Édenkert

Ez a hatalmas üvegház mely kilométereken át terül el a város szélén, otthont ad a világ összes növényfajának amit ismerünk. Legyen az gyümölcs, zöldség vagy gyógynövény. Ám ezt a csodás helyet átokkal sújtották. Ha leszedsz valamit azért fizetned kell, és nem is akármivel. Lehet az a hajad színe vagy a gyermek kori emlékeid. Az ár attól függ mit tulajdonítasz el. És ez alól nincs kivétel.  

Vélemény, hozzászólás?

234 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Édenkert

  1. – Nem a mi rendszerünk rossz, ha mondhatom a miénknek… Hanem a te felfogásod! Látom mennyire szeretted az öcsédet! – nézett újra Madara háttára, ahol szegény Izuna kullogott. Könnybe lábadtak a szemei, hiszen nehezen tűrte mások szenvedését. – Hogy lehetsz ilyen? Egy önző ember vagy! Miért hagyod, hogy a sötétség uralkodjon el feletted? – kezdett el kiabálni. – A testvéred nem ezt érdemelné! Neki már örök nyugalomba kéne lennie! Ahogy neked is már halottnak kéne lenned! – nézett jobban Madarára. – A lelked ezért zavaros, mert téged sem hagytak nyugodni… Nem egészséges ez! A halál nem egy felesleges dolog.. A léleknek muszáj megpihennie és utána úgy is újra születik… de… de ha ezt a folyamatot megszakítod, úgy a lélek rohadni kezd és szép lassan foszlik el és a végére, csak egy bolyongó rossz indulat lesz, ami megszállja a körülötte lévőket. De téged és az öcsédet még meg lehet menteni! Ne hagyd kárba veszni a legértékesebb dolgotokat! Kérlek!

  2. – Az a két semmirekellő nem nevezhető utódnak… És mint mondtam, nem érdekel más nézete és véleménye. Felbontom ezt az általad nevezett “békét” és egy tökéletes világot teremtek… Minek szenvedjen mindenki, ha az édes hazugság hívogatóbb? Ez a célom és sorsom is a világra jöttem óta. Más képtelen rá, ezért is fogom én megcsinálni… A mostani rend, csak fájdalmat szül… Minden áldozat, csak mert gyengék vagyunk… Én nem esek a ti hibás nézetetekbe és vállalom a halált.. És ha kell… Ha kell, hát az öcsém lelkét áldozom fel ezért a tettemért! Mit számít már amúgy is minden, más cél már nem lebeg a szemem előtt… A létezésem így is megtöri a te rendszered… És még tovább is fogja, erre mérget vehetsz.

  3. Madara szinte kiborulását rosszul tűrte Riri. – Egy álom világ? – kérdezett vissza kissé csalódottan. – Ennyire félsz a haláltól és a veszteségtől? Ez mind az élet rendje… Ez is a békéhez tartozik. Nem attól lesz jobb a világnak, hogy egy általad készült tökéletes hazugságban él, ahol szerinted ott lesz a testvéred… Szerinted, ha meghalt ott lesz? Hát elárulom, hogy nem! Csak egy gyenge másolatot fogsz oda “álmodni” és közben a testvéred lelke szenvedni fog! Így örök szenvedésre kárhoztatod őt! Értsd meg! – próbálta elmagyarázni Riri Madara tervének a gyenge pontját. – Olyan makacs egy ember vagy… Látszik, hogy a csalódottság és a fájdalom vezérel… Te soha nem fogsz békét teremteni, vagy is… így nem! A múltat kergeted, miközben a jövőbe kéne nézned! – ekkor megtorpant és újabb látomása lett. Madarát látta, kezébe a két gyermekével, majd látta, ahogy a két gyermek felnő. Ezek után Madarára nézett szomorúan. – Inkább a gyermekeiddel kéne törődnöd, hogy ők is megtalálják a békét, hogy ne jussanak a te sorsodra! – tanácsolta neki.

  4. – Az amit te gyilkolásnak hiszel, teljesen más, csupán a körülményeit nem ismered… Azt ölöm meg, aki a céljaim útjába áll… Egy jobb világ útjába, ahol minden tökéletes. Egy örökké tartó álom, semmi szorongás, szenvedés vagy fájdalom, halálnak nyoma sincs… Mindenki az lehet ami akar, anélkül hogy mást ezzel nyertes vagy vesztes helyzetbe hozna… És utána pedig ismét egyesülhet minden, ahogy annak történnie kell. Egy örökké fennmaradó rend…- meséltem el az egészet a magam szemszögéből, viszont mikor az öcsémről kezdett beszélni, szinte már érezhető volt dühöm és mérgem.
    – Engedjem el? Nevetséges gondolat… Ő hozzám tartozik… Bennem él egy része…- kezdtem bele higgadtan, de a bosszúakarás ismét kezdett eluralkodni a hangnememen.
    – Az egyedüli ember, akit még az életemnél is jobban szerettem… És elvették… Az összes boldogságom ez a hibás és idióta rendszer elvette… Na és miért? Csak hogy győzhessenek… Ezek az állatok, akiket ti embernek neveztek… Nem ismerik a józan észt és a békét!- szólaltam már fel hangosabban a végén.
    – Egymást ölik a háborúban és ettől azt hiszik béke lesz! Elveszik ezt, rangra emelik a csaló és hitvány lényeket! És én ezt kéne elfogadjam? Inkább ölök az igazi felszabadulásért és egy hazug álom világért, mint sem az idióta fegyverszünetek és semmitmondó békekötések miatt!

  5. – Én az életemet adtam, hogy a békét és a fényt szolgáljam. – válaszolt neki határozottan. – Sok mindenre képes vagyok a békéért, de te gondolom a gyilkolásra gondolsz, amiben én nem hiszek. Hiszen, ha másnak állítunk erőszakkal példát, akkor nem békét fogunk teremteni, csupán félelmet és rettegést. Ami nem önakaratból történik, az már nem lehet béke! Én hiszek abban, hogy először az egyénekben kell rendet teremteni, s csak ezek után lehet a teljes békét létrehozni. Ha te is mernél megbocsájtani magadnak az öcséd miatt, akkor te se így látnád ezt. – mikor Riri ezt a mondatát mondta, Madara hátára pillantott, ahol az öccse szelleme kísérte. A szellemen látszott, hogy fáradt és menekülni akar, de nem tud… mert Madara magához láncolja, így a szellem szenvedése kihat Madarára. – Ne ragaszkodj ennyire a testvéredhez! Mert csak tönkreteszed nem csak magadat, de őt is… – sóhajtva nézett le a földre és így haladt tovább.

  6. – Ezt nem osztom meg inkább veled, ha nem bánod…- válaszoltam legelső kérdésére, majd pedig megindultam ismét, már vele együtt az úton. Végighallgatva rengeteg, szinte már felpörgött beszédét, csak semleges arccal rátekintettem.
    – Nem fogom élvezni, megnyugtatlak… Ilyen ritkán adódik nálam, hála egy, s másnak….- jegyeztem meg elsőre, ám a beszédben nem álltam meg.
    – Én pedig nem nézlek le egyenlőre… Az, hogy a szeretetre és békére vágy, remek cél… Az, hogy mennyit teszel és mekkora áldozatot vagy képes érte vállalni, már más mérce… Nos? Meddig mennél el, csak hogy béke lehessen? Mennyi önáldozatot fektetnél bele? Fájdalom nélkül béke sincs… A legszebb és leggyönyörűbb virágoknak is sötét az árnyéka… Mindenkiben ott van az a bizonyos “sötétség”. Képes lennél azt is akár felhasználni érte?- kérdezgettem tovább, s az útmutatást kezemmel elutasítottam, hiszen tökéletesen tudtam már innen, mégis merre van az a kis növény, ami nekem kell.

  7. – Nem hiszel az átkokban, vagy ennyire szomorú sorsod van? – nézett rá érdeklődve, majd elmosolyodott. – Nem féltelek, miért is kéne? Erős vagy te nélkülem is! Ez az aurádból is látszik! Én csupán figyelmeztettelek, hogy ne lepődj meg! – mondta teljes nyugodtsággal. – Tudod mit? Nincs jobb dolgom és az a szellem úgy is a megnyugvást keresi, így elkísérlek, de ne élvezd túlságosan a társaságomat! – nevette el magát. – Elnézést, nem úgy értettem! Csupán.. kérlek próbálj úgy kezelni, mintha egy szinten lennénk! Hiszen vannak, akik képesek lenézni az erőmet, csak mert fiatal vagyok és hiszek a szeretetben és a békében! – mondta el az érzéseit Madarának, hiszen érezte, hogy nem akarja túl komolyan venni őt. – Mutassam az utat, vagy te is tudod merre kell menni? – kérdezte meg Riri.

  8. – Én csak egy ember vagyok… Kis extrákkal…- válaszoltam kérdésére, majd pedig mikor a Sharinganra kérdezett rá, bólintással jeleztem feltételezése helyességét. Még némán végighallgattam, merre is van a virág, s szótlanul indultam el a megfelelő irányba. Megtorpantam viszont következő szavaira és elnevettem magam a sajátos gonosz stílusomba.
    – Átkozottság?- nézek hátra rá már Elternal szintre felfejlődött szemekkel.
    – Én magam vagyok az átok mások számára… Az egész sorsom is átkozott… Mi több kellhetne még? Meghalni úgy is képtelen vagyok… De ha ennyire féltesz, kövess hát… Megnézzük mitől is kéne féljek egy sima kis földilényként.- ajánlottam fel neki egy vigyorral arcomon

  9. – Kísérletek? – nézett Riri furán rá. – Tudós vagy? Vagy orvos? – találgatott bőszen. – Amúgy ismerősen hangzik a neved. Mintha már olvastam volna az Uchihákról. Nem az Uchiha klán rendelkezik a sharingannal? – gondolkozott el, majd ezek után meg is kapta a választ Madarától. – De térjünk vissza a virágra. Ha jól láttam a nárciszok és az ibolyák között van a virág, amit keresel. – mondta el a virág hol létét. – De a helyedben vigyáznék, mert az a virág el van átkozva! Egy lélek vigyáz rá! – intette óva.

  10. – Mivel mint hallottad, nyáron terem… S én most keresem… Így azt megkérdezni, hogy sürgős-e a növény, kicsit lecsökkenti a bennem kialakított kezdetleges képben az intelligenciád. Ezzel gondolom megkaptad kérdésedre a választ…- keresgéltem tovább, s tekintetem a bemutatkozáskor emeltem egyedül felé. Ezek a nők… Dolgozni sem hagynak.
    – Uchiha Madara vagyok, de megszoktam már a kegyetlen, gonosz, szívtelen és társaik jelzőket. Rengetegen képtelenek megérteni a célom, ezért el se mondom nekik… Csak bábokként mozdulnak és szólalnak meg, egyszerűen irritáló.- panaszkodtam neki, s tekintetem félig ráemeltem, hiszen tovább beszélt.
    – A kísérleteimhez kell a virág..

  11. – Értem! Ilyen sürgős lenne egy mérgező növényt megkaparintanod? – nézett érdeklődően Riri a férfira. – Amúgy a nevem Riri! – mutatkozott be az alaknak. – És téged milyen néven lehet megszólítani? – kíváncsiskodott tovább, ám ekkor újabb látomás zavarta meg. Újra a lila virágot látta, de most a többi virág között, ám ezt a virágot két kéz szorosan szorította. A látomás után kicsit megrázta fejét. – Mire kell neked az a virág? – támadta le a férfit, hiszen rettentően rossz érzése támadt.

  12. Ahogy a nő közelebb ért hozzám, tekintetem némán vontam hátra. Oh, beletrafált a közepébe. Egy vigyort húzva ajkaimra bólintottam.
    – Tökéletes feltételezés… Vagy meglátás?- kérdeztem rá érdeklődve, mégis honnan találta el mit is keresek. Bár nem kicsi az esélye a helyes tippelésnek, de azért mégsem lehetett akkora véletlen.
    – Egy lila méregnövényt keresek, mivel máshol csak nyáron virágzik, nekem pedig mihamarabbi eredmény kell…- magyaráztam el, hátha a segítségemre válik a nőszemély.