Fekete nap város

Ez a város az egyik legrégebbi a szigeten. Azért épült, hogy a különböző fajú lények együtt tudjanak élni. A város a fellegekből nyúl le a föld alá és így mindenki meg találhatja a neki meg felelő helyet. Rövid időn belül nagy lett a népessége és ez sokk gonddal is járt, hamar kitört a káosz ami nagy pusztítással járt, ez miatt a városban sokkal kevesebben élnek, de így is a 4. leglakottabba a szigeten. Mára már helyre állt a rend és zavargások is csak nagyon ritkán vannak. Azonban itt a legkevesebb ember, mivel itt más törvények uralkodnak amik nem védik meg őket.

Vélemény, hozzászólás?

28 hozzászólás érkezett az alábbi témában: “Fekete nap város

  1. Nagy nehezen de sikerült az óriás fölé kerekednem. Konkrétan be másztam a száján és a gégéjét törtem szét belülről és a légzését is meg akadájoztam. Nem sokkal rá már holtan esett ősze én pedig ki másztam a száján.
    -Ha lenyelt volna biztos a torkán akadtam volna, mint egy jó szovjet.-
    Nevetem fel fal majd Anthraxra néztem.
    -Semmiség.-
    Mikor a szívaroka kinált egyből a zsebeimet néztem át.
    -Te kis szemfüles.-
    El vettem az egyiket és meg gyújtottam, majd oda nyújtottam a gyújtott.
    -Most ezt el nézem, de legközelebb a szivaromhoz nyúlsz meg nyúzlak és ki tömlek.-
    Mondtam már kissé fáradtan amit az ásitásom is jelzet.

  2. Hajából előmászva néztem fel rá, miközben megvetően fújtam egyet.
    – Azért… nem engem kellett volna.
    Leugrottam és a bilincset megfogva rácsaptam másik kezére is és erre a két kezére rácsaptam az ajtót. Égtelen sikoltás, ami szinte teljesen elnyomta a szavakat, amiket pofám formált…
    – Ha jó kislány leszel, bebújsz a kalitkámba, akkor most nem töröm tovább a tagjaidat…
    A sikoltás elmúltával levettem a bilincseket, a boszorkány galambbá változott, majd a rúnákkal védett kalitkába repült, ami amint lezártam, parányi lett… Mikor végre minden elrendeződött és landolt mellettem az óriás, vigyorogva felpillantottam.
    – Szép munka volt! Részemről viszont megkérdezném… – és elindultam mellette az úton, zsebredugott kézzel, majd egyik kezemben két szál szivar jelent meg, amiből az egyiket a számba tettem. – Megkínálhatlak? Orosz márka, és első osztályú! – Vonyítva nevettem fel, mikor az üres zsebéhez kapott, amiből még akkor vittem el ezt, mikor a démonlord szemét leszállítottam. – Nincs tüzed, elvtárs?

  3. Kaptam oda a fajemet mikor szólt majd fel néztem.
    -Legalább lesz valami amin le vezethetem a dühömet.-
    Kaptam fel valamit ami a közelben volt, nem foglalkoztam vele mi az csak hozzá vágtam mielött rá ugrotam volna.
    -Hé akkarsz farkas szemezni?-
    Vágtam bele az öklömet az egyik szemébe és szedtem ki.
    -Nyertem!-
    Nevetem fel hangosan

  4. – Szicsász! – Szóltam hátra, majd mikor a nő meg akart támadni, akkor kaptam el a kezét és eltörtem. Drága mágusunk a boszorkánykezére egy bilincset kapott. Ám még mindig volt egy keze, valamint egy szája. De miért esik be az eső? Felnéztem. Sehol a tető… Sehol egy felhő… Csak egy nyáladzó szörnypofa. – Be tudnál nála segíteni? – Intettem fel.

  5. Pőfékeltem magamban mikőzben a nőn tartotam a szemem. A farkas pofára esése meg lepet főleg azért mert át esett a nőn akire le csapot és akit én figyeltem.
    -Stanislaw a nevem.-
    Fújtam ki a füstőt mikor a víz mindent el öntőt. A szivarom ki aludt és el ázott. Ki téptem az egyik tartó gerendát és oda vágtam ahol a nő ált.
    -Az isten verje meg le fogom rombolni az egész várost.-

  6. – Kronovics Szergejev Antrax volnék. – Mondtam gyorsan és rá se pillantva készültem gyorsan lépni a dolgokra… A hirtelen megeredő eső csak egy kicsit mosta el a mindenhol terjengő port, én pedig egész apróra húztam magam és elkezdtem a porfelhőben lopakodni. Falra fel, másik falra át. Fölé kerültem és akkor fordultam egyet gyorsan, hogy ráugorjak és kitörjem a nyakát. A hideg beton kegyetlen csókot nyomott arcomra és vérző orrom jelezte, hogy valamit elszámítottam. De nem. A nőBEN feküdtem. Gyorsan arrább futottam. Most mi lesz? Karmolni kezdtem mindenfélét a betonba, remélve, hogy még mindig nem tudja, hol vagyok… Ekkor egy hatalmas szélroham hasított végig a szobán. Az utolsó porszem is kirepült, mindent elöntött a víz, én meg csak örültem, hogy még idődben be tudtam fejezni a rúnakört. Ismét lecsaptam! Karom mégcsak emlékét se érezte egy szilárd tárgynak ott, ahol a nő állt.