Atlantika

A vízalatti várost kevés módon közelíthető meg, de a legegyszerűbb nem más mint a víz alatt is közlekedő vonat mely a Solome vasútállomásról indul. A várost mágikus burok védi a víztől így lehetővé teszi a fenti világból érkezőknek és a város lakóknak a lélegzést.  Az itt élők óvatosak de eléggé barátságosak is így könnyen szót lehet velük érteni.    

the_lost_city_of-_atlantis

Vélemény, hozzászólás?

14 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Atlantika

  1. – 7 hónapos de most nekünk menünk kell köszönöm szépen a beszélgetést meg minden,remélem még találkozunk

    *azzal felálltam.. kivettem a lányomat megtöröltem letettem az asztalra a pénzt kifizettem liya nak is..intettem neki és kiléptem megkerestük a vissza vezető utat el is tűntünk… *

  2. *amikor mondta a nevemet akkor nagyot csodálkoztam mosolyogtam minden szavát végig hallgattam.. mondtam neki*

    -Igen eltaláltad hagy nézze meg a kislányom,hogy milyen az elő világ nem de bár mint,hogy bezárva egyen mindig bár a párom volt otthon de vissza ment dolgozni de nem lehet tudni,hogy mikor jön vissza

    *mondtam neki és kihozták a jeges kv meg liya nak is kihozták..már megetettem de még kért még elövettem egy másikat lekezdtem etetni..de úgy,hogy néha nem kért elfordította a fejét nézet más hová… *

    -hát így nehéz lesz téged etetni ha nézed az élő világogat

    *mondtam neki bályosan ő meg vissza mosolygot… *

  3. – Szerintem estig el leszünk, a nézelődéssel. – válaszolom elmosolyodva. Figyelem, ahogy ellátja a kislányt. Szóval ilyen egy gondoskodó anya. Pár perc múlva sikerül kiszednem belőle, hogy őt Dominique-nak hívják, a kislányt pedig Nariko-nak. – Gondolom te is azért jöttél ki, hogy megnézzétek az élővilágot.

  4. *amikor mondta,hogy kb kér akkor elmentünk egy kis kávézóba..bementünk és mindenhol kagylók meg olyan csodálatos volt….elmentünk és kérdez m jeges kv meg amit kell liya…elővettem egy kis etető asztalt és beleültettem..elövettem bébi ételt kibontottam és etettem a lányomat nariko meg bele nyúlt ugy evet és mosolyogtam… *

    -És medig maradtok ugye sokáig?

  5. -Na ennek örülök gyere nézd ott egy nagy sellő ?

    *mutatom nekik..mosolygok nagyon és közben oda mentem az üveghez minden olyan szép és látványos a lányom nem látott még ilyent…. a sellő megpuszilta az üveget és elköszön önt..vissza mentem liya hoz és néztem… *

    -Meg hívhatlak valamire amiért megtaláltad a lányom plüs maciját?

  6. *amikor megláttam,hogy megtalálta a nő a nyusziját akkor megöleltem naritok meg nyult érte–elvettem és szorongatta… *

    -hálásan köszönjük mivel hálálhatom meg és te ki vagy ha szabad kérdeznem?

    *mondtam mosolyogva neki…. elengedtem és körülnéztem kérdezem a lányt*

    -Et nagyon szép ugye nézünk szé kérlek szépen jösz te is ?

  7. Némi keresgélés után sírásra figyelek fel. Egy anyuka, és a kislánya. Próbálja csitítgatni a zokogó gyereket, de a nyusziját szeretné…nagyon-nagyon. Rápillantok a rózsaszín tapsifülesre, majd odalépek hozzájuk:
    – Öhm…hello. Ez a te nyuszid? – kérdem a kislányt.

  8. *megnéztük a vonatokat….és nnagon örült a kislányom amikor nem látta a kezébe a plüs nyuszit akkor elkezdett sirin..én meg ránéztem… *

    -hol vesziteted el a kis nyuszit lányom ?

    Nariko : nyem nyem tudom *zokogott*

    -Akkor keressük meg lehet valaki megtalálja és kedves lesz vissza adni,bár ezek az emberek vagy lények egy kicsit furcsák

    *elkezdtem keresni a nyuszit,közben csicsitgattam,hogy ne sirjon*

  9. Végig alszom az utat…és arra ébredek, hogy valaki olyat belefúj a fülembe, hogy rettenet. Visítok egy nagyot, aztán eltolom Danielt kartávolságnyira. A másik kettő meg jót röhög.
    – Szemétláda! – dörzsölöm meg másik kezemmel a fájó fülemet – Máshogy is fel lehet az embert ébreszteni. – morgom.
    – Szerintem nem örültél volna, ha lesmárollak.
    – Ha-ha-ha…megint a hülye poénod. Cam, te meg hagyod neki, hogy kínozzon?
    – Persze, tök aranyosak vagytok. – erre sikerül egy rettentő hülye képet vágnom – Odassatok. Sellők! – erre mind kifelé nézünk az ablakon. Valóban, ott úszik nem messze tőlünk néhány. Gondoltam intek nekik, és erre visszaköszöntek. – Te még itt is barátkozol? – nevet fel Eric.
    – Csak illedelmes voltam. – rántok vállat. – Kajás vagyok.
    – Mindjárt leszállunk. – kezdi a barna – Majd meg kell lógnunk a csoporttól, hogy kaját szerezzünk, de állítólag az állomás tele van gyors éttermekkel.
    – Helyes! – válaszolom.
    Amint megérkezünk az osztályfőnökök összeszednek minket. Szépen sorba rendeződünk és elindulunk felfedezni a vízi várost. Egészen addig nem érdekel semmi, amíg meg nem látjuk az egyik népszerű gyors kajáldát. Mind a négyen egyszerre maradunk le a csoportunktól. Beszélgetve ballagunk a járdán, az étterem felé. Lépés közben sikerül belerúgnom egy helyes kis plüss nyusziba. Automatikusan lehajolok érte és körbe nézek, hátha meglátom a tulajdonosát.
    – Jajj, nézd már. – lép mellém Cam – Vajon kié lehet?
    – Gondolom egy kislányé, mert rózsaszín. Vegyetek nekem sajtburgert, meg kólát. Megkeresem a gazdiját. – azzal ott is hagyom a társaságot. Remélhetőleg még itt vannak valahol.

  10. *a kislányomat fogom a karomba ő meg fogja a kis nyusziját….amikor elértünk a partra akkor egy tenger alatjároba bemásztunk és minden ember be szált bemondta a vezető,hogy merülünk így nagyon izgatót volt a lányom,hogy nem volt a víz alatt kinézet a kis ablakon minden félét látót..halakat meg sellőt is csodálkozót is…én is csodálkoztam így amikor oda értünk a városhoz akkor kiszálltunk….fogtam a lányomat még elmentünk egyik..helyre a hol a vonat van és néztük,hogy érkezik meg… csodálkozva nézte a lányom… *

    -Mindjárt megérkezik igen

    *mondtam a lányomnak *

  11. Osztály kirándulás… Általában kiver tőle a víz. Úgyis csak fejtágítás lesz belőle megint. Semmi szórakozás. Bevackolom magam a vonaton az egyik kabinba és várom a többieket. Rövidesen be is robban a három jómadár. Cam a fekete haját felkötötte, ahogy én is szoktam, kék szemeivel körbe pillant a helyiségen.
    -Picííí… – szólal meg lekicsinylően. Olyan, mint bármelyik másik vonat kabin. Az alapszíne barna. Felettünk csomag tartók, a bőrpadok feketék. Az egyetlen különbség a hatalmas nyomástűrő ablakok. Odakint épp hajnalodik, rettentő korán indulunk neki.
    – Ez egy vonat kabin. – dugja be a szőke fejét Eric – Mit vártál tőle?
    – Na, menj odébb – tolakszik előre Daniel és levágódik mellém – Engem azért érdekel, hogy milyen ez az Atlantika.
    – Engem nem annyira. – jegyzem meg – Víz alatt van az egész.
    – Te meg a klausztrofóbiád. – nevet fel Cam, és leül velem szemben. – Bocsánat. Ál klausztrofóbia.
    – Szimplán csak olyan, mintha eltemetnének élve.
    – Mint a metróban. – foglal helyet Eric is
    – Ó ugyan már! – nyújtózkodik egyet a barna, és kényelmesen a vállamnak dől – Örüljetek, hogy nincs suli.
    – Te már megint aludni fogsz??? – kérdem megemelve a hangomat, mire Daniel szélesen elvigyorodik – Lusta egy dög vagy.
    – Korán van. – válaszolja – Szóval inkább legyél jó párna és maradj csendben. Inkább szunyókálj te is. Álmosan nyűgös vagy, és nem szeretem a nyafis Liyát.
    Vágok neki egy grimaszt és inkább kifelé bambulok. Igaza van Danielnek… Amint elindul a vonat szépen el is alszom.