Az állomás

A szigeten található a világ első űrliftje amit egy különleges generátor ami a környezetből nyeri ki a mágikus energiát ezzel hajtva a liftet. A tetején egy kisebb város méretű bázis található, itt éttermek, fürdők és szórakoztató helyek találhatóak. Némelyik helyen van gravitáció némelyik helyen pedig meg szüntették. A bázison vannak elzárt részlegek is amik főleg laborok és hangárak ahonnan a Holdra szeretnének hajókat indítani.

Vélemény, hozzászólás?

11 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Az állomás

  1. Elvettem Natsiltól a csokit és gyorsan be is faltam. Kellett az energia. A címkét látván csak forgattam a szemeimet és elnevettem magam. Jellemző.
    -Rendben, benne vagyok. -értettem egyet, összehajtogattam a térképet, majd beletuszkoltam a táskámba. -Úgy ahogy most is Nat. Felrepülök. -nevettem el magam, aztán útnak indultunk a messzeségbe. Mögöttünk az állomás csupán csak egy sötét pontnak látszott, ahogy egyre távolabb kerültünk tőle.

  2. A bolthoz érve öt percembe került a zár kinyitása, aztán felpakoltam vizet, konzerveket, egy térképet az ország városairól, plusz egy képeslapot. Mindent bepakoltam a táskámba, és kiballagtam egy csokival a kezemben. A zsebembe nyúlva odaadtam Reyesnek. A csoki márka neve “Angyalföldi Ízek” volt. Nem hagyhattam ott.
    Odaadtam a térképet is, nézegettem, ahogy Reyes, aztán megpróbáltam a látottakkal egybekötni.
    – Aha.. arra! – mutattam a négysávos út felé. Láttam Rey arcán hogy nem igazán van képben. – Majd te vezetsz én meg irányítalak. – ajánlottam fel. – Hogy hogy nem tudsz térképet olvasni? Háromszáz éve hogy tájékozódtál?

  3. Bólintottam Natsil kérésére, majd elindultam visszafelé. Követtem a démon óriási nyomait, ami hamar visszavezetett az elhagyatott vasútállomásig. Csendesen lépkedtem, nem akartam több megveszekedett démonnal harcolni. Megpillantottam a falnak döntve egy hatalmas motort. Gyönyörű kék fényezés, még a két bukósisak is rajta pihent. Ahelyett, hogy felültem volna rá, elkezdtem magam mellett tolni a szépséget, egészen a kisboltig, ahol felpattantam és megvártam Natsilt.
    -Tessék, tedd fel. -nyújtottam neki a sisakot, amikor kilépett a boltból. -Ezzel a kis csodával pár órán belül a városban leszünk.
    Lehajoltam és leterítettem a földre a Natsil által vásárolt térképet, majd vad tanulmányozásba kezdtem. Az az igazság, hogy sosem volt erősségem a térképleolvasás.. Soha nem volt rá szükségem.

  4. Meglepődtem amikor megláttam Reyes teljes felszerelését. Szerencsére elátta magát gond nélkül, kötözni segítettem. Nem vagyok benne a legjobb, úgyhogy az egész karjára jutott és kicsit aránytalanul, de nem panaszkodott.
    – Egyetértek – mondtam, és elindultunk visszafele. – Remélem nem futunk össze mégegy ilyennel. Nincs időnk erre. Holnap a városban kell lennünk és fogalmam sincs hogy jutunk oda. – A távolban egy kisboltot pillantottam meg. – Elszaladok oda, szerzek ételt és térképet. Te keress egy kocsit és találkozzunk a főúton.

  5. Láttam, hogy Natsil veszi a lapot, úgyhogy megvártam amíg kiugrik, aztán elrugaszkodtam én is a meseszép bőrülésről. Kicsit fájt a szívem az autóért.
    Szerencsénkre a démon nem vette észre, hogy kiugrottunk, így száguldott tovább, egyenesen a szakadékba. Próbáltam szerencsésen érkezni, de éreztem ahogy a kövek horzsolják az oldalamat. Gyorsan felpattantam és Natsilhoz rohantam, hogy felsegítsem a földről. Meglepetésemre egy kendőt kötözött rám, de csak forgattam a szememet.
    -Köszönöm, de volt már ennél durvább sérülésem is. -feleltem lazán, de amikor megláttam az oldalamon lifegő húscafatokat, hirtelen elöntött a fájdalom.
    Összeszorított fogakkal ballagtam a táskámhoz. Szerencsére volt nálam fertőtlenítő és kötszer. Lemostam a sebet, Natsil pedig körbekötözött és úgy néztem ki, mint egy múmia. Megszabadultam a felesleges pólófoszlányoktól és felvettem egy fekete, kapucnis pulcsit.
    -Hát az autónk oda. És azt sem tudom hol vagyunk. -sóhajtottam. -Talán ha visszafelé sétálunk, találunk egy elhagyatott autót vagy motort.

  6. Hallottam hogy Reyes kiabál de nem értettem, mit. Aztán előre néztem és megtudtam. A gyomrom görcsbe szorult, és kicsit előbb, mint Reyes, kiugrottam az autóból. Ahogy láttam, az esését lassított a szárnya reflex-szerű kifeszítése, mégse mondanám puhának az érkezését; hát még az enyém. Megtanultam esni, igen. De ez azt jelenti hogy törések helyett csak zúzódásaim vannak, sajnos nem azt, hogy gondtalanul érkezem.
    A démon se tudott fékezni ahogy mi se, az utat sok bokor szegélyezte, az is lehet, hogy nem látta ahogy kiugrunk. Mindenesetre, ő volt a szerencsétlenebb. Leesett a szakadékba. Nem volt nagy, vagy mély ahhoz, hogy ne tudjon visszamászni, de HA fölkel, majd talán nem lesz hozzá kedve.
    – Ez.. jó volt. – mondtam Reyesnek aki odalépett mellém. Ránéztem, és a karján egy hatalmas seb éktelenkedett. Láttam a húsát, a pólóját vér áztatta az egész derekán. Nem tudtam hogy észre vette e, ezért azzal kezdtem, hogy üljön le.
    – Ne nézz oda! – fogtam egy kendőt a táskámból és a seb fölé kötöttem erősen úgy, hogy rálógjon a nyílt húsra és ne lássa. Tudtam hogy ha odanéz hogy ömlik a vére elönti a pánik. Hiszen ezúttal nem fog egy délután alatt elmúlni.

  7. A vezetésre koncentráltam, amikor a szemem sarkából megpillantottam egy hatalmas fegyvert Natsil kezében.
    -Azt meg honnan szerezted?! -inkább költői kérdésnek szántam. Nilela már korábban említette, hogy Natsil tele van meglepetésekkel.
    -Soha nem mentem még ilyen gyorsan! -válaszoltam, majd egy éles kanyar következett az úton, mögötte egy tátongó szakadékkal. Hiába húztam a kormányt, az autó csak nyikorgott, de nem fordult el.
    -Ugranunk kell! -a menetszéltől alig hallottam a saját hangomat. Egyre jobban rázott az autó, ahogy a kavicsos részhez érkezett.

  8. Bepattanok Reyes mellé bár furcsállom hogy egy ilyen teremtményt lenyűgöz egy autó. Beszállnék mellé, amikor majdnem rámzuhant egy fadarab. Csak azt hallottam hogy a ház felrobbant és gyorsan beugrottam. Reyes azonnal elindult, mint valami őrült. Amikor hátranéztem, rájöttem hogy miért.
    – Szent szar.. na ilyennel még nem találkoztam. – mondtam és a hátső ülésen kezdtem kutakodni. Amikor megtapintottam a hatalmas fegyvert, nagyon megörültem. És egy golyó híján teli volt a tár. Hála Istennek, gondoltam. Megfordultam az ülésben, a vállamhoz emeltem a fegyvert, ahogy tanultam, belenéztem a törött kukucskálóba, céloztam és lőttem. Mégegyszer. És mégegyszer. Az undorító vérben forgó lény szemére céloztam mert azt találtam egyetlen gyenge pontnak és viszonylag nagy célpont volt.
    – Belepattanhatott egy szikra a szemébe, mert felbőszült. – szóltam oda Reyesnek. – Gondolom nem tudsz gyorsabban menni.

  9. -Jó ötlet. -helyeslek, majd elindulunk a kihalt úton. Csendben lépkedünk, aztán megállok egy piros autó mellett.
    -Hűha. Na ezt vajon ki hagyta itt? -felnevetek és bepattanok a vezetőülésre. Por száll a levegőbe, az autó halk nyekkenéssel beindul, amikor elfordítom a kulcsot a zárban. -Még a kulcsot is benne hagyták. Bárki is volt, nagyon sietve távozott. -ahogy kimondtam ezt a pár szót, hatalmas robajjal dőlt össze a mellettünk lévő kalyiba és előbukkant mögűle egy óriási démon. Vér csöpögött a fogairól, az agyarairól és a szarváról… nem is kérdés, hogy észrevett minket.
    Gyorsan kifaroltam az autóval és tövig nyomtam a gázt. Hangos robajjal szaladt utánunk a szörny, vérben forgó szemekkel.

  10. – Mi történt itt? – kérdezem. Elsétálunk a peronokhoz, a városra hasonlító utcákon, senki. – Evakuálhatták a várost? Ha igen, akkor miért, ha nem, akkor meg hova tűnt mindenki? – Amikor legutóbb jártam itt úgy másfél éve akkor semmi különös nem volt. Az emberek jártak-keltek, a vonatok ritkán indultak. Most pedig minden szórakozó hely és hotel zárva, az utak is néhol el vannak torlaszolva.
    – Na jó, kössünk el valamit és induljunk el az úton. – mondom Reyesnek, ránézve.

  11. Nem tudom, mikor nyomott el az álom, de nagyon mélyen aludtam. Sokkal kevésbé vagyok már éber, mint korábban…
    Madárcsicsergés ébresztett fel, amiről rögtön Nilela jutott eszembe. Olyan élvezettel hallgatta a madarakat, mint soha senki más.
    Natsillal összepakoltunk és hamar útnak indultunk a vasútállomás felé. Elég közel lehettünk, mert fél órán belül odaértünk. Minden kihalt volt. Egy lélek sem, nem, hogy vonat…
    -Talán korán jöttünk. -néztem rá bátorítóan, de nem úgy festett a hely, mintha az utóbbi fél évben megfordult volna itt valaki.