrzött zugában. Egyre táguló vörös tócsa, rémült sikolyok..mosolygós arcok. Fejemhez kapva kezdem el homlokomat masszírozni ahogy felszisszenek az égető érzéstől. Dolgom végeztével, összeszedve megmaradt erőm nekiállok visszafelé tántorogni, amerre még a lányt hagytam az előbb. Szerencsémre az a néhány felbukkanó emlékkép az idő múltával halványulni kezd akárcsak a karomban érzett fájdalom, így immáron, kihúzva hátamat, valamennyivel biztosabb léptekkel ballagok tovább a vélt kijárat felé. Ez idő alatt próbálom ismét magamra “varázsolni” a már megszokott álarcot, mely hűen elrejti valódi érzelmeimet a világ elől.
    Kíváncsi vagyok ez idő alatt a hölgy mire jutott.

  12. *Mosolyom azta a ki nem mondott mondatot sugallta, hogy “Csak rajta.” Bár az igazat megvallva a későbbiekben sokkal szívesebben lennék nekipréselve egy fának, minthogy szembenézzek valami aranyossággal, mellyel eddig dolgunk volt. Talán a kedvesebb kis gesztusokat amolyan bátorításoknak lehetett venni mindkettőnk részéről. Vagy szimplán nem volt az egésznek semmi jelentősége…*
    Tégy a legjobb belátásod szerint. Mellesleg, nem akarom itt hagyni a fogam.
    *Először vágtam egy fintort a pöccintés miatt, ám tettel kivételesen nem toroltam meg. Aztán kisebb vigyort produkáltam, melynek hatására szemfogaim is kivillantak ajkaim takarásából.*
    Már csak azért is, mert az orrod alá szeretném utána dörgölni, hogy nem lett semmi bajom.
    *Furcsa volt ismét egyedül maradni. Mintha a világ teljesen negváltozott volna. Mivel én magam feleltem ebben a helyzetben a biztonságomért, érzékszerveim sokkal érzékenyebbek lettek. Sokkal több apró neszre felkaptam a fejemet, s a kis mozgásokra is figyeltem. Persze, ez még nem a paranoia szint. Azt nagyon meg se akartam ütni. Jobban megnézve, egész hangulatos volt ez a világ. Ha eltekintek attól, hogy tele van az egész hely baljós kis kölykökkel, na meg maga a világ tulajdonosa is egy kattos gyerkőc…*

  13. Raven
    -A szavadon foglak.-mosolyodom el, ahogy tovább szövöm e bizonyos képlékeny állításokkal teli fonalat, melynek beteljesülését mind a ketten tagadjuk..amondó vagyok viszont, hogy a jövő keszekusza, így az ember soha nem láthat bele még a közeli cselekmények történéseibe se.
    Ahogy egy pillanatra magához ölelt, továbbra is mosolyogva simogatom meg hátát, majd mikor később már el is lép tőlem, csupán aprót bólintok későbbi szavaira. Még, hogy én..rosszalkodni.
    -Majd meglátom.-adom meg a magam szokásos, megfejthetetlen válaszát, majd közelebb lépve a lányhoz, finoman homlokára pöccintek egyet.-Aztán meg ne halj nekem, mire visszaérek.-sóhajtok fel jólesően ahogy ezután magára hagyva a lányt, elindulok egy általam választott irányba, egyre beljebb az erdőben.
    Néha kisebb zajt csapok, hogy magam után csalogassam a lényt. Tervem egyelőre sikeres, így alakom nemsokára eltűnik a széleskörű növényvilágban.

  14. *Kis mosollyal ingattam meg a fejemet a szavaira. Furcsa volt, hogy a feszült, ismeretlen helyzet ellenére ő képes volt poénkodni, én pedig képes voltam ezen bazsalyogni. Felemás tekintetemet lilás íriszeibe fúrtam, ahogy megingattam a fejemet.*
    Ha ennyire tetszik a helyzet, majd szabad perceinkben folytathatjuk.
    *Hangomon hallatszott, hogy én sem gondoltam komolyan. Viszont egy újabb mosoly jelent meg ajkaimon, mikor mozgásteret engedett nekem. Egy pár másodpercig tartó ölelésbe vontam, mielőtt kibújtam volna teste és a fa törzse közül.*
    Köszi, kihagynám a majomkodást. Inkább körbenéznék addig, azzal még hasznos is lehetek.
    *Kuncogtam fel halkan. Felsőmet egy kicsit megigazítottam magamon, hiszen a hátamnál egy kicsit felcsúszott az alja.*
    Jó szórakozást. De aztán ne rosszalkodjatok majd sokat.
    *Küldtem még felé egy mosolyt. Ha valakit félteni kellett, akkor az csak én lehettem. Szóval nem pazaroltam felesleges szavakra az időt. Ráérős léptekkel indultam meg előre, tekintetemet a tájon tartva. Azért ha nem muszáj, nem akartam telibe nekiütközni egy kis cukiságnak…*

  15. Raven
    Idő közben sikerült ismét feleszmélnem egy apró trükkre. Az egyik legjobb módja annak, hogy az ember oldani tudja a feszültséget az, ha egy kis humort csempész a helyzetbe..már amennyire lehetőségei ezt megengedik.
    -Majd talán, ha nem végezzük egy ismeretlen lény gyomrában.-biccentek egy aprót némán, majd mikor átadja az elsőbbséget, és ennek okát is megmondja, ajkaim pimasz mosolyra húzódnak.-És ha azt mondom, megkedveltem ezt a helyzetet és nem akarok elmozdulni?-tekintek le a hölgyre immáron az első alkalommal.
    Persze, mind a ketten tudjuk, hogy szavaim semmiféle igazságot nem tartalmaznak, pusztán próbálok egy kicsit lazítani azon a szoros csomón, mely magát a jelenlegi hangulatot képezi. A későbbiekben ellépek tőle annyira, hogy kényelmesen tudjon mozogni, és így most már mosolyomat is láthatja.
    -Ha úgy gondolod, mássz fel a fára.-ekkor halkan felkuncogok.-Addig én elviszem a kislányt a játszótérre..~

  16. *Abból, hogy a pokoli poronty mit művelt, nem igazán láttam semmit sem. Egyrészt háttal voltam, másrészt pedig a fa akadályozott volna a kilátásban. Kérdésére nem nagyon tudtam mit válaszoljak. Mindegy, nem szépítek…*
    Nem… Csak… Kicsit elragadtattam magam.
    *Egy pillanat erejéig a szemeibe néztem, ahogy kivillantottam szemfogaimat. Mindenesetre, valahogy mimikával igyekeztem a tudtára adni, hogy nem kell tartania a luggatástól. Kellemes kis rejtekhelyemet nem igazán akartam elhagyni. Amint felülkerekedtem a vérszomjon feltűnt, hogy nem csupàn a vérének van kellemes illata. Mikor megsimogatott, egy kicsit engedtem a szorításon ruhàja anyagán.*
    Uraké az elsőbbség… Ráadásul addig nagyon nem is tudok megmozdulni, míg idepréselsz.
    *Beszélt az, aki jelenleg koala módjára kapaszkodott Ravenbe. No nem baj. Nyakamat enyhén behúztam, így hajam kicsit az arcom elé hullott. Azt hiszem, “veszélyes”, hogya a fülem magasságában van a feje. Csupán reménykedtem benne, hogy nem rezdültem akkorát a hangja miatt, hogy ő is észrevegye.*

  17. Raven
    Némán pásztázom a lényt lilás íriszeimmel, próbálva felmérni az ő és saját helyzetünket. Egyelőre semmi különöset nem produkál, mindössze bizalmatlanul keresgél feltehetőleges játszótársait a fák mögött, semmi sikerrel. Ekkor viszont egyszer csak felemeli fejét, és irányomba tekint. Noha szemeitől már korábban megfosztották, olyan érzésem támad, mintha csupán egymással váltanánk komoly szemkontaktust. Az alak egy pillanatra megfagy és csupán mereven pillant rám, vagy legalábbis felém..az érzés miatt pedig egy gondolatra végigfut a hideg a hátamon. Akaratlanul is elmélyedek azokban az üres, sötét gödrökben, így nem kis meglepetésként hat mikor megérzem a fához préselt hölgy nyelve hegyét bőrömön. Izmaim a váratlan helyzet miatt egy pillanatra megfeszülnek ahogy nem pillantva le rá, válaszolok majdnem hogy némán bocsánat kérésére.
    -Egyfajta kiegyenlítés a hirtelen történtek miatt?-sóhajtom szinte e szavakat a lehető leghalkabban.
    Ahogy aztán érzem, rámarkol ingem anyagára, finoman simítok végig sötét tincsein, ezzel jelezve számára, hogy ne rágja magát a dolgokon..legalábbis ne most. A későbbiekben pedig, lejjebb hajtva fejem, felé intézem következő szavaimat is.
    -Talán..lehet mégis meg kellene adni a gyermeknek amit szeretne.-búgom halkan kijelentésem a lány fülébe, ahogy forró lélegzetvételem megcirógatja bőrét..a suttogásnak hála olyan majdnem, mintha csak ráfújtam volna fülére.
    Volt időm elgondolkozni helyzetünkön, és nem hiszem hogy képesek lennénk úgy eljutni a kastélyig, hogy út közben egyszer se botlanánk bele ezekbe az alakokba. Így jobb belemenni egy játék invitálásba és felmérni az ellenség képességeit.

  18. *Bár csupán egy idegen volt számomra a férfi, gesztusa mégis eléggé jólesett. Mondjuk magam miatt is vettem pár nagy levegőt, hiszen nem akartam sebezhető kislánynak tűnni előtte teljesen. Ahogy ajkaimat feljebb tolja, akaratlanul is úgy maradtak, ahogyan halványan elmosolyodtam.*
    Tudom, vagyis ha nem is teljesen tudom, akkor sejtem. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy egy próbát megérne.
    *Vagy bele sem gondoltam, de ezt csak úgy csendben és mellékesen jegyeztem meg maganmnak. Az egyik legnagyobb hibàm az volt, hogy soha nem szàmoltam el például magamna tízig, mielőtt valamit átgondoltam volna, hanem azonnal ki is mondtam. Ami jobb esetben csupán hülyeségnek sikeredett, rosszabban pedig valami szép helyzet generáltam a megjegyzéssel…*
    Várható is volt, hogy ez a feladat nem lenne a legegyszerűbb. Na meg azt se tudjuk, mennyire elborult a kis kölyök…
    *Mintha csak az emlegetés műve lett volna, meg is szólalt egy gyerekhang a közelből. Mire bármit is tudtam volna szólni a helyzethez, Raven berántott egy fa mögé. Ha nem láttam volna az arcán, hogy megint valami komolyabb helyzet van, már régen patáliát csaptam volna azzal kapcsolatban, hogy felhőkarcoló létére itt préselget a törzshöz. Mikor fejemet egy kicsit közelebb húzza a nyakához, akaratlanul is nyelek egy nagyot. Szerencsére marha jó önkontrollom van szipolyozás terén, ám most, hogy lila vénája szinte kirajzolódik a szemem előtt, nem egy túl előnyös helyzet… Ráadásul a közelség miatt tisztán érzem a vörös folyadék kellemes illatát is. Csendre intésére csupán biccentek egyet, majd kitámasztva magamat a mellkasán közelebb hajolok a hívogató vénához. Mielőtt bármit is végiggondolhattam volna, nyelvemet végigestettem az ütőere mentén. A gyermek közben ismét megszólalt, ám szavai nem igazán jutottak el hozzám.*
    Miért bújkáltok előlem? Ne hagyjatok egyedül…
    *Annyit észrevettem, hogy hangja már-már túl szomorkásan csengett. Aztán valahogy észhez tértem. Ha most hülye módjára Raven nyakának esek, 1: a férfi minimális kis bizalmát vesztem el, ami felém irányul, 2: lehet az a kis poronty kiszagolja a kiserkent vér illatát, akkor meg nem járunk jól.*
    Bocsánat…
    *Súgtam neki szinte alig hallhatóan, ahogy felsőjébe markolva bújtattam el a fejemet. Így cselekvés után már eléggé zavarban éreztem magamat…*