Park

Itt az ideje kicsit kimoccanni a városból. Ez a nagy terület sok mindenre alkalmas. Legyen az pihenés vagy egy kis szórakozás. 

Vélemény, hozzászólás?

530 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Park

  1. A kisebb dráma után a padon ülő Nilehez mentünk. Mikor oda értünk Akeno a kis husky kutyájával foglalkozott, közben leültem Nile mellé, majd Akeno is elfoglalta mellettem a helyét. – Jelenleg.. egy kicsit emészteném ezeket a dolgokat… – mondtam nagyot nyelve, hiszen tényleg rengeteg zúdult rám alig egy fél óra alatt. Ekkor Nile megszólalt és kérdésére csak elmosolyodtam. – Csak nem éhes a picur? – néztem a hasára. – Megyünk veled! Igaz Akeno? – néztem kérdően a… igen.. a fiamra. – Nekem is jól esne valami, amit rághatok! – sóhajtottam fel. – Ezek után muszáj valamin levezetnem a dolgokat! – jelentettem ki és elindultunk hát a pereceshez. – Szép napot! – köszöntem rá. – Akkor ki mit és mennyit kér? – kérdeztem meg tőlük.

  2. Hamarosan Yume és Aneko is csatlakozott hozzánk, leültek mellém a padra. Jól esett az előbbi fagyi, de szinte már újra megéheztem.
    -Maximus nagyon intelligens kutya. -jegyeztem meg Akenonak, az éppen távolodó huskyt nézve. -Nekem csak egy kérdésem lenne. Nem eszünk valamit? -elmosolyodtam és körbekémleltem, hátha észreveszek valamit a közelben. Amikor megláttam a távolban egy perecárust, felcsillant a szemem. -Nektek hozzak valamit?

  3. – Dehogy vagy borzasztó anya… Én nem kerestelek fel eddig, ne okold magad… Tudnom kellett volna pedig, hogy élsz.- próbáltam ismét nyugtatni, végül pedig csak némán hallgattam végig, várva hogy kiadja magából a kéréseket és kérdéseket, melyekből jelenleg tonna szám hemzseghetett a fejébe. Amikor meghallottam, hogy apám kedves volt, felnevettem.
    – Nem tudom mit akar még tőled az a becstelen gazember…- jegeztem meg komolyabb hangnemben már, majd pedig ahhoz a padhoz sétáltunk, ahol Nile néni ült. Ahogy láttam, Maximus ismét visszaért a bottal, ám most én vettem át azt a szájából.
    – Na gyerünk nagyfiú, ezt nevezed te távnak?- vigyorogtam rá, majd pedig az egyik távolabbi fához dobtam el a botot, melyet még keresnie is kell lehet, de hát csak megérzi rajta egyikünk illatát. Mikor a kutyám elfutott, elvigyorodva ültem le a pad másik szélére, hogy anyám középre ülhessen. Na igen, őt se kívántam kivonni a családi beszélgetésből… Jelenleg ő közelebb állt hozzá családtagként, mint apám, így ez csak természetes volt.
    – Nos… Várom a kérdéseid Okaasan… Meg tőled is Nile néni, ha esetleg lenne valami.

  4. Amikor megölelt Akeno, kirört belőlem a zokogás. – Sajnálom.. Én annyira sajnálom… Borzasztó anya vagyok… – olyan jó érzés volt, hogy átölelt, hogy éreztem az illatát. Szorosan öleltem magamhoz. – Tudod… Lehet, hogy nem emlékszem rátok és igen… Nem akartalak titeket, de én.. Én így is nagyon szeretlek titeket és biztos mindennél fontossabbak vagytok nekem! – szavaira elmosolyodtam. – Nem számít! Csak mindent tudni akarok, amit csak lehet. Rólad, a lányomról! Mindent! – simítottam végig a tarkóján. – Köszönöm Ake… Fiam. – büszke voltam arra, hogy ha tényleg ő az én fiam, akkor biztos remekül neveltem. – Majd szeretnék Madaráról is kérdezno tőled… – mondtam halkan. – Nem értem őt.. Amikor találkoztam vele, olyan volt.. Olyan kedves.. – sóhajtottam fel csalódottan, hiszen őszintén szólva… Talán megkedveltem őt…