Aréna

Időről időre össze gyűlnek a sziget lakói és különböző versenyeket rendeznek, melyben össze mérhetik erőiket.

Rotonda_and_gods

Vélemény, hozzászólás?

114 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Aréna

  1. -Egyet értettem vele miközben követtem őt.- Ebben igazad van, magad uram, ha szolgád nincsen. -Mosolyogtam.- A szemétnek meg a szemétben a helye… -Mondtam mosolyogva.- Nos, az emberek nagy része ilyen ostoba, kicsinyes, beképzelt és hatalom mániás… de van amelyik nem… azok mások… de azok kevesen vannak… -Figyeltem őt miközben sétáltunk. Amikor a városhoz értünk elmosolyodva pillantottam körbe.- Hm. Engem nem köröznek, de hülyén nézne ki, ha te csuklyában jössz, én meg mini ruhában. – Mosolyogtam rá. A kezembe varázsoltam egy fekete köpenyt, ami éppen csak 2 cm-rel volt a föld felett végződését értve, és kapucnija is volt. Egészen jól mutattam a laza “Harry Potteres” köpenyben. Felhúztam a kapucnit, és úgy követtem Averillt.- Hogyan találjuk meg itt? -Kérdeztem, mellé lépve és mellette sétálva. Averill nagyon is izgalmas személyiségnek ígérkezik, így természetesen kísérem őt tovább.-

  2. A lány megjegyzésére, amit a fegyveremre tett csak biccentettem egy aprót. – Kellemes kis jószág kellemetlen alakok ellen, könnyű vele ölni, ha épp nincs kedvem a mágiámat pazarolni.- Válaszoltam egyszerűen, mintha ez olyan természetes lett volna, bár számomra nagyon is az volt. – Muszáj annak lenni, ha elakarsz intézni valamit, akkor ne halogasd, hanem csináld.- Jegyeztem meg bölcsen szólva. Nehéz is megmondani, hogy volt e valaha olyan pillanat, ami igazán kizökkentett volna a határozottságomból. Egészen kis nyikhaj kölyökként is már másképp szemléltem a világot, de talán ennek az is lehet az oka, hogy egy vadidegen inasaként nőttem fel, nem a kis meghitt családi légkörben. Ezzel magyarázható a gyengédség érzetének hiánya és az ehhez fűződő érzelmek minimalizálása. – Az emberek nagy része ostoba, gonosz és kapzsi…az lepne meg, ha nem ilyenek lennének…kártékonyak.- Tettem hozzá a megjegyzésére egy apró fintorral és közben gyorsítottam a lépéseimet. Egy kis idő múlva megláttam a horizonton egy kisebb város falait és már szinte biztosra vettem, hogy a “kedves” kis célpontunknak itt lesz maradása. – Ez lesz az.- Szólaltam fel hirtelen és ahogy közelebb értünk feltettem a csuklyámat a fejemre, és egy kisebb varázslattal emberibb kinézetet kölcsönöztem magamnak, hogy ne legyek felismerhető. Ez azért volt lényeges, mivel mint korábban említették vérdíj van a fejemen sok városban és nincs kedvem felesleges, értelmetlen harcokat vívni ostoba egyedekkel. – Nem tudom, hogy te körözés alatt állsz e, de néha nem árt az inkognitó, viszont ezt a döntést rád bízom, hogy mennyire akarod, vagy nem akarod, hogy ismerjék a kiléted.- Magyaráztam a lánynak, miközben rá tévedt a tekintetem. Nem gondolnám, hogy őt üldözik, de sosem lehet tudni. Itt már ha nem muszáj tényleg nem akarok vért ontani, kivéve azt az egy embert, akit ki kell végeznem, de nem is bánom. Valahol örülök is, hogy végre városhoz értünk, így lesz időm feltölteni a tartalékaimat, mivel azok igen csak megcsappantak, na meg persze enni sem ártana valamit, de előbb a munka aztán jöhetnek az egyéb szükségletek.

  3. -Figyeltem Averillt és egészen tetszett a módszere. Kegyetlen és hatékony. Szeretem ezt a párosítást. Ahogy a férfit figyelte és hallgattam a szavait elvigyorodtam.- Igazad van… mértékkel… -Mondtam vigyorogva.- Az érzelmek jók, de csak mértékkel… -Mosolyogtam, majd amikor a vérben és habos szájjal vergődő férfire néztem kissé elfintorodtam, na de ki mondta, hogy minden halál szép? Hatékony fegyver az biztos, nem szívesen kapnék belőle. Averill határozottsága igazán tetszik. Egyenlőre én is inkább a megfigyelésen vagyok vele kapcsolatban, habár egészen tetszetős a stílusa. – Hatékony eszköz azt el kell ismerni… -Jegyeztem meg, majd Averillre pillantottam.- Még ma? Nagyon határozott vagy… akkor nem érünk rá ezekkel foglalkozni. -Mosolyogtam, utalva arra, hogy szerintem se töltsük az időnket. Ahogy elindult én is utána indultam.- Hamar kapjuk el ezt a szemetet… Undorító dögök… -Mondtam.- Az emberek rosszabbak, mint sok lény… -Jegyeztem meg, miközben követtem őt. Tartottam vele a lépést, nem maradtam le.-

  4. – Az élet soha sem az egyszerűségről és a felszínes cukormázról szólt, attól amúgy is a hányinger kap el. Noha néha nem árt a béke és nyugalom, de abból kevés jut, de így nem olyan unalmas. -Jegyeztem meg a lány mondandójára és közben körül jártam a szenvedő “vadat”. Nem e kegyelmemről voltam híres, sok helyen ilyen önbíráskodásért már felkötöttek volna, de sosem érdekeltek a számomra értelmetlen törvények. Kaotikus jellemem azt tükrözi, hogy nem vagyok se jó se velejéig romlott, úgy cselekszem, ahogy azt jónak találom, ennyire egyszerű. – Majd meglátjuk, ha úgy alakul akkor meghallgatom a történetedet, de előbb a kötelesség.- Feleltem kimérten és nyugodtan. Nem volt számomra ellenszenves a lány, de nem is kívántam még erős bizalmi kapcsolatot kialakítani vele, mivel én óvatos egyén vagyok és a múltamból tapasztaltam eleget ahhoz, hogy meglegyen az okom erre. Egyenlőre megfigyeltem őt, hogy valamennyire kiismerjem kivel is “hozott össze” a sors. A következőkön csak enyhén elmosolyodtam. – Jól teszed, a kötődés csak gyengévé tesz, elvonja a figyelmedet, nem tudsz kiteljesedni és folyton csak rettegsz…- Jegyeztem meg kissé sejtelmesen. A halandó emberek többsége pont ezért ostoba, mert csak az érzelmeikre hagyatkoznak, persze nem azt mondom, hogy rossz dolog érezni, de ha nem tudsz ezeken felül kerekedni akkor felemésztenek. Pont ezért vallom én is azt, hogy takarékon kell az ilyesmit tartani és akkor nem lesz baj belőle. Közben a mérges tőrömről törölgettem le a kis pondró vérét, ami ott éktelenkedett rajta. Ez a “kedves” kis ereklye attól volt olyan hatékony, hogy mikor készült az acélhoz egy varterral (pók szerű démoni teremtmény) vérét keverték. Az egyik legkegyetlenebb méreg és az ellenszert sem olyan egyszerű hozzá elkészíteni. Emberekre 15 percen belül a vesztüket hozza, méghozzá kín keserves mértékben, egyéb lények tovább is húzhatják, de ők is borzalmas szenvedés árán, talán hetekig. Az ellenszer nélkül viszont nem lehet megúszni, még az elpusztíthatatlannak tűbő lényekre is nagy hatással van és megkeseríti az életüket, pokoli fájdalmakkal tűzdelve, amíg ki enm ürül a szervezetükből mind egy cseppig. Miután gondosan megtisztítottam, vissza helyeztem a tokjába és elraktam gondosan, majd a lányra pillantottam amint befejezte a vélemény nyilvánítását. – Nincs harag és jól szóltál, nem fogom erre pazarolni az időmet, levadászom akit kell, lehetőleg még ma.- Jelentettem ki határozottan és még egy utolsó szemre vételt intéztem a fickó felé, aki ekkor már habzó szájjal és véres könnyeitől, fulldokolva agonizált. Szó nélkül hátat is fordítottam és elindultam. – Igyekezz, mert lemaradsz. – Szóltam oda Ayának és folytattam az utam előre. Nem bántam a tettemet, megérdemelte ez az illető, láttam rajta, hogy rossz ember és rossz embert is szolgált. Amúgy is én olyan személy vagyok, hogy sose bánok meg semmit amit teszek, vagy mondok, különben egy kétszínű rohadék lennék és attól kiráz a hideg, mindig csak egyenesen, történjék bármi.

  5. -Figyeltem őt és egészen megtetszett a módszere. A férfi káromkodását én sem vettem fel, már csak azért sem, mert akkor hamarabb szedtem volna darabokra, mint hogy Averill levegőt vett volna. – Való igaz… nem mindig egyszerű és nem mindig könnyű… viszont számomra ez cseppet sem teher, sőt még élvezem is, ha megfelelő a mesterem. Ha érdekel egyszer mesélek néhány esetet… -Vigyorogtam.- Minden lény érdekes a maga nemében. Mindenki másképp reagál a hatalomra. Gondolj bele, egy lény, aki erős és minden parancsukat teljesíti, még a szeretőjévé is teheti, hiszen nem mondd ellent… és ami a legfontosabb, nem árulja el… utóbbit mindenki reméli, ám megesik, hogy olykor hiú reményeket kergetnek. -Vigyorogtam.- Igazából nem kötődtem senkihez soha… legalábbis jobb, ha ezt hiszi mindenki… Tekintve a létezésem jobb ha nem kötődöm senkihez, az csak hátráltatna, vagy zavarná a létemet… -Mondtam kicsikét elgondolkodva, félre pillantva, vissza gondolva, arra az egy mesteremre. Talán az az egy mesterem volt, akihez kötődtem, de az igen csak régen volt, ami mutatja, hogy jó az emlékező képességem, majd vissza tértem a valóságba.- Nézd el, én csak arra voltam kíváncsi tud-e beszélni… Nem akartam elvenni a szórakozásod… -Vigyorogtam rá. Figyeltem, ahogy szóra bírta. Meg kell valljam tetszett a módszere, sőt imádtam. Hatékony és stratégikus. Ahogy a férfi szavait hallottam elvigyorodtam.- Hasztalan szemét… Hagyjuk a méregre a piszkos munkát… nekünk fontosabb dolgunk van, mint a szemetet takarítani… Nem, igaz? -Kérdeztem vigyorogva a férfire, majd Averillre pillantva.- A méreg egyébként is gyorsabban hat, hiszen ideges… Nézd csak a pupilláit… szinte eltűntek, úgy kitágultak. Te nem érzed valószínűleg, de a szíve zakatol, az ereiben a vér nagyon gyorsan áramlik, már nem menekülhet a méregtől… saját magát végezte ki… a méreg már elterült a testében és mindenhová eljutott… nem sok van hátra, mert ilyenkor a hatása is gyorsabb a mérgeknek… Foglalkozzunk fontosabb dolgokkal. -Vigyorogtam Averillre pillantva.-

  6. Elhallgatva a lányt, arra a következtetésre jutottam, hogy egész érdekes teremtés, nem akármilyen életutat járhatott be. – Ez tulajdonképp felér egy örök életen át tartó rabszolgasággal, nem lehet egyszerű. – Feleltem válaszul a lánynak. Amikor a kedves vámpír hölgyemény megtaposta az idegent ott, ahol a férfiak is gyengébbek kicsit meg is lepődtem. – Te aztán nem vesztegeted az időt, bár én akartam szóra bírni más módszerrel, ami hasonló fájdalommal járt volna mint ez, de nem számít. – Sóhajtottam fel, majd a szitkozódás elengedtem a fülem mellett. – Na felelj szépen, mert a türelem fogyóeszköz. – Pillantottam az idegenre hűvösen. Még mindig makacskodott a delikvens, így most már én sem voltam rest durvább módszerekhez folyamodni. Elővettem a relikviáim közül egy pengét, méghozzá egy mérgező fajtát. Szépen lehajoltam és az arcához nyomva elkezdtem felhasítani a képét. Üvölteni kezdett én meg csak higgadtan folytattam, amíg ki nem nyögte, hogy beszélni fog. – Remek, aztán meglátjuk, hogy tovább szabdallak e, vagy a méreg fog megölni. Megjegyezném, hogy ez egy olyan ritka toxikus hatást eredményez, hogy élve elrohadsz belülről, ha nem kapod meg időben az ellenszert.- Intéztem felé egy gonosz mosolyt, amitől még inkább meghűlt benne a vér. – A gazdám küldött, akire vadászol….a-azért, hogy végezzek veled…- Nyögte ki remegő és a fájdalomtól elcsukló hangon. – Áh, szóval óvatos ember, de elég ostoba és gyáva, hogy egy ilyen nyikhajt küld a nyakamra.- Állapítottam meg az államat vakargatva. – Nagy hibát követtél el, hogy a szolgálataiba álltál…ez nem a te napod. – Folytattam teljesen nyugodtan, de lekezelően. – Kérlek ne ölj meg….bármit megteszek…!!!- Kezdett könyörgésbe kétségbeesetten. – Mi hasznom egy egyszerű emberből? Tudod te egyáltalán kit szolgálsz? Egy rabszolga kereskedőt…Felfordul a gyomrom az ilyenektől. Azt hiszitek, hogy kényetek kedvetek szerint adhatjátok és vehetitek az elfeket és egyéb lényeket…- Magyaráztam teljes felháborodottsággal, bár nem a lelkiismeret az ami ilyenkor megérint egy embert, hanem a félelem és az életéért való küzdés. – A hozzátok hasonlókat elfogom törölni a föld színéről így vagy úgy…Nem érdemeltek semmit, hálátlan férgek….kegyelmet meg végképp nem. – Fejeztem be végül, majd hátat fordítottam a fickónak és a lányra pillantottam. – Mivel az útitársam vagy, így úgy gondolom valamennyire lehet talán beleszólásod ebbe, mit gondolsz mi legyen vele? – Tettem fel oly kegyesen a kérdést, mintha megszállt volna a szent lélek. Kíváncsi voltam valamennyire, hogy a lány mit gondol erről és miképp cselekedne. Talán még el is nyerheti a válasza a tetszésemet, vagy épp ellenkezőleg, csak rajta múlik az egész. Igaz lezárhatnám ezt az egészet egyszerűen, de az nem olyan mulatságos, jó néha szórakozni egy kicsit.

  7. Nos, egy démon pusztán az erejével tud szerződést kötni másokkal… amit meg lehet törni megfelelő módon következmények nélkül. Egy vámpír a másik fél vérének megivásával erősebb szerződést képes kötni, ami nem csak erővel bír, hanem erősebb kapocs, amely a vér útján köti össze a két felet, kiegészítve az erőt persze. Így a szerződés megszegése fizikai fájdalmakkal is jár, amely “fenyítő erő” mindkét fél számára, így egyik sem szegi meg a szerződés alapos ok nélkül… Ha én töröm meg a szerződést, azzal, hogy új szerződést kötök, nevezzük “meleg váltásnak”, akkor a másik fél meghal, ha olyan lény, amely meghalhat, ha nem, akkor napokig tartó testi és lelki gyötrelem vár rá. Fordított esetben ugyan ez áll rám is. -Mondtam.- Démonként erre nem lennék képes… vámpírként viszont igen… -Vigyorogtam.- Emellett én bármit megehetek és megihatok, hogy fenntartsam a testem, ha éppen nincs mesterem, egy démon nem teheti meg, hogy bármivel táplálkozzon… -Figyeltem őt. A férfi akihez beszélt erősen hallgatott és nem igazán akart semmit sem mondani. Sajnos egy kellemetlen, de kétségkívül hatékony módszert választottam a nyelve megoldására, egyszerűen ráléptem a tökeire, amire felnyögött és szidni kezdett minket.- Nahát… tud beszélni… -Állapítottam meg kedélyesen, vigyorogva.-

  8. Elhallgattam a lány meséjét, miközben fél szemmel figyeltem az alakot, akit sikeresen csapdába ejtettem a kis nekromanta praktikámmal. – Szóval tulajdonképp te a harag érzelem manifesztálódása lennél, leegyszerűsítve…hm érdekes.- Jegyeztem meg komótosan. -Nem sűrűn találkozni hozzád hasonlóval, tulajdonképp még egyszer sem akadtam össze ilyen jellegű lénnyel. Na de miért pont vámpírként formáltak meg? Miért nem lettél te is egy démon? – Tettem fel a kérdéseimet a nő felé kapva a tekintetemet. – Álljunk csak meg egy percre…Ki mondta, hogy sajnállak? Én nem említettem ilyet, ne vonj le csak úgy téves következtetéseket. Nem vagyok egyszerű halandó, akit a bugyuta érzelmek vezérelnek. -Vigyorodtam el kissé gonoszan. Persze ez nem azt jelentette, hogy nincsenek érzelmeim, na de nem is igen szoktam őket a felszínre hozni és mondjuk talán kicsit csekélyebb is, mint egy átlag embernek. Meg persze az is ott van, hogy az érzelmeim befolyással lennének az erőmre, szóval észnél kell lenni. – Egyébként, ha neked így jó az életed ahogy most van, akkor áldásom rád. – Válaszoltam semlegesen, hiszen nem az én dolgom volt mások sorsával foglalkozni. Odasétáltam közben a kis rajtaütöttünkhöz és szemügyre vettem. A lány kérdésére csak ennyit mondtam. – Az tőle függ. – Néztem újra az idegenre baljós tekintettel. – Beszélj! Miért koslatsz utánunk? – Néztem rá ellentmondást nem tűrően. – Mellesleg, ha olyat mondasz ami nem tetszik, akkor megöllek. -Vigyorodtam el gonoszan és végül hagytam szóhoz jutni.

  9. -A szavait figyelve elvigyorodtam.- Nos, való igaz, hogy sok olyan mesterem volt, akik rongyként kezeltek, némelyik a megölésemmel is kísérletezett, de azok az idők megmutatták milyen is tud lenni egy lény, ha hatalmat kap, amivel ő rendelkezik és nem kellett érte megdolgoznia… -Mondtam vigyorogva.- Nem zavarja… én nem a cselédje vagyok, hanem a szolgája… Amolyan fegyver. -Mondtam. Ahogy megfordult és a földet érintette meg figyeltem. A minket figyelő férfi igyekezett csendesen reagálni a csontváz kezekre, de így is hallottam az alig hallható, szinte néma reakcióit és persze remegni kezdett ijedtében.- Nos, elárulom neked, miért nem kell sajnálnod… -Vigyorogtam.- Majdnem az idők kezdete óta léteznek az embereket gyötrő és kísértő hét főbűn démona. Ők akkor születtek, amikor az emberek és a lények egymás ellen kezdtek fordulni… az érzéseik elhatalmasodtak, mint a kapzsiság, harag, irigység, vagy akár a bujaság… -Mondtam őt figyelve.- A 7 főbűn démona halhatatlanná vált az idők során, mivel a jó és a rossz mindig is létezni fog a világon… -Mosolyogtam.- Ezek a démonok, Uruktól, Sátántól különleges fajú vámpír babákat kaptak, hogy a Földön őket képviselve az emberek és lények érzéseit aknázzák ki a démonokat erősítve… Ugyan mi, nyolcan vagyunk… de én a hét főbűn démonainak egyikének megtestesítője vagyok a Földön… A haragé… Én a Harag démonának “gyermeke” vagyok… az ő kapcsolata a Földi léttel… A Földiek haragját és bosszú szomját használom ki és válok a fegyverükké, ezzel teljesen elkárhoztatva őket… mert a saját létük ás vágyaik csapdájába esnek… -Mondtam vigyorogva.- Egyébként félre téve a viccet… -Jegyeztem meg elvigyorodva.- Cseppet sem kell sajnálnod… élvezem a “munkám”… még ha éppen kegyetlenül is bánnak velem… -Mosolyogtam rá.- Szép munka volt… Mit tervezel vele? -Kérdeztem kíváncsian.-

  10. – Vagy úgy, nos akkor tényleg kissé meg van kötve a kezed.- Jegyeztem meg az imént hallott mondandójára. – Kellemetlen lehet, hogy ilyen kiszolgáltatottan kell élned, én nem is tudom, hogy bírnám elviselni, de gondolom te már hozzászoktál.- Feleltem egyszerűen, nem mutattam érzelmeket, de a lelkem mélyén kicsit megszántam ezt a lányt. Ugyan akkor valahol különleges is volt, hogy nem kesergett a sorsán, hanem beletörődött és próbálta a legjobbat kihozni az életéből. – A mesteredet egyébként nem zavarja, hogy elkóricálsz és nem vagy mellette?- Tettem fel a kérdést, mert ez valóban érdekelt. Arra, hogy kedveli a személyt akitől függ, kissé meglepődtem, de nem mondtam rá semmit, mivel az ő dolga. Mikor mondta, hogy valaki követ egy villámcsapásként ért. A lánynak sikerült elvonnia a figyelmemet, így most erre nem tudtam koncentrálni, csak mikor szóba hozta. -Jó is, hogy említed.- Szólaltam meg, majd megfordultam és egy határozott mozdulattal megérintettem a földet, amiből az energiák hatására két erős csontvázkéz bújt elő és megragadta az idegen lábait, aki követett minket. Ez meg is bénította és nem tudott elmozdulni.

  11. -Ahogy sétáltunk körbe pillantottam ismét.- Valóban zord a világ… de nekem mindig lesz benne helyem… éppen a zordsága miatt.. -Mondtam elmosolyodva.- Nos, képes vagyok élni egy mester nélkül is… bármilyen ételt el tudok fogyasztani, vagy italt… de mester nélkül elgyengülök és az erőm is “elhagy”, így az alakváltásaim is napszak függőek lesznek… -Mondtam mosolyogva.- Szóval én függök egy mestertől, mert belőle táplálkozom… Ha nincs mesterem az olyan, mint egy test fej nélkül… haszontalan és semmire sem jó… -Mondtam.- De hát, nehéz jó mestert találni… a mostani mesterem kedvelem egy kicsit… erős. -Mondtam figyelve őt.- Azt tudtad, hogy valaki követ minket? -Kérdeztem amikor megállt az út elágazásnál és jobbra akart indulni.-

  12. -Micsoda magabiztosság, de azért nem árt óvatosnak lenni, zord világot élünk.- Jegyeztem meg, majd elgondolkodtam a továbbiakon. – Mindig van választásod, ha nem akarsz szolga lenni és függeni valakitől, akkor lépj ki. Te kovácsolod a saját sorsodat, szóval te vagy az egyetlen aki ez ellen tud tenni valamit.- Válaszoltam komolyan, mert én eszerint az elv szerint éltem. Sosem volt szükségem arra, hogy másokra támaszkodjak, olyan magányos farkas típusként tengetem az életem, de ez számomra nem okoz problémát, így leszek még erősebb. -Nem is vitatom, hogy pocsék harcos lennél, láttam én is a kis akciódat.- Pillantottam én is rá, mert feltűnt, hogy lassan le se veszi a tekintetét rólam. -Értem, akkor elnézést kérek, hogy félreértelmeztem az információkat, számomra már ezek is személyesnek mondhatóak.- Mondtam végül, majd lassan egy útelágazáshoz értünk. Beleszimatoltam a levegőbe és a földön vizslattam tovább a nyomokat. -Jobbra.- Azzal abba az irányba is fordultam.

  13. -Szavait figyelve elmosolyodtam.- Nem tud megölni senki, ha erre célzol… Sajnos én nem az a személy vagyok. -Mosolyogtam.- Nem mellesleg, van mesterem, szóval, az egyetlen dolog amivel ártani tudnának nekem, azt sajnos nem fedtem fel. -Mosolyogtam.- Szóval te is tudod milyen… de te ebből kiléphetsz… én soha. Erre születtem… mások eszközének lenni… -Mondtam figyelve őt, majd lassan körbe pillantottam.- Jól képzett és erős harcos vagyok, szóval segíthetek neked… -Mondtam ismét rá nézve.- A nyitottságnak is vannak szintjei.. közel sem árultam el magamról annyit, amennyit most gondolsz… ezek felszínes információk, általános tudni valók… -Mosolyogtam.- Merre tovább? -Kérdeztem kíváncsian.-

  14. Nagyon beszédes volt a lány, meg is lepett kissé, hogy ennyire kitárulkozik egy idegennek. Ez olykor veszélyes is lehet, ha rossz kezekbe kerülnek azok a bizonyos, személyes információk. -Különös egy múltad lehetett.- Jegyeztem meg a hallottakra célozva. -Nos a szolgaság nekem sem idegen fogalom, tudom milyen rossz érzés más személytől függeni.- Tettem hozzá az én múltamra egy halovány sejtést téve, de magamtól nem szívesen beszélek róla, így nem is mondtam ennél többet. -Egyébként nem félsz attól, hogy a nyitottságod bajba sodor? Túl sok mindent árulsz el magadról és ha épp olyan személlyel közlöd ezeket, aki rosszat akar neked, akkor pórul járhatsz. Ezen a világon nem bízhatsz igazán senkiben, csak önmagadban, de persze te tudod.- Magyaráztam Necrossnak. Persze én nem voltam az a rosszakaró típus, így nem is élnék vissza a bensőséges információkkal, amit az imént ecsetelt. -Hm…van benne valami, a fizetségemet már megkaptam ez így igaz.- Válaszoltam végül az utolsó megjegyzésére, így nyugtázva, hogy akkor együtt folytassuk az utunkat.