A magány erődje

A magány erődje a sziklás hegyek legkietlenebb részébe vésett kolosszális építmény mely évszázadok óta kihaltan áll. Réges régen még a nagy istenek korában a világ legelhivatottabb harcosai itt mérhették össze erejüket, hogy bebizonyíthassák, ők is méltók arra, hogy a legerősebbek közé lépjenek. Az Istenek minden év hetedik havában megrendezték a bajnokok csatáját, hogy újabb és újabb ifjú kerülhessen közéjük. Az egyik torna alkalmával egy szerelmes szív is megjelent, ki azért érkezett a próbára, hogy bebizonyítsa, méltó szíve választottjához. A hosszas küzdelmek alatt egyik harcost se kímélték, és a férfi is elbukott a harcban. A nő magányos, megfeketedett szíve sötétséget hozott az erődre. Mindenki aki részt vett az eseményen, hamuvá lett. A nő a mai napig ott kóborol és várja az újabb jelentkezőket akik az erődöt akarják csatározásra használni.

Vélemény, hozzászólás?

24 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “A magány erődje

  1. Csak leült egy helyben, nyüglődve, de nem sokáig bírta, felpattant és Ashley után szalad, szaglása segítségével azt a lényt keresve ami meglógött előlük. A nő jó helyen járt, abban a szobában volt, ahová bement, a szoba üres volt és ugyan olyan képekkel teli, Hilda viszont már a szobán kívülről is érezte, hol helyezkedik el a lény, így rákészülve egy nagyobb mozdulattal robbant át a falon a képet megragadva és a földhöz vágva, így a lény kipattant belőle és a falhoz vágódott. A lyuk ami a testének köszönhetően keletkezett ahogy Hilda átrobbant a falon, akkora volt hogy a törmelék elkezdett leszakadni és a fal kidőlni a helyről. Hilda hirtelen felugrott, hogy sikerült elkapnia azt a furcsa valamit, és innentől már nem is érdekelte a dolog, láthatóan ő csak játszott.

  2. – Itt maradsz! – szólok a lányra keményen, ellentmondást nem tűrően, de még mindig nyugodtan. Minek húzzam fel magamat? Ennyit egy kép nem ér meg, és bár igaz, hogy különleges szaglásom nincs, de egy biztos. Előtudom ugrasztani ezt a szukát, ha kell, ha nem.
    Felállok, majd apró, sajgó fájdalommal vállamban lépek ki az ajtón, utam a szomszédos szobához vezet. Megvágott, de a keze is sérült, lemarta a savam, biztos vagyok benne, így elég a fekete tintapacát követnem.

  3. Nem igazán rebbent meg Hilda szeme attól, hogy a lény rátámadott volna, ám hirtelen egy lökést érzett az oldalán és így arrébb esett onnan, viszont így a támadás Ashleyt találta el, Hilda értetlenül néz rá, hogy miért is lökte arrébb, majd pedig az orrába fúrta magát a vasnak a szaga, az a szag ami Ashley vére miatt jutott Hilda orrába. A lány csak értetlenül ült a földön, és figyelte a két felet, a fekete lény hirtelen fogta és kipattant az ajtón nemes egyszerűséggel majd hallani lehetett hogy átment egy másik szobába és ott becsapva az ajtót, valószínűleg egy képpé változott át ismét.-

    -Hmmm…-

    csak törökülésbe leült a lány, nem tudta feldolgozni a történteket, de nagy erőkkel azon volt, hogy megértse miért is tette azt amit tett Ashley.

  4. Érdeklődve figyelem őket, majd egy ezüst tőrt dobok a lény elé, mire az irányt vált, és felugrik a Hilda feletti falra, ám karmait kiengedve kezd lefelé “zuhanni”. Az utolsó pillanatban lökőm arrébb a lányt, így én sérülök meg. Felszisszenve fogadom, hogy jobb oldalt a vállamon átment az egyik karma, , és szó szerint csontig hatolt.
    – Bassza meg! – leveszem a bőr jackiemet, majd eldobom. Arcom komollyá válik, a rideg, gyilkolás előtte nyugodtság tör rám, pusztítani akarok. S látom, hogy az alakot sem vehetem játéknak, már nem.