A Bűn városa

A bűn városa eredetileg a vámpírok tanyája volt a vadászok elől, aztán később csatlakoztak a lakossághoz a különféle sötét teremtmények.  A város egy különleges burok veszi körül így mindig sötétség uralkodik, csak is hold színe változik néha vörösre mikor a teremtmények megvadulnak. Ide a törvény keze nem ér el már régóta, mindennapos a gyilkosság a rablás és az erőszak, így ide csak a legbátrabbak merészkednek vagy a legostobábbak.

Vélemény, hozzászólás?

10 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “A Bűn városa

  1. Az emberek jöttek mentek, mikor jött valaki rá pillantótam csak a biztonság kedvé ért. Fel figyeltem egy cingár alakra akinek haja már már nőiesé tette őt. Addig foglalkoztam vele míg le nem ült útána az elém rakot ittalal szemeztem. El voltam egy ideig mikor egy kellemetlen érzés lett rajtam úrá. Figyelnek. Fel emelve a fejemet néztem körbe egészen addig míg az elöző férfin meg nem ált a szemem, engem nézett. Fépre pillantottam abban a pillanatban, majd ismét a poharamat szúgeráltam.*Mit akkarhat tőlem? Ki lehett? Miért?* ilyen gondolatok forogtak a fejembe; mikor a szemem sarkából láttam, hogy bejönn valaki. Pint ahhoz az emberhez sétált, fel figyeltem rájuk mikor rám nézett, ekkor találkozot a tekintetünk. Furcsa volt az ővé, nem tudom miért de valami nem hagyot nyugodni a tekintetében. Elsétált de én nem követem tekintetemel, sokkal inkább lekötőtte tekintetemet. Én voltan ott. Pontosabban mint ha a múltamból léptem volna ki. Szemeim ki kerekedtek éd nem bírtam kás hová nézni. Mikor látam a kést a kezében szaporábban kezdtem venni a levegőt. Amint el metszete a torkát a vér látványára a fejemet az asztalra hajtottam, az egyik kezem is ott volt míg a másikat a szám elé emeltem. Hányi akkartam a látványra, már éreztem is a torkomba a keserű és savas lé ízét amint útat akar tőrni magának. Az a mosoly az fejembe vésődöt és nem tudtam ki verni onna. Fel álva szaporáztam meg a lépteimet és szinte ki rohantam az ajtón, ki az útcára. Szaporában vettem a kint a levegőt a falnak dölve. Hirtelenjében nem tudtam hova tenni a dolgokat. A fejemben folytan csak “én” jártam. Azok a pillanatok fel idézték rég elfeledet emlékeimet amiktől nem tudtam szabadulni. Sikerült végül lenyugodnom kicsit.
    -Grim!-
    Szólitottam a könyv szellemét, fekete füst szált ki a könyvből és ált össze egy alaktalan maszává, csak a 3 fehér tányér miatt tudta bárki is behatárolni a fejét.
    -Mondtam, már hogy ne becézges. Szólits a teljes nevemen. Grimoar. Gri-mo-ar. Érted.-
    Panaszkodot egyből. Bem szerete, hogy le Grimezem folyton.
    -Figyelj ide. Mi történt az előbb?-
    Sejtelmesen el vigyorodot az árny.
    -Nos mi se egyszerűbb. Valaki szórakozik veled.-
    Stúros tekintettel néztem fek rá.
    -Nem te csináltad?-
    Szegeztem neki a kérdést.
    -Hisz ismersz engem. Én nem ilyen módszereket alkalmazok. De tudod, ez a város tele van sokk szörnyetegel akik csak szórakozni járnak ide. Lehet, hogy egy pont téged szemelt ki.-
    Halkan elkuncogta magát.
    -Inkább tünj el, ha nem segitesz nekem.-
    Mórdultam rá mikor fel áltam. El is tűnt, engemet meg elöntőt a dűh. Nem tetszet, hogy valaki ilyes fajta dolgokat alkalmaz ellenem. Volt egy sejtésem ki lehetett a tettes.

  2. Raven
    Az igazat megvallva magam sem tudom, mi szél hozott erre, ebbe a hírhedt városba, ahonnan nem sok halandó jutott ki élve..naiv teremtmények, akik hisznek a gyermekeknek előadott történetekben, hogy ha elmennek szerencsét próbálni igazi hős válik belőlük. Egy balga kölyköt a legrosszabb döntés ilyen regékkel hitegetni, hiszen a szűlök mindezzel csupán a saját vesztükbe uszítják őket. Ez egy teljesen másik világ..egy világ melynek akadnak olyan részei ahova jobb nem betennie a lábát egy embernek. Ez a város pedig egy ezen helyszínek közül. Viszont ami pedig engem illet..leginkább kedvelt területeim egyike. A burok miatt egy cseppnyi fény sem jut be a városba, a lassan vöröses árnyalatokkal játszadozó Hold pedig csupán hab a tortán. Egy fél, legfeljebb egy napot adok a változásra, mikor a kezdetleges halálhörgések a távolban sikolyokká, figyelemre méltó viaskodásokká fajulnak. Úgy érzem, mintha pusztán egy állatkertben lennék..annyi eltéréssel, hogy az közel nem nyújt annyi örömöt mint ez a hely. Így aztán kuncogva haladok el két lény mellett, akik közül az egyiket éppen megszabadítják egyik végtagjától. Könyörgése majd későbbi fájdalmas nyögései zene füleimnek, legszívesebben megálltam volna a páros mellett, hogy tovább élvezhessem a kreált melódiát, ám dolgom sietős volt, most mindössze “átutazóban” vagyok. Utamat egy fogadó felé veszem, ahol a keresett személy kilétéről érdeklődhetek. Odabent várakozásra indítványoznak, mivel a személy, kivel szót kívánok váltani egyelőre házon kívül tartózkodik. Így aztán egy apró, ártatlan mosoly keretében biccentek egy aprót, ahogy átballagva a bárba, helyet foglalok egy üres asztalnál. Az élénk lila szempár pillanatok alatt szalad végig a termen, átfésülve annak minden apró zugát. Unalmasabbnál unalmasabb teremtmények..hova süllyed a város hírneve? ..Várjunk csak.
    Tekintetem megakad egy kisebb termetű alakon, ki öltözetével már alapjaiban véve kitűnik a tömegből. Nem törődve a kölyök lehetséges reakciójával, egy darabig még rajta tartom a szemem. Nem tűnik idevalósinak, az ilyeneket odakint reggelire fogyasztják, vérhold esetén pedig nassolni valóként az ételekhez. Ugyanakkor mégis akad benne valami, mely miatt képes volt kiemelkedni a többi szürke alak közül, és az én figyelmem is megragadta, hacsak egy pár percre is. Emlékei közt kutakodva, meglepetésként érint, hogy nem csupán egy személyhez köthető képek jelennek meg lelki szemeim előtt. Hm..érdekes. Ugyanakkor, kíváncsiságom múlandó, így ahogy megérkezik a várt személy, már állnék is fel az asztaltól, mikor is tekintetem egy pillanatra találkozik az említett figuráéval. Csupán megvillantok irányába egy szende mosolyt, majd felállok az asztaltól, és elhagyom a bárt. Azonban a kölyök számára otthagytam egy apró meglepetést. Ahogy felállok a székről, megpillanthat egy ismerős alakot, ki eddig mintha mögöttem ült volna, mivel ezidáig észrevehetetlen volt. Az alak kezeit vér borítja, a vöröses cseppek pedig itt-ott feltűnnek még ruháján is. A figura orcáját egy féloldalas mosoly díszítette. Egy egyszerű görbület, mely mögött mégis oly érzelmek lapulnak melyek jobb ha mindvégig titokban maradnak. Téboly, beteges zavar..és egyfajta különös boldogság. A személy kezében ismerős eszköz csillan fel, ahogy azt, szokásához hívőn nyakához emeli. Néhány másodpercig nem történik semmi, csupán némán tartja a szemkontaktust jelenlegi énjével..mikor aztán ajkai beszédre nyílnak és halk mormolásba kezd.
    -Gyáva.-biccenti oldalra fejét, ahogy ajkai hirtelen egy eszelős vigyorrá avanzsálódnak, és a következő pillanatokban aprót lendít kezén.
    A pultnál ülő szemtanúja lehet az eseményeknek, ahogy a széken ülő torkán patakokban csörgedezik végig a vörös folyadék melynek forrása a bőrön ejtett széles bemetszés. Az alak orcáját ettől függetlenül ugyanaz a vigyor tarkítja mint azelőtt, ám maga a test, a későbbiekben élettelenül dől el majd hullik az asztal alá.
    Jómagam eközben már a lobbiban tartózkodom, és utolsó szavaimat váltom a várt személlyel. Ahogy érzem, véget ér az illúzió, apró mosoly kúszik arcomra, majd köszönésként biccentve egy aprót, elhagyom a fogadót.

  3. A bűn városa, érdekes egy hely. Itt könnyű szerel el tudom kerülni a kiváncsi tekinteteket. Bár igaz a ruházatom ki tűnnik a tömegből, de látszolag senkit se zavarok vele. Nincs igazán úti célom, se konkrét okom, hogy ide jöttem. Pusztán megyek elöre annak reményében, hogy sikerül találnom valamit ami segithet nekem. Ám furcsa volt valami, a város egyáltalán nem olyan mint amilyenre számitottam. Túl csendes és nyugodt, csak az itt élők elég házsártosak és szinte szemel ölne de…. csak ennyi. Egyetlen halák sikoly sincs se, még össze szólalkozás se. Pedig most jöttem el egy kocsma mellet. Egyre jobban idegesitett ez a tény. Észe vettem nem messze egy fogadót és már nem akkartam kint lenni itt. Nagyon nyugtalanitó ez a béke a város hírneve ellenére. Bent kértem egy szobát és bementem a bárba. Nem kértem semmit pusztán lepihentem, nem akkartam még elfoglani a szobámat csak le akkartam egy kicsit ülni.

  4. – Miután a testem már kellően meggyötört végre elindult a regenerálódás, de lassabban, mint szokott, mert túl sok volt a sérülés és túl sok vért vesztettem. Őrülten éhes voltam már, szemeim vörösek voltak, agyaraim is megmutatkoztak. A démon, aki szerelmem most elrúgott és átvitt egy falat eléggé bepöccent volt, de nem tudott mozdulni még, mert szerelmem jól találta el. Meg tudtam mozdulni és nem tudtam nem megtenni… kinyújtottam a kezem és lágyan végig simítottam vádliján, bokáján. Jólesően szusszantam, elmosolyodva. Nyeltem egyet. A saját vérem, amit felköhögtem nyeltem vissza. A démon végül megmozdult és kitört a fal romjai alól. – Micsoda tanárnőt nyertem magamnak… egy vámpír talpnyalója… -Hallatszott a démon hangja, majd kilépett a lyukon. Szakadt volt a ruhája, de sérülés az nem volt rajta.- Taníts, baby! -Mondta pimaszul, de szemét módon a démon, szerelmem testét éhesen mérve végig, mintha csak azt üzente volna, hogy ha legyőzte akkor eljátszik vele alaposan. Máris hányingerem támadt, csak a jelenettől. A démon neki rontott szerelmemnek egy újabb energia gömbbel, de az már erősebb volt. Édesemnek viszont ez meg sem kottyant, viszont nagyon rosszat húzott a démon, mert most egy erős támadást kapott édesemtől, ami erősen kiütötte. Szerelmem vissza küldte a Pokolba a kis férget.- Sz… Sze… Szerelmem… -Nyögtem ki végül, amit mondani akartam, majd elmosolyodtam. Remegő kézzel nyúltam a keze után, és szinte felsóhajtottam, amikor letérdelt mellém és finom bőrét éreztem a kezemben, ahogy kezét fogtam. A lelkem is megnyugodott, hogy nem esett baja.- Jól… vagy? … -Kérdeztem tőle aggódóan, pedig én voltam majdnem maximálisan leamortizálva. Ebből is látszik mennyire szeretem őt és mennyire ő az én kincsem. Kezét lassan emeltem ajkaimhoz és remegve csókoltam meg csuklóján ütőerét. Nem használt, hogy a vér által félig betömött orrom megmaradt résein mézédes és általam annyira imádott illatát éreztem, mert csak még éhesebb lettem.- Szerelmem… kapj el egy embert… és hozd ide nekem… Mindegy ki az és milyen… bárki jó… de most ember vér kell… -Mondtam neki lassan beszélve és kis szünetekkel. Nem tetszett ez, de most muszáj volt ember vért innom. A legközelebbi elérhetőségű és a legalkalmasabb egy csinos fiatal húsz éves lány volt, aki pincérnő volt és éppen kilépett a bárból. Romlott egy nőszemély volt, de a célnak megfelel, habár láttam szerelmemen, hogy nem éppen tetszik neki a dolog. Amikor elkapta és tetszett a lánynak vagy sem oda nyomta nekem a nyakát a lány fülébe súgtam.- Egy romlott nő… mocskosan vész el… -Súgtam a fülébe, majd nyakába martam éhesen. Nem tudtam türtőztetni magam. Annyira éhes voltam, hogy a legkisebb gátat is képtelen voltam felállítani. Pillanatok alatt az összes vérétől megszabadítottam. Mikor a lány holtan lazult el szerelmem kezében kihúztam fogaim és elfeküdtem a földön. A testem újabb gyötrelmei ekkor következtem. Meglódult a regeneráció. Ordítottam a fájdalomtól és testem feszült. Egy-két perc múlva elcsitultam. Már csak fáradt és gyenge voltam, elviselhető fájdalommal. Nem bírtam ki. Véres, remegő kezemmel arcára simítottam és lágyan lehúzva forrón megcsókoltam szerelmem.- Köszönöm, szerelmem… -Súgtam ajkaira a csók végén.- Segíts fel állni… menjünk a hotelbe… az nem nyílt terep… -Mondtam, majd elkezdtem felállni. Lassan és nyűgösen ment, de szerelmem segített. Elbicegtem a segítségével a hotelig, és felmentünk a szobába. Elterültem az ágyon, míg ő bezárt és biztosított mindent.-

  5. *Ahogy hallottam Lewis kiáltását és fájdalmát nagyot sóhajtottam, hisz aggódtam érte nagyon is, de most a harcra kellett koncentrálnom*
    -Köszönöm a bókot!
    *Kuncogtam, ahogy megidézte a démonűző gömböt a démon vigyorogva vártam, hisz magabiztos voltam az erőmben és abban, hogy a démon nem elég erős. Ahogy szemből nekemrontott ismét felkészültem a fogadására, majd ahogy megjelent mögöttem csak azt észlelhette a démon, ahogy egy pajzs felfogja a támadását*
    -Mágikus lecke 1: mindig védd minden oldalad!
    *Mondtam miközben fordulásból gyomron rugtam a démont – mi tagadás szép látványt adva bárkinek, aki alulról beláltott volna – szerencsére most nem volt ilyen*
    -Mágus lecke 2: sose hagy magad védtelenül!
    *Nevettem el magam, majd nagyot sóhajtva komolyodtam el*
    -Most pedig takarodj vissza a pokolba, amíg jó kedvem van!
    *Morogtam rá és vártam a következő lépését, szerencsére Lewist védte a pajzsom, így érte nem kellett aggódnom annyira, de azért a démon teljes erejű csapása áttörhette volna azt a pajzsot*

  6. – Szerelmem szavait hallva, válaszul a démon idegesítő magyarázására nevetni kezdtem. Ekkor belém nyílalt a fájdalom, felnyögtem és fulladozva kezdtem kapkodni azt a kevés levegőt, amit tudtam venni. Furcsa sípolás szerű hangot adtam ki, és vért köptem. A köhögni kezdtem, de annyira rosszul lettem ettől, hogy oldalra fordulva omlottam a földre és még néhányat köhögtem, majd végre elmúlt. Félájultan azért elég ritkán látom a világot, de most az is meg van. Nyeltem egyet és próbáltam levegőhöz jutni újra. Hirtelen megfeszült a testem és felnyögtem, ahogy a fém okozta szennyezés lassan kezdett tisztulni, öntisztuló módon. Kiabáltam a fájdalomtól és ha lehet még inkább szenvedtem. Már minden bajom volt, szerencsére ez csak pár pillanatig tartott. Mikor megtisztult a seb hirtelen csendesedtem el, és nem mozdultam, mert fáradt voltam már a megviseléstől. Feldühödött szerelmem szavain a démon és nem is figyelve rontott neki, így az első találatot simán telibe kapta és el is repült felszántva a betont. Lassan állt fel, mert erős támadás volt.- Te… kis… szuka! … -Morogta, majd egy fehér démon üző gömböt idézett és azzal támadt szerelmemre. – S… S… So… Vigyázz… vele… -Nyögtem ki a szavaimat még időben, gyengén és alig hallhatóan, de tudtam, hogy szerelmem meghallja majd.- Megdöglesz, te szuka! -Ordította a démon, majd mikor szerelmem védekezett vagy támadt volna eltűnt és közvetlen mögötte jelent, hogy közelről vágja testébe a gömböt. Egyszerűen megőrültem már, hogy nem tudok mit tenni, rettegtem, hogy baja esik szerelmemnek, de nem tudtam mit tenni.-

  7. *Meghallva a nevem magam mögül nagyot sóhajtottam, hisz tudtam, hogy szerelmem milyen állapotban van mögöttem, a pajzsom mögött*
    -Szerelmem, ne beszélj.. pihenj csak!
    *Mondtam nem véve le a szemem a démonról, majd ahogy az említett beszélni kezdett*
    -Nagy szavak egy kis démontól…
    *Vigyorodtam el az ellenségemre, majd ahogy folytatta és sértegetni kezdte szerelmem láthatóan sok hatást nem ért el rajtam*
    -Az a férfi sokkal többre képes, mint amire te valaha képes lennél és a másik nem érdekel.. őt nem szeretem. Felőlem akár meg is eheted…
    *Morogtam a démonra, majd a kardja megjelenésére nagyot sóhajtottam ismét*
    -Te meg úgy látom megtaláltad a fogpiszkálód!
    *Mosolyogtam rá nyugodtan, majd a következő szavaira még mindig csak mosolyogtam, hisz pontosan tudtam, hogy a fajtája sosem értené meg, amit mondanék legszívesebben*
    -Én viszont büszke vagyok arra, hogy ő a szerelmem és ha ő a szemétre való… akkor te még oda sem!
    *Majd az igazi férfi említésére elnevettem magam*
    -És te lennél az? Előbb talán találd meg a cumidat “édesem” és ne felejts el lefeküdni pihikézni délben nehogy megfájduljon a pocid!
    *Vigyorodtam ellenségemre, majd ahogy nekem rontott egy kecses mozdulattal tértem ki az első támadása elől. Ahogy kitértem viszont szinte azonnal gyomron is lőttem egy erősebb tűzlabdával – komolyan visszafogva magam, hogy ne égessem el az egész épületet*
    -Tudod… nem szeretem, ha kardot hoznak a mágiák harcába… olyan unalmas…
    *Mondtam végül a még repülő démonnak az ujjaim végét vizsgálva unottan, mint aki nem is veszi ellenfélnek a másik démont. Viszont közben a szemem sarkából végig a szerelmem, Lewis állapotát figyeltem, tudtam, hogy sietnem kell vért adnom neki…*

  8. – Amikor a pentagram megjelent előttem éppen harmadszor állította belém az ezüst tőrt a démon, éppen a gerincem mellé. Iszonyúan szenvedtem, mert ezzel emberi sebességűre lassította a regenerálódásomat és alaposan adott a fájdalom érzetemnek, mégis alig tudtam már nyögni is, mert a tüdőm szinte nem volt, a gerincem mellett átszúrta a mellkasomat szinte és dőlt belőlem a vér, már a saját vérem tócsájában térdeltem. A pentagramot nem értettem és meg is lepődtem rajta, de mivel fogalmam se volt, hogy szerelmem lesz az, ezért azt hittem még egy démon. Nos, még egy démon, de az a démon az én szerelmem. Ahogy a pajzs körbe vett és eltaszította a démont hangyányit jobban éreztem magam, mert nem tud a közelembe férkőzni. Mozdulni alig tudtam a fájdalomtól, ami a testem fogva tartotta. A hang, az erő és a lába… ismerős volt. Nagy nehezen megemelkedtem kicsit éppen annyira, hogy fel tudjak kicsit nézni. -S…S…S…onya… -Rebegtem nyöszörögve a nevét, amikor megláttam. Nem tudtam ezt hová tenni, nem tudtam, hogy került elő a semmiből. Ennek ellenére, akár mennyire is gondoltam most magamról azt, hogy egy utolsó szemétláda vagyok… örültem, hogy látom és tudtam, hogy tőle nem erősebb a démon, és így van esélyem. – Nocsak… -Vigyorodott el a démon, aki Sonya fölénye ellenére nem éppen volt megijedve.- Jöttél megmenteni a drága szerelmed? … Milyen undorítóan romantikus… Akkor meghalhatsz vele! … -Mondta a démon vigyorogva és tenyérbe mászóan.- Milyen kár, hogy a másik már halott… egy kicsit elkéstél asszony! -Nevetett őrülten, majd kardot idézett.- Úgy látom, te nagy kislánynak hiszed magad… Játszunk, cicamica… -Vigyorgott a démon.- Én nem lennék büszke, hogy egy ilyen anyámasszony katonája a szerelmem… Még arra se képes, hogy ne a szoknyád alatt bujkáljon… Milyen férfi az ilyen? … Szemétre való… -Mondta a démon.- Te viszont… nehéz tüzérséges nő vagy… Mit akarsz egy ilyen pasastól? … Igazi férfi kellene melléd… aki megadja neked minden nap a kijárót… -Vigyorgott pimaszul a démon, majd neki rontott Sonyának.-

  9. *Három hét telt el az incidens óta és szerencsére több gondunk nem volt, így visszatértem a szokásos napi menetrendemhez. Kenshinnel és Doraval sem találkoztam azóta, így Lewis is megnyugodhatott. Lewis szerencsére egyszer sem sejtette meg a kis trükkömet, így mindig pontosan tudtam, hogy teljesen jól van a bevetései ellenére …. Egészen máig. Szerencsére éppen otthon olvastam, amikor a mágiám aktiválódott és egy pentagram jelent meg Lewis előtt, körülötte meg egy vastag pajzs, amely ellökte a másik démont. Teljes démoni pompámban jelentem meg szerelmem előtt és sziszegve néztem az ellenfelem*
    -Hmm… Lewis kedvesem…, vigyázz magadra…
    *Kuncogtam, majd az ellenfelemre néztem elkomolyodva és vártam, hogy mit fog tenni legközelebb. Erőm egyértelműen érezhető volt mindenki számára körülöttünk*
    -Én a helyedben megadnám magam… démon..
    *Mondtam szinte morogva a másik démonnak, közben a pajzs végig körülvette szerelmem és védte. Persze azt nem tudtam, hogy van egy társa is, de a feletteseire mérges voltam, hogy egyedül küldték be ide, így ilyen veszélyes helyre. Nagyot sóhajtottam, hisz aggódtam érte is és ellenfelemre is figyelnem kellett*

  10. Már három hét eltelt azóta. Újra munkába állt mindenki. Én is, Dora is. Azért amit el kell ismerni, azt el kell. Kenshin teljesen kihozta ebből egy hét alatt, ami Dora személyiségét ismerve hatalmas eredmény. Sonya is már teljesen jól van és mosolyog az egészen. Habár én még mindig neheztelek Kenshinre, de hát nekünk nem kell egymást szeretni… elég a lányokat szeretnünk. Újabb küldetés. Ebben a törvénytelen szennyben keressek meg valakit másod magammal, maradjak rejtve és még tartóztassam is le, ha már megtaláltam. Ezek nem komplettek. Egy sráccal ketten indultunk neki. Együtt maradni gyanús, külön pedig meg fognak enni minket. Mégis külön indulunk el. Megbeszéltül a jeleket, ha baj van, mindkettőnknél a feltöltött telefon. Lazítottam a szerelésemen, laza rossz fiúsra vettem. Nem örültem neki, de több nő is rám akart mászni. Fél napomba került és párszor össze verekedtem bizonyos illetőkkel, de megtaláltam akit kerestem. Azért kicsit már a verekedés miatt nem voltam fitt, de még azért jól bírtam. Elkaptam az illetőt és megpróbáltam kikérdezni. Azt viszont senki sem tudta, hogy nem egy egyszerű lény. Amikor ki akartam hallgatni megpróbált megütni… onnan szabadultak el a dolgok. A társam már régen ájultra verték, így nem tudott jelezni, akkor sem ha akart volna. Elkerültem az ütéseit, de amikor támadtam és talált akkor már magasabb szintre lépett a démon. Gyorsabb volt nálam, és kaptam a találatokat, egy kést találtam és azzal elvágtam a lábát, hogy megzavarjam. Kezdtem már fáradni és sok vért vesztettem. Felálltam amikor neki esett a démon a falnak. Neki támadtam, de az én erőm kevés volt, romboltunk és harcoltunk, de nem tudtam maradandó sebet okozni neki, újabb találatot kaptam, ezúttal tüdőn szúrt egy tőrrel. Össze estem, és a mellkasom ölelve gyötrődtem. A regenerációm elindult, de lassú volt a vérveszteség és a fáradtság miatt. Az agyaraim is előbújtak, ahogy a vérveszteség miatt egyre éhesebb lettem. Hiába a regenerációm, ha egy ezüst tőrrel még hátba is szúrt és a másik tüdő felemet is átszúrta. Felordítottam és még inkább szenvedtem. Eléggé aggódtam, mert most bármikor megölhet, amire készült is. Nem tudok ellene tenni semmit most, és a társam talán már nem is él. Törtem a fejem, de hiába, mert mozdulni sem tudtam.-