Bál

Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz hanem, hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz. Na vajon ki lesz a bál szépe?

Vélemény, hozzászólás?

174 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Bál

  1. – Elnézést! – mondtam kissé elvörösödve, de nagyon örültem, hogy nem csak nekem volt furcsa az a nő. Kicsit megszédültem a tánc közbeni fordulgatásokba, így a fejemhez kaptam. – Szédülök! – jelentettem ki, majd elengedtem Korrad kezét. – Szerintem én inkább leülök egy kicsit! Remélem ez nem probléma? – kérdeztem egy kis mosolyt erőltetve az arcomra. Majd elindultam a székek felé.

  2. Az első tánc véget értével tekintetek hada a lépcső felé irányult, honnan a nagy bejelentés után egy kissé strandlabda alakú nő próbált épségen lesétálni, s nem gurulni. AZ ezüstös ruha volt az, ami engem inkább egy elpillantásra késztetett. Elsősorban nevetséges és másodsorban undorító volt, de mivel ez mind rossz és káromló jelző, így inkább meg se szólaltam, ahogy reakcióm is titokban maradt. Ahogy Yume kuncogott, rápillantottam és fejet ráztam.
    – Próbáld magadban tartani, nem illik hangosan gúnyolódni másokon. De én is így érzek, megnyugtatlak… Eltántorító látvány.- suttogtam oda, s ekkor kezdődött egy újabb, immáron gyorsabb dallam. Ismét felvéve az alaphelyzetet kezdtünk neki a táncnak. Nehezebben bírta követni a lépéseimet, de próbáltam azért könnyedre venni a formát.
    – Semmi gond… Rossz döntés volt a részéről egy ilyen ruha, plusz még a belépő is… De végül is figyelem felkeltést akart, nem?- kérdeztem meg vigyorogva, s mondataim úgy állítottam össze, hogy abban gúny és sértés ne szerepeljen.

  3. Elvörösödtem, mikor megdicsért és mosolyogva bólintottam neki, hogy folytathatjuk a táncot. A végére egészen bele is jöttünk a táncba, ám ekkor véget ért a dal és valami nagy bejelenés következet. Mindenki a lépcső felé nézett, ahol egy magas, vékony férfi köszörülte a torkát és rekedtes hangon bejelentett egy újabb vendéget. Valami idős bárónő lehetett, elég nagy darab volt és a ruha rajta igazán előnytelen volt. Próbáltam, de nem nagyon tudtam vissza tartani a kuncogást. – Elnézést! – súgtam oda Korradnak. Mire leért a lépcső aljára, egy újabb dalba kezdtek a zenészek, ami kicsit gyorsabb volt, mint a másik. Újra egymásba kapaszkodtunk és folytattuk a táncot. Nehezen, de még tudtam követni Korrad lépéseit, közben pedig próbáltam vele beszélni. – Ne haragudjon az előbbi viselkedésemért, de a bárónőn az az ezüst színű ruha. – tört ki belőlem megint a kuncogás. – Olyan volt, mint egy földönkívüli. – mosolyogtam rá és reméltem, hogy nem fog nagyon udvariatlannak találni.

  4. – Majd megtanítalak, ne aggódj. Úgy igazi a tudás, ha tovább bírod adni, nem igaz?- tettem fel a kérdést, majd pedig nevetve indultam le vele a lépcsőn. A zenekar elkezdte játszani erre a következő dallamot, mely egy lassú tempót diktált a táncosoknak. A kezdőfelállást felvéve vártam, míg Yume keze a vállamra, s másik kezembe kerül, majd pedig én derék részére, természetesen tökéletes arányokkal csúsztattam kezem, így be is fejezve a felállást.
    – Elsőnek, is fő a nyugalom, ha ideges vagy, sose sikerül semmi. Kövesd a lépéseim!- biztattam vigyorogva, s neki kezdtem az oktatásnak, más néven a táncnak. Ahhoz képest, hogy azt mondta béna, én rosszabbra számítottam. Eddig nem vétett hibát, viszont így pedig elkapkodnom se kéne, de fő a pozitivitás, van benne remény. Már vártam a pillanatot, mikor még a csizmámon keresztül is megérzem, ahogy a lábamra lép, de végül csak a papucsából csúszott ki lába. Megállva mozdulatsorban nevettem el magam erre és türelmesen figyeltem, míg lábára visszakerül az a játékos lábbeli.
    – Ugyan, ez bárkivel előfordulna ilyen lábbelivel a lábán. AZt hittem elsőnek a lábamra lépsz majd, de eddig rettentő tehetséges vagy, nem béna.- dicsértem meg kedves mosollyal és ismét kiegyenesedve vigyorodtam el.
    – Folytathatjuk szép hölgyem?

  5. – Nagyon szívesen táncolok magával! – vörösödtem el. -De nézze el nekem a falábúságomat. Nem nagyon tudok táncolni. – néztem félénken rá és megfogtam a kezét, majd leballagtunk a lépcsőn a tánctérre. Épp egy lassabb számot kezdett el játszani a zenekar. Megfogtam bal kezemmel Korrad vállát, a jobb kezemmel pedig az ő bal kezét fogtam, s így kezdtük el kis keringőnket. Nagyon figyeltem a lábainkat, ne hogy véletlenül a lábára lépjek. Majd véletlenül a papucsból kicsúszott a lábam. – Oh, bocsánat! – néztem rá elvörösödve és óvatosan vissza helyeztem a lábam a papucsba. – Nagyon béna vagyok! – jegyeztem meg halkan.

  6. A férfi szerencsére távozott, így már nyugodtabb lelkiismerettel tekintettem le a hölgyre, aki éppen köszönetet nyilvánított és bemutatkozott felém. Tényleg, hát be se mutatkoztam, milyen rossz a modorom ma este!
    – Elnézést kérek, nekem kellett volna hamarabb bemutatkozzak férfi létemre…- közöltem kissé kínos hangnemben, s kezem mellkasom elé emelve hajoltam meg.
    -Korrad vagyok, örvendek a találkozásnak Yume kisasszony.- mutatkoztam be, s felegyenesedve legyintettem az ezután kijött mondataira.
    – Ugyan kérem, milyen férfi lennék, ha nem segítenék egy ilyen tüneményes hölgynek? Hálája jeléül, ha gondolja, szívesen fogadnám beleegyezését egy táncba szerény személyemmel. Nos?- nyújtottam felé fekete kesztyűvel eltakart jobb kezem.
    – Szabad egy táncra?

  7. Mikor oda lépett az az úriember, aki nem is olyan rég segített nekem kicsit megnyugodtam. Csodálkozva néztem, hogy milyen udvariasan és finom tudja kezelni ezt a kellemetlen helyzetet. Az udvariatlan férfi végül odébb állt és én megkönnyebbülve fújtam ki a levegőmet. – Köszönöm! – mosolyogtam rá. – Yume vagyok! – mutatkoztam be, majd meghajoltam. – Elnézést, hogy megzavartam a mulatságba! – mondtam zavaromban. – Tehetek esetleg valamit a hálám jeléül? – kérdeztem tőle.

  8. Miután távozott, folytattam a csevegést. Volt egy olyan fickó, aki rengeteg történelmi érdekességet mondott. Ha jól vettem ki beszédéből, szinte a teljes világról tudott volna mesélni, ám hallásom valami más is megzavarta. Tekintetem a hallott kis beszéd felé fordítottam. Tökéletesen emlékeztem a hangjára, így már hallásból is megtudtam, hogy az előbb segítséget kérő leány került bajba. Elnézést kérve a többi férfitól távoztam,s indultam meg a baj felé, szépen arrébb tolva a tömegeket. Sikeres odaérést követően a férfi vállára tettem kezem, s finom mozdulattal tessékeltem el a hölgy közeléből a férfit.
    – Elnézést kérek uram, tévedésben tetszik lenni. A hölgyemény nem gésa, hanem a házigazda egy tiszteletbeli vendége. Megkérem, hogy engedje el, s kerülje az alkoholfogyasztást az estére, vagy sajnos távozásra kell intenem, mint nem megtűrt személyt a rendezvényen.- tájékoztattam ugyanolyan nyugodt mosollyal, természetesen nem is bántva meg semmi, hanem egy egységes megoldást kerestem mindenkinek.

  9. – Köszönöm a segítségét! – hajoltam meg és elindultam a mosdóba, mire oda értem a másik cipőt is lehúztam a lábamról. – Utálom ezeket az idióta cipőket! – mérgelődtem magamba, majd szépen át vettem a kimonómat, majd felhúztam a fehér tabimat és a papucsomat. – Így már kényelmesebb! – nyújtózkodtam és elindultam vissza felé, ám egy magas férfi állta az utamat. – Jé, egy kis geisha! – nézett rám mosolyogva. – Szórakoztass! – fogta meg a kezemet.
    – Engedj el! – próbáltam kihúzni a karomat a kezéből.
    – Gyerünk! Csináljunk együtt valami mókásat! – nézet rám kéjes vigyorral.
    – Hagyjon békén! – kiabáltam vele.

  10. Kis társalgásom közepette lépett oda egy hölgyemény, akinek egyik lábán nem olt cipő, helyette a kezébe tartotta, feltehetőleg valamilyen sebesülést okozott neki a magassarkú cipő. De tényleg… A nőket mindig csodáltam, hogy képesek ilyen önkínzó cipőbe járni, egyszerűen brutális. Ahogy feltette kérdését körbetekintettem az emeleten és így találtan meg sikeresen az illemhelyiséget.
    – Itt menjen tovább egyenesen, és utána pedig a folyosó utolsó előtti ajtaja lesz az a hely, amit keres. Vigyázzon azért, vannak igen érdekes és kissé már ittasnak nevezhető fazonok. Ha további segítségre van szüksége, bátran szóljon.- tájékoztattam egy kedves mosollyal arcomon, majd pedig további segítségem ajánlottam fel, ha netán szüksége lenne rá.

  11. Egy férfi lépett oda hozzám, kedvesen felkért táncolni. – Miért ne? – mosolyodtam el és már meg is fogta a kezemet. Nehezen tudtam követni a lépéseit de a végére már egész jól belejöttem, ám egyszer csak erősebb fájdalmat éreztem a sarkamnál. – Fenébe! – álltam meg és a lábamra tekintettem. – Elnézést, de nekem most muszáj el mennem! – szólaltam meg illedelmesen, majd levettem a cipőmet és megláttam a sebet a sarkamon. – Csodálatos… – mérgelődtem, majd elindultam felfele a lépcsőn a csomag megőrzőhöz. – Szerencse, hogy elhoztam a rendes ruhámat és a papucsomat. – sóhajtottam és kikértem a ruhámat. – Merre lehet a mosdó? – néztem körül, de nem találtam, így egy ismeretlen férfit kérdeztem meg. – Elnézést! Nem tudja véletlenül, merre találom az illemhelyiséget?

  12. Nem éppen tartózkodtam hosszú ideje a szigeten, de már jó pár személlyel megismerkedtem, hiába is a kisebb rejtőzködésemnek, apámtól örökölt “kicsike” nyitottságom túl hamar szeretne mindent és mindenkit megismerni, így ez nagy és életveszélyes hibám lehet. Lassan végigtekintettem az táncoló tömegen, hisz én az emelet korlátján támaszkodva tartottam egy kis pihenőt pár tánc után és kisebb eszmecserét folytattam a többi lefelé bámuló férfival. Az emberek élete olyan szép, mennyi érdekesség, rendezvény, pompa, imádoooom! Bár ahogy észrevettem itt is keveredtek a kultúrák, hisz nem csak a megszokott estélyi ruhákat láttam, hanem különböző nemzetek ünneplőruháit. Az emberi nők olyan gyönyörűek ilyen elegáns ruhában!

  13. Még sose jártam bálba, de nagyon izgatott voltam. – Milyen gyönyörű! – csodálkoztam a sok emberre és a nagy teremre. A lányokon nagy báli ruha ruha volt, a férfiak pedig elegáns öltönyöket viseltek. Talán kicsit kitűntem tömegből, a magam egyszerű ruhájával,bár így is furán éreztem magamat, hiszen nem a megszokott kimonó volt rajtam és a kis magassarkú cipőbe is elég nehéz volt lépkedni.